Nincs új a Nap alatt. A történelem az egyik legnagyobb tanítómester, és a gonosz csak akkor győzhet, ha a jó rest marad. Közhelynyelven így foglalhatom össze az év legfontosabb tanácsadó könyvének lényegét. Szoktuk ekézni a demokráciát és fújunk a kapitalizmus hallatán, de egyiket sem volt alkalmunk a tiszta valójában megismerni, mert nem adtunk bele mindent, hagytuk, hogy a rossz beidegződéseink és a lustaságunk meggyőzzön minket, hogy ezek értelmetlen, ártalmas dolgok. Pedig a jó élet, a fejlődés alapjai! Természetbúvárként nemcsak a természetet figyelem, hanem a társadalmat is. 12 évesen lelkesen figyeltem a rendszerváltásnak nevezett színjátékot, ahogy a régi "elit" átadta helyét az általa kinevelt újnak az állambiztonsági szolgálat jóváhagyásával és aktív közreműködésével. A nép elvakítva, bódultan hitte, hogy minden rendben van és pik-pak nyugati életszínvonal lesz. Hitték, hogy a kádári rendszer "vívmánya" a fusizás eltűrése gyöngéd állami segítség mellett folytatódik, és mi leszünk a legvidámabb visegrádi ország. Nos, a 21. század 17. évében járva egyértelműen látszik, hogy virágzásunk pusztán az EU-ból érkező elképesztő pénzmennyiségnek köszönhető, amiből egy kétes múltú új "elit" építkezik, és hosszútávon aláássa a társadalom fejlődését és jövőjét. Cserébe nemzeti parasztvakítással bűvöli az arra fogékonyakat, és a rezisztensek, akik már elértek egy szintet a polgári (jellem)fejlődésben hitetlenkedve és magukban dühöngve nézik az ocsmány színjátékot. Jól tudom, hogy ilyen pályán sosem lesz hazámból európai ország, mindig egy korcs marad, mert az aktuális "uraknak" rettenetesen kényelmes az erkölcsi szemétdomb és a lincselésig is felhergelhető tudatlan tömeg.
A zsarnokságról az év legfontosabb tanácsadó könyve. Európa 20. századi történelméből vett példákkal világít rá a jelenben zajló folyamatokra, amiknek a vége újabb világégés lehet és mérhetetlen emberi szenvedés. Nem lenne értelmesebb és jobb még idejében megálljt kiáltani?!
A húsz lecke címe és összefoglalója:
1. Ne engedelmeskedj előre
A hatalom legnagyobb részét önként adjuk az autoriter vezetésnek. Az egyének előre kitalálják az elnyomó kormányzat szándékait, majd kérdezés nélkül, önként felajánlkoznak ennek végrehajtására. A polgár, aki így viselkedik, maga tanítja meg a hatalomnak, hogy az mit engedhet meg magának.
2. Védd meg az intézményeket
Az intézményrendszer segít megőrizni a tisztességet. Intézményeinknek is szükségük van a segítségünkre. De csak akkor tekintsd sajátodnak őket, ha cselekszel is értük. Az intézmények nem tudják magukat megvédeni, egymás után fognak elesni, ha nem állunk ki kezdettől fogva mindegyik mellett. Ezért válassz egyet, amely fontos neked - bíróságot, újságot, törvényt, szakszervezetet -, és állj ki mellette.
3. Óvakodj a pártállamtól
Az államokat kisajátító és versenytársaikat elnyomó pártok nem voltak kezdettől fogva mindenhatók. Egy-egy történelmi pillanatot használtak fel arra, hogy ellehetetlenítsék ellenfeleik politikai létezését. Támogasd a többpártrendszert, és védd meg a demokratikus választásai szabályokat. Menj el szavazni, amíg tudsz. Fontold meg, hogy jelöltesd magad tisztségekre.
4. Vállalj felelősséget a világ arcáért
A ma jelképeiből lesz a holnap valósága. Figyelj fel a horogkeresztre és a gyűlölet más szimbólumaira. Ne nézz félre, és ne szokd meg őket. Távolítsd el őket, és ebben légy példa mások számára.
5. Tartsd szem előtt a szakmai etikát
Amikor a politikai vezetők rossz példát mutatnak, felértékelődik az elkötelezettség a helyes szakmai gyakorlat iránt. Nehéz felforgatni egy jogállamot jogászok nélkül, vagy kirakatpereket lefolytatni bírák nélkül. Az autoriter rezsimeknek szükségük van engedelmeskedő köztisztviselőkre, és a koncentrációs táborok igazgatói keresik az olcsó munkaerő iránt érdeklődő üzletembereket.
6. Óvakodj a katonai jellegű csoportoktól
Amikor rendszerellenes fegyveres erők tagjai elkezdenek egyenruhát hordani, aztán fáklyákkal és vezérük arcképével felvonulni, közel a vég. Amikor a vezető paramilitáris csoportok és az állami rendőrség, katonaság összevegyülnek, elérkezett a vég.
7. Légy résen, ha fegyvert kell viselned
Ha a köz szolgálatában fegyvert viselsz, Isten áldjon és óvjon. Tudd, hogy a múlt bűneinek rendőrök és katonák is részesei voltak, akik egy nap azzal szembesültek, hogy erkölcstelen dolgokat művelnek. Készülj fel arra, hogy nemet mondj.
8. Állj ki amellett, akinek szüksége van rá
Valakinek ki kell állnia a gyengébb mellett. Beállni valaki mögé könnyű. Annál nehezebb másként beszélni vagy cselekedni, mint a tömeg. De ennek felvállalása nélkül nincs szabadság. Emlékezz Rosa Parksra. Abban a pillanatban, amikor példát mutatsz, a helyzet varázsa megtörik, és mások is beállnak mögéd.
9. Szeresd a nyelved
Mellőzd azokat a szólamokat, amelyeket mindenki használ. Találd meg a saját hangodat még akkor is, amikor azt próbálod elmondani, amiről úgy gondolod, mindenki mondja, Tudatosan válaszd le magad az internetről. Olvass könyveket.
10. Higgy a valóságban
Lemondani a tényekről annyi, mint lemondani a szabadságról. Ha semmi nem igaz, lehetetlen a hatalmat bírálni, hiszen nincs alapja a bírálatnak. Ha semmi nem igaz, minden csak szemfényvesztés. A legvastagabb pénztárcájú tudja megfizetni a legvakítóbb fényeket.
11. Járj utána
Járj utána magad is a dolgoknak. Tölts több időt hosszabb cikkek olvasásával. Támogasd az oknyomozó újságírást, és fizess elő a nyomtatott sajtóra. Vedd észre, hogy ami az interneten található, nem kis részben ártó szándékú. Találd meg azokat az oldalakat, amelyek a (részben külföldről érkező) propagandakampányokat elemzik. Vállalj felelősséget azért, hogyan kommunikálsz másokkal.
12. Nézz a másik szemébe és beszélgess vele
Nemcsak az udvariasság miatt. Hanem mert így lehetsz polgár és a társadalom felelősségteljes tagja. Így maradhatsz kapcsolatban a környezeteddel, így léphetsz át a társadalmi korlátokon, és így mérheted fel, kiben bízhatsz és kiben nem. Ha a feljelentés kultúrája általánossá válik, ismerned kell a mindennapi élet pszichológiáját.
13. A valóságban politizálj
A hatalom azt akarja, hogy tespedj a fotelben, és az indulataid elpárologjanak a képernyő előtt. Lépj ki a négy fal közül. Menj szokatlan környezetbe, másféle emberek közé. Szerezz új barátokat, és vonulj velük.
14. Őrizd a magánéletedet
A rossz szándékú vezetők mindent, amit tudnak rólad, fel fognak használni arra, hogy irányítsanak. Rendszeresen takarítsd le a kémszoftvereket a számítógépedről. Ne feledd, hogy az e-mailed nem titkos. Fontold meg, hogy kevesebbet vagy más formában használd az internetet. Találkozz másokkal személyesen. Ugyanezért rendezd el minden jogi problémádat. A zsarnokok keresik a módját, hogyan fogjanak meg téged. Gondoskodj arról, hogy ne találjanak rajtad fogást.
15. Támogasd a jó ügyeket
Vegyél részt olyan politikai vagy civilszervezetek munkájában, amelyek kifejezik a világnézetedet. Válassz egy-két jótékony szervezetet, és utalj nekik rendszeresen pénzt. Ezzel szabad döntést hoztál, amellyel támogatod a civil társadalmat és segítesz másoknak is jót tenni.
16. Tanulj külföldi sorstársaidtól
Ápold barátságaidat a külföldön élőkkel, és keress más országokban új barátokat. Az Egyesült Államokban most tapasztalt nehézségek egy szélesebb trend részét képezik. Egyetlen ország sem fog egyedül megoldást találni. Váltsd ki az útlevelet magadnak és családodnak.
17. Ügyelj a veszélyes szavakra
Figyelj fel a szélsőségek és a terrorizmus szavak használatára. Légy tisztában a szükségállapot és a kivételes helyzet szavak végzetes jelentésével. Háborodj fel a hazafias jelszavak áruló használatán.
18. Maradj higgadt, amikor az elképzelhetetlen megtörténik
A modern zsarnokság a félelem kiaknázására épül. Amikor a terrortámadás bekövetkezik, ne feledd, hogy az autoriter rezsimek ezeket az eseményeket hatalmuk megszilárdítására használják fel. A hirtelen végveszély, amely a fékek és ellensúlyok lebontását, az ellenzéki pártok feloszlatását, a szólásszabadság és a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog felfüggesztését kívánja, a hitleri forgatókönyv legősibb trükkje. Ne dőlj be neki.
19. Szeresd a hazádat
Mutass jó példát a jövő nemzedékeinek arról, hogy mit jelent "Amerika". Szükségük lesz rá.
20. Légy bátor, amennyire tudsz
Ha egyikünk sem kész a szabadságért meghalni, mindannyian a zsarnoki uralom alatt halunk meg.
*****
Megjegyzések: Magyarországon az egyéni mohóság lett a fejlődés kerékkötője. Egyszerűen zsigeri szinten jelen van a kaparj kurta, amit te ellophatsz, ne hagyd másnak és így tovább. Elvtelenül, azonnal minden döntésben a személyes haszonszerzés erős vágya dominál. Ez a vágy hatalom közelébe jutott honfitársaikban pokoli mértékűre erősödik és mindent felülír. A kormányzást felváltotta a rendszerszintű lopást eltakaró paraván kommunikáció. Minden szép és jó, az ország erősödik, de hazánk ellen fenekedő (külső és belső) ellenségek veszélyeztetik vidám kis barakkunkat. Az "elit" nagy ívben köp az ország hosszútávú érdekeire és kb. leszarja a jövőt. Amíg csak tud, és erre törekszik, élősködik a nemzetgazdaságon. Cserébe tényleg nem ad mást mint szépnek hangzó, hamis lózungokat. Vagy bőkezűen szórja a többség adóját a lelkes csahosainak. A többségi társadalom pedig nem érti, hogy miért pocsék a közérzet, miért mennek el a fiatalok, miért lepukkant az orvosi váró és miért kell 40-100e forintokat az orvosok zsebébe tömni... Te azt hiszed, hogy az "elitünk" érted cselekszik?! Hm. Nem. Leszar, leköp és gyalázz, ha nem hódoltál be. Ha nem tapsikolsz a rendszerszintű lopás láttán.
Ami szar, az szar, de jó étvágyat a csokinak hazudott szar kajálásához! Sajnos ismerőseim között is vannak, akik boldogan falják a parazitáik ürülékét. Micsoda bagázs! Ez egy profi önsorsrontó nép. A jelenben zajló folyamatok kimenetele nagyon fájdalmas lesz. Azonban kit érdekel! Tisztára olyan az egész mint bármelyik világégés előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése