1992

"Nothing really matters,
Anyone can see,
Nothing really matters,
Nothing really matters to me.

Anyway the wind blows."

 A Bohém Rapszódia zárósorai tökéletesen kifejezik, amit az agyam középső része érez: mivel életben kell tartani a testet, semmi sem számít igazán. Mindannyian élőlények vagyunk és azt esszük, ami elérhető számunkra. A bérből/fizetésből élő többség bankautomatából kivett pénzét boltokban vásárolt élelmiszerre költi el. Mesterséges terekben élő, szinte mindenben kiszolgált élőlények vagyunk. Persze amíg van elég pénzünk vagy bármi hasznunk a társadalom számára. Azonban vásárlásainkkal irányítjuk a piacot. Bármennyire x-akta, a klímaváltozás megfékezése a pénztárnál kezdődik el. A sok milliárdnyi személyes döntés összeadódik és valóban megváltoztatja a világot. Minden más üres porhintés. Láttam már nagyon okos kislányt az ENSZ előtt. Mire nem jó az internet. Severn Cullis-Suzuki a korosztályomba tartozó, jelenleg is aktív környezetvédelmi aktivista.

1992-ben 14 éves voltam, friss középiskolás. Nem igazán érdekelt a környezetvédelem, miközben emelt szintű biológiai képzést választottam. Vagyis a természet egyértelműen érdekelt. Ebben az évben készült gyerekek ökotudatosságát növelő rajzfilm, és egy rakás klasszikus, például legjobb film Oscar-díját a 65. díjátadón megnyerő Nincs bocsánat Clint Eastwood főszereplésével és rendezésében. Ekkoriban volt hatalmas sláger többek közt:

Michael Jackson a jelenkori zavaros ügyei ellenére életében igyekezett fontos témákra is felhívni a figyelmet mint amilyen a különféle rasszok teljes körű egyenjogúsága. (Azonban ennél is fontosabb, ami a mostani világot határozza meg és több információra van szükségem, a nyugat és kelet kultúrájának totális különbözősége.) Hála égnek egyre több a vegyes házasság, így a rasszok egyenjogúságában jelentős előrelépés történt, ahogy az ózonlyuk ügyében is. Csak nem is oly régi hír, hogy Kínában azért használnak még freont, ami az egyik "lyukasztó".
Mit akartam mondani? Hogy 1992-ben javában eldőlt már a jövő, 2019 is. Az ipari forradalommal kiengedtük a szellemet a palackból, amikor rájöttünk, hogy a fosszilis energiahordozók által hajtott gépeink milyen szinten felpörgetik a hatékonyságunkat. Minden faj élni akar, és hidd el nekem, hogy bármelyik eszközhasználó értelmes lény rákattanna a szénre, olajra stb. 

Muszáj megosztanom a fake news korában az Olajfalókat, ami ugyan 1987-es, de örök klasszikus. Őrült nagy felelőssége van a médiának, ami az egyik hatalmi ág. Alapvetően demokráciában függetlennek kell lennie, de kies hazánk nem az. Ráadásnak a hatalmas információs dömpingben rohadt nehéz megőrizni a józan eszünket. Állítom, hogy fogalmunk sincs a globális valóságról, sőt arról sincs, hogy mi a franc zajlik Európában és a magyar kormány mégis mi a fenéért bazsalyog keleti despotákkal. De ez egészen más téma. Csak mellékesen jegyeztem meg.

És akkor most átugrottam a jelenbe, 2019-be. Ismét itt van nekünk egy aktivista fiatal. 41 éves vagyok, természetjáró és homlokomra szaladt szemöldökkel próbálom magamban a megfelelő polcra rakni Grétát mint média jelenséget. Ő sem beszél egy fontos dologról, a túlnépesedésről, ami elképesztő terhelést ró a természeti környezetre. Tény, hogy a nyugati ember ökolábnyoma sokkal nagyobb bármely afrikai, indiai szegénynél, de mivel ezek fejletlen technológiát használnak, elképesztő mértékben élik fel természeti lehetőségeiket. A nők helyzetéről nem is szólva a fejlődő országokban. Bőven van mit csinálni az elképesztő egyenlőtlenségekkel. Gréta a klímaváltozásról beszél, és tény, nagyon fontos minél hamarább elérni a nulla szén-dioxid kibocsátást. Az már egy kicsit visszás, ahogy gyakorlatilag kommunista forradalmat hirdet meg. Amíg hierarchikus rendszerben élünk, tök mindegy ki kerül felülre. És mindig lesznek, akik élelmesebbek, egyszerűen jobbak mint a többség. Áh, mindegy. Rohadt bonyolult világban élünk. Ami fontos, hogy a döntés nálad van, mire van valójában szükséged, milyen termékeket veszel meg, hogyan közlekedsz, egyáltalán muszáj ingáznod 1000 kilométereket? Igen. Valóban alulról kezdődik a változás, de ha a tömeg nem emeli fel a seggét, akkor baszhatjuk a jövőnket. Csak ennyit akartam mondani.

Megjegyzés: Visszatérve 1992-re. Severn Cullis-Suzuki az ENSZ Környezet és fejlődés konferenciáján volt az egyik szónok. Érdemes elolvasni az esemény célkitűzéseit, és hogy ezekből mi valósult meg. Elgondolkoztató.