Okkerszínű tinóru

Az okkerszínű tinóru Hemileccinum impolitum a jelen időszak másik terepen lévő, éppen termő gombája. Meglepett engem, mert megelőzte ismét a termősorban az ehetetlen hasonmását, a kesernyés tinórut Caloboletus radicans, amiről szintén írok a bejegyzésben. A tudományos neveik jelzik, hogy két külön nemzetségbe tartoznak, és míg az okkerszínű valóban ehető egy dolgot figyelembe véve, addig a kesernyés a magyar nevében is jelzett élvezhetetlen íze miatt fogyaszthatatlan. Mindkét gomba termőtestei változatos méretűek, leggyakrabban közepesek, de időnként 20 centis kalapátmérőjű gigászokat is találunk, amik garantáltan felkeltik bárki figyelmét. De a tinóruknál is a közép érett termőtestek a legjobbak, aminek egyik jele, hogy még nem olívzöld és puffancs a csöves termőréteg, hanem keskeny és szép tiszta sárga az okkerszínűnél és a kesernyésnél is. Itt jön az egyik fontos eltérés, ha megnyomod a kesernyés csövecskéit, amint a képen látható, megkékülnek!

A kesernyés tinóru termőteste közepesen kékül, a húsa is. A kalapja szürke, szürkés-barna. A tönkje sárga, de a töve felé pirosas árnyalatú lehet. Ha egészben felemeled, akkor látható, hogy a tönkbázisa kihegyesedő. A termőteste kékülése a leggyorsabb módja a biztos elkülönítésének az okkerszínűtől, aminek van egy különös tulajdonsága, hogy a tönkje alsó fele klórszagú. Ezért a tönköt javasolt levágni és csak a kalapját elkészíteni gombás ételnek. Fontos határozóbélyege még, hogy a tönk felülete finoman szemcsés. 
A tinóruk jelentős része fákkal társul, így fás élőhelyeken találhatsz rájuk. A csöves termőrétegükről, ami lefejthető a kalaphúsról, könnyedén felismerhetők. A tinóruk közé tartoznak a közkedvelt vargányák mint például az ízletes vargánya Boletus edulis, amiknek fehér húsa rendkívül aromás, különleges ízű. 
Kétkörösközben a legfinomabb szerintem a nyárfa-érdestinóru Leccinum duriusculum, de vannak más jó, ehető tinóruink is.