Hogyan tartósítottam a gyapjas tintagombát?

A gyapjas tintagomba Coprinus comatus tartósítása lehetetlen feladatnak látszott, de éppen ezért vágtam bele. Egy szép, fiatal példányt választottam, aminek még zárt volt a kalapja. Óvatosan vágtam szét, mert könnyen törik. Aztán a fél kalapból kikapargattam a lemezeket. Ehhez nagyobb türelem kellett mint a szeleteléshez, mert a kalapbőre nagyon vékony. A központi metszet kivágása szinte semmiség volt. Legalább tíz réteg papírtörlőkendőt tettem alá, majd behintettem sóval. A lemezek helyére többet szórtam. Ezután lefedtem másik tíz réteg papírral, deszkalapot tettem rá, amire a súlyok kerültek. Fél óra múlva már cseréltem is a papírt. Újabb fél óra préselés, majd a délutáni napfényre kiraktam egy kicsit száradni. Aztán estére ismét tiszta papírba került és vissza a súly alá. A továbbiakban ugyanúgy bántam vele mint a többi preparátummal, napos időben a párkányon napozott, este sok-sok papírréteg közt pihent.
A sózást és a gyakori papírcserét az összes gombánál alkalmaztam. Bár a só itt-ott kikristályosodott a gombákon, de inkább a sókristályok mint a penész vagy a baktériumok okozta bomlás! A gomba nagyon könnyen romlik. Különösen a tintagomba, aminek a kalapja rövid idő alatt lebomlik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése