A mozgás dicsérete

Az egyik állandó szokásom több évtized óta, hogy nagyon sokat sétálok. Úgy saccolom, hogy eddigi életem során olyan sokat gyalogoltam, hogy megkerültem a Földet. Egy hónapban az átlag, amire elégedetten tekintek, százötven kilométer. Előfordul, hogy betegség miatt nem jön össze a kívánatos össztáv, de az ilyen ritka eseteket megbocsátom magamnak. Ember vagyok magam is, jók a motiváló célok, de bármi közbejöhet. Viszont ha nincs konkrét akadálya a mozgásnak, akkor félrepöckölöm a természetes lustaságomat és elindulok. Nagyon egyszerű a motiváló üzenetem: "az élet mozgás, csak a holtanyag hever, és mivel kezem-lábam mozog, a szívem dobog, határozottan élek, szóval lóduljak meg és mozogjak!"
Korunk egyik rákfenéje a mozgásszegény életmód. Mindent házhoz rendelhetünk. Nagyon sokan elhízottak. Pedig a kettő együtt, a kevés mozgás és a túlsúly komolyan növeli a korai halál esélyét. Ironikus, hogy sokan azért nem élik meg a lehetséges nyolcvan-száz éves élettartamot, mert rosszul táplálkoztak és nem mozogtak eleget. A rossz táplálkozás engem is fenyeget, a másik célom odafigyelni az ételeimre és jól táplálni a testemet.
Kis muris tény, a házon belül tornázni és táncolni szoktam, hogy meglegyen az élethez szükséges egészséges mozgásmennyiségem. Bár egyre inkább úgy vélem, hogy még több mozgásra van szükségem, mivel életkoromból adódóan lassul az anyagcserém.

Amikor 2002-2012 között kertészkedtem, sokkal jobb állapotban voltam. A keményebb fizikai munka határozottan növelte az edzettségemet. Sajnos az eredeti fotó nincsen meg, pedig az egyik kedvenc képen önmagamról még 2010 előttről. Jelentősen több izmom volt, és hosszú éveken át tartottam a hatvanöt kilós átlagsúlyomat. Most saját régebbi énemet vettem elő mint motivációs példaképet. Más élmény volt a fiatalabb testem mint a jelenlegi. Szerencsére még egyben van, de a kopásos tünetek megjelentek, az anyagcserém érezhetően másként működik, és felszedtem plusz tíz kilót. Ezen kívül a folyamatos mozgás ellenére utolértek a népbetegségek mint például a cukorbetegség és még rákos is lehetek. Józanul nézek szembe az életkorom adta kihívásokkal. Nincs ezekben semmi különös. Részben okolhatom magamat a megjelenésükért, de több kockázati tényezőre semmi hatásom mint amilyen a légszennyezés, ami nálam télen növeli a gyulladásos panaszokat. De nem mentem fel magamat, hanem mentem, ami menthető és szándékomban áll még tíz jó évet adnom magamnak. Lásd tavaly augusztusi írásomat. Középkorú emberként, a negyvenhetedik születésnapom felé közeledve, időszerű az örökségemre gondolnom és nagyobb felelősséggel gazdálkodnom a hátralévő életidőmmel. Ezért sem kaptam rá az alkoholra vagy a dohányzásra, de még a varázsgombára sem. Függőségek helyett szokásaim vannak, amilyen a rendszeres séta. Még gyerekként kaptam rá a gyaloglásra, mert nagyon menőnek találtam, hogy két lábamon képes vagyok nagyobb távokat megtenni. Gyerekként átsétálni a zöld bérháztól a nagyanyám Kulich Gyula lakótelepi lakásáig igazi kaland volt. 

A séta a legegyszerűbb testmozgás, amihez csupán az időjárásnak megfelelő ruházat és (kényelmes) lábbeli szükséges. Plusz praktikus kiegészítés, hogy a kis hátizsákomban mindig van víz és némi energiát adó élelem, mert tíz kilométer körüli sétáknál muszáj kicsit töltekeznem. Az ember hamar kiismeri a teste határait és igényeit, amiket feszegetve még örömteli marad a testmozgás. Ha kedvező az időjárás, akkor még inkább rákapcsolok és átváltok intenzívebb sétára, ami már-már kocogással határos. A terepi mozgás más jellegű, ott a talaj nagyban meghatározza, hogy miként sétálok és a lassabb tempó ellenére sáros terepen vagy erdőben mozogni sokkal kimerítőbb. Gombászat során közel sem megyek olyan sokat mint városban, de mégis jobban kifáradok. Ne egyből ezer méter feletti túrával kezd a testmozgást, mert az fogod hinni, hogy ott pusztulsz el. Persze nem, de a legsimább bihari túraútvonal is embert próbálóbb mint bármelyik más útvonal az Alföldön, amik dombvidéki túrázók számára mégis csak kihívást jelent a monotonitása miatt. A másik, hogy ne nyári hőségben akarj a gátakon caplatni. 

 Békés megyében több túraútvonal van a helyitől egészen az országosig, sárga, zöld, piros és kék. A legfontosabb éves megyei túra javarészt a piroson halad végig, a Mályvádi. Ennek egy picike szakaszát fotóztam pár éve Pósteleknél. Itt évente többször megfordulok gombafelmérő sétám során. Télen-nyáron szívesen időzök szabad ég alatt, csak az erős szél és a zuhogó eső kényszerít tervmódosításra. Bár tavaly július másodikán szétáztam, mert annyira örültem a meleg trópusi felhőszakadásnak. Igen, ömlő esőben sétáltam haza. A szél viszont kifog rajtam. Azzal sehogy se tudok megbékélni. Megfájdul tőle a fejem. Amint látható kevés kifogásom van a testmozgás ellen. Pedig téli reggeleken fél óráig tart mire kihúzom magamat a meleg ágyból, de utána céltudatosan felöltözök és száguldok a dolgomra. Amint kilépek a házból máris érzem a vándorlét hangulatát és könnyűvé válik a testem és az elmém. Született vándorló vagyok, aki folyton megy és kutatja a világot. Abszolút hűen követem az emberi természetet, ami cselekvésre született. Számodra is nyitottak az utak. Bármelyiket választhatod. Tényleg az első lépés a legnehezebb, a kezdeti ellenálláson átjutni, de utána az ember örvendezni kezd a saját életerejének. Az öröm elérhető, ha elindulsz feléje.