A héten pont a Víz világnapján lett kihirdetve a tartósan vízhiányos állapot, és az egész országban tűzgyújtási tilalom van, de ennek ellenére a Bükki Nemzeti Parkban erdőtüzek lobbannak fel. A saját indikátor területem is rendkívül száraz, zörög az avar és porszáraz a talaj felső tíz centije. Porzanak a földutak, akárcsak a legkeményebb száraz nyarakon. Döbbenetes. A napfény lehetetlenül erős, szinte perzsel. Kellemetlen napon lenni, mert a levegő páratartalma rendkívül alacsony. Tisztára sivatagi. Pedig mi a nedves kontinentális éghajlaton élünk, de a klímaváltozás teljesen felrúgja az időjárás megszokott menetét és egyre több szélsőséges jelenség alakul ki. Ez a téli-tavaszi aszály is már ennek a jele. A helytelen hozzáállásunk az élővilághoz visszaüt ránk, hogy túl sokat vettünk el a természettől, túl sok erdőt pusztítottunk el. Az erdőknek a vízkörzésben van igen nagy szerepe. Természetesen Békés megyében sosem volt összefüggő erdőség mint például a hegyvidékeken, de itt is voltak kisebb erdők a folyók mentén, amik létét a folyók vízjárása tette lehetővé, éves áradásuk. Amióta az őseink megregulázták a folyókat és természetellenes csatornákká degradálták azokat, negatív folyamat indult be. Kiszáradunk. Tehát még fokozzuk a bajt. Egyébként a klímaváltozást felerészben egyértelműen az emberi faj okozza. Könyörgöm, nézz már körül a szülőföldemen! Nem a legyek formálták át a tájat! Nagyon hatékony tájátalakítók vagyunk, és idén nyolcmilliárdnyian leszünk. Elképesztő nyomás alá helyeztük az élővilágot. Nem fogja bírni, de mi sem!!
A nyitókép a pósteleki 116K és 116H volt papírnyáras ültetvényeknél készült. Az előbbi hűlt helyén fotóztam a déli verőfényben a ligeti csillagvirágot. Néhány tő átvészelte a tarvágást és tuskózást és csak azért is virágzik. Életerejük láttán "Chuck Norris virágai" nevet adtam nekik. Nagyon örültem, hogy kihajtottak, direkt miattuk sétáltam el a Veszely csárdától az erdészet üzemterületéig. Az őshonos növényzetből csak túlélők maradtak mint például a nyitóképen látható nagy fa, ami egy kocsányos tölgy. Az eredeti keményfás ligeterdő egykori jelenlétére utalnak a tavaszi virágok, amilyen a ligeti csillagvirág vagy a sokkal nagyobb tömegben látható odvas keltike, salátaboglárka és itt-ott a bogláros szellőrózsa, amiből szintén több van mint a csillagvirágból, ami nagyobb tőszámban Doboz-Szanazugban figyelhető meg. Nagyon szeretem a tavaszi virágainkat, ilyenkor látható, hogy mennyire gyönyörű lehetett az eredeti erdeje Kétkörösköznek. Ünnepélyes érzés az odvas keltikék között az ösvényen sétálni.
A harmadik képen bogláros szellőrózsa és ibolya látható együtt. A sárga és lila szín, a fehér és rózsaszín, valamint az üde lombzöld együtt a tavaszi hangulat kifejezői. Jó érzés ismét látni a kikeletet, de a szárazság nyomasztó. Gombát nem is kerestem. Nem mentem el a kis nyárfaligetemhez. Most a virágokra koncentráltam. Igyekeztem a fotózásukkal ellazítani magam és enyhíteni a stresszt, valamint a sok sétával átmozgatni a testemet. Elhatároztam, hogy télen is minimum száz kilométert gyalogolok egy hónapban. Most hogy itt a vegetációs szezon, a cél százötven kilométer. Persze márciusban még "beérem" a százzal és majd április végén szeretném elégedetten nyugtázni, hogy összejött a nagyobb táv. A gyaloglás a legolcsóbb testedzés, és hidd el nekem, hatásos. Ennek köszönhetem az erőnlétemet. Sokat ülök a gépnél, így a saját jól felfogott érdekemben ki nem hagynám a kiadós sétákat. Ezért is néztem szomorkásan az autóval túrázókat. Sokan csak kijönnek a kastélyparkhoz, ott kicsit nézelődnek, aztán visszaülnek a kocsiba és elhajtanak. Hát ez édeskevés a "boldogsághoz" vagy a táj megismeréséhez. De már senkinek se akarom magyarázni, hogy mi miért jó. Mindenki boldoguljon a saját esze segítségével.
A mai nap még lőttem egy tetszetős képet. Egyszerű a fotózási szempontom, azt kapom le, ami tetszik. Látom, hogy mi néz ki jól. Ilyenkor hümmögve toporgok a témával szembesülve, lenézek a kezemben tartott kamerára, hogy mennyire alkalmas a téma megörökítésére, aztán egy kis sóhajjal nekikezdek a lefotózásának. Végül visszanézve a képet, biccentek, hogy oké, remek vagy mégsem sikerült. És megyek tovább. A nyitóképnél, a csillagvirágnál és a gyékénybuga+víz volt meg az érzés, hogy ezek bizony jó fotók lesznek. A nyitókép a mai séta legerősebb felvétele. Ott szinte fellökött a téma és megrázott. Megfordult a fejemben, hogy ideje lenne egy erős fekete-fehér sorozatot csinálnom "ember vs. erdő" témában, amivel bemutatnám, hogy mennyire durván elbántunk az életünk alapját jelentő élővilággal, és ez kicsinál minket. Hűha. Közben a személyes életem is beleáll a földbe. Negyvenen túl a testi panaszok rágnak. Érzem, hogy nem olyan a testem mint tíz éve volt. És fogalmam sincs, hogy még meddig tudom csinálni a dokumentálást vagy az ismeretterjesztést. A bennem élő művész esténként itatja az egereket. Ez van. Mentem a dolgomra. Enjoy!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése