A nemzeti szemfényvesztés, avagy gettóba zárt szolganép a "magyar"

Igencsak pikáns lesz a holnapi ünnepnap, ha az orosz ügynök, aki az országból keleti gyarmatot csinált, a szabadságról fog beszélni. Be kell látnunk, hogy a magyar nép a szabadságtól irtózik, a zsarnokságot igényli. Amikor a nemzeti ökörbéka a szabadságot emlegeti, kizárólag a szabad rablásának megóvását tartja szem előtt. Sajnos a dicstelen ősök életstratégiája átokként burkolja be a magyar néplelket, hogy üldözöttek (elmenekültek az erősebb, harciasabb népek elő, helló migráció), akiknek joguk van fosztogatni, vagyis elvenni másoktól, ami nekik kell a "szép, módos élethez". Ezért picit sem meglepő, hogy jelenleg is kifosztó-elnyomó rezsim uralja a rántott hús alakú kis országban élő (vegetáló) vegyes európai genetikai állományú embereket. Mi a magyar? Pusztán a magyar nyelv jelzi, hogy létezik olyan, hogy magyar, de ez semmiféle közös nevezőt nem jelent! A nemzetképünk abszolút talmi, egy illúzió. Kellett valami mákony a jobbágyoknak, hogy hálásan fogadják a magyar uralkodói(?) réteget, amelyik aztán fenemód jól élt a megvezetett milliókból. A balsorsú zsidóság próbált valamiféle polgári szemléletet meghonosítani Magyarországon, és mi lett a sorsa? A vidéki zsidóság kiszolgáltatása a náciknak ősbűn, ami minden tekintetben esztelen barbár bűntett volt, és derékba törte a vidék fejlődését.
A fosztogatás önpusztító életmód. Ezért fogy, sorvad az ország. Az ellenség régóta belül van, és a fosztogató mentalitás az. Ez egy olyan átokverte önsorsrontás, ami ellen fel kell lépni, különben a magyarság beleolvad a globális populációba. Bár ez nem olyan rossz, tekintettel a magyarság totális életképtelenségére. Akiben pedig van élet, úgyis elmegy. Ez pedig itt egy ilyen időszakos skanzen lesz, és a NER még elüzemel keleti vendégmunkásokkal egy ideig. A diktatúra eszkalálódása borítékolható. Tényleg pikáns lesz, ahogy a nemzeti ökörbéka a szabadságról fog beszélni. Pláne annak tudatában, hogy a narancs rezsim beengedte Magyarországra a kínai megfigyelő és büntető államot! A NER leszerződött Kínával, és hagyja, hogy például kínai rendőrök figyeljék meg a helyi diaszpórát. Ez egy újabb csapás a magyar szuverenitásra és komoly veszély az állampolgárokra nézve.

Tessék olvasni tőlem.

Kinek a felelőssége?
Beszélnünk kell Magyarországról
Közéleti gondolkozás: az első lépés
Így nem lehet élni
Nem a tortaszelet drága, te vagy csóró

Ui.: A nemzeti dal szinte kötelező. A 12 dühös ember egy kiváló film arról, hogy hogyan tud egyetlen egy ember a csoporttal szembemenve életet menteni, míg az Amish paradise remek paródia.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése