Top tízes gombatúra

Az osztrák csészegomba a gomba, ami átvezet minket egyik szezonból a másikba. Ezért nagyon vágytam rá, hogy még idén megtaláljam. Tudtam, hogy kint van, mert már láttam róla fotókat gombász csoportokban. Tuti lakcímre mentem, de a vastag avartakaró szinte lehetetlenné tette a megpillantását. Elképesztő mázlim volt, hogy óriás tölcsérgomba fotózása közben egyszer csak lenézve élénk piros szín ugrott a retinámra. Egyből hívtam Atit és örömömben megcsókoltam. Ez egyébként mindig így van, amikor a kitűzött cél teljesül. A mai nap fő célja a csészegomba volt. Jó érzés volt fotózni, mert tudtam, hogy áttelelő termőtesteivel 2021-ben ismét találkozni fogok. Kis időutazásban volt részem. A természet teszi a dolgát, az élet kereke forog tovább. Szezonról szezonra követem a kedvenceim életét, miközben az én életem is teljesebbé válik. A mai gombatúra egyszerűen tökéletes volt. Ugyan csak pár órát töltöttünk Atival Pósteleken, hiszen rövidek a nappalok, de minden összejött. Találtunk ennivaló gombát is, csodás téli fülőkékbe botlottunk bele, és szerencsés helyen megbújt óriás tölcsérgombából is felvett Ati néhányat. Nem fagytak meg. Sajnos a lilatönkű pereszke megfagyott, azokat a helyükön hagytuk. De így is öröm, hogy van a konyhában téli fülőke és óriás tölcsérgomba. Mit főzzek a jó termőtestekből. Kitalálom. Ami még a mai nap extra ajándéka volt, hogy a süngomba megvárt, még fotózható állapotban találtam rá. Pósteleki jelenléte csodálatos. Remélem, többfelé megtelepedik és gyakoribb lesz. Védett. Feltétlenül a helyén kell hagyni!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése