Póstelek április végén

Kilencedikén voltunk kint Atival legutóbb Pósteleken. Meglepően gyorsan elteltek a hónap napjai. Ennek a túrának a képeit nem osztottam meg a blogban. Inkább a 2020-as május elsejei képválogatást linkelem, hogy látszódjon a különbség. Ugyan a melegebb időben felgyorsult minden, de így is észrevehető a vegetáció elmaradása a tavalyi állapothoz mérten. Azért még így is látványos a lombok fakadása, gyorsan uralkodóvá vált a zöld szín.
Érdekes, hogy többet mentünk Atival ma mint a héten abban a kőris ültetvényben, ahol a fattyúkat gyűjtöttük, de semmiféle nehézséget sem éreztem. Nem fizikailag készít ki az élőhelyek felmérése, hanem mentálisan. Ami rossz, kiüt. Ami valamennyire jó, megtart. A fő indikátor helyem minden negatív hatás ellenére őrzi a ligeterdő emlékeit, vagyis tartalmaz természeti elemeket. Ezért ott jobban érzem magam. Sajnos, ettől még meg sem közelíti az igazi erdő nyújtotta élményt. Viszont nincs más, azzal kell beérnem, ami a szülőföldemen elérhető. A képválogatásba raktam ki pillanatképet az erdőgazdálkodásról, amit én szarkasztikusan másként nevezek, de nem írom le. A három traktort a 118A-ban fotóztam le. Gyönyörű, egészséges fákat termelt le az erdészet. Jó termőhelyen éltek. Milyen fura belegondolni, hogy az az erdész, aki összerakta a vágási tervet még egyáltalán nem élt, és lehet, hogy a szülei is kisgyerekek voltak, amikor csemeteként az ég felé nyújtózkodtak az ültetvény tölgyei. Az előző generáció hagyatékát éljük fel, és mit hagyunk az unokákra? Hamarosan be lesz vetve ismét a 118A, de milyen jövő vár a kikelő tölgymagoncokra? A nyarak forróak, perzselő a napsütés és egyre kevesebb a víz a megyében.