Jel

Ma a könyvtárban, egy könyvből, előkerült az egyik régi fotóm. Nagyot néztem, amikor a borító belső oldaláról, a papírfülből megláttam kikandikálni. Az árnyékomat fotóztam le egy 2007-es szeptemberi gombászat után, amikor már hazafelé sétáltam a bicikliúton. A jobb kezemben egy nagy őzlábgomba volt. Akkor találkoztam először az erdő hercegével. A kép felidézte előttem a régi gombás élményt, ami csodás volt. A sűrű bokrok közt tekergőzve egyszer csak megpillantottam a 20-30 centi magas, frissen kinyílt kalapú őzlábgombákat. Emlékem szerint a lombok közül napfény vetült a gombákra mesebelivé varázsolva az első találkozást. Nagyon jó, picit keserű, érzés volt visszaemlékezni 2007 őszére 2012 elején. Ilyenkor az embernek eszébe jut az egyik legvénebb közhely, hogy rohan az idő. Szerencsére az idő nem tudja kikezdeni a gombamániámat, és nagyon remélem, hogy az idei év időjárása sokkal csapadékosabb lesz. Idén még többet akarok gombászni.