A kiteljesedés öröme

Az az igazság, hogy öt perccel korábban még remek ötletnek tűnt megosztanom a "titkomat", hogy mitől ragyog fel bennem az öröm a legtisztább formájában, de amint elgondolkodtam a "varázslaton", hogy mindenből mennyit érthet meg a másik, elkomorultam. Nem, sajnos, megoszthatatlan az emberben lévő tűz. Ez egy személyes kincs, átadhatatlan. A szavak sem képesek közvetíteni. A jelek túl durvák, hogy át tudják adni az elme érzékeny rezdüléseit. Pedig micsoda örömöt képes okozni, ahogy az elmém életre kelti a sosem volt életeket és egyszeriben másokká válva kiteljesedett létezésben lehet részem. Nincs ennél jobb számomra. Mutatok egy példát a varázslatra. 
A nyitóképen Éadunel látható, aki a Babérliget című történetem főszereplője. 
Indítsd el a zenét, és olvass tovább.

"Lauri Duilleach

Az egyetlen driád királynő volt, aki megmutatta magát az embereknek. Pontosabban egyetlen egy picike részletét, a kisujjából megformált avatárját. A három méter magas, karcsú, légies alak nőt mintázott, ahogy az emberek mondták, élő csodát. Az igazi formáját fel sem fogták, pedig látták. Hiszen az erdő részét alkotta a teste. Ha felállt volna, a tenyerére emelhette volna a központi nagy fát, a párját. A driád királynők gigászok voltak. A világ élői közül a leghatalmasabbak.
A nyugati rengeteg királynője híres volt kedvességéről, hogy erdeje biztonságosan járható, ha az áthaladók betartanak pár szabályt.
Érdeklődött az emberek iránt. Messze földekről látogattak el hozzá, akár koronás fők is, de felfedezők, tudósok, művészek és kereskedők. Az erdejében kialakított egy kisebb palotát, ahol vendégeit szállásolta el. Itt találkozott velük. Amikor belépett a fogadóterem mohaszőnyeges terébe, hogy helyet foglaljon itteni trónusán, még a királyok is féltérdre ereszkedtek előtte. Hatalma nyilvánvaló volt, mégsem élt vissza az erejével. Az embereket meglepte kedvessége és érdeklődése. Az egyetlen driád uralkodó volt, aki békére törekedett a két nép között. Sokszor elmondta a látogatóknak.
"A világ hatalmas, elférünk rajta, ha ti emberek megértitek a tanításomat, mit jelent az erdő megújulása, a körforgás. Ekkor befejezitek a hódítást, mert megszűnik lelketekben a sóvárgás, hiszen megtapasztaljátok a ciklusok csodáját, ahogy minden visszatér forrásához, hogy ismét alakot öltsön."
Emberek generációit tanította, és a nyugati erdővel szomszédos ember törzsek valóban átvették tanítását. A különös együttélésnek híre ment szerte a világban. Lauri Duilleach reménye szerint messzi földeken is sikerült driádnak és embernek békét kötnie. Tévedett. Amikor sokidővel később tudomást szerzett a harcok fellángolásáról, aggodalom támadt benne. Mit tehetne?
A vakszerencse a még oly hatalmas lényeknek is fontos segítője mint egy driád királynő.
A manó matriárcha találta meg. Az erdő apró népének vezetője vette fel a szőrmébe csomagolt kicsiny testet. Messziről érezte szagát. Ismerős volt. Egy kölyök, de miféle? Nagyobb volt mint egy manó gyerek és nehezebb. Nem is bírta megtartani. Leült és térdére fektette. Fájdalmas nyögésére és motoszkálására felfigyelt egy erdei ragadozó. A sárkánybagoly éjfekete alakja ereszkedett le a fák lombjából, hogy magának követelje a zsákmányt, és ha nem ért szeme villanásából, a manó matriáchát is széttépje. Az apró nép nagyanyjában harag támadt és visítva szólította népét, vagy bárkit, aki érti szavát, hogy jöjjön és segítsen megvédeni a talált életet.
A sárkánybagoly alázatosan a földre lapult és kúszva távozott, amint felmagasodott a kétségbeesett manó mögött a királynő. A matriárcha beavatása napján egyetlen egyszer látta az erdő anyját. Könnyezve nyújtotta feléje a csomagot, akár valami ajándékot.
Lauri Duilleach letérdelt az öreg manóhoz és megsimogatta fejét, miközben másik kezével átvette ajándékát. Mire megérkeztek a manók, a királynő távozott.
Amerre elvonult avatárja, mozgott az élet, megújult. Gyógyította, ápolta erdejét. Máskor gyönyörködött volna a munkájában, de most a figyelmét az ajándéknak adta és gyökérujjaival kibontotta. Nyomban egy forrásba dugta az apróságot. A szőrmét levette róla és a földre ejtve hagyta, hogy az erdő mélyének lakói lebontsák pillanatok alatt. A kisfiú prüszkölt és felsírt. Az éles hang meglepte a királynőt, akárha valami állat hallatná halálsikolyát. Meg akarta nyugtatni. Ösztönösen cselekedett, és ha akárha driád gyermek lenne a kicsi, mellére rakta. A királynő minden élőt képes táplálni, és teste nyomban összerakta, amire az ember kölyöknek szüksége volt. Egy pillanat műve volt, ahogy meglátta az apróságban az esélyt, és szívében feltámadt az anyai szeretet. Elindult vele a valódi trónusához, az igazi fejét díszítő babérligethez, ami a koronája volt. Bevitte az erdő legmélyére, hogy anyjaként nevelje fel és rábízza az álmát.
- Éadunel - mondta ki a szót, ami kincset jelent.
Az avatárja felemelte a kicsit és a gyermek az igazi szemébe nézett bele, ami felnyílt. Amire sosem volt példa, egy driád királynő a valódi szemével viszonozta egy ember tekintetét, és a gyermek felismerte az anyját és az anya a gyermekét. Összekapcsolódtak. Lauri Duilleach tudta, hogy páratlan varázslatot hajtottak végre együtt. Driád és ember szíve együtt dobbant. Az élet eredője átjárt egy embert. A királynő jót akart. Összekötni driádot és embert, hogy az ember valóban részese lehessen az erdőnek, az élet körforgásának. Éadunel pár évvel később rácsodálkozott nyíló értelmével a királynő jóságára és az álomra, amit együtt fognak megvalósítani. Igent mondott a küldetésre, hogy híd legyen a két nép között."