Hübrisz

"Az emberi gyarlóság tragédiája nem csupán irodalmi toposz, hanem történelmi tanulság is. A hübrisz – a gőg, a mértéktelenség, a saját korlátaink felismerésének hiánya – olyan átok, amely elérhetetlen álmokat hajszoltat az emberrel, miközben vak marad önmaga korlátaira. Ez a tévedés nemcsak az egyén bukásához vezethet, hanem közösségeket, sőt, egész nemzeteket is magával ránthat.

E gondolatot ragadja meg Stanley Kubrick 1975-ös mesteralkotása, a Barry Lyndon, amelyben egy jelentéktelen ír fiatalember, Redmond Barry, a felemelkedés utópiáját hajszolva megpróbál bekerülni az arisztokrácia világába. Barry antihősként képtelen levetkőzni eredeti, kisemberi gyarlóságait: kapzsiságát, önérdekét, és azt az illúziót, hogy az általa elért hatalom egyenlő az emberi nagysággal. Minden erőfeszítése ellenére újra meg újra elárulja önmaga korábbi mivoltát: egyszerű ember, aki nem érti a hatalommal járó felelősséget. Ezért bukása elkerülhetetlen. Végül teljesen kiszorul abból a világból, amelyet annyira kívánt.

Ez a fikciós párja egy valóságos történetnek, amely a közelmúlt magyar történelmében játszódik. Orbán Viktor, egy kis faluból indult, ahol tisztes szegénységben élt, majd lehetőséget kapott arra, hogy Soros György alapítványának ösztöndíjával Nyugat-Európába, Londonba kerüljön. Az önbizalom, a tehetség és a kitartás kezdetben egy olyan politikust formált belőle, aki az antikommunista magyarok álmainak megtestesítőjévé vált. De ahogy a hatalom egyre nagyobb méretet öltött, a hübrisz lassan elfedte az észlelést, és új történet íródott: az igazságos és átlátható kormányzás álruhájában megszületett egy rendszerszintű korrupció.

Orbán kétségtelen politikai zsenialitása abban állt, hogy felismerte a magyar nemzeti psziché legmélyebb rétegeit: a kivételesség tudatát és a Trianon-trauma mélyén lappangó igazságérzetét. Ez lett rendszere üzemanyaga: a nemzeti öntudatot már-már mitikus magasságokba emelve fordította a tömegeket önmaga és politikai céljai szolgálatába. A szélhámossága ugyanakkor nemcsak szavazókat nyert meg neki, hanem hatalmának morális alapjait is aláásta. A magyarok "kivételes nép" illúziója éppen olyan mértéktelenséget képvisel, amelyet Kubrick filmjében az arisztokrácia magára záruló, korrupt világa testesít meg.

De mind Barry, mind Orbán történetében a hübrisznek nemcsak személyes következményei vannak. A tragédia lényegi mozzanata az, hogy egy antihős bukása gyakran ártatlanokat, tömegeket ránt magával. Barry mindenét elveszíti, és nem tanul hibáiból. Orbán Viktor rendszere pedig a magyar nemzetet süllyeszti egyre mélyebb morális és gazdasági válságba. Az állam eladósodott, az oktatás színvonala drasztikusan visszaesett, és a nemzet elveszítette gazdasági függetlenségét, miközben Orbán személyes hatalmát minden áron igyekszik fenntartani.

A hübrisz valódi tragédiája azonban nem pusztán a bukás maga, hanem a felismerés hiánya. Barry Lyndon és Orbán Viktor is elbukik, mert képtelenek szembenézni saját gyarlóságukkal, saját szent hibájukkal, amely végül nemcsak őket, hanem környezetüket is pusztulásba taszítja. Az igazi tanulság az, hogy csak a felelősségvállalás és az önvizsgálat hozhat valódi változást. Ha Barry képes lett volna belátni, hogy a hatalom nem csupán pénz és rang, hanem felelősség is, talán képes lett volna a változásra és a sikerre. Ha Orbán Viktor képes lenne felismerni, hogy a nemzeti kivételesség illúziója nem tartható fenn örökké, talán megmenthetné Magyarországot attól, hogy saját rendszerének romjai alá szoruljon.

Az ember tragédiája abban áll, hogy önmagát nem látja tisztán. De a legnagyobb tragédia az, ha a felismerés elmarad. Mert csak az elszámolás, a szembenézés, és a felelősségvállalás vezethet el ahhoz, hogy az egyén és a közösség túllépjen saját korlátain, és valóban megújuljon."