A napfény elcsábított

2007. március 14-én találtam először cseh kucsmagombát egy kicsike nyárfa-ligetben és azóta évről évre felkeresem az élőhelyet. Jól ismerem a menetrendjét, de mégis a szép idő és a gombásztársak fotói rávettek, hogy biztos tudásom ellenére betrappoljak a lakcímre felkutatni az első hírnököt. Neked nem javaslom a korai taposást, mert ilyenkor egy csomó avar alatt rejtőző picurkát tönkretehetsz. Türelem gombát növeszt. Hiába a megfigyelés, hogy a bodza rügyfakadásakor és az ibolya virágzásakor már van cseh kucsmagomba, amikor a gomba makacsul ragaszkodik a saját tempójához. Tehát a bodza és ibolya siethet, a kucsmagomba nem kapkod. A nemzeti ünnepen lehet majd szedhető méretű példányokat találni, de ilyenkor is még necces a taposás, mert nem egyszerre nőnek meg a termőfoltokon a termőtestek. 2018-ban április 8-án tudtam igazán szép és nagy cseh kucsmagombákat gyűjteni. Tehát nem kell kosarat és kést felkapva loholni a nyárfásokba. A képválogatásban láthatod a hírnököt, aminek kucsmája alig két centis volt.

Ma igazi tavasz idő volt. Ennek egyik jeleként a gyulai piacon frissen ébredt földi poszméh királynő táplálkozott a szobai kankalin virágain. Olyan éhes volt, hogy az sem zavarta, hogy finoman megsimogattam. Éhesen egyik virágról a másikra röppent, nem igazán foglalkoztatta semmi más a nektáron kívül. A földi poszméhek is fontos beporzók. Minden évben öröm a királynők felbukkanása. Ez egyből jobb kedvre hangolt. Gyuláról Fényesre mentem, elsétáltam a szülői házhoz. Innen a kis nyárfa ligethez baktattam el, hogy engedve a napfény unszolásának ránézzek a fejlődő cseh kucsmagombákra. Sikerült megtalálnom az első apróságokat. Pontosan akkorák, amekkorának lenniük kell március elején a tuti lakcímemen. Lefotóztam az egyiket, és jöttem kifele. Őrültség lett volna agyontaposni az avar alatt rejtőző többit. Legközelebb a hosszú hétvégén nézek be a kis nyárfásba. Eleve a hideg betörés lassítani fogja a fejlődésüket. Nem kell naponta nézegetni a termőtesteket. A csehek meglesése után még mindig bőven volt a jó kedvemből, így kisétáltam Póstelekre. Akartam tüdőfüvet fotózni, de még csak bimbós példányokat találtam. Egyikről képet lőttem. Beugrottam a Körös klubhoz is. Majd innen indultam vissza a Veszely csárdához.

A felüljáróról fotóztam le a Canonnal digitális zoomot használva Békéscsaba jellegzetes épületeit. Még a tévétorony is látszódik a képen. Minap futott át rajtam, hogy a város központban három templom áll, de például nincs korszerű irodaépület, cégház vagy bármi olyan épület, ami a 21. századra utalna. A valamikori élelmiszeriparunk kiárusításra került a 90-es években, és hiába lettünk "kolbászfalu", mert a csabai kolbász a fő termékünk, ha tőkevonzó innovációt nem tudtunk felmutatni. Menthetetlenül a 20. században ragadtunk, zárvány vagyunk. Mindezt tisztán láttam a város központunkon végigtekintve. Ne tőlem várd a megoldást, én pusztán megfigyelő és dokumentáló vagyok. Két hendikeppel terhelve, hogy nőnek és (vidéki) magyarnak születtem. Ha nem lennénk EU tagok, még ordítóbb lenne az elmaradottságunk. Elgondolkoztatott a Vesze halom is, a történelmi emlék. Igazán nagyra már régóta képtelenek vagyunk. A múltból élünk, kastélyokat renoválunk, kapaszkodunk a nagyság ábrándjába, ami ékesen szaval kisember mivoltunkról. Közben olyan nagyon lemaradtunk a jelentől, hogy kettészakadunk. Ráadásul itt a tájat végkép átformáló klímaváltozás is, ami a mi elhibázott döntéseinkkel együtt megadja a kegyelemdöfést nekünk. Mostanában a tavasz ígérete ellenére komor gondolatok menetelnek a fejemben. Lásd a képválogatást.