Bíbor vs. Bíborvörös

A tarka szépségek annyira hasonlítanak egymásra, hogy tüzetesebben meg kell nézni a termőtesteiket, mert első ránézésre én se mondom meg, hogy melyik a bíbor Boletus rhodoxanthus és melyik a bíborvörös Boletus rhodopurpureus. Idén már több helyről előkerültek a ritkaságuk ellenére, és feladták a leckét a gombászoknak.
A bíbor és a bíborvörös tinóru közti legszembetűnőbb eltérés a termőtestek kettévágása után válik láthatóvá. Ez látható a képpáron, ami nem méretarányosan mutatja be a két fajt. A bíbor tinóru húsa csak a kalapban és a tönk felső részén kékül, míg a bíborvörösé teljesen kék lesz, és erőteljesebb is a színeződés.
A Boletus nemzetség papagájait jobb megkímélni. A bíbor tinóru erősen veszélyeztetett faj. Nem védett, de feltétlenül kíméletet érdemel tőlünk.
Jó tudni, hogy csak feltételesen fogyaszthatók. Húsz perces alapos főzés-sütés után ehetők. Azonban a szépségük és ritkaságuk miatt egyiket se szedjük fel!

Kiegészítés:
Ráadásnak van még egy tinóru faj, ami hasonló. Ez a rózsáskalapú tinóru Boletus legaliae. Ennek halványbézs vagy rózsás kalapja van. A tönkje sárgás, felül pirosan hálózatos, alul pontozott. Halványsárga húsa kalapban és tönkben is gyengén kékül. Szintén ritka faj hazánkban.

Megjegyzés: A képek eredeti helyét megtekintheted a gombanevekre kattintva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése