Felforrósodott félelmeim

A déli tőkegomba picike, csiga-csócsálta termőtestét az egyik városi lakcímén fotóztam le az egyszerűbb phabletemmel. Forró nap volt ma, holnap még forróbb lesz. A kora délelőtti sétám során éreztem, ahogy a hőség szorongat. Megváltással ért fel, amikor hazaérve a zuhany alá állhattam lehűteni a testemet. Most képzeld el, hogy a fáknak milyen lehet. Ők nem bújhatnak árnyékba, nem nyithatják ki a csapot, el kell viselniük hónapok óta a kedvezőtlenebb időjárást. Sajnos nagyon sok fa elpusztul. Szemmel látható a haldoklásuk. Miért nem támad fel bennünk tömegesen a lelkiismeret és az aggodalom, hogy mit is művelünk a világgal?! Az élő bolygónk az éltető közegünk. Gyakorlatilag szétverjük a bolygóméretű űrhajónk létfenntartó-rendszerét! Megöljük magunkat! Mi ebben a felfoghatatlan? Mindenki szembesül a valósággal. Ez a jelen valósága! Tönkretettük az élővilágot, a minket is éltető rendszert! Sürgősen be kéne húznunk a vészféket és menteni, ami menthető. Különben tényleg százmilliós nagyságrendben fogunk szörnyethalni. És ez nem ijesztgetés, hanem fenyegető végzet, amit mi magunk hozunk magunkra. Amit tudok, megteszek. Azonban tény, többször kiszámoltam, még az én szerény életvitelem is két Földet igényel, vagyis az egész civilizációnk messze túlhasználja, kizsigereli a létfenntartó rendszert. Nagyon közel az összeomlás. Öt évünk sincs, ha nem húzzuk be a vészféket.