Hőséggel zárul a meteorológiai nyár utolsó napja és az év nyolcadik hónapja. Most van a Mályvád túra, de tapasztalatom szerint ilyen melegben nem esik jól a mozgás, inkább itthon maradtam. Majd a keddi évszakváltó hidegfront után ismét nekiindulok. Addig a közelmúltba tekintek, mert minden ellentmondásosságával együtt a katasztrofális tavaszi szezon után a nyári igazán jónak mondható. Lásd a júniusi és a júliusi visszatekintőket is. Augusztus 12-én fotóztam le a déli tőkegombákat a városban. Forró nap volt, akárcsak ma, és a termőtestek gyorsan száradásnak indultak, amit jelez a kalapszélek repedezettsége. Ironikus, hogy másnap hidegfront érkezett, és napközben éles hőkontraszt alakult ki, Dunántúlon egyes helyeken csak 20 Celsius fok volt, míg Kétkörösközben 34 Celsius fok tombolt. Az Északi-középhegységben szupercellák okoztak károkat. A front hidegebb levegővel árasztotta el a Kárpát-medencét, pár napra ősziessé téve az időt. Jól esett a felfrissülés a gombáknak. Számítottam rá, hogy a nagyobb csapadékot kapott területeken jó termőhullám indulhat be. Eleve a hónap elején érkezett első hidegfront már benedvesítette az erdőket. Nagy esők után két hét kell a gyökérkapcsolt gombáknak, hogy ismét teremjenek. Telehold 15-én volt, ami a néphit szerint kihúzza a gombákat. Ezért kapva kaptam a gombásztársak meghívásán és 16-án elmentem velük a Bükkbe. De visszatérek a hónap elejére.
A csoportos csiperkét őszt idéző, kellemes időben, csepergő esőben örökítettem meg 3-án. Csodás mini gombatúra volt, pedig csak egy lakcímre ugrottam be. Számos gombát találtam, köztük az ibolyás pereszkét, ami fehér lemezeivel eltér a hasonmás lilás pereszkéktől. Kár, hogy a kellemes időjárás nem tartott sokáig. Délre elállt az eső, és másnap már ismét napos-meleg idő fogadott ugyanott. Hihetetlen volt az eltérés és a gyors változás. Egyébként az egész hónapra inkább a kánikula volt jellemző. Ilyen időben általában semmi esélye sincs a gombáknak. Pech, hogy az esőt adó hidegfrontok pusztító zivatarokat generáltak, amik villámárvizeket is okoztak például elsején Bükkzsércen, ahol később a szállásunk volt. Ellentmondásos volt az egész nyár.
4-én még sikerült a rozsdásodó rókagombák közt véletlenül megörökíteni egy pirinyó korhadékbontót. Ha jó a szemed, a csoport bal felén megtalálod a narancsvörös kígyógombát. Ez a törékeny gombácska a nedves avarból bújt elő a harmadikai jó, esős időre reagálva. Aztán egyből tönkrement a miniatűr termőtest. A nyár szinte sosem kedvez a korhadékbontóknak. Évek óta visszatérő mintázat, hogy tavasz végén van egy rövid felfutásuk, hogy aztán június közepétől a taplóktól eltekintve szinte teljesen eltűnjenek és csak ősszel bukkanjanak elő, amikor elmúlik a forróság, éjjel és nappal kiegyenlített a hőmérséklet, csekélyebb a párolgás és bőséges a harmat. Ezt már imádják a korhadékbontók, és mindig érdekes megfigyelni, ahogy a gyökérkapcsolt gombák dömpingje hirtelen véget ér, és mindenhol korhadékbontókat találsz.
Az óriás bocskorosgomba a gyakoribb, városlakó védett gombáink egyike. Július 18-án termett előző termőteste összesült múmiaként lett megörökítve az augusztus 7-én már érett lemezekkel spórázó új mellett. Tizenkilenc nap telt el a kettő között. Július csapadékosabb volt, érdekes módon csapadéktöbblettel zártuk a hetedik hónapot. Ez jól is jött a későbbiekben, mert augusztus a vad, szétszórt zivatarok ellenére jelentősen szárazabb lett. A szupercellák leginkább az Északi-középhegységet "támadták" a nyár utolsó hónapjában. Ott összejött a havi csapadékösszeg, de milyen áron... Lásd a korábban linkelt villámárvizes videót.
Helyben a kánikulától napok alatt tönkrementek a kibújt gombák, így 16-án a Bükkbe mentem a gombásztársakkal. Ez a kiruccanás remek ötletnek bizonyult, négy nap alatt a hónap hátrelévő részére jóllakattam gombamániámat. Nyárhoz mérten megkapó bőség fogadott minket. Pedig látszott az erdőkön, hogy sok gombász járt előttünk. Azonban annyi gomba termett, hogy a csapattársaim nem győzték tartósítani. Zúgott a három aszaló három éjjel. Elképesztően jól néztek ki az aszalványok. Magas minőségű téli csemegével tértek haza a többiek. Én csak élveztem az erdőjárást, a gombák látványát. Nyáron ritkán jön össze ilyen jó termőhullám. Tényleg mindenhol, ahová néztem volt egy-egy gomba. Oké, hogy zömük étkezési szempontból semleges volt, de a gombákkal teli erdő a legszebb látvány nekem.
26-án városi sétám során érintettem az Árpád-sort, de egyetlen mumifikálódott kesernyés tinórun kívül mást nem láttam. Rendkívül kiszáradt a mini gombaéden. Kíváncsian várom a szeptembert, hogy mennyi eső jön, mert jelenleg a májusi és júliusi pozitív csapadék elillant, ismét száraz a talaj, egy méteren újra komoly hiány van, 144 mm! Mondom, hogy nagyon csalóka a nyár. A zivatarok hiába dobnak le egy-egy településre akár 60 mm esőt, ha kiterjedésük roppant kicsi. Az országos aszályon nem tudnak enyhíteni és sok kárt okoznak. Az más, ha erdőterületre zúdul le a temérdek eső, mert a növényzet szivacsként veszi fel a vizet. Ezért volt 2017 nyara emlékezetes, amikor Póstelek kapott 2-3 zivatart és augusztusra gombabőség alakult ki. Most a Bükk járt jól, és nem voltam rest követni a termőhullámot. Ennek köszönhetően nem gyötörtek elvonási tünetek. Remélem, nem ismétlődik meg 2018 ősze! Aszály a fő szezonban. Horror. Úgy néz ki, hogy erős lehűlés érkezik, a csapadék mennyisége kérdéses. Majd meglátjuk. Ha szerencsénk van, a szeptemberi visszatekintőben is lesz miről írnom.
Ha jól tippelem, akkor minden megyei lapnál meghirdették nyáron "a hét természeti csoda" szavazást, aminek a mai nappal van vége. A békés megyei listára én javasoltam a málnavörös tinórut, amire szavaztam, ezért tudtam lementeni a szavazás állását. Ha rákattintasz a képre, jobban láthatod a jelölt értékeinket. Remélem, felfigyelsz rá, hogy a húszból nyolc vízzel kapcsolatos. Kétszáz éve, amikor a pósteleki öreg tölgy ifjú fa volt, vízjárta táj volt a szülőföldem. A folyószabályozás öntöző csatornákká alakította át a Körösöket, ma már nem járnak ki a földre, hogy lerakják hordalékukat, gyakorlatilag megszűnt az élő kapcsolat folyó és táj között. Ennek ellenére vonzódunk a vizeinkhez és népszerű a horgászat, vagy a termálvíz miatt a gyógyfürdőzés. A puszták régebben is voltak, de a folyók áradásai miatt sokkal nagyobb volt a lápos-nádas részek aránya. Ha valaki az Alföldre gondol, tuti a puszta képe jelenik meg előtte. A listára felkerült fák közül egyedül a pósteleki kocsányos tölgynek van természeti értéke, mivel korából adódóan az egykori keményfás ligeterdők utolsó élő tanúja.
A málnavörös tinóru Chalciporus rubinus a tölgyekkel társul, így a kocsányossal, cserrel, vörössel. A cser és vörös nem őshonos Kétkörösközben, előbbi él hazánkban, utóbbit Amerikából hozták, mindkettőt ültetvényeken nevelik faanyagnak. Sajnos a kocsányos tölgynek sincs természetes állománya, amit erdőnek lehetne nevezni. Ezért sem látsz erdőt a listán. Ilyet senki sem tudott javasolni, még én sem. A védett bélmegyeri fás puszta kevésbé ismert, annak van egy szép sziki tölgyes foltja. Azon töprengek, hogy jó lenne ide szervezni egy őszi programot. Szeretem a szülőföldem picike, túlélő, természeti értékeit. Remélem, a szavazás eléri célját és sokaknak nyílik fel a szeme és csodálkoznak rá, hogy mennyi minden van a megyében.
A susulykákInocybe spp. az egyik olyan nemzetség, amiben nincs ehető faj. A legtöbbjük mérgező a muszkarin tartalmuk miatt. Ennek ellenére évtizedek óta nem okoztak életveszélyes mérgezést, ami köszönhető az ingyenes gombavizsgálatnak, és a hatásos orvosi kezelésnek. Muszkarin mérgezés esetén óvatosan atropint adagolnak, ami szintén méreg, de ellentétes hatású. Meglepő, de ötven gramm mérgező susulyka, ami kis marék gomba, már halálos adag lehet. Ezért a susulykákat javasolt ismerni, hogy ne kerüljenek ételbe mondjuk mezei szegfűgomba közé keveredve. Mázlinkra elég jellegzetes nemzetség, hamar gyanússá válnak pár fontos tulajdonságukat ismerve. Kétkörösközben nagyon gyakoriak, számos fajuk él, mert szívesen társulnak tölgyeinkkel, nyárfáinkkal. Legalább húsz vagy több is biztosan van. Én sem ismerem az összeset.
A nyitóképen két fajuk is van, a kisebbet kiemeltem, aminek spórái láthatók a második felvételen. Nagy meglepetés volt, hogy a kicsi susulykának mekkora dudoros spórái vannak! Hogy összezavarják a gombászt, nagyon soknak sima falú spórái vannak. Az egyik legdudorosabb a csillagspórás I. asterospora. Szintén él Kétkörösközben. Az apróságról nincs pontos faj határozásom, gombászt próbáló feladat az azonosításuk. Hazánkban is több mint 100 megtalálható a világszerte mintegy 1400 fajt számláló nemzetségből! Izgalmas társaság, de hasgombász szempontból egy fontos, hogy biztosan elkülönítsd az ehető gombáktól. Ezért kedvcsinálónak egy könnyen felismerhető fajjal kezdek, ami hálás fotótéma is.
A lila susulykaI. lilacina pont olyan, ahogy a fotómon látod. Kicsike, 1-3 cm átmérőjű kalapkáit színük miatt könnyű észrevenni. Ráadásnak egészen sok, 20-30 termőtest is lehet pár lépésnyi területen. Felületesen ránézve a retekszagú kígyógombáraMycena pura hasonlít, de a lemezeinek színe egyből leleplezi. A bejegyzés utolsó képén láthatod a jellegzetes susulyka lemezeket. Spóraporuk dohánybarna színű. A lemezél gyakran fehéres. A kígyógombáknak a fehéres spóraporuk miatt világos színűek maradnak a lemezeik. Egyébként a két nemzetség egyben közös, hogy nincs ehető fajuk. A lila susulyka sem ehető, sőt mérgező, de kellemetlen szaga eleve nem csábít a gyűjtésére.
A téglavörös susulykaI. erubescens jelentősen nagyobb méretű mint a lila. Ez látszik a vaskosabb tönkjén is. Kalapátmérője 8-12 centi is lehet. Fiatalon az egyik legszebb gomba. Ezen fotóján jól tanulmányozható a susulykák kalapbőrének jellegzetes vonása, a szálazottság. A másik fontos tulajdonságuk a kalapjuk púpja, lásd a többinél. A kalapszél gyakran behasad, ami már megkezdődött a téglavörösnél. Bár a legtöbb susulykának igen fura szaga van, hidd el, fel fog tűnni, amint megszagolsz egyet, de a téglavörösnek fiatalon kellemes, édeskés illata van. Később lesz kellemetlen szaga. Nagyobb mérete, guszta megjelenése, jó illata miatt felkeltheti a gyanútlan kezdő gombász figyelmét. Azonban húsának vörösödése, susulyka formája, az érő termőtest lemezeinek barna színe segíti a felismerését. Nem szabad kosárba tenni, súlyosan mérgező.
A kerti susulykaI. rimosa közepes méretű, 2-8 cm kalapátmérőjű, az egyik leggyakoribb susulyka. Városi parkokban is közönséges. Természetesen fák alatt terem, hiszen rokonaihoz hasonlóan azokkal társul. Azonban a fáktól 10-20 méterre is teremhet, akár fű között. Ilyenkor javasolt felnézni, hogy merre is áll a fapartnere. Ott lesz az. Nem réti gomba. Szerencsére egyértelműen mutatja a susulykás jegyeket, púpos kalap, szálazott kalapbőr, behasadozó kalapszél, szokatlan szag (sperma), olívbarna lemezek, amik a fiatal gombánál fakósárgák.
A borvörös susulykaI. adaequata az egyetlen olyan faj a nemzetségéből, aminél egyes szakirodalmak megemlítik az ehetőséget. Én viszont egyáltalán nem ajánlom a kóstolgatását! Eszedbe ne jusson gyűjteni! Én is kizárólag fotózom, mert egyébként mutatósak a termőtestei, amik közepes méretűek, 4-10 cm kalapátmérőjűek. Esetében kimondottan látványos a susulykás kalapbőr szálazottság, a púpja is jól látható. Lemezei fiatalon agyagbarnák, később borvörösre színeződnek. A húsa is vörösödik.
A pikkelyes susulykaI. squamata hasonlít a kertire, de a fotómon pont sikerült megörökítenem a névadó tulajdonságát, a kalap közepén lévő sötétebb pikkelyeket. Élőhelyük átfedi egymást, mindkettővel találkozhatsz ugyanabban az ültetvényben járva. Bár egyéni megfigyelés alapján a pikkelyes jobban kedveli a nyárfásokat, ott egészen nagy tömegben képes teremni. Valamivel kisebb mint a kerti, 3-6 cm kalapátmérőjű. Nincs kifejezett szaga. Enyhén mérgező, így azonosítása után jobb a helyén hagyni.
***
Az utolsó képen susulyka és galambgomba lemezei láthatók. Két külön rendbe tartoznak, egyik kalaposgomba-alkatú, a másik galambgomba-alkatú, de mindkettő termőrétege lemezeken van. Azonban a galambgomba lemezei legtöbbször, ha végighúzod rajtuk az ujjadat peregve törnek szét. Csak néhány fajuknak rugalmas, ami határozásukat könnyítő tulajdonság. Húsuk is egyedi, a levegővel töltött gömbszerű sejtek miatt pattanva törő. A kalaposgombák húsa vizenyősebb, puhább, rugalmasabb, és jellegzetes szaga lehet. Galambgombáknál nem szoktam igazán illatot érezni. Az előbbi csoportba tartoznak a legismertebb gombák, gondolj csak a csiperkékre, őzlábgombákra, pereszkékre, pöfetegekre stb. Azonban a galambgombákat kedvelik a kezdő gombászok, mert náluk nem kell tartani a gombamérgezéstől. Ha már biztosan elkülönítik a galócákat tőlük.
A Wetterzentrale GFS diagramja magabiztosan jelzi a kánikulát a hétre, a
piros 30 éves átlag felett futó összetartó vonalak mind egyetértenek a
hőséggel, ami viszont véget érni látszik jövő hét első felében. Könnyen lehet,
hogy évszakváltó hidegfront érkezik, megfordul az áramlás és visszaesik a
hőmérséklet. A legjobb lenne, ha kiadós csapadékkal érkezne, mert a nyári
zivatarok szeszélyesen mozognak és eléggé kis kiterjedésűek. Például hajnalban
reménykedve figyeltem a délről érkezőket, de elslisszoltak a város mellett és
tán Póstelek sem kapott belőlük. Meglátjuk, hogy mi lesz. Azért milyen jól
működnek az emberben is a pavlovi reflexek! Amint az ősz közeledtére gondoltam,
egyből megcsapott a hajnalok korhadt-nedves illata, körbevett a hideg pára, és
emlékek sora pörgött le. Tény, hogy az utóbbi tíz évet intenzív gombászattal
töltöttem el, és a gombászat fő időszaka az ősz. Ha nem olyan kegyetlen az
időjárás mint tavaly, amikor tartós szárazság volt.
Ez egy
két évvel korábbi, háztáji gombászat során összegyűjtött tudományos fajok, kb.
ötven terítéke. Ha minden jól alakul, szeptember második felében ismét hasonlót
láthatok. Pósteleken kb. 200 gombafajt figyeltem meg az évek során és ősszel
sokuk terem.
2017 szeptember 28-án volt gombaklub bemutató gombái, amik zömmel a
Béli-hegységből érkeztek, és még a nyári fajok uralták a válogatást. Évek óta
megfigyelhető tendencia, hogy elhúzódik a meleg időszak. Pl. tavaly egészen
novemberig tartott.
Ez egy kicsit
hiányzik, 2017.09.10. a gyulai piacon bemutatott bihari gombák néhány helyből
érkezett fajjal kiegészítve. Ezt szeretem csinálni, az ismertetést, de a
vizsgálati résztől kitör a frász. Ugyan idén nem biztos, hogy lesz időm foglalkozni a gombaismerettel, de örülök, hogy régebben volt erre számtalanszor alkalmam. Szép időszak volt a nehézségek ellenére.
A galócákAmanita spp. hasgombász szempontból kevésbé érdekesek mint a galambgombák vagy a tinóruk, de egy fajuk miatt fontosabbak a másik kettőnél. Sajnos elfogyasztva súlyos-életveszélyes, akár halállal végződő mérgezést okoz. Magyar neve pont ezért: gyilkos galócaA. phalloides. Sose felejtem az öreg gombászt, aki váltig állította nekem, hogy nincs a megyében gyilkos galóca. Én csak a bicikliutat kísérő erdősávra mutattam, pedig ott él. Az öreg nem hitt nekem. Valójában teljesen közönséges, gyakori gomba Kétkörösközben, de országszerte elterjedt. Békéscsabán városlakó gomba is, a belvárosi gyertyánok közül többel társult. Az idei júniusi fotón az egyik alatt fotóztam le két példányát. Ez egy megbízható lakcíme. Itt termőidejében megfigyelhető.
Termőtestének fontos tulajdonsága, hogy teljes burokból bújik elő, ami bocskorként megmarad a tönk alján. A fiatal példányon jól megfigyelhető, hogy "tojásból lesz a csoda". A lemezeket védő részleges burok, ami a kalapszél és a tönk között feszül, idővel leválik a kalapszélről és gallérként díszíti a tönköt. Lásd az első képen, ahol félig leszakadva, de még megfigyelhető. Sajnos a gallér könnyen megsemmisül, de nyoma valamennyire kivehető. Fontos, hogy a galóca lemezei fehérek és fehérek is maradnak. Ellentétben pl. a csiperkékkel, amiknél az érett termőtest lemezei csokoládébarnák. Sose feledd: fehér lemezek, fehér gallér és bocskor=gyilkos galóca. Nincs hozzá hasonlító ehető gombánk. Valójában nagyon egyedi a megjelenése. És tényleg életveszélyesen mérgező, ha megetted. Ismerd fel és ne edd meg!
A piruló galócaA. rubescens ehető, árusítható gomba egy kitétellel, hogy 20 perces, alapos hőhatást igényel. Alapvetően a legtöbb galóca gondos főzés után ehető (!!!kivéve a gyilkos galóca és közeli rokonai, pl.: fehér galóca!!!), de nincs igazán jó ízük, és puha-vizenyős húsuk szinte megsemmisül, miután szétfőzted betartva a 20 perces szabályt. Ettől még a piruló bőven képes felkelteni a hasgombászok figyelmét, mert nagy mennyiségben gyűjthető és friss példányai guszták. Névadó tulajdonsága egyedivé teszik. Nem jut eszembe másik galóca, aminek húsa vörösesen színeződne és termőtestén lenne rózsás-pirosas árnyalat. A gallérja jellegzetesen bordázott, akárcsak rokonáé a szürke galócáé A. excelsa. Bár Kétkörösközben még sosem láttam tömegesen, viszont gyakoribb mint gondoltam. Hegyvidéki erdőkben, akár a határtól hetven kilométerre már nagy mennyiségben gyűjthető.
Az érdes galócaA. franchetii beceneve nálam a mediterrán galóca, mert délről érkezett hozzánk. Igazi melegkedvelő gombafaj. Külsőleg kicsit emlékeztet a párducgalócára és a piruló galócára is, de az előbbivel ellentétben a pettyei sárgásbarnák (párducgalócának fehérek), míg az utóbbitól megkülönbözteti, hogy nincs rajta rózsás árnyalat. Kétkörösközben egyes tölgyültetvényekben nyáron gyakori. Nem ehető. Nincs értelme felszedni. Hamar megtanulhatod felismerni, és ebben az esetben már felfordítanod sem kell a termőtesteit. Azok maradhatnak a helyükön. Egyébként a piruló galóca rokonsági körébe tartozik.
A cafrangos galócaA. strobiliformis a képen látható példánynál jóval nagyobbra tud nőni. Kalapátmérője 20 centi is lehet. Én szellemgombának becézem, mert a fák-cserjék árnyékában álló nagy, világos termőtestei, akár a szellemek. A kalapját díszítő táblás burokmaradványokról könnyű felismerni, és megkülönböztetni a közeli rokonától, a tüskéstől. Tönkje répaszerűen lenyúlhat a talajba. Emiatt kissé nehézkes a termőtest kibillentése tanulmányozás céljából. Az egész gombát pelyhek, cafrangok díszítik. Sajnos az íze nem valami jó. Hiába főznéd 20 percig, a végeredmény nem kápráztatna el. Jobb a helyén hagyni.
A tüskés galócaA. echinocephala ugyanott nőhet, ahol a cafrangos. Sőt konkrétan ugyanazokkal a tölgyekkel társulhatnak is. A két kép a fajok termőtesteiről bár nem egyidőben készült, de ugyanazon a termőhelyen. A nagy fokú egyezés nem véletlen, valóban közeli rokonai egymásnak. Azonban a cafrangosnak széles, lapos, táblás burokmaradványai vannak, míg a tüskésnek a magyar nevéhez hűen piramisszerűen kiemelkednek. A fotón ez megfigyelhető. A lemezek zöldes árnyalata nem a kép színhibája, ugyanis a tüskés galóca spórapora zöldesfehér, míg a többi galócáé fehér. Ez egyedi vonása. Bár rá is igaz, hogy alapos főzéssel ehetővé tehető, de mint a cafrangos, a tüskés sem finom, íze a retekére emlékeztető.
A szürke selyemgombaA. vaginata és közeli rokonsága ráhozza a frászt a kezdő gombászokra, mivel bocskorosak, akár a halálosan mérgező gyilkos és fehér galóca. Viszont nincsen gallérjuk és kalapszélük feltűnően bordázott. Kattints rá a kis képre a nagyobb méretért és egyből láthatod, memorizálhatod a jellegzetes bordázottságot. Ez a tulajdonság még megfigyelhető a párducgalócánál is, aminek viszont nincs bocskora, de van gallérja és kalapján fehér pettyek vannak. Bár a selyemgombák 20 perc főzés után ehetővé tehetők, de könnyű összetéveszthetőségük miatt a gyilkos galócával semmiképpen sem javasolt a gyűjtésük. És ezek sem finomak, nem nyújtanak gasztronómiai élményt.
Az őzlábgalócaSaproamanita vittadinii a kakukktojás a bejegyzésben, amint azt tudományos nevében a sapro=korhadék jelzi. Életmódja eltér a többiekétől, ahogy az élőhelye is! Eddig mindegyik galócát erdei környezetben megörökítve láthattad a bejegyzésben, mivel a fák gombapartnerei. Ellenben az őzlábgalócát füves mező közepén fotóztam le. Ugyanolyan habos-babos szépség mint a cafrangos, de eltérő élőhelye egyértelműen azonosítja. Védett, mert a legeltetés visszaszorulásával olybá tűnt, hogy kevesebb lesz belőle, de élőhelyet váltott és megjelent a városok zöld felületein. Például parkokban 50-100 termőtestet számláló tömegben teremhet. Termőidejében van, aki gyűjti és fogyasztja. Pedig védett. Fontos: a galócák a gyilkos galóca miatt kerülendő nemzetség az amatőr gombászok számára. Eleve, aki nem ismeri fel biztosan a gyilkos galócát, ne gyűjtsön étkezési céllal gombát! Ugyan van még rajta kívül mérgezést okozó gomba, de a gyilkos galóca nagy eséllyel halált okozhat.
A bükki hétvége főszereplői a tinóruk voltak. Ezért a mostani bejegyzésben a túrák során talált fajokat mutatom be. Természetesen gombásztársaim leginkább a vargányákat keresték. Egyikük szép kosara látható a bejegyzés nyitóképén. A legtöbb gombász ilyen zsákmányról álmodik: nyári és bronzos vargánya pár szem molyhos tinóruval. Megvan a jó oka a tinóruk imádatának, külön kiemelve a fehér húsú vargányákat. Legtöbbjük teljesen ártalmatlan, ehető gomba. Azonban a pitonkáktól az egyszerű gombaszedők óvakodnak, mert azok kékülnek és mérgezők. De jó tudni, hogy ezek közül is a legtöbb gondos főzéssel ehetővé tehető. Bár állaguk és ízük egészen más mint az imádott vargányáké, amikben nem csalódik a gombaszedő. Azonban volt olyan eset, hogy hibátlan vargányákat vettek árustól és elkészítve émelyegtek. És én sem tudom már megenni a vargányát. Ez nem mérgezés, hanem egyéni túlzott érzékenység, mert a négy vargánya extra aromás fűszergomba. Viszont vétek ilyesmi miatt óvakodni tőlük. Nagyon vonzó kincsei az erdőnek.
Még én is élvezettel keresem a hasas, félzsemle kalapos gyönyörűségeket. Például a bronzos vargányátBoletus aereus. Ez a faj idén az év gombája. A múlt heti termőhulláma bőséges volt a zivataroktól alaposan beázott északi lelőhelyein. Pl. az ózdi piacon lenyűgöző mennyiséget kínáltak eladásra belőle. Jó tudni, hogy szerencsénkre a vargányák három faja teljesen közönséges, gyakori gombáink. Tényleg azok. Én is láttam már párszor a termőhullámukat, amikor nem tudsz úgy két lépést tenni, hogy ne pillants meg újabb termőtestet. Sajnos a vörösbarna vargánya jóval ritkább. Én például még sosem láttam élőhelyén! Pedig tökéletes vargányás erdőkben mászkálok a hegyvidékeken.
A bronzos vargánya lelőhelyén, a melegkedvelő tölgyesben más szépséggel is lehet találkozni. Az egyik legszebb gomba a vajtinóruk közé tartozó királytinóruButyriboletus regius. Könnyű felismerni csodaszép rózsás kalapjáról és sárga tönkjéről. Igazi tutti-frutti szépség. A csövecskéi is sárgák. A húsa gyengén kékülhet. Sajnos nagyon szeretik a kukacok, és kemény húsában látványosak a járataik. De van, amikor kukacmentes, és ilyenkor igazán vonzó csemege. A vargányáknál ritkább, kíméletből csak pár darabot szokás felszedni belőle.
Ez az elöregedett, óriási termőtest a bíbor tinóruéRubroboletus rhodoxanthus volt. Rokonai itt Kétkörösközben is élnek, a sátántinóru és a rózsáskalapú tinóru. Elvileg ehető alapos főzés után, de én nem szoktam fogyasztásra javasolni a fiatalon szürke kalapú, élénk színű termőrétegű, vöröses-rózsás tönkű szépségeket. Volt olyan gombásztársam, akinek nem ártottak meg, de olyan is, aki soha többé nem kér belőlük. Állítólag a gyengén mérgezőnek tartott sátántinórut is képesek egyesek megenni. Mindenesetre én nem tekintem ehetőnek a Rubroboletus nemzetség fajait. Ettől még szívesen fotózom a termőtesteiket.
A vörös tinóruSuillellus queletii az előzőnél kisebb, de még a nemezestinóruknál nagyobb termőtesteket növeszt és 20 perc főzés után nem okoz gondot az elfogyasztása. Két rokonát már ettem, a változékony tinórut és a hamis céklatinórut. A rokonságából a legszebb, főleg a fiatal példányai megkapóak vöröses árnyalatú kalapjaikkal. A kép éppen csak visszaad valamit a szépségéből. Könnyű felismerni, nemcsak a kalapszín segít, vagy a csövecskék nyílásának narancsvöröses színe, hanem a tönkbázisban a hús vörösessége is. Kékül, ha megsérted valahol.
Sajnos élőhelyi fotó nem készült az egyikről, mert nem én találtam, a másikról pedig nem sikerült a felvétel, csak a középsőről van erdei kép, de nem akarom külön betenni. Így ömlesztve kapsz infókat a fotón szereplő három fajról. A bal szélső nagyon izgalmas, mert az első, amit túrán hoztak nekem. Eddig csak kiállításokon láttam. Ez az epeízű tinóruTylopilus felleus. Ha rákattintasz a képre az eredeti méretéért, akkor láthatod, hogy a csövecskéi rózsás árnyalatúak. A tönkjén barnás hálószem mintázat van, csak ennél a karcsúbb tönkű példánynál nem volt annyira feltűnő, viszont a termőréteg rózsás árnyalata azonnal azonosította. Magyar neve beszédes, élvezhetetlenül keserű, ehetetlen. A jobb szélső apróság szintén ritka, életemben harmadjára futottam össze vele az erdőben. Az aranybélésű tinóruAureoboletus gentilis kicsike nemezestinórura hasonlít, de nem tartozik közéjük, mert neki nedves időben kissé ragadós a kalapja, ami viszont nem jellemző a többi kicsi tinórura. Termőrétege élénksárga. A középső gombácska a másik kettőnél jóval gyakoribb, barna kalapkái, akár a szétszórt gombok az erdő alján, oly tömegben terem. Ez a molyhos tinóruXerocomus subtomentosus, amit akár az igazi nemezestinórunak is nevezhetünk. A képen látható példánynál tud nagyobbra is nőni, láttam már tíz centi kalapátmérőjűt is.
A cikkben említett tinórukon kívül biztosan láttam, csak fotót nem lőttem a következőkről: szemcsésnyelű fenyőtinóru Suillus granulatus, hamis céklatinóru Neoboletus xanthopus, változékony tinóru Suillellus luridus, sárga érdestinóru Leccinellum crocipodium, sárgahúsú tinóru Butyriboletus appendiculatus, sötét érdestinóru Leccinum pseudoscabrum. Ezeken kívül biztosan voltak még tinóruk az erdőkben, csak nem akadtam rájuk. Egészen jó volt a fajgazdagság. A teljes fajlistára hatvan faj került, zömmel gyökérkapcsoltak. Nyáron a kiszámíthatatlan csapadékeloszlás és gyors száradás, nagyobb meleg miatt a fákkal együtt élő gombák tudnak leginkább teremni. A közeledő évszakváltást jelzik a felbukkant pókhálósgombák, pl. vöröslábú pókhálósgomba Cortinarius bulliardii; álgyűrűs pereszke Tricholoma batschii, kőrisszagú csigagomba Hygrophorus cossus. Azonban az erdőt inkább a nyári fajok uralták, amint az látható a tinóruk nagy számán is, amik tipikus melegkedvelő gombák.
A NASA újabb műholdképeket publikált az Amazóniában tomboló tüzekről. Az egyiken egyértelműen látszik, hogy a farmerek égetik a tarlót és az erdőt, hogy művelésre alkalmas területeket nyerjenek. Ironikus, hogy pont ugyanez történt meg évszázadokkal korábban Európában is. Szerinted a kontinensünk csupasz volt, tele szántókkal, városokkal? Mit gondolsz, ha gondolsz bármit is? Erdő volt!!! Amit az őseink kiirtottak, pont ugyanúgy mint most élőben Brazíliában. Ezt csináljuk folyton folyvást. Az életünk fenntartása érdekében területeket veszünk el a természettől, az erdőtől. Hogy közben telepumpáltuk a légkört szén-dioxiddal és ezáltal felgyorsítottuk a melegedés folyamatát csak egy újabb hozadéka az életformánknak. Késő pánikolni. Ilyenek vagyunk. És egészen fonák siratni az Amazóniát és szomorkodni miatta. Miközben már most figyeled a tűzifa árakat, és rohadtul nem érdekel, hogy a fa honnan van, csak ne fázzon a tested télen.
Hogyan mondjam el neked, hogy megértsd, mennyire rosszat tettünk magunknak azzal, hogy korlátlan erőforrásnak tekintettük a bioszférát, azon belül az erdőket, és irtottunk mindent, amit értünk. Hiszen mennyire egyszerű tulajdonjogot szerezni egy természeti erőforrás felett és pénzre váltani. Tiszta üzlet. Valóban? Gyakorlatilag az életünk alapját éltük fel, adtuk el, töltöttük fel szeméttel. Pont ugyanúgy viselkedünk mint az egyszerű sütőélesztő, ami jó langyos tésztában korlátnak véli a lehetőségeit, míg a sütő forrósága el nem éri. Ugyanez történik velünk. Csak a sütőt most is mi gyújtottuk be. Ugyan kedvelem a katasztrófafilmeket, de egyáltalán nem tetszik, hogy életem második felébe érve benne élek egyben. Ez gyakorlatilag háború önmagunkkal és vesztésre állunk. Élőlényként nem tudjuk átlépni a minket is irányító ösztönerőket. Ilyen értelemben tényleg egy szinten vagyunk a lemmingekkel. Ne tévesszen meg, hogy te ruhákat veszel fel, autót vezetsz, bonyolult munkád van, ha belegondolsz minden egy célt szolgál, hogy ne szomjazz, ne éhezz, ne fázz, ne egyen meg más, akár az állatoknál. Pech, hogy a jólétünk alapját jelentő civilizációt a fosszilis energiahordozók tették lehetővé, amik elégetésével az élet által megkötött szén visszakerült a légkörbe. Az életet pedig, ami ismét megköthetné, elpusztítjuk. Ebből pokoljárás lesz. Rosszabb mint a két világháború együttvéve. Ez nem riogatás. Pontos előrelátás.
Korunk pokoli rákfenéje az értékválság, hogy mindennek csak az árát kérdezzük, de nem gondolunk bele, hogy mik az igazi értékek. És egyáltalán nem törődünk ezekkel, mert korlátlannak tűnnek számunkra. Nem azok. Én látom az erdőkön a kezünk nyomát, még az 1000 méter feletti lucfenyveseken is. A bejegyzésbe viszont a Bükkben készült fotóimat raktam. A nyitókép csertölgyes szélén készült, ahol az újulat találkozik az idősebb állománnyal. Ha jól megnézed, egyből három holtfát találsz. Az erdőszélen perzselő napsütés és forróság volt, ami üti-vágja a fákat is. Kotortam vissza a sűrűbb részbe, ahol a nedves talajból és a növényekből párolgott a hűsítő víz, és jelentősen szebb képet mutatott az erdő. Azonban felfigyeltem rá, hogy a tölgyek lombja pont olyan satnya mint itt a háztájiban. Nem tűntek életerősnek. Érdekes, de nem is jártam bükkösben a Bükkben. Kiszálalt tölgyesekben, és gyertyános-tölgyesekben gombásztam. Akárha a Mecsekben lettem volna. A növénytársulás nyári képe alapján nem mondtam volna meg, hogy melyik hegyvidékünkön vagyok. Egyszerűen jellegtelen kultúrtájjá változnak a hegyek is a "művelés" hatására. Mert a legfontosabb a mi kényelmünk, faanyag ellátásunk. A második kép a gyertyántól "megszabadított" tölgyes és a még gyertyános rész határán készült. Mondanom sem kell, hogy az utóbbi volt a természetesebb hatású és jobb. Most azon gondolkodok, hogy láttam-e a Bükk belsejében futkosva természetes erdőt, vagyis olyan állományt, amit többféle fafaj eltérő korú egyedei alkotnak, plusz cserjék, lágyszárúak. Rázom a fejemet. Nem.
Ironikus, hogy a legszebb rész, ami a legmélyebb benyomást tette rám, szintén emberkéz műve. Azonban évszázadokkal korábban került művelés alá, és az idő összecsiszolta az emberi szándékot a természet akaratával. A cserépfalui fás legelőre belépve és meglátva az öreg csertölgyeket, melyek csenevész, vágásra szánt szomorú rokonaival az "erdőkben" találkoztam, megdobbant a szívem. Pille léptekkel siettem a legközelebbihez megtapogatni erős törzsét. Legeltettem a szememet a lombján, aztán kigyönyörködve magamat az elsőben, végignéztem a közelebbi rokonságán. Gyönyörködés 110%-on. Ritkán jut az ember olyan helyre, ami jó ideje háborítatlan. Itt csak a szürke marha gulya jár, ami szerencsére az éjszakai pihenőhelyén volt. Ezek az állatok félvadak, és nem félnek szarvaikat használni. Eggyel sem szeretnék szemtől szembe találkozni. Hatékony őrzői a területnek. Vannak helyek, ahová nem kell a tömegnek eljutnia. A tömegturizmus az egyik legrosszabb dolog. Valójában nagyobb kárt okoz mint amennyi hasznot hoz. De itt is az önérdek érvényesül és a közösség, természet érdekeire senki sincs tekintettel. Nagyon kevesen értik, hogy mi a baj a civilizációnkkal.
A turistautak.hu térképrészletén a Hosszú-völgyi fenyős rész a lényeg. Ugyanis láttam a kitermelt lucfenyőket felhalmozva az út szélén, és a rakodógép ment az újabb adagért. Biztosan hallottál már róla, hogy a klímaváltozás végez a telepített fenyőültetvényekkel, és ezeket mind kitermelik. Ha jársz a Mátrában, látni fogod a felkopaszodott, szenvedő, haldokló fákat. De nem kell messzire menni, ma a szülővárosomban láttam két elpusztult lucfenyőt. Pedig idősebb példányok voltak, kb. 15 méter magasak. A bükk is visszaszorul, alig 1% marad a bükkösökből hazánkban. Itt dél-keleten teljesen eltűnik a fás vegetáció, csak a puszta marad. Dicséretes a faültetési kedv fellobbanása, de jó észben tartani, hogy a vízről is gondoskodni kéne. Emlékezz az idei tavaszra, amikor márciusban tűzgyújtási tilalom volt! Az erdők rendkívül gyúlékonnyá válnak a tartós aszályban. Hajmeresztő érzés megtapasztalni a csörgő szárazságot, és elképzelni, hogy egyetlen szikra pokollá változtatja a hűsítő menedéket. Telepítsünk erdőt! Csodás. Tényleg. Csak elfüstölhet bármikor. Lásd az idei erdőtüzeket világszerte, amiknek kiterjedése növekszik évről évre. A folyamat pörög. Kihullunk az élet láncából, mert állati késztetéseinken nem tudtunk úrrá lenni. Hogy ez rossz lenne? Kétlem, hogy kárhoztatnom kellene az embert, az állatot, ami istennek hitte magát. Végül is csupasz lemmingek vagyunk. Semmi többek. Egy fogaskerék az élet gépezetében. Biztos vagyok benne, hogy a műanyag új életformák kelesztője lesz, ahogy a gépi intelligencia valamilyen formája szintén túlél minket. De mint faj, mi, emberek és a létezésünket lehetővé tévő természeti környezet, növény-állat-gomba fajok zöme megsemmisül velünk együtt. Evolúciós zsákutca vagyunk. De nincs ebben semmi rossz. Érdekes folyamatot indítottunk el. Bár tény, hogy szomorú látni a pusztulást. Viszont a romokon új élet sarjad. Alkonyunk után valami másnak jön el a hajnala.
Péntektől hétfőig a Bükkben gombásztam többed magammal. Dél-keletről kis csapatunk felszaladt északra a termőhullámot követve, hogy annak végéből pompás zsákmányt szerezzen. Gombásztársaim fáradhatatlanul szedték és dolgozták fel a gombát, én pedig igyekeztem fotókkal dokumentálni az augusztusi gombakavalkádot. Jó anyag gyűlt össze. Azt se tudom, hogy melyik végéről kezdjek neki a publikálásának. Ülepednie kell a sok élménynek. Egy viszont már letisztult, hogy gondolkodás nélkül futnék bármelyik tájegységünkbe, ha természetszerető csapat hívna gombász vezetőnek pár napra. Örömmel bejárnám az országot és adnám tovább a tudásomat. Összekapcsolnám a hasznost a kellemessel. Vándor gombász lennék. Jön a főszezon. Reméljük, sok-sok csapadék is lesz. Október 31-ig nincs megállás. Sőt ha hosszúra nyúlik az enyhe időszak mint tavaly, akkor november még bőven adhat gombát. Tehát keress, szólíts, egyeztetünk és megyek.
A száz kártyás német gombapaklimból kivettem ötvenet, olyan fajok ábráit, amik élnek Békés megyében. Bár itt-ott pici turpisság van, hiszen az igazi céklatinóru Neoboletus luridiformis nem él nálunk, a rokona helyettesíti, a hamis N. xanthopus. Vagy húsbarna pénzecskegomba Laccaria laccata helyett piros nedűgomba Hygrocybe coccinea szerepel, mert a faj rajza hasonlít a pénzecskegombára. Bár az egyik piros színű Hygrocybe fajt nem is oly régen fotózta gombásztársam Mályvádon. A feketedő H. conica pedig gyakori gombánk. Idén különösen nagy példányait találtuk az esős május idején. Ha kedvező időjárású évben kora tavasztól késő őszig monitoroznánk az élőhelyeket és a kisebb gombákat is meghatároznánk, 400 fajt biztosan találnánk. Jelenleg kétszázat tudnék felsorolni. Ennyit biztosan láttam az évek során szülőföldemen. Ha bírod a felsorolásokat, itt a kártyák alapján a megye gombakínálatának áttekintése. Először a korhadékbontók (talajon, fán), aztán a gyökérkapcsoltak (lombhullatóval, örökzölddel).
