Tíz éve történt

Tíz éve december hatodika szombati napra esett, így gombatúrát hirdettem meg, amire fél tucatnyian összegyűltünk és körülnéztünk Pósteleken. A téli fülőke egyik élőhelyi fotója is ekkor készült, amivel megörökítettem a gombásznak kedves látványt, a tél gombasztárját természetes környezetében. Jelenleg is terem és pár napon belül ismét keresni fogom és pont ott, ahol tíz éve. Szeretem fotózni (és gyűjteni, enni), rengeteg jó felvételem van róla, de megunhatatlan számomra. Gyönyörű gomba, ami élénk színével beragyogja a szürkeséget. Messziről észre lehet venni a csokrait. Fontos, hogy a késő őszies időben még terepen van egy mérgező korhadékbontó is, a fenyves sisakgomba. Erre azért ügyelj, vagy keress fel gombavizsgálót! Hiába jól azonosítható a téli fülőke, ha egyszer trükkösen megbújhat közte egy felületesen ráhasonlító, veszélyesen mérgező másik gomba. Kell az odafigyelés. Csak a jól felismert gomba fogyasztható biztonsággal. Az ismeretterjesztés komolyan veszem, és 2013 májusában gombaklubot indítottam a megyei könyvtárban, amit 2019-ig vezettem, a megszűnéséig.

2014 november 27-én szintén volt klubfoglalkozás, akkor készítettem a második fotót, amin elefántcsont csigagombákat örökítettem meg a lemezoldaluk felől. Meglepődtem, hogy él a faj Kétkörösközben, de szerencsére több igényesebb erdei gomba megtalálható nálunk, amik mind örömmel töltenek el. Pont ebben az évben csodálkoztam rá a rokonára, az olajszínűre, ami jóval gyakoribbnak bizonyult mint az elefántcsont csigagomba, aminek egyetlen egy lakcímét ismerem, de azon sem találtam évek óta. 2014 nyara jelentősen kedvezőbb volt, júliusban kiadós esőket kaptunk. Az esős nyár jó hatással volt az erdei gombákra. Sajnos évek óta szárazak és nagyon melegek a nyarak, amik viszont nemcsak a gombákat károsítják, hanem a fapartnereiket is! Ezért sem láthattam régóta az elefántcsont csigagombát. Sőt volt olyan nyár a közelmúltban, hogy még a hőségtűrő céklatinóru sem tudott teremni! Ami már végképp baljós jele a nagy szárazságnak és a forróságnak. Sajnos a gombák produktivitása visszaesett. Az idei képmappákat átnézve jelentősen kevesebb gombafotóm van és már nincs gombaklub sem, hiszen nem lenne mit bemutatnom.
Tíz éve november végén mintegy harminc gombafajt tudtam az asztalra tenni, és jó hangulatban telt el a klubfoglalkozás.

Ezen a képen pár apróságot örökítettem meg: fehér bunkógomba, kormos mirigygomba, narancsszínű csészegomba, csíkos pohárgomba, lilás réteggomba és egy zuzmó, ami alga és gomba szimbiotikus együttélése. Az öt gombafaj rendszertani besorolása meglepetéseket tartogat. A csészegomba tömlősgomba, a mirigygomba bazídiumos és a júdásfülgomba rokona, a bunkógomba kalaposgomba-alkatú, akárcsak a réteggomba, ami kettős életet élő kalaposgomba-alkatú, vagyis egy rendben van a csiperkékkel. A pohárgomba szintén kalaposgomba-alkatú. Most nézd meg jól még egyszer a bunkógombát, a pohárgombát és a réteggombát, picit sem jutna eszedbe róluk a termőtesteik alapján, hogy rokonaik a termesztett kétspórás csiperkének, vagy az elefántcsont csigagombának. A gombák termőtestei különös rejtvények, amiket megfejtve feltárul a kedvenceink élete. Ez az egyik ok, amiért megunhatatlanok számomra. Gyerekkorom óta örömmel baktatok utánuk, és úgy néz ki, hogy életem végéig tart a kapcsolatom velük.

2014 december elején életem első nagyon egyszerű digitális kamerájával a parlagi tölcsérgombát is megörökítettem a reptéri mezőn. Ez a kis gomba a mezei szegfűgomba fontos hasonmása, mert muszkarint tartalmaz, amitől számunkra mérgező. Pár éve decemberben egyik rendszeres gombagyűjtőm pont ebből hozott egy dobozkával, mert megkésett mezei szegfűgombának vélte! Nagyon jól tette, hogy felkeresett, mert bár azon a részen tényleg nagyobb részt szegfűgombát gyűjt, de a szezon vége felé nagy mennyiségben előjött a tölcsérgomba is. A kis gomba nagy tanulsággal szolgált számára. Szerencsére nem a rutinjára hallgatott, hanem elhozta nekem a gyűjtött gombáját. Elmagyaráztam neki a két faj termőtestei közötti eltéréseket és azóta már nem szedi fel tölcsérgombát. Ez egy jó példája annak, hogy miért fontos a tudás megosztása. 
Visszatekintve a múltra, örülök, hogy lehetőségem volt hat éven át gombaklubot vezetni, és köszönöm a könyvtárnak, amiért helyet adott a klubnak. Sajnos a Covid-19 megváltoztatta az emberek viselkedését. Mostanra szinte lehetetlenné vált a közösségszervezés. Félszívvel kínlódok vele. Ami nem működik, alapból eszetlenség erőltetni. 

A napokban csodálkoztam rá ismételten, hogy mennyire ritkán vannak emberek a fotóimon. Magamat sem szívesen fotózom, de az önportré készítése elkerülhetetlen, mert az olvasóim szeretik látni a bloggert és az algoritmus is szívesebben oszt meg olyan fotót, amin ember van. Furcsa ellentét feszül itt, miközben az emberek szívesen nézegetnek más embereket, de egy helyiségbe összehozni őket egy kevésbé bulvárosabb cél miatt... egyszerűbb ezer bolhát papírzacskóba összeszedni. Szórakozásra vágyunk, nem a szembesülésre a hibáinkkal és felfogni a szorongató tényt, felzabáltuk a kényelmes kilátásainkat és cudar évtizedek következnek, aztán válságos évszázadok a béke röpke időszakaival és pár ezer év eltelik mire normalizálódik a természeti környezetünk a rombolásunk után. A történelem nem állt le, hanem inkább felpörgött a nyüzsgésünk hatására. Utálok nyüzsögni, kerülöm a zajt, élvezem a csendet és a nyugalmat. Jól tudok egyedül dolgozni, de szerettem a klubot és a túrákat. Jó volt látni, hogy jól érzitek magatokat. Jó volt megosztani a jót. Sok keserű bánat rágja a szívemet, de senki se mondta, hogy az emberi élet csupa móka és kacagás, nagyobb részt fájdalmas feleszmélések sorozata, önmagammal kapcsolatban is. Sóhaj. A múlt ismeretében tervezem meg a jövőt. Amíg élek, viszem tovább a projektjeimet.