Nyomokban gombát tartalmaz

Pont két hónapja jártam utoljára az Erdélyi-szigethegységben, ideje volt visszatérni. A nyitókép alapján jól tettem, hogy mentem, de a bejegyzés címe jelzi, hogy majdnem betli volt a mai túra. Évről évre egyre rosszabb a nyári-kora őszi szezon a magashegységben. Elképesztő a szárazság. Tudtommal a hegyvidéknek jóval csapadékosabbnak kéne lennie mint a síkságnak. Eleve az erdőnek öntöznie kéne önmagát. De olyan aszály van odafent, amilyet eddig csak a szülőföldemen tapasztaltam, és ez nem normális. A középhegységi erdők szintén rendkívül szárazak. A fák a szomjúságtól dobják le a lombjukat. Nem a természetes őszi lombszíneződéstől sárgás-barnák! Emlékszem olyan évre, amikor október első felében zöld volt a bükkös, mert kapott elég esőt és nem igazán akart őszbe fordulni. Tehát bajt jelez, amit te ősznek vélsz. A Bihar felé haladva lefotóztam az autóból a Bélit. Abszolút késő októbert idézte a látvány, pedig még csak szeptember első fele van! Láttam már ilyen szomjúságot, 2000 óta egyre gyakoribb. Például 2012-ben hitetlenkedve néztem a száraz Őrséget, amikor szeptember végén elmentem a netgombász találkozóra. Ahogy az megdöbbentett, úgy a hegyvidéki aszály is. Ne már, hogy 1000 méter felett sem ússza meg az erdő a klímaváltozást! Hiú remény, hogy van hely a bolygón, ami menedékként fog szolgálni a bajban, amit mi okoztunk magunknak és az egész élővilágnak. Annyira lehangolt a szenvedő lucfenyves, hogy nem tudtam kamerával fotózni. Csak mobillal kattintgattam.
Könnyű túrát választottam, a Vércsorog-vízeséshez a legegyszerűbb eljutni a bihari vízesések közül, és éppen a könnyűség miatt túl sokan járják be az útvonalat. Amikor egy helyre szezonban több százan mennek el és sehol igényesen kiépített mosdó, akkor mindenki az ösvény mellé ürít... Soha többé nem megyek el a Vércsoroghoz. Egyetlen nagy illemhellyé változott a patakvölgy. Én még ennyi vécépapírt túraösvény mentén nem láttam. Én képes voltam az extrém teljesítményre és inkább magamban tartottam. Hazaérve szinte feltéptem a vécéajtót... Nem, nem. Annyira mocskos az egész, hogy én már nem akartam tovább mocskolni. Bár eleve erdőben járva sekély gödröt kaparok és befedem a matériát. Nem hagyok látványos koszt magam után. Sajnos a tömegturizmusnak számos negatív hatása van, és ezek közül csak az egyik a nyílt színi kakálás. Szerintem húzd ki a túra célpontjaid közül a Vércsorog-vízesést, lehangoló gigászi budiban túrázni.
Visszatérve a blog főtémájára, a gombákra. Basszus, csórikák próbálkoznak. A patak menti nedvesebb sávban a karakterfajok zömét megtaláltam. De az ösvény túloldalán a csörgő avarban még gombamúmiákat sem láttam! Csak ahol a folyó víz párásít és nedvesíti a talajt, ott tudnak teremni. Ez azt jelzi, hogy nagyon kevés csapadékot kapott az erdő. Talán kevesebbet még a síkságnál is. A gombákat az Aranyos-patak mentén fotóztam. A több mint harmincból a fontosabbak, amik ehetők: ízletes vargánya, ibolyás rókagomba, lucfenyvesi rizike, céklatinóru, barna nyálkásgomba; és ehetetlenek vagy gyengén mérgezők: farkastinóru, lángszínű tőkegomba, barna galóca, kékesedő likacsosgomba, püspöksüveggomba. Utóbbinak örültem a legjobban, eddig csak egyszer volt hozzá szerencsém élőhelyén. Tehát a fajkínálat nem volt rossz, tényleg sok minden előkerült, de például barna tinóruból egyetlen egy volt a hét kilométeres (oda-vissza együtt) útvonalon.
Zsákmányfotót nem lőttem. Tizenegyen túráztunk és talán két kilónyi gombát gyűjtöttünk. Elképesztően kicsi mennyiség tekintve az időt, az élőhelyet és a csapat létszámát. És még azt hiszed, hogy nincs baj... A klímaváltozás humbug és megússzuk...