A dühöm a végső védelmi vonalam, tehát mikor szándékosan kiengedem két másodpercre, nagy bajt jelez, és a baj nem nálam van, hiszen negyvenhat éves koromig hősiesen ellentartottam a gonosz ostromának. Csak az utóbbi hónapokban engedélyeztem magam számára a dühöm nyílt alkalmazását mint tűzgolyót, aminek robbanása garantáltan félreugraszt közelemből bárkit és nekem utat nyit, hogy gyorsan elfussak, miközben a lelkem ordítja, engem nem öltök bele az emberemésztő pöcegödörbe, amit Magyarországnak neveztek!
Persze várjátok a csodát, elhiszitek a propagandát, és szinte kívánjátok, hogy a rezsim eszkalálódjon, a klímaváltozás felperzselje az Alföldet, mert "tehetetlen" "áldozatok" vagytok, és nektek így jó(?). Én pedig azt mondom, hogy bolondok vagytok, és unom, hogy némán tűrnöm kell, ahogy bolondját járatjátok velem is. Ha nektek ennyire erős a halálvágyatok és a vegetálást életnek vélitek, tőlem. Nekem egészen más fáj, és azt sem kötelező mint keresztet cipelnem! Oh, egyáltalán nem kell más balekjának lennem, és fizetnem az ő jó létének árát.
Ne hazudjuk "egy vérből valónak" magunkat, mert nem igaz. És az sem vonzó számomra, hogy higgyek a Szózatnak, itt élnem, halnom kell. Amit életnek véltem, mélytorkos benyelése mások hazugságának, a halál pedig oly nyomorúságos a társadalom mélyén, hogy minden tiszteletem ellenére, beintek Vörösmartynak.
A legjobb tudásom szerint cselekszem, és senkinek se kell követnie. Magam maradok, de szabadon és élvezve az életet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése