Két éve a gyulai piacon kiállított gombák zöme korhadékbontó volt. Összesen 31 fajt tudtam bemutatni. Ezeknek most is teremnie kellene, de semmi nyomuk. Elképesztő az idei szárazság. A tavalyi szezon szintén jobb volt. A gyulai vizsgáló kis forgalmú, de még nálam is volt olyan októberi nap, hogy 6-8 amatőr gombász torlódott fel az asztalomnál. Idén a tizedik hónap egy gyenge júliusnak felelt meg. Nyomasztó a helyzet. Továbbra sem mutat az előrejelzés kiadósabb csapadékot. A magazinom ötödik számát kénytelen leszek régebbi anyagokból összerakni.
Prológus
A zöld erőd úrnője Fagula, a kétszáz éves bükk volt. Egyetlen egy fa sem nőtt olyan magasra mint ő. Az utolsó volt az óriások közül, amely elérte az ötven méter magasságot. Hét lányából egy sem ért fel hozzá. Pedig ők sem voltak kicsinek nevezhetők negyven méterükkel. Alázatosan állták körül hatalmas anyjukat, kinek tavaszi fényektől ragyogó lombja hosszú árnyékot vetett a völgyre és még azon is túl. Az árnyék elért a külső erődig és sötét foltot ejtett egy másik hölgy terebélyes koronáján.
A zöld erőd legöregebb fája Kverka, a hatszáz éves tölgy morgott a megaláztatás miatt. Ő csak harminc méter magasra nőtt és hiába élt háromszor annyit, hiába volt dereka szélesebb, lányai száma nagyobb, mégis gyötörte az irigység. Olyasmire vágyott, ami elérhetetlen volt számára: Fagula magasságára és szépségére. Kverka nem tagadta, hogy vetélytársa fenséges. Azonban ismerve saját vagyonát, bőszítette, hogy mégis hódolnia kell az ifjabbnak, a csitrinek. Pedig Fagula sosem éreztette vele, hogy kevesebb lenne nála és elismerte Kverkát a külső erőd úrnőjének. Fagula bölcs volt; messzebbre látott.
Kverka morgolódva forgatta leveleit, nyújtogatta ágait, hogy fényhez jusson.
- Ismét rám vetül az árnyéka! Hogy merészeli?! Popla, udvarhölgyem, hát ki itt a legalkalmasabb uralkodónak?
A megszólított, viharvert fehér nyár, mely fajának idős egyede volt a maga százötven évével, és már negyedik a tölgy szolgálatában, ismerve úrnője bolondériáját:
- Császárnőm, kétségtelenül te vagy az uralkodó.
Kverka a lovagjaihoz szólt, kik öt házban laktak gyökereinél, de kettő éppen üres volt.
- Amanát, Laktár, Pakszil, ki az úrnőtök?
- Császárnőnk, te vagy az!
Kverka elgondolkozott, hogy a dicsőítő kórusba bevonja ötven lányát is, de ma reggel beérte az udvarhölgyével és lovagjaival is, akik közül ketten hiányoztak.
- Merre van Ruszul és Tubre?
Laktár válaszolt, aki jó cimborája volt Ruszulnak.
- Úrnőm, Ruszul a belső erődbe ment.
Kverka mormogott valamit a csapodár természetű gombalovagokról, akik elcsámborognak karcsú bükklányoknak udvarolni, de megtartotta magának pulykamérgét. Ilyesmi miatt nem emelte fel hangját. Inkább a másik lovagra gondolt, a feketére, aki oly különös volt, hogy sose igazodott ki rajta, miközben a lovag hűségesen szolgálta.
Tubre, a fekete lovag a külső erőd legkülső részén állt és figyelt. Nem a zöld erőd tavaszi zsibongását hallgatta, kifele nyúlt fonalaival a síkság felé. Tapogatózva kereste az okot, ami hetekkel korábban kiugrasztotta téli nyugalmából. Lassan és kelletlenül fogalmazta meg rövid üzenetét. Sokat tudott, ismerte már a téli dübörgés, különös zajongás és az utána bekövetkező némaság közti kapcsolatot. Elindult vissza az udvarház felé, mely maga Kverka volt.
Az öreg tölgy észrevette, hogy gyökérzetének ötödik házának lakója megérkezett. A gombalovag szót kért tőle a titkos fonalukon, amit csak ketten használtak. A lényeget mondta:
- A lenti tölgyes elnémult.
A rövid mondatra Kverka gyökereiben tárolt emlékei meglódultak: némaság=halál, és az öreg tölgyből a szélcsend ellenére nyöszörgő hang tört elő.
- Húgaim, családom... halottak...
Ötven lánya és egész erdeje, a külső erőd összes lakója felfigyelt az úrnő panaszára és elcsendesült mindenki.
Kverka nem először élte át a veszteséget, hatszáz éve során számtalan fapusztulást látott, de ilyen nagyot, hogy mindenki odavesszen, először tapasztalt meg. Végigtekintett lányain. Lenézett lovagjaira, akik készen álltak a szolgálatára.
- Értesíteni a veszteségről a belső erődöt. Fekete lovag menj el Fagulához! Kérj, segítséget! Mindenkire szükség lesz, hogy megvédjük az erődöt az ősszel érkező dögevőtől, a pusztulás gyászhuszárától, az ezerfejű veszedelemtől.
foly.köv.
A publikáló oldalamra feltöltöttem a július-augusztus során gyűjtött anyagokból összerakott 4. számot. Igaz, hogy az eredeti terv szerint már az ötödiket kellett volna feltennem, de az augusztussal beindult aszály lenullázta az anyaggyűjtésemet. Ha nincs gomba, nem tudok fotózni, és nincs miről írnom. A negyedik szám is sokáig félkészen várakozott, mert a szárazságban az ihletem elszállt. Aztán idegesíteni kezdett a félkész munka és két nap alatt befejeztem. A címlapján szereplő képet augusztus 4-én lőttem az egyik kedvenc hegyvidéki gyertyános-tölgyesemben. Középen egy galambgomba és császárgalóca tojás látható, a háttérben még két galambgomba. A fő téma a galambgombák és rokonaik. Olvashatsz a tejelőgombákról, a rizikékről, és még számos gombáról, amikről nem is gondolnád, hogy egy rendbe tartoznak a közkedvelt galambgombákkal. A magazin utolsó előtti oldalán mini kvíz segíti az olvasottak megjegyzését. Bármi észrevételed van, hibát találtál, írd meg. Köszönöm!
A bronzos vargánya Boletus aereus nyerte meg az internetes szavazást, maga mögé utasítva a színpompás királytinórut és a színváltó húsú vöröses nyálkásgombát. Szinte borítékolható volt a győzelme, mivel egy kiváló ízű csemegegomba, amit sokan keresnek júniustól októberig. A négy vargánya közül az egyik legszebb színkombinációjú, mert csodás a kontraszt a feketén foltos kalap-barna tönk és a fiatal gomba fehér csövecskéi közt. Szerencsémre én sokszor látom egy szezon során, mert összes hegyvidéki melegkedvelő tölgyes helyemen előfordul. Hazánkban is a gyakori gombák közé tartozik. Jó szezonban ládaszámra gyűjtik. Ugyanolyan jó mint híresebb rokona az ízletes vargánya Boletus edulis. Mindketten úri gombák. Bár méltán kedvelt a nyári és vörösbarna vargánya is. Mindegyikük fehér húsa kimondottan aromás, egyedi ízű. Tudjátok, minden vargánya tinóru, de nem minden tinóru vargánya. Ők négyen elit csoport a hazai tinóruk között. Idénre lement a szezonjuk. Itt-ott még akadhat egy magányosan öregedő ízletes vargánya, de vége van a termőhullámuknak. A következő 2019 májusában indul.
A bronzos vargánya tökéletes év gombája, mert kevésbé ismert mint az ízletes, de annál jóval látványosabb, keresett, vagyis rámutathat a szabályozatlan gombagyűjtés kockázataira, gyökérkapcsolt, így a fák segítőjeként az erdőket fenyegető veszélyekre hívhatja fel a figyelmet. Ráadásul nagyon szép, klasszikus gombaformája ideális logó alap. Tehát, hajrá bronzos vargánya, mutasd meg magadat a laikusoknak és érd el náluk, hogy jobban becsüljék meg a természet ajándékait! Én veled vagyok.
Hét közepén túrát szervezni nehezebb a munkanap miatt, de sikerült új gombásztárssal hegyre mennem. Kissé szorosan voltunk a kocsiban, de működött a teleportáló képességem, Nagyszalonta után lehunytam a szememet és Biharpoklos erdejénél nyitottam ki. Alaposan ki lehettem merülve, ha azokon a rázós szakaszokon sem ébredtem fel, hanem álomtalan álomban átszunyókáltam az út nagyobb részét. Ébren már ismét szembesültem a szoros helyzettel, így Belényes után megálltunk az út szélén és nyújtózkodtunk. A Bihar őszi színekben derengő tömbje már egészen közel volt. Belényes a Szigethegység három hegyvidékének ölelésében fekszik, mindig mondom, hogy tökéletes gombász lakhely. Az új társaknak elmondtam, hogy a Nagy-Bihar a hegység legmagasabb csúcsa és ott látható a toronnyal a tetején. Most a szárazabb levegőben remekül látszott. Budureasa falucskába érve ismét megcsodáltam a kék hortenziákat. Kár, hogy utastársaim nem vették észre a páratlan kerti díszeket, amik nekem már évek óta kedvesek. Az út során a magabiztos sofőr megeresztett egy-két törzsi kötődést erősítő szalonnáci beszólást, amiktől nekem csak forgott a szemem. Négy vérvonal keveredik bennem, full Közép-Európai vagyok, nem bírom az ostoba törzsi melldöngetést. Ki is fakadtam. Én ezentúl magyarozni fogok, mert még egy ilyen kretén és rosszindulatú nép nincs Európában. Persze ez szándékos irónia volt, mert hozzátettem, hogy az egyént kell elbírálni és tettei alapján. Butaság a népi tipizálás. Semmivel sem vagyunk jobbak a románoknál. (Az egyik felmenői ágon vannak román őseim is.) Ezután ismét magamba süppedtem, és a szerpentinről figyeltem a hatalmas bükkfákat, amik mindig lenyűgöznek. Odafent a munkanapon dolgoztak a favágók. Rengeteg munkát adott nekik a tavaly őszi nagy szélvihar. Túrázókkal nem találkoztunk. Elindultunk egy új útvonalon, amin eddig nem jártam és egyik régi gombásztársam javasolta. Ez egy rövid szakasz, ritkán járt művelési út, így meglepően szép volt. Akárha erdei ösvényen haladtunk volna. Tetszett, de őszinte csodálatomba belerondított a keserűség a ritka ocsmány aszály miatt, ami tönkretette a kedvenceim termőtesteit. Szerencsétlen gombáim hősiesen próbáltak teremni, de csodás kis esernyőik összeaszva hanyatlottak a lehullott levelek közé. Mindenfelé voltak, és zömmel már tönkremenve. Ez a kis hegyi szakasz fantasztikus lehet normális időjárás idején. A nagy kompakt is velem volt, de inkább a nyakamban lógó kicsivel lőttem néhány képet. A nagyobbat közeliekhez használom, de most nem volt ép termőtest.
Magyar idő szerint egykor lejöttünk a hegyről, és elnéztünk a Bélibe is. Kár volt. Ott még rosszabb a helyzet. Linkelem az egyik két évvel korábbi őszi túra képeit. 2016. október 15-én csodás volt a Béli. Mindenkinek jutott elég gomba. Most nyoma sem volt a megszokott bőségnek. Rossz irányba mennek a dolgok. Kísérteni kezdett a gondolat, hogy lesz ez még rosszabb is. Azonban adott egy értékes felismerést az idei utolsó túra a hegyvidéken. Legalább láthattam igazi erdőt. Úgy halok meg ismeretlen idő múlva, hogy részem volt a természet csodájában, így nem éltem hiába.
Ma délelőtt hívtak a pesti vásárcsarnokból, ahol kedden a verseny volt, hogy kérnének néhány adatot tőlem a bérszámfejtéshez, mert pénzdíjas helyezést értem el. Egyből kérdeztem, hogy hanyadik lettem, mert sejtettem, hogy az első tízben leszek, de pénzdíjas helyezésre nem számítottam. Meglepett a válasz, a 4. lettem. Pedig kifogott rajtam három faj és néhánynál rossz nevet írtam, a nemzetséget felismertem, de a fajnév rossz volt, viszont lelkiismeretesen jelöltem az árusítható és védett gombákat. A hibákkal együtt ez egy nagyon jó eredmény. Legalább tudom, hogy mire kell figyelnem, mik a vakfoltjaim egy verseny helyzetben. Például totál csacsiság volt tőlem az első "büdös" galambgombát nem megszagolni, mert az asztal másik felén is volt egy rokon faj, ami külsőre dettó, de szagra már az igazi büdös volt, vagyis az elsőként látott rokont is a szaga leplezte volna le. Szóval lehetnek ilyen trükkös csapdák. A 60 fajból 30 tényleg könnyű volt, azoknál szinte automatikusan írtam fel a neveiket a listára. Hogyan is foghatna ki rajtam egy 8 centis karcsú őzlábgomba, egy összeszáradt lila pénzecskegomba, egy félig lepusztult cafrangos galóca, amikor ezeket sokszor láttam már mindenféle formájukban. A gyönyörű gyilkos galóca és nagy őzlábgomba szinte jutalompont volt, azonnal nyújtották a névjegykártyájukat. Utóbbinál jelöltem árusíthatóságát, ahogy a karcsú őzlábgombánál is. Emlékeim alapján csak két védett faj volt: olaszgomba és élősdi tinóru, árusíthatóból, ami még eszembe jut: nyári és késői laskagomba, nyári vargánya, barna gyűrűstinóru, sárga rókagomba.
Meglep, hogy ennyire jó voltam. Azért bőven van gomba, amit még sosem láttam.
Megjegyzés: A légyölő galócás képet ma lőttem Pósteleken. A versenyen is volt belőle.
Szeptember végén megkaptam az értesítőt a gombafelismerő versenyről, de az utolsó pillanatig halogattam a jelentkezést, mert ebben a hónapban 49 ezer forintból gazdálkodok és az utazás -14-be "fájt" nekem. De aztán október 5-én, a jelentkezési határidő napján csak felhívtam a gyulai piacirodából a szervezőt, hogy én bizony megyek. Elgondolkoztam, hogy hogyan írhatnék a kissé titokzatos gombafelismerő versenyről: csak úgy ha jelen vagyok. Ezért hétfőn már vonatra ültem és ötre Budapesten voltam. Elmentem a TIT-be, mert tudtam, hogy ott lehetőségem lesz gombákat látnom felkészülésként. Sajnos az előadást nem hallgattam meg, mert közel három órás vonatozás után nem tudtam ülve maradni újabb másfél óráig. Muszáj volt állnom és a gombás asztal körül jönnöm-mennem. A TIT-ben jó volt az ismerős kollégákkal találkozni, de gyorsan telt az idő és negyed kilenckor elindultam a pesti szállásomra. Bár másnap rájöttem, hogy elég lett volna a kora reggeli vonattal jönnöm, mert nyolckor a verseny kezdetekor csak egy kolléga volt a Fővám téri nagycsarnokban. Ezért hamar bejutottam a gombákhoz. Kaptam egy sorszámozott listát, amelyre a neveket kellett írni egytől hatvanig. A határozásra 35 perc volt, tehát nem töprenghettem túl sokat. Ezért habozás nélkül megindultam és 28 perc alatt megkerültem az asztalt. A fele egészen könnyű volt, a másik felében már voltak fejvakarós gombák. Biztos, hogy nem kerültem be az első ötbe, de legalább végre részt vettem a gombafelismerő versenyen. Mivel sok időm volt hátra a kiszemelt vonat indulásáig, egy régi tervemet pipáltam ki és visszatértem a Budai-hegységbe, ahol utoljára 2013-ban a szakellenőri tanfolyam egyik terepgyakorlatán jártam, akkor Szépvölgybe jutottam el. Most Hűvösvölgy volt a választottam. Egy picikét járni akartam a kéktúrán, de Dunántúlon. Amikor elértem a Hármashatárhegyi repülőtér gyepét, akkor megéreztem egy jellegzetes illatot. Szimatoltam, és ismerősnek találtam, ugyanezt érzem az Őrségben is. Jó volt a pár órás kitérő az ország fejlettebb részébe. Kis pihenés után visszatértem a villamos megállóhoz és elindultam a hazafelé vezető útvonalon.
Elvittem terepgyakorlatra a szakellenőr tanulókat. Szerettem volna, ha látnak friss termőtesteket és sok fajt, így Bükkszentkeresztet választottam, mert tudtam, hogy a miskolci gombásztársak mindent megtesznek, hogy a gombanapok kiállítására gombákat szerezzenek. Ez a tapasztalatom bejött, és valóban volt kiállítás. Pechünkre hamar kezdett megtelni a település látogatókkal, a zsúfoltság miatt időben le kellett lépnünk. Jól tettük, hogy korán távoztunk, mert kifelé menet két kilométeres kocsisor várt a bejutásra.
Nem lőttem sok képet a bükki útról, mert a tanulóim oktatására koncentráltam. Az egész gyorsan lepergett. Pénteken indultunk, estére érkeztünk meg a szállásunkra. Szombaton hétkor indultunk el Bükkzsércről Bükkszentkeresztre át a Bükkön. Ez azért tetszett. Tényleg átvisz az út a hegység közepén. A szárazság lelombozott, a fákat is. Nem az időszerű lombszíneződés és levélhullás kísért minket. Remek élőhelyek mellett haladtunk el, de minden porszáraz volt. Csak a szűk völgyek alján éreztük a nedvesség illatát.
A mostoha időjárás miatt külön tiszteletet érdemel a miskolciak mindenre elszántsága, hogy messzire mentek a gombákért. A szeptember eleji nagy dunántúli esőzés hatása még kitartott, onnan is jöttek gombák, de a szlovák határról is. Tehát megérte átugranunk a Bükkbe, ahol utoljára 2013-ban jártam, amikor én végeztem el a szakellenőri tanfolyamot. Jó lenne többször visszatérnem északra, mert szeretném az őserdőt is látni, ami most kimaradt a nemzeti park munkatársainak leterheltsége miatt. A hétvége rendkívül mozgalmas volt a Bükkben és mi is sok túrázót láttunk hazafelé indulva.
Vasárnap még egy terepgyakorlata volt a tanulóknak. Pósteleken néztek körül és a háztáji indikátor hely nem hagyta gomba nélkül őket. Kb. tucat faj kikínlódott néhány termőtestet. Ezek mind régi lakói a kastélyparknak és környékének. Gyakorlatilag pontosan ismerjük a helyüket.
Tehát a miskolci gombászoknak és a háztájinak hála az aszály ellenére a leendő szakellenőrök eredményes hétvégén vannak túl. A vizsgájuk közeledik, minél több gombát kell látniuk. A gyakorlat a legfontosabb. Az elmélet csak hasznos támasz. Ne feledd, a gombák mindig készek meglepni minket.
A vöröses nyálkásgomba Chroogomphus rutilus az egyik jelölt a 2019-es év gombája címre. A másik kettő a bronzos vargánya és a királytinóru (Boletaceae). Mindhárman a tinórugomba-alkatúak Boletales rendjében vannak, de a nyálkásgomba másik családba tartozik: Gomphidiaceae, amiben két fontos nemzetség található, egyik a Chroogomphus, a másik a Gomphidius, aminek típusfaja a barna nyálkásgomba G. glutinosus. A vöröses nyálkásgombának a nevével ellentétben nedvesen is csak tapadós felületű a kalapja, míg a barnáé nagyon ragacsos. Ezért a kalapbőrét jobb lehúzni. A vörösesnél erre nincs szükség. Jó, ehető gombák. Húsok szép lilás lesz megfőzve. A vöröses árusítható gomba.
Amiért őt választottam és nem a gyönyörű királytinórut vagy nagyszerű ízű bronzos vargányát, hogy elterjedt fajról van szó, ami országszerte megtalálható, de gyakorisága ellenére kevésbé ismert. Természetesen a gombászok jól ismerik, de a csiperke-laskagomba-óriás pöfeteg háromszögben mozgók alig. Egyedi megjelenésű, nyártól késő őszig terem hosszútűs fenyők alatt: erdei- és feketefenyő. Azok gombapartnere. Húsa nyersen narancssárgás, megfőzve pirosas-lilás. Ideális színes gombasalátákhoz.
Amiért jobb év gombája jelölt, hogy egyszerűbb élőben is bemutatni, ugyanakkor valóban meglepően néz ki a laikusok számára.
