A pusztulás promenádja

2018. október 17-én jártam utoljára Biharfüreden, de akkor nem mentem el a Csodaforrásig és indultam el a gerincre vezető körtúrán, aminek régi beceneve "promenád a gombaédenbe" volt. Három éve ősszel untig elég volt a kapunál kicsit felsétálnom a hegyoldalra, hogy lássam az őszi aszály rombolását, a légyölő galócák összeszáradt csoportját. Elképesztően száraz volt az őszi erdő még 1000 méter felett is. A biharfüredi völgykatlan a hegység legnedvesebb része (volt), de évek óta nem kap elegendő csapadékot, ami teljesen abszurd. Egyszerűen ellentmond a természet rendjének. A csapadékhiány meglátszik a lucfenyvesen, ami képtelen begyógyítani a 2017. szeptember 17-én tombolt vihar nyomán keletkezett óriási károkat. Nem képes megújulni a fenyves. Láttam csemetéket árnyas részeken, de a napsütötte letarolt részeken egy sem volt. A nyitóképen lévő területen valamikor rókagombákat gyűjtöttem. Ott is fenyők álltak, de a jelenben a megörökített látvány fogadott. Az egykori gomba sétaút 70%-ban megsemmisült, nyitottá vált, tűzőnapon mentem hosszú szakaszon, pedig egykoron fák lombja borult az ösvény fölé és nagyon kellemes volt a séta körbe fel és le.

A sétaútról mindenfelé láthatóak a környező hegyek, mert többé nem takarják ki a fenyők a panorámát. A második képen a lábon maradt, de elhalt fenyők közt fotóztam a szemközti hegyet. A megmaradt erdő tele kidőlt fákkal, járhatatlan, de eleve nem volt sok értelme bemenni, mert a júliusi zivatarok nyomán elősereglett rókagombák összesültek még kicsiként. Nem tudtak megnőni, kiszáradtak. A megváltozott magashegységi klíma hatására a gombászat egyáltalán nem nyújtotta a régi pazar élményt. Pedig régen, 2013 júliusában azért mentem 1000 méter fölé, hogy elfussak a kánikula elől és hűvös-párás lucfenyvesben örvendjek a gombáknak, köztük is a gombák királyának, az ízletes vargányának. Akkor a kapunál álltunk meg és az ottani szálló mögötti emelkedőre mentünk fel. Itt valamikor először futottunk bele a helyi gombászokba, akik tele szatyrokkal jöttek lefelé. Pazar zsákmányt gyűjtöttek és mi is megtaláltuk életünk első magashegységi ízletes vargányáit. Nem fotóztam le a jelenben, így leírom, hogy a  szálló mögötti emelkedőn  teljesen el vannak pusztulva a fenyők és az aljnövényzet barnára száradt. Nyomát se láttuk, hogy bárki vargányázott volna a katlanban és a gerincen. Sőt a régi turistatömegnek a töredékét találtuk odafent. Olyan kicsi a hely forgalma, hogy az árusok is eltűntek a Csodaforrástól.

A gyűrűs fülőkét 2018. július 7-én fotóztam Biharfüreden. Gyakori korhadékbontó, a bükkfán tenyészik. Most egyet sem találtam, pedig kerestem. Ennyire száraz a lucfenyves 1000 méter felett, hogy a még teljesen közönséges gyűrűs fülőke sem tud teremni. A fajkínálat gyengébb volt mint egy hete a Béliben. Pedig az sem kapott több csapadékot. Nem hittem a szememnek. Nem hittem el, amit tapasztaltam, hogy például barna tinóruból egyetlen egy kerüljön elő. Hogy ne legyen daróc-tejelőgomba, vagy fekete, sötét, ráncos, rőt, lucfenyvesi rizike és még sorolhatnám. Közönséges fajok odafent! Nyomuk se volt. Egyetlen egy darab pelyhes keserűgomba képviselte a tejelőgombákat. A megszokott nyári fajkínálatot elsöpörte a megváltozott klíma. Az egykor tombolt szélvihar erejét is a klímaváltozás fokozta fel. Ezt ki kéne hevernie a lucfenyvesnek, de nem tud regenerálódni. Iszonyat látni a pusztulását. Aki tagadja a klímaváltozást, szimplán hülye. A saját tapasztalatait tagadja le, a valóságnak mond ellent. 2013 óta csak nyolc év telt el és sokkoló a változás mértéke. Attól félek, hogy ennél is durvábbakat fogok tapasztalni rövid időn belül. A gomba-promenád sorsát mi sem kerüljük el. Lásd képválogatást. Az első kép a múltat mutatja, 2014. szeptember 20-án lőttem. Utána van a jelen képe. Ott kell állnod, hogy érezd a durva különbséget.