Nyári melegben az őszi erdőben

Ma Atival és fás-legelő szakértő ismerősömmel kiadós sétát tettünk a Marói és Gerlai erdőtömbökben. A Vadász panziónál hagytuk az autót és innen indultunk el a piros jelzést követve a pósteleki öreg tölgyhöz. Útközben az őszi kikericset igyekeztünk megtalálni. A természet megtréfált minket, mert mi egyetlen egy tövet sem találtunk, de tőlünk függetlenül a terepen tartózkodó gombásztárs rálelt a növényekre. A lényeg, hogy megvan az őszi kikerics. Bár gyakori növény, több tájegységünkben tízezres nagyságrendben virít, de nálunk nagyon ritka. Ezért akartam biztosan tudni, hogy jelen van Kétkörösközben is. Hamarosan lesz saját fotóm a helyi példányokról. Nagyon tetszik, hogy ősszel virágzik és tavasszal hajtja ki a leveleit. Fontos, hogy áprilisban ne keverd össze a medvehagymával, mert nagyon mérgező!

Ez volt az útvonalunk. Tavaszi képet rögzít a térkép, ezért nem olyan zöldek az erdőtömbök. Azonban így legalább még feltűnőbb kicsinységük és a sok tarvágás, amiket hiába vett be rövid idő alatt az erdészet, sajnos mit sem változtat szorgalma a tényen, hogy az erdő mint ökoszisztéma végzetesen sérült Békés megyében. A rövid séta során dünnyögve szemléztem a jellegtelen ültetvényeket, és csak ritkán sóhajtottam fel, hogy végre egy idősebb tölgyes, amit pech, de hamarosan tarra vág az erdészet. Új kifejezéssel gazdagítottam szakember barátomat: placebo erdő. Kár, hogy a hobbi természetjárók képtelenek különbséget tenni fás élőhelyek között. A nyitókép becsapós, olyan vadregényesnek tűnik, de egyáltalán nem természetes állomány. Nekem egyértelmű, hogy mit látok, miben járok. Tragikus, hogy Doboz környékén mind el lettek pusztítva az őserdő foltok, mert akkor számodra is egyértelmű lenne a különbség az erdő és az ültetvény közt. Fogalmad sincs, hogy mitől lettél megfosztva. És még mennyi veszteség vár ránk a közönyünk miatt. A pósteleki magányos tölgy az egyetlen élő tanúja a valamikori keményfás ligeterdőnek.

A harmadik fotómon piciny részlete látható az öreg fának és a hátizsák érzékelteti a méreteket. Elképesztő az öreg kocsányos tölgy. A képválogatásban láthatsz róla fél fotót, mert a koronája nem fért rá a képre. Elidőztünk a társaságában. Mindig jó a közelében lenni. Élő történelem. A tövét májgomba csócsálja, az ádáz gomba termőtestéről szintén lőttem fotót. Itt fotóztam a csillaggombákat is. A kis feltöltődés után elindultunk vissza, de tettünk egy kitérőt, mert kíváncsi voltam a picurka feketefenyő ültetvényre, amit kísérleti jelleggel ültettek kb. 10 éve. Jelentem a fák pocsékul vannak. Nem kell vesződni a fenyőkkel dél-keleten. Egyáltalán nem bírják a változó klímánk szélsőségeit. Picit szomorkodtam lehetetlen helyzetükön, majd az egykori vadlegelőn is kikericset kerestem, de nem találtam.

Visszafelé úton lefotóztam két ültetvény közt a kb. nyolcvanéves hagyásfát, ami egy kocsányos tölgy. Lelógó ágán nem  a természetes sárgulás, hanem a számos parazitája kártevése látható. A tölgynek egyre nehezebb Békés megyében, pedig őshonos, csak éppen elvettük tőle a vizet. A szomjúságukat jelzi a töredező koronájuk. Egyébként ez a fa egészen nagynak látszik, de az öreg tölgy egyik koronaága pont ilyen vastag. Vagyis eme hagyásfa is tinédzsernek számít az öreghez mérten. Kár, hogy matuzsálemekből csak nyolc példány maradt! Keményfás ligeterdőből pedig semennyi. Amit annak nevezek, mind ültetett állományból igyekszik természetesebb élőhellyé átalakulni. Aztán jön a fűrészes csapat és megsemmisül a reménybeli ligeterdő folt.

Az erdős-sztyepp szintén pórul járt, mert jó földjét a mezőgazdasági termelés érdekében feltörték. Fás-legelő ismerősöm mutatta meg Doboz közelében lévő igen pici foltocskát, ami alig fél hektáron őrzi az egykori növényzetet. A védett réti őszirózsa, a sziki üröm és a csattogó szamóca egyből feltűnt nekem. Ezt a kis részt sosem szántották fel, valóban eredetinek tekinthető. A képen észrevehetsz a fák alatt egy üres, sötét sávot. Ezt a dámvadak csinálták, folyton lerágják a friss hajtásokat. A közelben van a vadaskert, és éreztem a patások szagát. Sajnos a túltartott vadállomány az egyik oka, amiért képtelen természetes úton megújulni a ligeterdő. A másik a kevés víz. A harmadik a széttöredezett erdőszerkezet. És még sorolhatnám. A keserűségemnek okai vannak, és nem fogom az igazságot dalolászó jókedvvel rejtegetni vagy hazudni róla.

Azért a mai túra nem egy orrlógatós depresszív vánszorgás volt. A normálisabb állományoknál és az öreg tölgynél pozitív érzéseink voltak. Az ismerősömet sikerült felrázni kifacsart állapotából. Például a bunkós agancsomba és a májgomba szokatlan termőtestei felvillanyozták, hogy ilyesféle furcsaságokra képesek a természet különcei. Az agancsgomba mintha elfeketedett ujjak lennének, a májgomba pedig egy élőlény testrésze. Aztán ott voltak még a korhadékbontó apróságok. Az eső után a csipetcsapat terem a legkorábban. Ezeknek étkezési értéke nincs, de gombákként hasznos részei az anyagkörforgásnak. Gyökérkapcsolt gombák közül egyedül egy darab tüskés galócát (utolsó kép) találtam, de a napokban a városban láttam már micéliumvirágzást, vagyis egy hét, és ezen fajok is teremni kezdenek. Az első képen rézsikló van. Teljesen ártalmatlan hüllőnk, éppen csak le tudtam kapni, máris menekült előlünk. A mai válogatás kevésbé színes, de ugyanolyan érdekes. A figyelmes természetjáró sok szépséget talál.