Erdők Nemzetközi Napja

Az Erdők Nemzetközi Napja viszonylag új világnap, 2013-ban jelölte ki az ENSZ közgyűlés, hogy felkeltse a figyelmünket az erdők kiemelt szerepére az életünkben. Én a blogban 2014-ben írtam először a napról. Mert már 2011-ben felfigyeltem a kocsányos tölgy és rokonai alkotta állományok gombái kapcsán a fás élőhelyek kiemelt szerepére a gombász életében. Azóta sokat megtudtam az erdőkről. Látom a pusztulásukat és az átalakulásukat a mi hatásunkra. El sem tudod képzelni, hogy mi vár ránk, ha az erdők tönkremennek. Kérlek, legalább március 21-én érdeklődj a fák iránt!

Online gombaklub

Március 3-én délután fél hattól, mondhatni a szokott csütörtöki napon és időpontban, összegyűlünk a Google Meet chat szobában, hogy elindítsuk az idei gombaszezont. Az egyórás eseményen a témáim a tavalyi szezon, az idei kilátások, a tavaszi gombák és túratervek lesznek. Aztán minden más is jöhet, ami nektek jutott eszetekbe. Ez egy klub, ahol bár én vagyok a fő hangadó, de a fő cél a közösségépítés és a hasznos tudás áramoltatása. Tíz év után profinak számítok, rengeteg munkaórám van a gombás projektemben, tehát értéket kapsz tőlem. És mivel imádom a gombákat, a jó hangulat biztosított.

Születésnapomra

Ma töltöttem be a 44. életévemet és Oroszország megtámadta Ukrajnát. A világtörténelem meglódult. Sose vágytam ilyen meglepetésre! Gombászként döbbenten és iszonyodva nézem, ahogy egyik micofil nemzet a másikra támad vélt történelmi igazsága után loholva. A háború szenvedés és értelmetlen halálok áradata. Valójában nincsen győztese. Gondolj csak a világháborúk során elpusztult több milliónyi férfira, mindegy, hogy melyik oldalon harcoltak. Haláluk veszteség. Az orosz elnök megtébolyodott. Háborút indított Európa területén! Nem a NATO támadta meg Oroszországot, de még csak nem is az ukránok, hanem Putyin parancsára az orosz hadsereg indult meg.
Mindegy milyen nemzetiségű a nacionalista, ugyanabban a téveszmében szenved, amitől az elme megbomlik. Ezek nehéz témák. Meggyötrik a lelket. Humanistaként a rosszullét fojtogat. A bélyeg 1999-es kiadású. Ebben az évben lépett be hazánk a NATO-ba március 12-én és tört ki a koszovói konfliktus március 24-én. A családommal döbbenten követtük a tévében. Augusztus 16-án az orosz állami duma bizalmat szavazott Borisz Jelcin kormányfő jelöltjének, Vlagyimir Putyinnak. Aztán december 31-én lemondott Jelcin és Putyin lett az ügyvezető elnök. Ez ma már történelem, és mégis hat a jelenünkre. Hiszen még mindig Putyin vezeti Oroszországot a szakadékba.

A szovjet bélyegsorozat 1986-os kiadású és ismert mérgező gombák szerepelnek rajta. Ebben az évben hirdette meg Mihail Gorbacsov a peresztrojkát. Április 26-án felrobbant a csernobili atomerőmű négyes blokkja. Október 15-én megkezdődött a szovjet haderő kivonása Afganisztánból. Fogom a fejem, ahogy rácsodálkozom a múltra, amit megéltem, hiszen 86'-ban már nyolcéves gyermek voltam és 99'-ben fiatal felnőtt. Annyi mindenről írhatnék, több száz gondolat kavarog az elmémben. A zene ékesebben szól helyettem.

Meglepetés madár

Hegyi billegetőt eddig a Béli-hegység patakvölgyeiben láttam. Nem hittem a szememnek, amikor megláttam a madarat a Veszely csárda mögötti zsilipnél, a Gerlai-holtág alacsony vízéből kiemelkedő kövek közt ide-oda röpdösni. Amikor az utolsóra röppent, akkor sikerült egy fotót készítenem róla. A Madárhatározó csoportban megerősítették, hogy tényleg hegyi billegetőhöz volt szerencsém. Lehet, hogy egy téli kóborló példány vendégeskedik nálunk.

Idén először Pósteleken

Donatello Dávid szobra jutott eszembe a túra végén látott életképről. A reneszánsz művészet és faanyagtermelés részlépése közti hasadáson kellemesen nagyot döccent az elmém. A valóság abszurditása a humor örök forrása. A kuncogás erőt adott, mert itt már több mint tíz kilométert tettem meg és lábaim jelezték, hogy ideje lerogyni valahová és kicsit pihenni. 2022-ben először mentem ki Póstelekre, a fő indikátor helyemre, ami egyelőre eléggé lepukkant benyomást kelt. Őszintén szólva tényleg tele a világ szebb helyekkel. Ez most tényleg fanyar és elkeserítő élmény volt. Ezért sem törtem magam január óta, hogy kimenjek. Eh, minek? Most is csak azért vettem erőt magamon, mert csoportokba más tájegységekből már kezdik kirakni a tavaszi virágokról a fotókat. Pedig tudom, hogy hiába élek a dél-keleti országrészben, ez a tájegység hidegebb mint az ország dél-nyugati területei. És ahogyan számítottam rá, még nincsenek nyíló virágaink. Bimbókat sem láttam salátaboglárkán és a bogláros szellőrózsa éppen csak kihajtott.

A faültetvények nem erdők. Lőttem egy hangulatképet a 120 és 121 ültetvények közti művelési útról. Itt fekete dió, fehér akác, csertölgy ültetvények vannak. Növénytársulásaik rendkívül szegényesek, nem természetes állományok. Természetjáróként fintorogva csúszkáltam a sáros földúton és saját magamból merítettem erőt elviselni a valóságot. Egyébként felnőtt emberként nem vagyok köteles szépíteni azon, ami szar. Gyerekként kötelességem volt tűrni, hogy csokinak hazudják a szar különféle formáit, de negyvenen túl, beintek és gyors léptekkel káromkodva hagyom magam mögött a mocskos önbecsapást. Engem senki se traktáljon hazugságokkal, mert az neki kényelmes. Nem. Ez egyenes út a biztos pusztulásba. Én viszont szeretem és becsülöm az életet. Nemcsak a sajátomat. A win-win szituációkat kedvelem, ahol mindenki kap valamit, és valami jót. A szülőföldem nem igazán adott jót nekem. Évtizedekkel később döbbentem rá, hogy a legértékesebb én magam vagyok. Tehát semmit se tud adni nekem a megye. Oh, tanulságokat, avagy traumákat bőven mért rám. Kösz, többre nem vágyom.

Túlságosan sokáig próbáltam megfelelni vélt külső elvárásoknak, holott a jó közérzet alapja a saját benső iránytűm követése. Téves elképzelésem volt, hogy ha már számos jó adottsággal születtem, azokkal a közösséget kell szolgálnom. Aztán rájöttem, hogy ez a társadalom irtózik és félreérti a tehetségeseit, vagy szemérmetlenül kihasználja és a halálig hajszolja. Lásd értelmiség árulása és elárulása. Zsák a foltját. Itt mindenki valamilyen szinten be van csavarodva és nagyon durva traumákat cipelnek sokan. Elképesztően nyomasztó légkörben senyvedünk. Jaj, riasztó látni a sok szürke, eltorzult arcot és a fénytelen tekinteteket. A pokol valamely bugyra kies hazánk. Érthető, hogy inkább visszavonultam önmagamba és felhúzva a védvonalat a saját dolgaimmal foglalkozok. Szeretem a kreatív projektjeimet és kitartóan gondozom mindegyiket.

Érdekes, hogy mennyire nehéz szembesülni a valósággal és szembeszállni az illúzióinkkal, megtagadni a belénk vert dogmákat. Pedig rettenetes nyomort mérnek ránk és tönkretesznek minket. Megfizettem az árát, hogy próbáltam alkalmazkodni ahhoz, amihez nem lehet. Ez nem élet! A negyedik kép összefoglal minden tudnivalót a szülőföldemről. Több ezer éves múlt és múltba ragadt lét. Egy időzárvány vagyunk, amit szétmorzsol a klímaváltozás. Hogy itt semmi igazán fenséges sincs, amitől az ember érezné, hogy él, igazán él, csak a nyomor számtalan megjelenési formája, amiket már unok listázni. Ennél azért többről szól az ember élete. Direkt a biztonságos és kényelmes élet érdekében hajtottuk uralmunk alá az élővilágot. Erre emberek millió robotolnak és senyvednek, mintha büntetés lenne a létezés. Felfordul a gyomrom az indulattól. Ha már egyszer mi vagyunk a "világ urai" és megfizettük az árát a kényelemnek, élvezzük az életet!

Az előbújt nünükékre vigyázva lépdeltem a növényes részeken. Ez itt például nyugisan legelészett, a déli órára való tekintettel, ebédelt. Fogalma se volt róla, hogy az emberi faj egyik egyede csúcstechnikával megörökítette étkezését. Párhuzamos valóságok, amik sosem érthetik meg egymást. Valahogy így vagyok a többi emberrel is. A közös nyelv nem jelent közös alapot. Hihetetlen, ahogy elbeszélünk egymás mellett. Feladtam a kísérletezést is, hogy valahogy megértessem magam. Eh, a francba az ezzel járó stresszel! Egyszer élek és eleget idegeskedtem. Csak lazán. Enjoy! Ez a jelszó. És csak azt csinálom, ami tényleg jó érzéssel tölt el. Tehát fogalmam sincs, hogy mikor megyek ki legközelebb Póstelekre, vagy bárhová is a szülőföldemen. Semmi kedvem fájdítani a szívemet. Hogy infarktust kapjak? Nem ér annyit az egész.

Nincs mit mondanom

2010. októberében indítottam el a megszűnt Freeblogon a Gombamániát. A blogot 2011. novemberében folytattam tovább a Blogspoton. Ennyi idő alatt oda-vissza mindent elmondtam, amit csak akartam. Nincs több mondanivalóm. Nincs mi motiváljon a további cikkek írására. Persze téma lenne, rutinom és tudásom van, de semmi külső motiváció. A belsőt pedig felemésztette a napi stressz. Békésebb és kellemesebb egész nap csak heverészni és az emberi minimumot teljesíteni. Boldog semmitevés. Fárassza magát a szemléletformálással, akinek két anyja van! Mentem is a francba.
Megjegyzés: Annyira kiábrándultam, hogy életemben először szaruhártya-gyulladásom van, vagyis tudatalatt a vakságot szólongatom, mert már rohadtul látni se bírom, ami körülvesz. Más egyéb negatív gondolatomat inkább nem osztanám meg. Közben itt van kézközelben a drága fotós szett, de érinteni se bírom. Nem hogy használni. Minek? Hogy én legyek a milliomodik "photographer"? Az eltelt tíz év kemény munkája után kiábrándultam a "kitartó munkából" is. Semmi kedvem a fotózásban reménykedni.

Kapcsolatok

Debrecenből két könyvvel tértem haza. Mindkettő életem egy-egy fontos részéhez kapcsolódik. Molnár Edittől kaptam a Gombák Zemplénből kötetet, amit a Zempléni Gombász Egyesület adott ki tavaly. Nagyon igényes, pazar. Lenyűgözve lapoztam bele, és egyből fő helyre került az elolvasandó könyvek kupacán. Hálás vagyok Editnek az értékes ajándékért. A másik kötet egy válogatás gyűjtemény és mai napig fülig szalad a mosolyom, amiért részese lehettem a hazai fantasy irodalmi körnek. Időnként lehetetlen mázli lep meg. Tizennégy évesen, amikor az életkoromból adódóan rákattantam a szórakoztató regényekre, sose gondoltam volna, hogy tíz évvel később a hazai "nagy öregek" közül az egyik lesz a mesterem, aki igyekszik megtanítani az írásra. Ahogy arra se gondoltam, hogy 2010 után enyém lesz az ország egyik legtovább szerkesztett természetismereti blogja. Csupa meglepetés az élet. Azért nemcsak rossz dolgok történtek velem életem 44 éve alatt. Peregnek lelki szemem előtt az emlékek. Csodálatos volt az erdőt járni vagy kitalált hőseimet terelgetni. Kár, hogy a kapcsolatok megszakadtak, és felőrölte az idegeimet az elszigetelt, magányos küzdelem. Belefáradtam a munkába. Másra vágyom.

Szegeden jártam

Sándor Attila, a Szegedi Gombász Egyesület vezetője látható a fotómon. Szárított ízletes kucsmagombát tartott a kezében.
Debrecen után a héten átugrottam a napfény városába is, ahol legalább húsz éve nem jártam. Most is gombász program vett rá a kimozdulásra. Az egyesület által indított alapfokú tanfolyam első előadása volt ezen a napon. Örömmel láttam, hogy a szegedi gombászoknak van helyük, sőt, kimondottan lenyűgöző intézmény ad termet számukra, ami köszönhető a kölcsönös támogató kapcsolatnak. Az egyetemen nem volt gombákkal kapcsolatos képzés a hallgatóknak, de most már van Sándor Attila munkájának hála. A debreceni újraalakult kicsiny gombakörnek nincs terme, vagyis lenne, ha tudnának alkalmanként hatezer forintot fizetni. Érthetetlen, hogy az egyértelműen sokat gyarapodott (amitől mentálisan inkább hátrányukra változtak a lakói) város nem tud egy kis termet biztosítani a nemes közcélt ellátó gombászkörnek. Ellenben láttam a jó példát és mosolyogva hagytam el Szegedet.

Debrecenben jártam

Február 8-án Gyuláról a tíz órási buszjárattal átmentem Debrecenbe. Délután két órakor kezdődött a Méliusz Juhász Péter könyvtárban a "Gombák földjén" kiállítás megnyitója. Fél kettőre ért be a busz. Az állomástól fél órás sétára van a könyvtár. Szedtem a lábaimat, hogy időben beérjek.
Fontosnak tartottam az eseményen jelen lenni, mert egyrészt az eltelt két évben nem voltam ilyesmin, másrészt a természetismeret oktatás minden formáját egy évtized óta támogatom és kiemelten fontosnak tartom, mert ijesztő mértékű a tudáshiány a természettel kapcsolatban. Pedig az élővilág az életünk alapja! Érthetetlen, hogy az embereket alig érdekli.

A kiállítás március 10-ig tekinthető meg.