Április 19-én jártam a Csabaparkban, és esők után visszatértem körülnézni. Egyből a májusi pereszke lakcímére mentem, ahol a déli verőfényben a séta első fotóját elkészítettem pont a pereszke frissen előbújt termőtesteiről. Ennél jóval több van, akár szedhettem volna is belőlük, de csak fotóztam. Innen pár méternyire van egy fattyú kucsmagomba lakcím, és megtaláltam a rekord gyorsasággal kinőtt és az erős napsütésben már elnyíló termőtesteit ennek a fajnak is. Aztán nyakamban a nagy géppel, testemen a mobil irodámmal (a hátizsákban a kis kamera is ott várakozott) további helyeket néztem meg. Kerestem az ízletes kucsmagombát, mert kell lennie a Csabaparkban, de a látásom nem volt a topon. Profi rejtőzködő. Érdekes, fattyúból többet is észrevettem, de ízletest egyet sem sikerült megpillantani. Pedig a két kucsmagomba élőhelyigénye megegyezik, ligeterdei fajok. Bár úgy tapasztaltam, hogy a fattyú a kissé vizesebb foltokon jön elő és nagyon gyorsan, de nem annyira vízigényes mint a másik nemzetségbe tartozó és elsőnek termő cseh kucsmagomba. Nem adtam fel, még kajtatni fogok ízletes után. Annak örülök, hogy láttam sötét és fakéreg kucsmagombát, vagyis idén négy kucsmagomba fajhoz van eddig szerencsém, ami az év első negyedévének pocsék csapadékadatait ismerve, egész jó! Sőt, csodálatos. Örömteli, hogy országszerte beindultak a kucsmagombák. Ez egy csoda. És amint a nyitóképen látható, a májusi pereszke is. Vasárnap május elseje. Egyik ámulatból a másikba pottyanok. A gombák kitartása lenyűgöző.
Lemezoldali fotó
A májusi pereszkéről csináltam a gombász csoportomba egy rövid videót, amit a csatornámra is feltöltöttem. A videó rövidsége miatt nem fordítottam fel termőtestet, de pár perccel később a fotózás során egyet kivettem, hogy legyen képem a lemezeiről is. Kérlek, kattints a képre, hogy eredeti méretében láthasd és meg tud figyelni a májusi pereszke lemezállását. Egészen sűrű állásúak, fehéresek, mivel a spórapor fehér, világos színűek maradnak és a tönköt pereszkefoggal érik el. Ezt leginkább a kezedbe adva a termőtestet lehetne szemléltetni. A lényeg, hogy a májusi pereszke eléggé karakteres megjelenésű és erőteljesen lisztes aromájú gomba. Direkt a kivett termőtestet alaposan megszaglásztam, hogy ismét memorizáljam az "illatát". Jó gomba, kiadós. Érdemes megismerni.
Négy éve
Pont ezen a napon négy éve védett, meleg, domboldali részen megtaláltam az első, bébi rókagombákat. Az időjárás őrült ámokfutást rendezett, mert nyárias idő volt, ami sejthető is a gombácskák melletti fonnyadt mohából. Pedig jól indult a tavaszi szezon, a januári kiadós csapadéknak köszönhetően remek kucsmagomba termőhullám volt. Aztán berobbant a meleg. Majd jött két nagy mediterrán ciklon és április 28 után május 9-én átmenve a hegyvidékre, özön nyári vargánya és piruló galóca lepett meg. Majd újra hőség, gombák eltűntek, ismét ciklonok, gombák újra mint az őrült növesztették termőtesteiket... Hullámvasút volt a 2018-as szezon. Milyen lesz a 2022-es?
Gomba a mulcson
A fakéreg kucsmagomba Morchella importuna az egyik különleges élőhelyű gomba, mert mindig fenyőkéreg aprítékon jelenik meg a tavaly leterített mulcson tavasszal egyetlen egyszer, felbukkanásával rendre meglepve a kerttulajdonosokat. Én direkt figyelem a városban előforduló épületfelújításokat, amik környékén új díszágyásokat alakítanak ki. Ha látom, hogy fenyőmulcsot szórtak ki, előre számítok a fakéreg kucsmagomba megjelenésére a következő évben. Csak az időjáráson múlik, az esőn, hogy teremni tud a gomba. 2021-ben az egyik közintézményünk környékén volt felújítás. A mai napon körülnéztem az ágyásokban és az egyikben legalább húsz termőtestet találtam különféle érettségi állapotban. A gomba testes szaga jól érezhető volt. Mindig jó érzés idejében, élőhelyén megtalálni egy-egy fajt. Gombászöröm. Legyen részed benne neked is.
Szent György napján
Hihetetlen szerencsém volt ma, mert véletlenül megláttam a piacon is áruló antikváriusnál az egyik régóta keresett gombász könyvet. 1984-es kiadású. Ebben az évben lettem elsős és még eltelt egy kis idő, mire rácsodálkoztam az első ehető gombára, amit az utcán pillantottam meg. Ez a gyapjas tintagomba volt, amit a Búvár zsebkönyvek sorozat Gombák kötete alapján határoztam meg. Annyira jellegzetes, hogy egy gyerek is össze tudta egyeztetni a rajzát és leírását a termőtesttel. Természetesen szerepel a 88 színes oldal a leggyakoribb gombákról könyvben is, a hatvannegyedik. Tanulságos látni a tudományos fejlődést, mert itt még ellenjavallt a gombára alkoholt inni, de már tudjuk, hogy a gyapjas tintagomba másik családba tartozik mint a többi tintagomba, így nincs benne koprin.
A nap másik meglepetése egyik gombásztársam szerencséje volt. Friss és hibátlan szekszárdi csiperke termőtesteket hozott a vizsgálóba. Alig hittem el, hogy teremni tudott, hiszen a mediterrán ciklon két napja vonult el és mezei élőhelyét sokkal inkább sújtja a szél szárító hatása mint a fás élőhelyeket. Rejtély, hogyan tudott ilyen szép termőtesteket növeszteni. Nem, a képen nem sziki csiperke van. Élőben könnyebb megmutatni a különbségeket. Eleve az illata egészen más. Huh, de jó illata van! Mindig megéhezem a csiperkéktől. Tökéletesen értem, hogy a kezdő gombászok miért a csiperkékre vetik rá magukat. Bár zömmel valóban jó étkezési gombák, de akad köztük néhány troll is, amik kellemetlen gyomorpanaszokat okoznak. Most aztán lesz dolgom a csiperkék nemzetségével! Kihasználják az esős időszakot.
Ért még egy meglepetés. Ugyan a héten már ránéztem a városi kucsmagomba lakcímre, ahol szembesültem a friss fűnyírással, a két követett sötét kucsmagomba termőtest végzetével. A gombász a reménynél is kitartóbb és az erőnléti sétám során elnéztem ide is. Jól tettem, mert találtam egy harmadik kucsmagombát, aminek ugyan a süvegjének tetejét levitte a fűnyíró, de egyben maradt. Aztán az éltető esőtől alaposan megnőtt. Két percig is bámultam. Kucsmagombát a lakótelep közepén állva szemlélni mindig extra élmény. Direkt olyan fotót lőttem, amin látható az egyik panelház a háttérben és picit sejthető az élőhely jellege. A kucsmagombák kedvelik a ligeterdőket, valamiféle kapcsolatban vannak a kőrisekkel és a rózsafélékkel. Itt a házak közt kőrisek vannak, plusz egy kocsányos tölgy és egy vadcseresznye. Az aljnövényzetben ibolya és veronika. A kucsmagombák gyakoriak Kétkörösközben csak nehéz rájuk találni. Az idei szezonjuk lefutóban. Jön a többi kedvencünk.
2021-ben április 19-én fotóztam a bébi májusi pereszkéket. Idén másik gombásztársam rálelt az első apróságokra és 2022-ben pont Szent György napján. Pár nap múlva ismét ránézek városi lakcímére, hogy szebb fotót készítsek termőtesteiről. Végre van mit dokumentálnom és sikerélmények érik a gombásztársaimat is! Nagy kő gördült le a szívemről az esők érkeztével. Sokkal másabb illata lett a levegőnek, párásabb, élettel telibb, és a gombák micéliumát is hamarosan érezni lehet. Jövő héten még várható csapadék. Aki csak teheti menjen a zöldbe. A zokniba tűrd bele a nadrágod szárát és fújd le körbe a csuklódat kullancsriasztóval, mert gyakran a kis vérszívók a nedves gombákon hűsölnek. Fontos a kullancsok ellen védekezni, mert egyre több a potyautast hordozó és a Lyme-kór is éppen elég rossz. Ne keserítse meg a természetjárás örömét egy fertőzés. Ha pedig ismeretlen gombát találtál, hozd be hozzám. Mert csak biztosan azonosított gombát okos dolog elfogyasztani. Minden más orosz rulett.

Föld napjára
Kiváló sorozat, nagyszerű felvételek, amik láttán bármelyikünkben meg kéne szólalnia egy hangnak, hogy a bolygónk élővilága páratlan és érdemes a kíméletre. Természetesen rám az Erdők epizód tette a legnagyobb hatást, mert gombászként sok csodás élményt köszönhetek az erdei gombászatoknak. Bár Békés megyében nincs természetes erdő, de a faültetvények is számos gombának adnak otthont. A legfajgazdagabbak az őshonos tölgyfajokból, cser és kocsányos álló állományok, amikbe elegyfaként gyertyán és nyárfa is vegyül. Az igazi erdő Kétkörösközben a tölgy-kőris-szil ligeterdő volt, amire utalnak az őshonos növények, ízeltlábúak és gombák. Rossz végignézni a természeti környezet hanyatlását. Jó, tudom, emberek vagyunk, pusztán élni szeretnénk. Mentem is a dolgomra. Kérlek, nézd meg a filmet!
A gombák küzdenek, és gyűlnek a kilométerek
Megnéztem tíz kilométeres séta során pár városi gomba lakcímet. Sajnos nagy a szárazság, a felső húsz centi víztartalma csak 40% körüli, a vízhiány egy méteren 75mm. Ha a felső rétegé 30% lesz, akkor gyakorlatilag ott nem lesz a növények számára felvehető víz, hiszen a talajszemcsékhez tapad a maradék. A levegő páratartalma 43%. Kedvezőtlen a helyzet. Ennek ellenére a gombák próbálkoznak, hiszen az egyik gyapjas tintagomba lakcímen éppen küzdi ki magát egy termőtest. A Csabaparkban pedig, ahol két tavaszi gombát kerestem a porzó szárazságban, a mulcs közül sárga kénvirággomba csoportok tőrnek elő, de megnőni nem tudnak, összefonnyadnak. A kedvezőtlen időjárás miatt a mai mászkálás is inkább erőnléti séta volt. A kitűzött cél havi 150km megtétele a két lábamon. A mai gyaloglással kilencvennél tartok. Legalább ez a tervem tartható. Ha az időjárás nem változik, nem jönnek áztató esők, a szakmámat nem tudom művelni. Őrület.
Négy éve
Négy éve a névnapomon gombaklub volt a könyvtárban. A tömlősgombákról tartottam előadást és szerencsére akadt pár friss gomba is. Sikerült fakéreg, ízletes, fattyú kucsmagombát és óriás papsapkagombát vinnem, egyik gombásztársam hozott az utolsó csehek közül egyet. Pedig az időjárás nyáriasan meleg volt, és eső is csak szórványos záporok formájában érkezett. Bármennyire hihetetlen, de előjött a melegkedvelő őzlábgalóca, lásd képválogatásban, amit 2018. április 20-án találtam az öntözött réten, ahol a nyüves májusi pereszkéket is fotóztam. A meleg idő kedvezett a gombalegyeknek. Nagyon fura, de sokkal jobb volt a 2018-as tavaszi szezon. Az utolsó hóesés március 23-án volt. Másnap hófoltok közt keresgéltem az első cseh kucsmagombákat. Aztán egy hétre rá a berobbant nyárias időben hibátlan példányokat szedhettem fel. Az áprilisi meleg utóhatásaként május 9-re már bőven akadt hegylábi tölgyesekben odaát nyári vargánya, piruló galóca. Aztán a szárazság leütötte pár hétre a szezont, amit szinte felrobbantott a hatodik hónap elején érkezett két mediterrán ciklon. Június 15-én a Mecsekben gombásztam, ott készült az utolsó kép. Tiszta őrültek háza volt. Fejcsóválva figyelem a 2022-es szezon tavaszi részét és tippelni sem merek, hogy mi jön később. Lásd a képválogatást 2018-ból.
Profin álcázott
A sötét kucsmagombát öt nappal később ismét megnéztem. A takarásnak köszönhetően a párás mikrokörnyezetben szépen megnőtt, és csak a csúcsi része száraz. A fotózás idejére félrehúztam az avart, és szabadon állt, de még így is megdöbbentő, hogy színével mennyire beleolvad a környezetébe. Minden kucsmagomba profi rejtőzködő. Ráadásnak mostanra a lágyszárú növények is megnőttek, még jobban rejtettek. Gombász legyen a talpán, aki kucsmagombára megy. Idén remek szezonjuk lehetne, ha nem lenne a tavasz is száraz. Azért próbálkoznak, jönnek elő. Nem reménytelen rájuk akadni.
Elmarad az online előadás
Ma lett volna a Fák és gombák sorozatom következő előadása, de a technika fellázadt és nem biztosított a gördülékeny online jelenlét. Gutaütés kerülget. Inkább befejezem az aggódást és hiábavaló kiabálást csóró laptoppal. Ennek semmi értelme. Linkelek pár cikket, amik alapján összeállítottam az előadás anyagát. Sajnálom!
Tölgyfa és gombái
Gyertyán és gombái
Bükkfa és gombái
Nyírfa és gombái
Tölgyfa és gombái
Gyertyán és gombái
Bükkfa és gombái
Nyírfa és gombái
A második
A sötét kucsmagomba Morchella vulgaris elvarázsolt és nagyon vágytam rá, hogy a városi lakcímén még egy termőtestét megtaláljam. Óvatosan körbejártam a kicsiny élőhelyet és kitartó vizslatásom jutalmaként előkert még egy. Ez egy szebb, frissebb, nagyobb példány mint az elsőként felfedezett, ami csak egy centit nőtt péntek óta és félig kiszáradt. Mindkettőt betakartam avarral, hogy párás mikrokörnyezetben vészeljék át a szeles napokat. Remélem, jön eső! Remek termőhulláma lehetne, ha nem lennének ennyire szárazak és szelesek 2022 téli, tavaszi hónapjai.
Közben gondolkoztam rajta, hogy mi hatott rá. A januári fagy és hólepel a megoldás. Szüksége van rá, hogy hideghatás érje és a tápanyag-raktározó micéliumkötege átnedvesedjen. A kis hó lassan olvadt el a hideg időben, így mindkét igénye teljesült.
A kucsmagombák nem ritka gombák. Csak az időjárásra érzékenyek. Ligeterdő jellegű élőhelyek tavaszi meglepetései. Persze kivétel akad, a pusztai kucsmagomba. Lásd a linkelt bejegyzésben.

Keltikék és gombák
Ma tipikus áprilisi időben jártam be felmérő útvonalamat a fő indikátor helyemen. Idegesen hallgattam a száraz koronaágak nyekergését az élénk szélben és végig reméltem, hogy egyik sem most törik le és csűr fejen. Fájdalmas élmény lett volna. Szeles időben nem szívesen vagyok terepen, és felhőátvonulásos fényviszonyok sem éppen a kedvenceim, mert a fotózás őrjítő. Szerencse, hogy nem cipeltem magammal a tükörreflexest, mert azzal sem lettem volna jobb helyzetben, és még a nyakamat is húzta volna. Az öreg kompakt jól szolgált engem és visszaadta a mai túra hangulatát. Egyébként tetszett az áprilisi időjárás, mert tényleg autentikus tavaszi hangulatot adott a rövid túrámnak. A keltikék teljes virágzásban vannak, illatuk és látványuk most is káprázatos volt. Évek óta álmélkodok, hogy ilyen szépség helyben van. A nyitóképet a sárga jelzésű turistaösvényen lőttem, ami Póstelekről átvezet Gerlára. Sajnos nem ligeterdőben készült a kép, hanem faültetvényben. Sose feledd, itt nincsenek erdők, az erdészet üzemterületén mozogsz faanyagtermelő állományokban. Morogtam is a bajszom alatt, hogy amit látok, ökológiai katasztrófa, avagy most is katasztrófa turistáskodok. Oh, my goddess...
Igyekeztem erőt meríteni az odvas keltikékből, amik évszázadok óta elviselik az erdőgazdálkodást és csak azért is itt vannak és évről évre virágoznak. A napokban még feltétlenül érdemes terepre menni, mert kihagyhatatlan látvány a több ezer keltike fehér-rózsazsín-lila virágkavalkádja. Élőben sokkal szebb. Ráadásnak a séta a legolcsóbb és legegyszerűbb testmozgás, ami garantáltan jót tesz a testnek. A héten sikerült negyven kilométert megtennem a két lábamon, vagyis áprilisban ötvennél tartok és tutira meglesz a kitűzött cél, a százötven. Most bőven van mit megörökíteni. Ahogy lenni szokott, a kikelettel robban a vegetációs szezon, minden hajt, és a gombák is egyre aktívabbak. A bejegyzés végére betettem egy rövid videót. Sétám során csak úgy benéztem egy nemesnyárasba és alig mentem húsz métert, belebotlottam az elöregedett cseh kucsmagomba termőtestekbe. Hihetetlen, hogy átvészelték az aszályos hónapokat és a mediterrán ciklon égi áldására reagálva betöltötték szerepüket és szétszórták a gomba fajfenntartását szolgáló spórákat.
Itt nem fotóztam, mert cseh kucsmagombáról már van több remek fotóm és zömmel tényleg öreg példányok vettek körül, így másik gombát örökítettem meg, házi tintagomba "meglepetés" termőtesteit. Néztem is, hogy nocsak, bazídiumos gomba. Az egyszerű forma és avar kettőse pazar képet adott nekem. Igen, az egyik ok, amiért kedvelem a gombákat, a minimalista mégis rendkívül változatos termőtesteik fotózása. Nagyon meditatív tevékenység. Tehát a fotózásuk is élmény, majd visszanézni a fotókat. Jó elmerülni a nyugalmat sugalló képben. Akármennyire egyszerű a téma, a házi tintagomba gyakori gombánk, mégis megnyugtató a fotója. Az élet apró örömei. Akár egy jó séta. Csak a szél ne fújt volna... mert a letörő ág reális veszélyforrás volt. Ezért nem tudtam teljesen átadni magam az élménynek. Persze mire hazaértem, kevésbé fújt... Így szokott lenni.
Gyönyörű a tavasz. A kompakt is visszaadja az ünnepi hangulatát. Hamarosan ismét terepre megyek, és nemcsak a kilométereket gyűjtöm, hanem az élményeket is. Zárásként pedig másfél perces videó a cseh kucsmagomba termőhullámának végéről.

Másik meglepetés
Tegnap a vizsgálóba szerencsés gombásztárs meghozta az idei szezon első komposzton termett csiperkéjét. Nagyon jó, hogy elterjedt a házi komposzt készítés, mert kiváló talajjavító. Plusz jó, amikor bolti csiperkét szórnak rá, mert megtelepedhet az érő anyaghalomban. A csiperkéknek félig már feldogozott szerves anyag kell. Ezért is fontos részfeladata a kétspórás csiperke termesztésének a komposztkészítés. Ugyanez spontán megtörténik a kiskertekben. A vizsgálóasztalomon bolti minőségű, tökéletes kétspórás csiperke termőtestek voltak.
Az élet apró örömei és hősei
A sötét kucsmagomba Morchella vulgaris a mai nap kellemes meglepetése volt. A városi lakcímen a fattyú kucsmagombát M. semilibera kerestem, de fejlődésnek indult termőtestei még pár milliméteresek lehetnek, míg rokonának már majdnem három centis, vagyis bőven látható méretű. Kedden már körülnéztem a lakcímen, de akkor még ez a termőtest is picurka volt. Nem láttam meg. A csütörtök délelőtti eső jó hatással volt rá és nőtt egy nagyot. Szépen betakartam, hogy ne bántsa a szél. Hadd nőjön meg, hogy pár nap múlva pompásabb képet készíthessek róla.
2018. április 6-án, vagyis négy éve a pinduri fattyú kucsmagombát találtam meg. A kis bicskám jól érzékelteti a gombácska méretét. Lehet, hogy most is ráakadtam volna, ha tovább meresztem a szemem, de bőven elégséges öröm volt nekem a sötét kucsmagomba. Finoman megérintettem az aprócska süvegét, mert kellett a tapintásos megerősítés, hogy nem káprázat, tényleg itt van előttem. Fogalmam sincs, hogy hogyan sikerült megmenekülnie. Három hónapig alig volt csapadék és a szél kegyetlenül szárította a talajt. Csoda, hogy előjött! 2017 óta remélem újbóli felbukkanását. A fattyú ugyanitt megbízhatóan terem évről évre, de a sötét nem. A nagyobb méretű termőtestet növesztő Morchella fajok sem ritkák Kétkörösközben, de ritkán jön össze nekik az ideális időjárás. Bár fogalmam sincs, hogy ezen gombáknak mi az ideális. Rejtélyesek. Azonban a kitartásuk bámulatos. Kucsmagombát találni mindig öröm.

Ideje lépnem
Irracionális az egész. Következetesen alkotó és oktató tevékenységet végzek, javarészt küldetésnek tekintve a vállalt célt, de be kell látnom, hogy mentálisan és anyagilag is felemésztem magam. Érezhetően sokat gyengült a testem és szellemem. Oké, hogy az őseimnek köszönhetően stabil emberi alappal rendelkezem, de észrevettem, hogy az alapot furkálják a negatív hatások. Szeretnék még alkotni, szép dolgokat létrehozni, amihez életben kell maradnom. Alaposan át kell gondolnom a következő lépéseimet. Aztán követem a tervemet. Fontos tudatosítanom magamban, hogy most nem szabad másokra gondolnom, saját magam kell mentenem, hogy továbbra is hasznára lehessek a közösségnek, akár valahol máshol. Beláttam, hogy itt nincs szükség rám. Pusztába kiáltott szó minden cikkem. Hatástalanok az erőfeszítéseim. Csak magamra számíthatok. Ilyen az alkotói lét.
Meglepetés
A mediterrán ciklon több mint tíz mm esőt adott, de a harminc nem lett meg. A pénteki zivatarvonal lezúdíthatott kisebb területen intenzívebb záport, de összességében még bőven kéne az eső. Sajnos a szél bármikor újra megerősödhet és félelmetes hatékonysággal száríthatja fel az éltető vizet. Azonban a friss idő jó hatással van a cseh kucsmagombára, életmentő számára. A tönkje megnyúlt és feljött az avar fölé. A mobilos fotó mai! Szerencsés és kitartó gombásztárs hozta megmutatni a friss zsákmányát. Számítottam rá, hogy a cseh kucsmagomba itt-ott a vastag avartakaró alatt átvészelte a nehéz heteket, csak arra nem gondoltam, hogy lesz gombásztárs, aki a kellemetlen, télies időjárás ellenére terepre megy kora reggel. Van nálam is elszántabb. Tehát nem szabad feladni a reményt, a gombák mindig készek meglepni minket. Pár nap múlva én is ismét megnézem az indikátor helyeimet.
Ui.: Pénteken aszály sújtotta déli tőkegomba termőtesteket hozott másik gombásztárs. Amint visszamelegszik az idő, ne lepődj meg, ha te is találsz frisseket.
Ui.: Pénteken aszály sújtotta déli tőkegomba termőtesteket hozott másik gombásztárs. Amint visszamelegszik az idő, ne lepődj meg, ha te is találsz frisseket.
A Fertő Hanság Nemzeti Park
Megjegyzés: Ha még sosem hallottál a tavat tönkretevő giga-beruházásról, keress rá. Döbbenet.
A nemzeti ürge üregből ideje kimászni
Természetjáróként, gombászként, zöld szívű emberként felteszem a kérdést, valóban olyan kormányt
akarsz, amelyik természetvédelmi területeket sajátít ki és építtet be a
maga örömére, ráadásnak közpénzből?!
Lokálpatrióta hazafi vagyok. Pontosan tudom, hogy mit jelent nekem a szülőföldem. Ezért tudom szépen megörökíteni a maradék természeti értékét és ezért tudom az érdekében kritizálni. Mindig az élet megőrzése a fő célom. Ezért nem félek egyéni érdek/önzés útjába állni. A modern embernek három érdeket kell figyelembe vennie döntései meghozásakor: egyéni, közösségi, természeti. Igen, az önmagát kicsinek látó emberen múlik a saját, a nemzete, a világ sorsa. Nem hősökre van szükségünk, hanem a felelősséget vállaló (átlag)emberekre. Ez annyira egyszerű, és mégis oly sokan képtelenek felfogni. Tragédia. Nem külső erők ártanak nekünk, önmagunk ellenségei vagyunk. És számomra rémisztő, hogy egy ilyen kicsi nép ilyen mértékben megosztott. Pont hogy hátunk hátunknak vetve kéne mindannyiunknak közös célokat kitűzve cselekedni. De nem. Félelmetes.
Csináltam pár napja egy rövid videót.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)