Az erdeifenyő és rokonai, a többi hosszútűs fenyő számos gombával társul. Az elhalt példányokon, kivágott fák tuskóin vagy azok tövében korhadékbontók tenyésznek. A gombász számára ősszel egy erdeifenyő-feketefenyő ültetvény szinte főnyereménynek tekinthető. Főleg a fiatal telepítések nyitott részein, szélén tenyésznek a gombák. Az erdeifenyő elegyfaként lombos erdőkben is megtalálható, így nem kell meglepődni, ha egy tölgyesben nőtt erdeifenyő környékén rizikékre lelsz. Azon se lepődj meg, ha a parkban nőtt selyemfenyő alatt találsz fenyő-pereszkét. A Pinus nemzetség fenyői sok jó és közismert ehető gombával társulnak. Tehát nemcsak az erdeifenyő környékét érdemes vizslatni.
Az ízletes rizikét Lactarius deliciosus könnyű elkülöníteni a rokonaitól, kéttűs fenyők alatt terem és tejnedve narancsvörös színű. A termőtest fogdosásra, sérülésre zöldes lesz. Jellegzetessége még a kalap körkörös zónái és a tönk gödörkéi. Figyelj a fapartnerre, a tej színére és nem szedsz le helyette más tejelőgombát.
A vöröses nyálkásgomba Chroogomphus rutilus a mélyen lefutó, ritkán álló, vastag lemezeiről, melyek éretten feketésbarnák, a púpos, rézvörös, narancsbarnás kalapjáról, a sárga tövéről és a kéttűs fenyőpartnereiről könnyen felismerhető. Júliustól decemberig terem. Ehető, de főzés során a húsa lilásvörös lesz. Lehet játszani a színes gombával.
A fagyálló csigagomba Hygrophorus hypothejus az egyik késő őszi gomba, ami az első fagyok után kezd el teremni és decemberig gyűjthető. Kistermetű, olajbarna kalapja 1-6 cm átmérőjű, közepén púp van. Nedvesen nyálkás. A lemezei kissé lefutók, sárgásak. A tönk a múlékony gallér alatt nyálkás. A sárgás-fehéres hús a tönkben szívós, kalapban vékony.
A szemcsésnyelű fenyőtinóru Suillus granulatus hasonlít egy-két nemzetségbeli rokonára, de azok is ehetők. A képen tipikus példányai láthatók. Megfigyelhető a csöves termőrétegen annak könnyezése, ami jellegzetes tulajdonsága. A tönk csúcsa szemcsézett és a tövében nincs rózsás árnyalat, ami a rózsástövő fenyőtinóru ismertetőjegye.
A sárgászöld pereszke Tricholoma equestre többszöri fogyasztás után különleges mérgezést okoz, melynek során a vázizomzat elhal és a bomló izomfehérje károsítja a vesét. Sárgás lemezeiről, apró pikkelyes zöldesbarna, sárgászöld kalapjáról, fehér tönkjéről felismerhető. Ősszel terem savanyú talajú fenyőerdőkben vagy fenyőelegyes lombos erdőkben.
A citromlemezű galambgomba Russula sardonia gyümölcsillata miatt vonzó lehet, de kemény húsa égetően csípős ízű. Ehetetlen. Névadó tulajdonságáról, termőtestének lilás színeiről, termőhelyéről viszonylag könnyű felismerni. Hasonmása a lucfenyő-galambgomba R. queletii, aminek nevében benne van a fapartnere. Szintén csípős, ehetetlen.
A foltoslemezű lánggomba Gymnopilus penetrans a fenyők korhadékbontója, így megtalálható elhalt erdeifenyőn is. Csupasz, narancssárgás, vörösesbarnás kalap, narancssárgás, idősen rozsdafoltos lemezek, amik szélesen a tönkhöz nőttek, fehéres szálas tönk, amin lehet szálas gallérzóna is a jellemző tulajdonságai. Halvány narancsos barna húsa ehetetlenül keserű.
A tobozgereben Auriscalpium vulgare az egyik legkönnyebben felismerhető gomba. Mindig fenyőtobozon terem, és lassan lebomló termőtestei egész évben megtalálhatók. Az újak júniustól októberig nőnek, és ezeknek a tüskés termőrétege szürkésfehér. Féloldalasan álló kalapkái "szőrösek". Aprócska, érdekes, szívós húsa miatt ehetetlen gombácska. Egyik kedvencem.
Megjegyzés: A gombák fotóinak eredeti helyét megnézheted a nevükre kattintva. Az első illusztrációt innen vettem.
Szuper sorozat várom a többit is!
VálaszTörlésVargánya is előfordul az erdei fenyvesekben,Mecseken .?
VálaszTörlésVan egy mészkerülő tölgyes élőhelyem, amiben tölgy és erdeifenyő van elegyesen. Él benne nyári vargánya is.
Törlés