A legrosszabb aszály, amit eddig megéltem

Hatodikán jártam Pósteleken, akkor fotóztam le az egyik talajrepedést, amibe könyékig beledughattam volna a karomat. Soha ekkora repedéseket nem láttam. Nekem már a tenyeremet elnyelők is sokak voltak a legutóbbi aszályos nyáron, így a mostaniaktól kisebb sokkot kaptam. Ránéztem a meteorológiai adatokra, egy méteren 160mm a hiány és ilyen mélységben sincs a növények számára felvehető víz. A talaj felső húsz centije 30Celsius fokos. A levegő a napon perzselő, de árnyékban is kellemetlen. A szobában, a félméter vastag vályogfalak ellenére 28Celsius fok van. A hatodik hőhullám tombol odakint. Soha ilyen nyarat nem éltem még meg. Tartottam tőle és megvalósult, hogy 2020 után igazán megtapasztalom, hogy mit jelent az emberi tevékenységek generálta klímaváltozás. És bármennyire tűnik túlzónak, ez csak a kezdet. Bőven megéli az én generációm az ökológiai összeomlást. Ez nem riogatás. Túlmentünk minden határon. Viselnünk kell döntéseink következményeit. Ahogy én is teszem.