Mushrooms in the town

The eastern half of Hungary will be hit by a severe drought in 2022. The year 2021 was also dry, which will add to the trouble. I publish an average of three hundred mushroom pictures a year. Last year I have less than a hundred, and this year I have very few habitat photos of mushrooms. So I was very happy, almost moved to tears, when I saw the smoky dapperling Leucoagaricus barssii in the street. I was taking a still life of a fruit tree on my work table. Then I walked around town looking for other mushrooms. It's strange that I use a Nikon DSLR, because for years I shot with a very good Canon compact camera. But I promised my friend who gave me the big camera that I would use it and send him pictures regularly. Again, I have to learn to use a different type of camera. But that's progress, step by step and I'm getting higher and higher. I don't compete with anyone. Surpassing myself is the real victory. I hope to finally be able to go mushrooming in another region in September! I need to practice. Due to the epidemic and the drought, I have not travelled and have been very behind.
I'm sorry, but I'm not writing any more articles in Hungarian on the blog. For now I'm using an online translator, but I'm learning English. I have accepted the fact that my country is just a city-state in a global world. The Hungarian language is beautiful, but in the 21st century, I can't get anywhere with it. That is the sad truth.

The last correct pattern

What we see as harmony in nature is a high school of advocacy. Each tree in the forest strives to outgrow the other, while supporting its relatives and keeping alive its offspring waiting in the shade. When one dies, it feeds a multitude of living things and its decomposing matter is recycled back into newer trees. A true forest, free from human influence, is the best example of the balancing of individual interests. This same wonderful harmony, which is in fact a constant struggle, is not the case in today's societies, where the masses have given up some of their rights because they have come to believe, in a world that has become more complicated, that there are people who know better and are capable of making decisions that are in the best interests of the community. I use one of my favourite English words for this, bullshit. It is a basic law of existence that all living things look out for their own best interests first. It is no different for politicians. Yet modern man, in making his decisions, and this applies not only to the politician but also to me and to you, my dear reader, has to consider and balance three interests: individual, community and nature.

Another fundamental mistake is to assume that as adults we are capable of self-restraint. Unfortunately this is not true, if we do not encounter resistance based on self-interest we want everything for ourselves. And no one is an exception to this, not me, not you my dear reader and not our politicians. So society makes a fundamental mistake when people say en masse that I have already made my choice, one is no better than the other, they know what to do, I will retreat into my own little bubble, do my job as a good person, etc. This is a bad strategy, it is practically a flooring, and another cliché follows, whoever is on the floor gets kicked in, willy-nilly. Another analogy to illustrate how dangerous this is: no living creature in nature does this, because it will be devoured in a short time.

This picture is included as an illustration because of the title: they don't feel it's a problem. I was thinking of littering when I gave the title, but the above passage makes it a perfect choice.
One of the reasons for the malaise is the insecurity, the vulnerable situation that society has put itself in by its own choice. If the three interests are not asserted, the self-interest will expropriate and consume everything. These are clear things, not abstract isms designed to obfuscate in the formulation. Anyway, we are in an era of re-talk, when the purpose of communication is to confuse, to increase uncertainty, to give credibility to the image of the politician, the strong man. Meanwhile... oh, let's stop posturing. Another fact, I've looked in the mirror enough, we are all weak and feeble. No one is without flaws. I could write quite a long list of my own screw-ups.

I titled this picture "total destruction". That's all that's left of 117B. (True, under the Forest Act it has already been seeded with acorns.)
Before I fall into some sort of ism idea, I'll be damned, because I don't care about either. I'm more down to earth than that. Again, remember, (apparent) harmony requires the full pursuit of three interests: individual, community, natural. Incredible as it may seem, it can be done. Don't tell me you can't, because that's just your own selfishness talking. But that is also perfectly normal. I have no illusions about the inexorability of natural forces acting on living beings. But the long-term survival of our species is at stake. We are all affected by climate change and the senseless use of natural resources. Not just the small village covered by the avalanche of rocks and mud from the treeless hillsides. We are in danger because we have given up on asserting our interests. When one doesn't want to be political, one honestly doesn't want to live. I was trying to have a conversation with a zombie. It is depressing to see too many walking corpses who have given up on a full life at an early age.

We die standing. We are consumed by stress because we have given up the struggle and fallen into the trap of passivity. I have anger, sadness and resignation all at once. The latter is because, as an observer, I am aware of the limitations of living beings, the oppressive forces and the inertia of society and the nature of the system we have now. It is a dangerous limitation to applaud an exploitative system. Of course, no one politician is better than another. But their bungling can be recovered by a society that looks after its interests. It is not for nothing that we free observers stress the importance of checks and balances. It is bad enough to have a party-loyal attorney-general and president of a republic (there is no republic any more, it was the state party that changed the name of the country), just as it is more than a little despicable to have a clique on the neck of education, to curtail the powers of local authorities, to centralise control, etc. I just shake my head at how people can be so evil. Surely you are too, because you tolerate obvious arbitrariness and think you can get away with it. You don't get away with it. We're all shitting on the upset balance.

A true forest is a community of different species of trees of different ages, in which many other species of plants and animals also find their habitat. The temperate forest is the richest community on our continent. It is the right pattern, which has existed for thousands of years, and which we should take into account in our own best interests when organising our society. So don't settle for empty rhetoric, don't fall for sham measures, don't think that the better times for the global economy are the work of the state party and will last forever. Be active, yes be political, choose a party, build community and slap the hand of anyone who grabs too much of the commons. Otherwise we will all be cruelly screwed. The past is there for us to learn from. There was enough awfulness in the 20th century. Let us not repeat the horrors! Our choices or lack of choices in the present shape our future. What kind of life do you want? If you have children, what future do you want for them?

No money, no community, no nature

All I have left of the four riches is knowledge.
I surrounded myself with books. I've been reading for weeks, increasing my knowledge. Two years of Covid ruined my offline human relationships, two years of drought ruined my forest. As an intellectual freelancer, I never had much income, but the fall in the forint makes my salary worth even less. I have been struggling with mood swings for months. Although, come to think of it, I've managed to get through the growing crisis pretty cheaply so far. Of the four riches, knowledge is what keeps me going. But I suffer from a feeling of uselessness. As a creator, I want to make an impact on the world. It sounds stupid, but I'm bored with my life. I'm angry at the waste of my time. I find my creative projects pointless. Who do I write or photograph for?! I cry out into the wilderness.

I was born in Hungary, my mother tongue is Hungarian, and for more than ten years I have been writing and photographing the dwindling natural heritage of my homeland. Do you think I have achieved anything? Here is the blog and I am in the same wilderness as a nobody. At least I'm alive. Many people I knew and followed have died. But I have no reason to continue with my local creative projects. The unfolding global crisis is hitting my country first. There is nothing worse than senseless suffering. Hungarians learn nothing, even though the 20th century has taught us many hard lessons. I am angered by the deliberate stupidity. And I despair at the spreading malice and envy and indifference. Being Hungarian is a curse.

As a child, I experienced one of the cruelest punishments, exclusion. I was fourteen when I first made a friend. I was never a social person. I work alone. However, as an artist I need an audience, I need a well-functioning society in which I can be effective. My crisis is a crisis of community. The community is in crisis because we have destroyed nature. We have lost nature, the only source of the truths of existence. ... My focus is starting to fall apart. I'm stuck in one place. Because I experienced as a child that I don't matter. Time to get my affairs in order. What do I regret the most? It is the curse of the artist if he cannot make an impact.
I'm making a new plan.

Mushrooms are the flesh of the earth

Agaricus litoralis

The fungus is a freak of nature, because it is neither animal nor plant, while its still life reminds us of plants, but it has a chitinous cell wall, which is an animal characteristic. It is simpler to keep it separate and rejoice in the diversity of life on earth, because we have plants, animals and fungi.
My relationship with mushrooms began with a "Champignon" Agaricus bisporus. I was never overwhelmed by its taste, but I was interested in studying the unique-looking vegetable. "Why are mushrooms a vegetable when they're not green, but white?" I asked my mother, who had no answer to the puzzling question. So I set out on my own to learn about mushrooms. The first species of wild mushroom I came across was the shaggy inkcap Coprinus comatus. Its distinctive appearance and relatively large size immediately caught my eye. So I had already learned about two genera of mushrooms. Then came the Amanita species, as unfortunately poisonings occur every year, as they did in my childhood, so I soon became familiar with the death cap Amanita phalloides from a picture. We met in person much later, but I recognised it immediately. I met a many fly agaric Amanita muscaria earlier on an autumn class trip in the Bükk mountain. A plantation of spruce trees was full of them. I was then introduced to the Agaricus mushrooms: field, coastal, macro, yellow stainer. The latter causes vomiting and diarrhoea. However, the smell alone discourages you from eating them.

Marasmius oreades

Then I discovered the extremely fragrant and aromatic fairy ring champignon Marasmius oreades. I never understood how it could be confused with split fibrecap Inocybe rimosa or the fool's funnel Clitocybe rivulosa. They don't smell as good! Then came one of the great loves of my mushrooming life, one autumn day I stumbled across the field blewits Lepista personata. To taste, to smell, an earthy hard hat mushroom. Nothing as sophisticated as the deliciously star-studded penny cep Boletus edulis and its pretzel putty. In its favourite habitat, however, it develops a mass of fruiting bodies and you can eat yourself to death with it. It is one of my favourite dishes as a fried mushroom dish. It is also delicious as a stew. It has a good perky taste, like the unique flavour of beef, and it tantalises the taste buds in a similar way. But I prefer it as a fried hat. My most recent discovery is the slate bolete Leccinum duriusculum. Accustomed to the punchy flavours of field mushrooms, I was surprised to find a more delicate mushroom living in our planted poplar groves. As if fried in butter (I sauteed it in cooking oil), it was so sweet and I detected a slight nutty aroma as it eagerly shovelled its way inside. The flesh was firm when freshly picked, and buttery soft when steamed. The characteristic of being blackened didn't bother me a bit. I loved it, fell in love with it, put it on my "wanted" list.

Leccinum duriusculum

I named the slate bolete the cep of the lowland. If I no longer have a delicious, but good, I'll praise their poor cousin and shovel it in with great reverence. It tastes as good as the delicious one. Although it's true that the Boletus edulis makes the royal relative look better in pictures, a more grateful photo subject. But it would be nice to photograph all the species of the order Boletales for once! One of my dreams is to capture devil's bolete Rubroboletus satanas. A beautiful mushroom. Contrary to its name, it's not devilish at all, it's just stomach upsetting. There are no deadly poisonous species among the Boletales. They have a bad taste, cause stomach cramps, and the small "Xerocomus" species are quickly spoiled by a mould and cause food poisoning. I do not collect these species for this very reason.
Over the years I have got to know about 80 species of mushrooms, and I can talk about them for days. Because mushrooms are wonderful.

P.S.: If you have the patience and inclination, you could help by correcting the English text translated by the online translator.

Akár egy álomban

Május tizedikén ültem egy fedett buszmegállóban és a kompakttal próbáltam lefotózni a zápor hatalmas esőcseppjeit. Fél órával korábban még a Csabaparkban voltam és gombákat keresgéltem. Kellemes emlék, de hatása egyre gyengül, amint mélyeket szippantok a párás levegőből. Két napja hullámokban jönnek a felhők és öntözik a kiszáradt tájat. Vasárnap pont olyan volt az egész hangulata mint amikor lázas betegen a homlokodra hideg vizes törölközőt teszel és az hamar átmelegedik és megszárad. Vizezheted be újra. Szerencsére nemcsak egy eső adag jött, hanem több, vagyis mostanra lehűlt a táj és ázik a föld. Tegnap egy ismert lakcímén picike nyár-fagomba csokrot találtam. Ez aztán a gyorsaság! - biccentettem elismerően a gomba felé. A linkelt őszi bejegyzésben lévő fajok közül a korhadékbontók hamar előjönnek. Bizony hétvégén már Kétkörösközben is lehet gombászni. A Szigethegységben pedig lent és fent is beindultak az erdők. 1000 méteren az ízletes vargánya terem. Érdemes hosszabb túrára indulni, hogy végre sokféle élményben lehessen részed.
Ha nem mentem volna több ezer kilométert 2008-2019 között gombák után, akkor magam is autóba pattannék, de így öregesen a háztájiban nézek körül.

Nem a tortaszelet drága, te vagy csóró

Minden mindennel összefügg, hiszen egy világban tartózkodunk. Ezért botorság azt hinni, hogy nincs kapcsolat a politikai elitünk ámokfutása, az állam leépülése és a gazdasági problémáink között. Ha buborékban élsz, mert te olyan okosba megoldós típus esetleg a rezsim egyik kitartottja vagy, akkor kérlek ne is olvass tovább, neked biztosan jó, hiszen te aztán tutira tudod, hogy mi a stájsz. Kackac. Ne fárasszuk egymást. Én itt szaladgálok a porban, nem szálltam el. Napi teendőim közben rácsodálkoztam az idei országtortákra: Huncut szilva herceg és Nagyi kedvence. Szeletjük kilencszáz forintba kerül. Vehettem volna, de okulva az előző tortákból, hogy rendkívül tartalmasak, vagyis nem alap nasik, most ellenálltam a csábításnak. Öregszem. Okulok korábbi tapasztalataimból és inkább megadom a módját az élet élvezetének. Az országtorták nem drágák. Te vagy csóró és még buta is vagy, ha háborogsz. Én is szegény vagyok, de a minőséget nagyra tartom és megfizetem. Nem ugatok frusztráltan, hogy miért ennyi? Tényleg, ha már képes vagy kérdést feltenni, miért nem kérdezel rá a bejegyzés elején olvasható összefüggésekre? Miért nem kérdezel a politikusainktól? Itt kezdődne a valóság megismerése. Itt kezdődhetne el a változás, és indulhatna el valóban az ország fejlődése és felzárkózása a 21. századhoz.
Remélem, lesz idén olyan alkalom, amit ünnepinek nevezhetek és akkor leülök megenni egy szelet országtortát.

Három éve a Bükkben

2019. augusztusában négy napot gombásztársakkal a Bükkben töltöttem el. Tizenhatodikán mentünk és tizenkilencedikén jöttünk haza. Pont akkor ott volt termőhullám a nyári zivataroknak köszönhetően, amik sajnos károkat is okoztak. Három éve rendkívül mozgalmas volt a nyolcadik hónap időjárása. Az előrejelzés alapján az idei ünnepi hétvégén, 2022-ben először, heves viharok lesznek felénk is. Sajnos a keményre száradt talaj nem fogja tudni kellőképpen elnyelni a záporokat. Ennek az egésznek így nem sok haszna van. Hol vannak már a napokig tartó, csendes, áztató esők? Vagy a téli hótakaró. Tombol odakint a hőség. Inkább itthon maradtam. Ugyan csalogat a hegyvidék, de megvárom, hogy az ígért front lehűtse a levegőt, és csak jövő héten mozdulok ki. Ha kimozdulok, mert gyors visszamelegedést mutat a GFS. A fenébe is. A klímaváltozás felforgatja az életemet. Három éve sem volt egyszerűbb a gombász helyzete. Ezért is mentünk a Bükkbe, hogy legalább ott hódolhassunk a szenvedélyünknek és örüljünk együtt az erdő ajándékának, a gombának.

Gombásztársam kosara. Minden vargányát feldolgoztak a lányok. Egész nap mentek az aszalógépek és gomba erőteljes, aromás illata betöltötte az öreg házat és annak udvarát. Csodálatos emlék! Belesajdult a szívem. Az erdő és kincsei páratlan módon teszik gazdagabbá az életünket. Tragédiával ér fel, hogy korunk tömegembere képtelen felismerni a valódi értékeket és beéri a reklámozott, sulykolt talmi viselkedésmintákkal és azt hiszi, hogy neki jó, ha követi szamár módjára az orra elé lógatott répát, amit valójában sosem kaphat meg. Sokan halálos ágyukon sem döbbenek rá tévedéseikre, mert ekkorra a káros életmódjukból eredő testi elváltozások tönkretették az elméjüket is. Minden téren kifosztva hagyják itt a földi életet. És közben mindannyian részt veszünk a földi élet elpusztításában. Nem tudunk megálljt parancsolni saját magunknak. Micsoda veszteség! Tudtommal, csak a Földön található bizonyítottan élet. Egyébként biztosan vannak más élő bolygók is, csak még a technológiánk nem elég érzékeny vagy pontos értelmezni az élet jeleit más planétákon. Azonban a világűr irdatlan távolságai miatt sosem fogunk más bolygókat felfedezni. A saját élő űrhajónkat kéne fenntartani és nem szétverni. Ez az otthonunk! Vagy mindenki élvezettel gyújtogat a saját házában, szemetel és szarik mindenre?! Hol van a felelősség felismerése és vállalása? Vagy mindenki örök gyermek maradt, felelőtlen és pusztító akarnok?! Akkor mind elveszünk és tragédiánk végjátéka iszonyatos lesz.

Az asztalon az erdő csodálatos bőkezűségét örökítettem meg. Mindenféle ehető gomba és tanulmányozásra, határozásra leszedett egyéb termőtestek. A mérsékelt övi erdők, fás növénytársulások gombák ezreinek adnak otthont és a gombászok legalább hatvan csemegegomba közül szemezgethetnek. A négy vargánya, nyári, bronzos, ízletes, vörösbarna sokak által kedvelt, első osztályú fűszerező értékű csemegék. Kár, hogy súlyosan károsítjuk az erdei ökoszisztémát és veszélyeztetjük a gombák gazdag tárházát. Nem elég védelemre kijelölni ritkább vagy feltűnőbb termőtesteket növesztő fajok szaporodási célú apró részeit! Mert a termőtestek csak tényleg kicsinyke részei a nagyobb élőlénynek, ami az erdei ökoszisztéma része és attól elválaszthatatlan. A gomba nemcsak a termőtestei miatt értékes. A legtöbb embernek fogalma sincs, hogy mit kockáztatunk! Halálos csapdát állítottunk össze magunknak! Katasztrófa-turistát játszunk, miközben az aszály negatív hatásai visszaütnek ránk! Őrület. Mit kéne mondanom, hogy megértsétek, saját nyakunkra fontunk hurkot. A saját érdekünkben kellene jobban védenünk az erdőt, a természetet, önmagunktól! Hogy élhessünk együtt még évezredekig a Föld nevű bolygón.
A három éve Bükkben eltöltött pár nap két fontos cikket is ihletett, az egyik a látott tinórukat mutatja be, a másik az erdőrontásról szól.

Megjegyzés: A mobillal készült fotóimat újraszerkesztettem modern képszerkesztő appal egy korszerűbb, de használtan vásárolt okostelefonon. Egyébként az "öreg" phablet is itt van a laptop mellett, akárcsak a 2012-ben vásárolt nyomógombos hagyományos rádiótelefonom. Mai napig használatban vannak, mert megbecsülöm a technikai eszközeimet. A kompaktom pedig 2006-os gép! Láthatod az egyik képen.

Felforrósodott félelmeim

A déli tőkegomba picike, csiga-csócsálta termőtestét az egyik városi lakcímén fotóztam le az egyszerűbb phabletemmel. Forró nap volt ma, holnap még forróbb lesz. A kora délelőtti sétám során éreztem, ahogy a hőség szorongat. Megváltással ért fel, amikor hazaérve a zuhany alá állhattam lehűteni a testemet. Most képzeld el, hogy a fáknak milyen lehet. Ők nem bújhatnak árnyékba, nem nyithatják ki a csapot, el kell viselniük hónapok óta a kedvezőtlenebb időjárást. Sajnos nagyon sok fa elpusztul. Szemmel látható a haldoklásuk. Miért nem támad fel bennünk tömegesen a lelkiismeret és az aggodalom, hogy mit is művelünk a világgal?! Az élő bolygónk az éltető közegünk. Gyakorlatilag szétverjük a bolygóméretű űrhajónk létfenntartó-rendszerét! Megöljük magunkat! Mi ebben a felfoghatatlan? Mindenki szembesül a valósággal. Ez a jelen valósága! Tönkretettük az élővilágot, a minket is éltető rendszert! Sürgősen be kéne húznunk a vészféket és menteni, ami menthető. Különben tényleg százmilliós nagyságrendben fogunk szörnyethalni. És ez nem ijesztgetés, hanem fenyegető végzet, amit mi magunk hozunk magunkra. Amit tudok, megteszek. Azonban tény, többször kiszámoltam, még az én szerény életvitelem is két Földet igényel, vagyis az egész civilizációnk messze túlhasználja, kizsigereli a létfenntartó rendszert. Nagyon közel az összeomlás. Öt évünk sincs, ha nem húzzuk be a vészféket.

Ideje tanulni a hibáinkból

2017. július 22-én döbbenten álltam a tény előtt egy zempléni erdőben, hogy a mediterrán térségből érkezett, melegkedvelő császárgalóca jól érzi magát az északi országrészben. A védett gombaszépség észak felé tartó menetelése az egyik természeti jele a fajunk által felpörgetett felmelegedésnek, aminek a másik neve a klímaváltozás. Nem, hiába tagadod, a fajunk rendkívül hatékony tájátalakító; és ipari termelésünkkel félelmetes mennyiségű szén-dioxidot juttattunk vissza a légkörbe és picit sem lassítottunk a kibocsátáson. Tudtam róla, hogy 2020 után még durvább lesz minden. Ezért nem érzek késztetést a katasztrófaturistáskodásra, hogy "drámai" fotókon örökítsem meg a történelmi aszály jeleit a szülőföldemen. Ugyan júliusban kisétáltam a gyulai duzzasztóhoz, mert régen jártam zöld céllal a tájban, de ennyi is elég volt. A szülővárosomban az örökzöldek, nyírfák és hársfák tömegével száradnak ki, de más fafajok egyedei is egymás után pusztulnak el.

2017-ben már erősen száradt az erdő, amikor mi egy nap alatt megjártuk a Zemplént. Két héttel korábban a nyári zivatarok bőségesen adták az égi áldást, de a forróság és a szél hatékonyan tüntette el a vizet. Szerencsénk volt, hogy sikerült elcsípnünk a termőhullám leszálló ágát. Öt éve már egyértelműen megtapasztaltuk, hogy a nyár egészen másmilyen lett. Az első meleg évszak, ami után láthattam a vízhiány egyik vészterhes jelét, a korai lombvesztést, 2007-ben volt. Októberre a táj novemberi képet öltött. Hitetlenkedve és borzongva néztem a szülőföldemet. Azon a nyáron csak úgy tudtam megmaradni odakint, hogy napernyő alatt sétáltam és másfél literes palackból nemcsak ittam, hanem locsoltam is a fejemet. Azóta valamennyire alkalmazkodott a szervezetem a hőséghez, de nem élvezi! Gyerekként még eljárt a család a holtágakhoz pancsolni, de nekem a jelenben eszembe se jutna belemenni a bűzös, pangóvizes élővizeinkbe.

Öt éve mindenféle jó, ehető gombát tudtunk gyűjteni. A láda kincsekkel volt tele. Ma nem tudom, hogy merre lelhetném fel a nyári erdő ajándékait? Európát aszály sújtja és szülőföldemen az én életemben még sosem tapasztalt szárazság van. Sajnos a táj kiszáradása már a 90-es években elindult. Ez az aszály nem derült égből a sorscsapás! Azonban az ember önbecsapásaira hallgatva képtelen szembenézni a keserű igazsággal és a járt utat a járatlanért elhagyni, holott a klímaváltozás nemcsak az időjárást változtatja meg, hanem arra reagál a táj is, amiben élünk. Tehát elkerülhetetlen, hogy mi magunk is változtassunk. Ideje tudomásul venni, hogy a monokultúrás termelésnek vége a megyében. A táj mozaikszerkezetét helyre kell állítani. Jó kérdés, hogy lesz ehhez elég víz vagy sem. Félek, hogy túl nagy bajt eresztettünk magunkra, ami kezelhetetlen. Azonban a feladásnak sincs semmi értelme. Ideje tanulni a hibáinkból és másként cselekedni.

A minőséget választottam a mennyiség helyett

Tegnap készítettem a csendéletet a gombavizsgáló helyemen. A jegyzetfüzet utal egy régi szokásomra, ugyanis 1998 augusztusa óta jegyzetelek. Nagyon sok hasznos könyvrészlet és minden más került a füzeteimbe az évek során. Plusz továbbra is tudok kézzel írni. Ugyan használom a képen látható phabletet mint noteszgépet, mert buszon vagy gyorsan felírni valamit kényelmesebb a kijelzőn pötyögve a két hüvelykujjammal, de a kézírást nem akarom feladni.
A blogom egyik mottója a tudással kapcsolatos. Komolyan veszem.
Az eltelt hetekben több könyvet elolvastam és még van néhány kötet hátra. Pótlom a tudásbeli hiányosságaimat. Huh. Nagyon kijöttem a jó formámból. Nyugtalanító megtapasztalni, hogy az elmém másként működik. Az okostelefon használat, a közösségi appok tényleg megváltoztatják az agyműködést! Hónapokba került és még nem értem a végére, az agyamat visszaállítani író-üzemmódba. Az írás folyamatos gondolkozás és erős összpontosítást igényel. Sajnos én is tönkretettem a koncentrációmat. Ezért jelentősen csökkentettem a böngészési időmet. Direkt az 1GB/8GB phabletet használom, ami képtelen futtatni a közösségi appokat. Lemondtam a netcsomagot a telefonban, a számomhoz csak 100MG jár, ami jelképes adatkeret. Az internet hasznos eszköz, hiszen itt a blog, de a közösségi oldalak nekem károsak. Íróként elengedhetetlen számomra, hogy órákon át tudjak figyelni. Este vettem észre, hogy végre tudok "lemerülni" és átlátni a regény rendkívül bonyolult szerkezetét 30%-ig... Vagyis még több edzésre van szüksége az agyamnak.
Az írás önmagában jutalom. Emberi csúcsteljesítmény. Izgalmas kihívás. Egy rejtvény, amit az ember önmagának jelöl ki és fejt meg. Ha pedig másoknak is tetszik, a többiek tetszése a kandírozott cseresznye a torta tetején.

Emlékeimből élek

2019. augusztus 3-án mobillal örökítettem meg a vízcseppet a drótkötélen. A háttérben a gombásztársam nézte a Körösök összefolyását. Doboz-Szanazugban voltunk, a kettes számú indikátor helyemet jártuk be. Három éve voltak zivatarok nyáron, így tudtak teremni a gombák. Aztán augusztusban jött egy hőhullám, ami alaposan odaütött a gombáknak és mindenki másnak is. Huh, igazi forró napok robbantak ránk, vagyis már másnap, augusztus 4-én napos, száraz, tomboló nyári nap volt. Ütötte egymást a kettő, egyiken tényleg kellemesen hűvös, csepergő esős időben sétáltunk, másnap már izzadtunk és fonnyadtak a vékonyabb húsú, kisebb termőtestek, például a rozsdásszárú fülőkék.

Borvörös susulyka élőhelyi fotóját negyedikén készítettem Doboz-Szanazugban. Elképesztően változatos tud lenni a meleg évszak időjárása, ha elérik hazánkat esőt adó, markáns frontok. Idén valószínűleg globális jelenség okozza az európai negatív csapadékanomáliát. Láttam emlegetni a La Niñát a mostani anomália kapcsán. Azonban fontos észben tartani, hogy tényleg zajlik egy az egész fajunk jövőjére ható, általunk felpörgetett felmelegedés is, ami fokozza az időjárási szélsőségeket. Ezt tetézzük a helytelen tájhasználattal. Például túlságosan eredményes lett az Alföld lecsapolása. A csatornákká silányított, egyenes folyók tényleg elvezetik a vizet és húzzák magukkal a talajvizet is. Amikor egy nagyobb léptékű negatív anomália kialakul, az eleve vízhiányos táj ripsz-ropsz félsivataggá változik. Ez történt meg idén.

2022-ben május 12-én láttam legutóbb több gombafaj termőtestét egyszerre az íróasztalomon. A lapon nyolc volt, mind korhadékbontó. Elképesztően hiányzik a megszokott rutin és aggódok, hogy kijövök a gyakorlatból. A gombahatározás elméleti része fixen a memóriámban van, hiszen folyton ismétlem, a szakkönyveimet állandóan forgatom, de a gyakorlati rész megkopik! Ezt nem lehet csak emlékezetből tolni. Ez az egyik aggodalmam, a másik, hogy egyszerűen veszélybe került a megélhetésem. A havi fixem értéke egyre csökken és döbbenten nézem az árak változását. Megszoktam a takarékos életet, de ez már kezd sok(k) lenni. Aggódok a tél miatt, hogy a szemétégetés apokaliptikus mértékű lesz. Gyakorlatilag mérgező füstben fog eltelni a hideg időszak. Garantált a tüdőkárosodás, ha csak nem veszek és hordok maszkot odakint.

2020. augusztus hatodikán az indikátor helyeimről ennyiféle tudományos gombát tudtam összegyűjteni. Ezeket bemutatási céllal szedtem össze. A tálcán vegyesen voltak fákkal társult és korhadékbontó fajok termőtestei. A blogomban szinte mindegyik fajról írtam, a karakterfajokról mint például a csoportos csiperke több cikket is. Kétkörösköz a jelentősen megváltoztatott tájprofilja ellenére még mindig sok gombának ad élőhelyeket. Azonban a vízhiány súlyosan károsítja a természet maradékát, és bizony eljöhet a nap, amikor te is megtapasztalod a szárazság durvább következményt, mert leáll az ivóvízellátás. Picit sem elképzelhetetlen! Befejezem ma estére a károgást. A cikk végén lévő képválogatás összes fotója 2020-as nyári felvétel Kétkörösközből és a Canon PowerShot A630-as készültek.

Ami sok az sokk

Gombászként 2011 óta tisztában vagyok az erdei ökoszisztéma értékével. Nagyon sok cikket írtam ezzel kapcsolatban, sőt még egy különszámot is szenteltem szülőföldem valamikori erdei zárótársulásának, ami a keményfás ligeterdő volt. A fotót 2019. július 21-én a Doboz-Szanazugi indikátor helyemen készítettem. Idén eddig egyszer voltam odakint, márciusban. Azóta nem volt értelme kimenni, mert a klímaváltozás üti-veri Kétkörösközt és benne minden élőt, minket is. Hogy a bajt tetézzük, tegnap kijött egy módosító rendelet az erdőtörvényhez. Én kb. lesápadtam és kész, aznapra eldobtam mindent. El nem tudjátok képzelni, hogy mennyire irracionálisan sutba dobjuk a jövőnket. Elég egy évtized, és az idei év kellemes emlékké sorvad az emlékezetünkben, mert felfoghatatlan mértékű katasztrófává növekszik a butaságunk és a nemtörődömségünk minden következménye. És kérlek, gondolj rá, hogy eddig is gond volt a szemétégetés, de ami a mostani a télen lesz... Szerezz be te is komolyabb maszkot, mert meg fogsz fulladni. Akár az ipari termelés hajnalán, amikor a szén volt az elsődleges energiahordozó, most a szemét mérgező füstje fog ránk terülni, akár egy fullasztó halotti lepel... Ennek az országnak annyi. Végjáték. Tetszik? Mert semmit sem tesztek ellene. És mit csinál az "első ember", haknizik Texasban. Hát aztán nagyon tudja, hogy mik a prioritások... Vezeti valaki az országot? Vagy mindenki fejvesztve szaladgál?