Természetimádó pogányként november elseje az újév első napja nekem

Október 31-én zárom le a vegetációs szezont csendes ünnepléssel és másnap a természet nyugalmi idejének első napja virrad fel nálam, aminek vége a naptáramban március elsejével van. Kicsit másként kezelem az időt a természethez igazodva. December 31-én igazából semmit sem érzek, nincs bennem ünnepi érzés, ami most viszont megvan. December 24. egészen más, az ünnep ősi hagyományai miatt megvan a szerepe az életemben. A téli napforduló valóban a fény ünnepe, hiszen a közvilágítás előtti korokban a hosszú éjszakák nyugtalanítóak lehettek. A hosszabbodó nappalokkal nemcsak a félelem oldódott, hanem a remény is erősödött, hogy hamarosan itt van a kikelet. Régebbi századokban a természet rendjéhez igazodva az ünnepek jelentősen tartalmasabbak és mélyebb jelentésűek lehettek. Szerencsés vagyok, hogy a gombák által a természet rendjét követem, így a hétköznapok is élettel teliek. Amikor pedig ünnepnap következik, akkor megállok, hogy összefoglaljam az eltelt idő tanulságait és a terveimen gondolkozzak. 

Augusztus végén már foglalkoztatott a téma, amikor a jövőre gondoltam, hogy középkorú emberként ideje a hagyatékomra gondolni. Fiatalként habzsoljuk az életet, sóvárgunk az új élmények után, de átjutva életünk felén, rádöbbennünk, hogy ideje összefoglalni mindazt, amit tanultunk, és ami értékes a tapasztalatainkból, örökül hagyni. Ehhez a témához kapcsolódik, hogy egyre tisztában látom, a megváltozó világhoz való alkalmazkodás ismét felfedezőkké tesz minket. Az ipari civilizációnk, a gépi tömeggyártás leáldozóban van, mert egyszerűen elhasználtuk a nyersanyagokat és a szemét újrafeldolgozása másféle befektetést igényelne és persze energiát, amiből egyre kevesebb lesz. Sokféle válság van kialakulóban és az egyik az energiáé. Az egyik tény a fajunkról, hogy végzetesen ráfüggtünk a fosszilis energiahordozókra, amiknek elégetésével, átalakításával többféle bajt is magunkra zúdítottunk. Nagyon komolyan újra kéne gondolnunk az energia takarékosságot és hogy mire fordítjuk a maradékot! A habzsi-dőzsi kényelmes terjeszkedés kora véget ért. Nem véletlenül van annyi konfliktus a nagyhatalmak és kisebb nemzetek között is! Kezd ránk törni a hiány, és a maradékért megindult a marakodás. Mindig így van, sose tanulunk a történelemből. Korlátolt értelmi képességeinkre bizonyítékok az újra és újra lejátszódó civilizációs válságok. 

Rezignáltan veszem tudomásul a saját korlátaimat is. Megbocsátó mosollyal gondolok arra, hogy mennyire kicsi és jelentéktelen vagyok, és milyen sok téveszme takarja el előlem a valóságot. Igen, sokféle ponton téves lehet a valóságészlelésem, ezért igyekszem az orrom előtt lévő valóság darabkákat tüzetesen megszemlélni, és ezekből következtetéseket levonni. Minél nagyobbra nyitom a szememet, annál kevesebbet fogok fel. Az emberi elme minden bámulatos képessége ellenére meglepően sok hibát vétő evolúciós fejlesztés, ami egyszerre bizonyul áldásnak és átoknak a fajunk számára. Egy biztos, az ember sok fura dologra gondol, amik közül számosat meg is valósít. Az elménk bámulatos sajátossága a történetalkotás adottsága, ami közös tulajdonságunk. Amikor a nyitóképet készítettem, egy zenei válogatást hallgattam és a hetedik szám zengett a fülembe. A játszótér a gyermeki állapotot idézte fel bennem az "Adventurer's hymn" hatására, és egyben kiteljesedett bennem a nagyobb gondolat, hogy a változó világ ismét felfedezőkké tesz minket. Lásd a második videót, amiben a kies alpesi völgyek lakói kénytelenek elköltözni, ha nem akarnak kőomlás alatt szörnyethalni.
A 21. század epikusabb lesz az előzőnél és a két világháború pusztán matiné műsorok lesznek a későbbi történeti feljegyzésekben, miután a túlélők a 22.-ben ismét ráérnek eltűnődni a múlton.
Ha azt hitted, hogy bármi is véget ér a novemberrel, vagy azt, hogy véget ért a történelem, és a mi generációnk a legtutibb (oh, dehogy is) ideje alaposan körülnézed magad körül, mert javában zajlik a nagybetűs változás.