A klímaváltozásról az első tanulmányok a 80-as években jelentek meg, de akkor még nagyon szűk körben terjedtek. Az olajlobbi direkt hátráltatta a napvilágra kerülésüket. Akkoriban én kisgyerek voltam, és nagyon örültem a 86-87-es nagy télnek. Emlékszem a bérház udvarára is annyi hó esett, hogy egy apuka a gyermekével hóbunkert épített, mi pedig kifulladásig hógolyó csatáztunk. Anyánknak úgy kellett hazahúznia minket, mert nem akartuk, hogy az a nap véget érjen. A generációm látott és megélt klasszikus teleket, gázolt fél méteres friss hóban. Azonban a 2000 után született fiatalok kétkedéssel hallgathatják nosztalgiázásunkat. Sajnos van egy kellemetlen jelenség, aminek most nem találom a nevét, amikor a friss generációk a jelenhez alkalmazkodva azt tartják normálisnak és nem is értik, hogy az idősebbek miről beszélnek. Mesének tűnik a tél, ahogy pár év és mesének fog tűnni az én beszámolóm is az igazi erdőről. Pech, hogy élőben előadjuk a béka és fazék kísérletet, amikor a hideg vízbe helyezett béka nem ugrik ki a felforrósodó vízből. Korlátolt észlelésünk, a dobozba zárt életünk ellehetetleníti a rálátásunkat a veszélyre. A németországi káresemények is hamar szőnyeg alá lesznek söpörve, ilyen az élet. Nem! Nem ilyen! Egyáltalán nem normális az idei nyár. Nekem ne mondjátok, hogy olyan okés volt egymás után négy vörös hőhullám 40Celsius fokos tetőzéssel és a rekord száraz június! Vagy teljesen normális, amit most csinál a nyugatot elárasztó hidegörvény, ami egyébként a cikk írása idején felénk közelít. Vagy olyan hétköznapiak a tojás nagyságú jegeket és tornádókat eregető szupercellák, amik régebben is voltak, de nem ilyen gyakran és erővel. Extrém száraz forróságra extrém csapadék. Ijesztő. Pedig gombászként mindig öröm az eső, de most az örömöm keserű látva a károkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése