Szolgálati közlemény: új év, új tervek

A fotó november kilencedikén készült rólam. Aznap vizsgáztam, és lettem gomba-szakellenőr. Időközben a bizonyítványom is megérkezett, tehát kézzel fogható eredménye van a tavalyi őrült gombafutamnak. Összeszámoltam, kb. 3000 kilométert utaztunk. Jártunk Erdélyben, a Bihar-hegységben, a Vendvidéken, az Őrségben, a Bükk lábánál, a Börzsönyben és még a Visegrádi-hegységben is tettünk egy rövid túrát.
2013 mozgalmas év volt, futottam a gombák után. Bár decemberre nagyon elfáradtam és azóta is csak pihenek, de közben várom a kucsmagomba szezont, az erdélyi gombatúrákat, a gombásztalálkozókat, és azt, hogy előadásokat tartsak itt-ott. Van már egy felkérés, amire igent mondtam.
November kilencedikén teljes volt az örömöm. Gyarapodtam egy felismeréssel is, a boldogságért meg kell dolgozni; egy hosszú út végén a jutalom bonbon. Jó cél volt a bizonyítvány megszerzése, sok tapasztalattal gazdagodtam, és sok jó gombászt ismertem meg. Persze még sokat kell tanulnom, a gombavilág hatalmas és teljes megismerésére két élet sem lenne elég, de egyik célom, hogy jó szakember legyek.
A 2014-es tervem hat lépésből áll, a nulladik lépés - ami annyit jelent, hogy egész életemre érvényes -, a tanulás. A fejlődés az élet motorja. Ha valaki megáll, sok jó nem vár rá. Ez az egyik tény, amit jól az eszembe véstem. Tehát tanulok, fejlődök, és felkészülök a tudásom átadására. Majd jön a többi lépés, az első önmagam rendbe tétele. Kissé szétestem. Elértem az őskori átlagéletkort, túl van a testem a fénykorán, megjelentek az első jelei a kopásnak. Remek ötlet a karbantartás. A második a felszerelésem lecserélése, mert a testemmel együtt a holmijaim és elhasználódtak. A harmadik lépés a pénzkeresés. A negyedik az eszközeim fejlesztése, amihez pénz kell. Az ötödik lépés, amire majd év végén kerül sor, az adakozás. Semmi értelme a felhalmozásnak, mert pucér fenékkel jöttem a világra és pucér fenékkel távozok. A vagyon holt anyag, nem az énvalóm része. A tudás is akkor ér valamit, ha használják. Tehát 2014 még mozgalmasabb év lesz. Ennek tudatában töltöm pihenéssel a téli hónapokat. Annyi minden vár rám és rátok is, ha követtek a gombászösvényen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése