A képet a Stellarium programból mentettem ki. Nagyon jó planetárium szoftver, amivel felhős estéken is lehet gyönyörködni a csillagokban. Amikor a bejegyzést írom, az összes nagy téli csillagkép együtt vonul a déli égen. A növekvő Hold ellenére jól láthatók a fényesebb csillagaik.
Az Orionban több fiatal, forró, kékes-fehér csillag található, mivel egy aktív csillagkeletkezési terület, aminek a legsűrűbb része a híres Orion-köd. Kisebb távcsővel nézve kicsiny ködpamacs Orion öve alatt. A Betelgeuse, a bal vállat jelölő csillag közelebb van az Orion-ködnél, kb. félszáz fényévre. Egy nagy tömegű, fiatal csillag, ami viharos és rövid életének második szakaszában jár. Vörös szuperóriás állapota kb. még egy millió évig fog tartani, aztán szupernovaként felrobban és a magja neutroncsillaggá vagy fekete lyukká omlik össze. A Napnál nehezebb csillagok élete jóval rövidebb, és grandiózusabb a létezésük vége. A Napunk ősi csillagok anyagából jött létre, amikor egy réges-régi szupernova robbanás összenyomta az anyagfelhőt. Ez adott lökést az új csillagok keletkezésének. A Napunk körülbelül 3 milliárd évig még hidrogénfúzióból fog energiát nyerni. Ha a hidrogén jelentős része már átalakult héliummá, akkor jön el a hélium magfúziója nehezebb elemekké. A hélium magfúziója jóval több energiát termel, és ettől a Nap majd felfúvódik, egy vörös óriássá változik. A Napunk kisebb lesz a 18 naptömegű Betelgeusénél, és élete végén nem robban fel, a magja fehér törpévé zsugorodik össze, míg külső rétegeiből planetáris köd lesz. Erre az egyik legszebb példa a Lant csillagképben megfigyelhető Gyűrűs-köd, M57. Egyszer láttam egy 30centi átmérőjű Newton-távcső segítségével. Picike, zöldes fánkhoz hasonlított. A mélyég objektumok valódi szépségét nagyobb távcsövek felvételein lehet megcsodálni. Szabad szemmel a fényesebb csillagok pontszerű, de eltérő színű fényében lehet gyönyörködni, vagy a Holdban, a bolygókban, amik mindig máshol vannak a látszólagos állatövi útvonalukon. Látványosak a holdfogyatkozások, a szabad szemes láthatóságig felfényesedő üstökösök. Sajnos a napfogyatkozások jóval ritkábbak. Ha az embernek van már nagyobb távcsöve, akkor izgalmas célponttá válik a Jupiter, mert a légköre folyton változik. A négy nagy hold, Galilei-holdak megfigyeléséhez elég egy kisebb látcső. A felsoroltakon túl az évről évre visszatérő meteorrajok adnak plusz élményt derült estéken.
A csillagos égbolt megunhatatlan, holott az állócsillagok mozdulatlannak látszanak. Ez persze illúzió, mert a Tejútban minden mozgásban van, csak a mi életünk túl rövid, hogy ezt észrevegyük. Azonban a naprendszerünkön belül a legtöbb mozgás szemmel látható, pl. a bolygók keringése a Nap körül. Az Uránusz és a Neptunusz túl halvány a szabad szemes megfigyeléshez, de a Szaturnusz, Jupiter, Mars, Vénusz, Merkúr, és kísérőnk a Hold, könnyű célpont. A linkelt planetárium program segít azonosítani a bolygókat.
A csillagos égbolt évezredek óta "ingyen mozija" az emberiségnek. Minket is szórakoztathat, ha megismerjük az objektumokat, és a csillagképek eredettörténetét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése