A csiperkék nemzetségében akad egypár bosszantó hasonmáspár. Az egyik a témája a bejegyzésemnek. Kattints a képre, hogy eredeti méretben lássad az említett tulajdonságok jobb megtekintése érdekében.
A bal oldalt az ehető és árusítható ízletes van, a jobb oldalt a karbolszagúhoz hasonlatosan mérgező fenolszagú. Az előző bejegyzésben említett csiperke talán nem is karbolszagú volt, hanem fenolszagú. Pech, hogy ugyanolyan tömzsi és húsos mint az ehető hasonmása, az ízletes! És még nagyobb pech, hogy ázottan tönk nélkül még jobban utánozza ehető rokonát.
Az ízletes egyik legjobb határozóbélyege a kettős gallérja. A fenolszagúnak vastag, gyűrűszerű a gallérja és friss állapotában már érintésre feltűnően sárgul. Frissen erőteljesen érezhető szokatlan, magyar nevében említett "vegyszeres" szaga. Az ízletesnek klasszikus csiperke illata van és nem színeződik a húsa.
Most bőven hoznak ízletes csiperkét, és még inkább figyelnem kell, hogy ne csaphasson be a fenolszagú.
A karbolszagú csiperke Agaricus xanthodermus a legfontosabb gyomorrontást okozó a nemzetségéből, mert rendkívül gyakori és igen nagy tömegben képes teremni. Szerencse, hogy tipikus formájában, amikor füstszürke a közepe, erőteljesen sárgul mint a képen látható, könnyű meghatározni, de ennél jelentősen trükkösebb tud lenni. Ma ismét sikerült meglepnie, holott úgy hittem, hogy már mindent láttam tőle, de nem. A mondásom igaz, a gombák mindig készek meglepni minket.
A karbolszagú csiperke alapvetően vékony kalaphúsú, de ma olyan példányok is jöttek, amik vastag kalaphúsúak voltak. Lásd a fotómon. Mivel a tönkjük nem volt meg, ránézésre ázottabb ízletesnek is simán elmentek, de kettévágva felerősödött a szaga és ekkor megvakarva a húsát be is sárgult.
Sajnos az ázott és hideg karbolszagú sokszor se sárgulni, se szaglani nem szokott kívülről.
Most aztán még inkább felerősödött a csiperke-paranoiám. Minden nem tipikus termőtestet dobok a kukába.
Az erdei csiperke (jobb oldalt) a mai bejegyzés főszereplője, mert ritkán kerül a szemem elé a vizsgálóban. Pedig biztosan nagyobb mennyiségben él és terem Kétkörösközben, akárcsak a többi rokona. Bár tekintve a füves és fás élőhelyek arányát, hogy az előbbi kiterjedése jelentősen nagyobb, az élőhelyekben nem válogatós karbolszagú csiperkéből nagyon sok van. Kár, hogy ehetetlen és ha mégis legyűrtük, akkor rondán elcsapja a hasunkat. (Most tekintsünk el a ritka kivételektől, akik képesek megenni.)
Az erdei csiperke rajta van az árusítható gombák listáján öt rokonával: mezei, ízletes, ligeti, erdőszéli és nagyspórás. A hat árusítható csiperke közül az erdeinek és ligetinek közös tulajdonsága, hogy húsuk vörösödik, ahogy azt az erdei metszetén láthatod. Bár egy kis vakargatással rá kellett erősítenem, hogy jól láthatóan vörösödjön a tegnapi szedésű termőtest. Hasonmásai, a büdös és barnapikkelyű csiperkék NEM vörösödnek!
A karbolszagút a tönk bázisában vakargattam meg, hogy a krómsárga szín erősebben megjelenjen.
