Amit érdemes megőrizni, de megfeledkeztünk a védelméről

Több száz fotón örökítettem meg az eltelt években a természeti értékek maradékát a szülőföldemen. A nyitóképen 2019-es júliusi felvétel látható a rózsáskalapú tinóruról. Szomorú, de tavaly és idén sem láthattam egyetlen egy termőtestét sem, mert nem tudott teremni a szárazság miatt, és 2022 szárazabb mint 2021! 2020-ban július elején tudtam készíteni egy másik kedvenc fotót a faj termőtestéről. Minden ligeterdő jellegű idősebb tölgyültetvényünkben megtalálható, nyílott termőtestei feltűnő méretűek, de 20 perc alapos főzés után is egyéni érzékenység esetén gyomorrontást okozhatnak. A sátántinóru rokona, ami nagyon hasonlít rá, de annak kalapja nyílottan is szürke marad és tönkjén erősebb a vöröses szín. Nevével ellentétben a sátántinóru sem mérgező súlyosan, de a gyomorrontás kellemetlen élmény tud lenni. A gomba, az élőlény ott van a talajban a fák gyökérzete körül és mindenfelé haladva keresi a vizet, összeköti a fákat. A gyökérkapcsolt gombák nagyon fontosak az erdei ökoszisztémában. És mennyire régen jártam "igazi" erdőben! Sóhajtozok.

Elemi erővel tört rám a hiányérzet. Hónapok óta nem voltam terepen, mert nincs mit dokumentálnom. A második pokolian száraz év lehetetlenné teszi az anyaggyűjtést. Az Őrségig kellene mennem, hogy láthassak gombákat. Hiába van pazar képanyagom, hiányzik a terepi munka, a zöld életérzés, a gombák szépsége. A természet önmagában szép és érték. Hiszen élőlényekként élő természeti környezetre van szükségünk a fennmaradáshoz. Abszolút hiba volt elhinni, hogy szimpla fogyasztókként, akiket kiszolgál az ellátói lánc életképesek lehetünk. NEM! A globális válság, ami egyszerre pénzügyi és éghajlati, dupla csapást mér törékeny életmódunkra, és üti-veri a természet maradékát, a fákat és gombapartnereiket. Egyszerre aggódok magamért, a szeretteimért és az erdei ökoszisztémáért. A kedvenceim! Mi lesz az évek óta figyelt gombabarátaimmal?! Több mint kétszázuk "lakcímét" őrzöm a memóriámban.

A málnavörös tinórunak legalább tucatnyi helyi címe van. 2019 július 27-én Pósteleken fotóztam le egyik termőtestét. Tavaly és idén sem láttam belőle egy darabot. Pedig szerencsére tényleg gyakori felénk. 2014-ben találtam rá először és csak néztem, hogy európai vörös listás faj lepett meg Kétkörösközben! Jobban meg kéne becsülnünk. Lenyűgöző, hogy mennyire elterjedt felénk. Pici a termőteste, de maga a gomba, az élőlény a fák hasznos partnere, és jóval nagyobb mint gondolod. Valójában a fák között óriások felett lépdelünk, amik csendesen teszik a dolgukat. Az erdő egészen másként néz ki mint ahogyan mi érzékeljük. Az emberi érzékelés erősen korlátozott, de ha van képzelőerőd, csodaországban találod magadat. Szeretem az erdőt. Ezzel az érzéssel jöttem a világra az ország éléstárában, ami jelenleg hanyatló szakaszába ért a túltolt folyószabályozás, a túl hatékony vízlevezetés, és a szárazabbá váló klíma együttes hatására.

2019. július 23-án napfelkelte előtt, a kék órában a Dobozi híd mellől készítettem a fotót a Kettős-Körösről, miközben körbedöngtek és döftek a szúnyogok. Igazi vízközeli élményben volt részem. A víz, ahogyan mondták már korábban a tudósok, a 21. század egyik központi gondjává vált, mert egyre kevesebb az édesvíz. Nem önmagában a vízből van kevesebb, hanem a vízkörzés megváltozása okozza a szárazföldeken a vízhiányt. Ennek egyik oka a tájátalakító tevékenységünk, az őserdők letermelése. Az esőerdők elpusztítása különösen fájdalmas az egész fajunk számára. Az ilyen hatalmas erdőségeknek kiemelt szerepe van a globális vízkörzésben. Amint megindult pár éve az eszetlen felélése az esőerdőnek, máris látszódik a negatív hatás, mert kevesebb eső hullik az Amazonas-medencére. Ennek igen ronda vége lesz. A pár évnyi látszólagos gazdasági enyhülés ára a totális összeomlás lesz. Az ember semmivel sem több a lemmingnél, ami a pillanatnak él, hiszen bármikor jöhet egy ragadozó és megeheti. Bár azért az "értelmes" embertől, önmagunktól többet reméltem, hogy nem egy oktondi állatkaként végezzük be földi pályafutásunkat, de nagyon úgy néz ki, hogy pont úgy járunk mint a lemming. 

Mennyire fura és ironikus, hogy a bonyolult agyvelővel megáldott emberiség semmivel sem okosabb bármelyik állatfajnál. Inkább kártékonyabb és a saját létfeltételeit is elpusztítja pillanatnyi szükségleteinek engedve. Jelenleg tűzifahiány van, mert több évtizednyi kényelmi állapotból most riadnak az emberek, de nem lehet egyik napról a másikra hozzányúlni a természeti vagyonhoz, mert bár az erdőink ültetvények, de nagyon fontos szerepük van, ami jóval túlmutat azon, hogy tüzelőként használjuk fel a gondosan kiszárított, ipari fának alkalmatlan, faanyagot. Jaj, mind megfulladunk télen! Eddig is gond volt a minden józan észt mellőző szemétégetés és nedves fával kínlódás... Eleve kicsi a fűtőértéke a szemétnek és a nedves fának. Irracionális horror az egész! Beledöglünk az ostobaságunkba! Ettől fáj a fejem. Semmi előrelátás, gondos tervezés, mértékletesség. Durr bele, a pokolba. Megérdemeljük a balsorsunkat. Mi csináltuk magunknak. Béke porainkra.