Pár óra múlva véget ér 2012, ideje átnéznem a blogot. Egyet már most látok, hogy jó mulatság, jó munka volt. Tavaly ilyenkor állítottam össze az idei évre vonatkozó fogadalmaimat. Ezek közt szerepelt, hogy írok egy könyvet. Kipipálhatom. Ugyan nem hagyományos papírkönyv a Gombamánia, hanem egy webes napló, de annyi információt halmoztam fel benne a természet különceiről és egyéb csodáiról, hogy könyvnek tekintem. Azt hiszem, megérdemlem, hogy vállon veregessem magamat. Minden nehézség ellenére az év tizenegy hónapjában kitartottam a napi frissítés mellett. Július elkedvtelenített, de aztán decemberben pótoltam a bejegyzéseit. Például ma írtam meg a "Tűznyomon nő" minisorozatot. Ha egyszer valamit elhatároztam és "rákaptam az ízére", félelmetes elszántsággal művelem a célig. Az idei fogadalmam volt a blog napi frissítése, és teljesítettem. Pluszba létrehoztam egy online gombás könyvet. Joggal vagyok elégedett.
A tíz legnépszerűbb cikk a megjelenések száma alapján. (Érdekes, hogy a "Népszerű bejegyzések" közt másként van a sorrend.)
1. Az év gombája 2012-ben
2. Csalóka őzlábgomba
3. Kicsi, lila, szagos és mérgező
4. Halálos hetes
5. Nagy döggomba vs. Szürke tölcsérgomba
6. Nyárfa és gombái
7. Majdnem szivárvány (Törölve a freeblog megszűnése miatt.)
8. Termeszthető a kucsmagomba?
9. Fenyves sisakgomba vs. Ízletes tőkegomba
10. Egyszerűsége szíven üt
Ezek közül a "Halálos a hetes" és a "Nyárfa és gombái" a kedvenceim, mert több gombás, látványosabb cikkek, de mindegyik megírása jó volt. Ha az ember szeret valamit, nem unja meg. Bár a lelki állapotom időnként rossz volt a nehézségek miatt, és ez itt-ott nyomot hagyott a blogon is, de igyekeztem tartani a színvonalat. Rég rájöttem, hogy nagy felelősség az ismeretterjesztés. Itt nem lehet tévedni, mert életek múlnak rajtam. Érdekes, hogy ettől nem gyávultam el, hanem inkább felnőttem a feladathoz. Minden tekintetben értékes leckének bizonyult a blog napi frissítése. Azonban így az év végéhez érve, miután levontam a tanulságokat, új célokat kell kitűznöm.
A rossz hír, hogy 2013-ban nem lesz mindennap bejegyzés. Bár van egy olyan érzésem, hogy a napi gombászatot nem úszom meg, mert haladnom kell a mikológia tudományával, ami sok-sok évtizeddel előttem szalad. Beletelik pár évbe mire utolérem. A napi frissítés elhagyásának valódi oka, hogy bizonytalanná vált a helyzetem, és könnyen lehet, hogy egy időre internet elérés nélkül maradok, ami kell a blog szerkesztéséhez. Ráadásnak a három éves netbookom is bármikor elromolhat, és nem tudnám cseréltetni az alkatrészeit. Munkagép nélkül szintén nincs blogolás.
Azért a teljes (lehetséges) összeomlás előtt igyekezni fogok bővíteni a blogot, tehát a jó hír, hogy lesznek cikkek. Sok jó sorozatot indítottam el. Ezeket mind továbbviszem, illetve újakat is ki fogok találni. Megígérem, hogy pótlom elmaradásaimat, például a gombatermesztéssel kapcsolatosakat. Van egy olyan sejtésem, hogy néhányan várják az ilyen témájú cikkeimet. Lesznek.
Mindig közbejött valami érdekes téma a virtuális gombászat során. A böngészőm könyvjelző mappájában több száz link van. A napi négy órás gombászatnak volt célja és értelme, hiszen létrehoztam a Gombamániát, amivel helytállnék a nemzetközi terepen is. Ezért a 2013-as fő célkitűzésem az angol nyelv megtanulása. Teljesen normális, hogy nem a havi 25650Ft összegű szociális segélyre akarom alapozni az életemet, hanem a képességeim használatára. Ha itthon nincs szükség rám, semmi baj, felkészülök a megmérettetésre a nagyvilágban. Erről fog szólni a 2013-as év az életemben.
Kőpacal
Az Umbilicaria mammulata zuzmót az étkezési értéke után nevezték el. A pacal nem túl guszta és értékes része a kérődző marhának, de vannak, akik kedvelik és megeszik. Ilyen a zuzmó is, ami nem éppen ínyenc falat, de nehéz időkben életmentő eledel lehet. A kő a nevében az élőhelyére utal. Kietlen, sziklás terepen él a sarkkörhöz közel. Megtalálható Észak-Amerikában. A kanadai indiánok számára ínségeledel volt, ugyanakkor jó hatásúnak tartották legyengült társaik felerősítésére.. Egy rokon faja él Ázsiában az U. esculenta, aminek fajneve utal rá, hogy ennivaló. Japánban drága csemege, aminek gyógyhatást tulajdonítanak. Mindkét fajnak van valamennyi egészségvédő hatása, mivel termelnek vegyületeket baktériumok és vírusok ellen, és egyes hatóanyagaikkal az immunrendszert erősítik.
Fűben, fában, gombában és zuzmóban orvosság. Jó tudni ezt, és használni a természet ajándékait.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Fűben, fában, gombában és zuzmóban orvosság. Jó tudni ezt, és használni a természet ajándékait.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Ez nem csalás
Az óriás tinóru Phlebopus marginatus valóban óriási, és nem utólagos képszerkesztésnek köszönheti a méreteit. Ráadásul a képen látható példány nem rendkívüli termetű. A maximális kalapátmérő, amit el tud érni, egy méter.
A déli félteke gombája, megtalálható Indonéziában, Malajziában, Srí Lankán, Ausztráliában és Új-Zélandon. Ugyanúgy fákkal él együtt mint a legtöbb tinóru, gyökérkapcsolt gomba. Étkezési értékéről megoszlanak a vélemények. Lehet, hogy gyengén mérgező.
A hazai közkedvelt vargányák bármelyike tud egy kilós termőtestet növeszteni, de az óriás tinóru eddigi legnagyobb példánya huszonkilenc kilós volt! Az óriás pöfeteg Calvatia gigantea is alulmaradna a déli, kalapos óriással szemben.

Egy szürke tinóru
A szürke gyűrűstinóru Suillus viscidus a közismert fenyőtinóruk egyike, de hazánkban ritka, így vele alig találkozhatunk. A sárga gyűrűstinóruhoz S. grevillei hasonlóan a vörösfenyő Larix sp. gombapartnere.
Júniustól októberig terem hegyvidéki elegyes fenyveseinkben, ahol szétszórtan megtalálhatók a vörösfenyők. Idén október végén Heyderia rátalált. Ez az egyik fotó a termőtestéről. A szürkés színei miatt könnyű megkülönböztetni a sárga gyűrűstinórutól. A vörösfenyő fapartnere pedig kizárja a többi a fenyőtinórut, amik inkább kéttűs fenyőkkel társulnak.
Ha rálelnék 2013-ban, semmiképpen se szedjük fel, hagyjuk termőhelyén.

Életmentő eledel
A rénszarvaszuzmó Cladonia rangiferina sokaknak ismerős lehet az iskolából. A tundra növényzeténél említi a tananyag. Valóban nagyon fontos eleme a sarkvidéknek, mert sokak megélhetését biztosító rénszarvas legfőbb téli tápláléka.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Karácsonyi zuzmó
A Cryptothecia rubrocincta a szubtrópusi területeket kedveli. Megtalálható USA déli államaiban, Nyugat-Indiában, és Dél-Amerika északi részén. Amerikai neve koszorúzuzmó, mert ha szabályos köralakban nő, akkor piros szegélyével emlékeztet az adventi koszorúra. Egy vörös pigmentnek köszönheti szép színét. Ezt nem dekorációs céllal termeli a zuzmó, hanem ellenállását segíti a környezeti elemekkel szemben.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Alternatív karácsonyfa
A karácsonyfát penészek rajzolták ki a táptalajon: a csúcsdísz Talaromyces stipitatus, a fa Aspergillus nidulans, a díszek Penicillium marneffei, a tönk Aspergillus terreus.
Van egy olyan sejtésem, hogy ezt az alternatív fácskát senki se kívánná hazavinni a laborból. Az ódzkodás indokolt, mivel az egyik eleme fertőzésveszélyes kórokozó.
Az Aspergillus nemzetségnév ismerős lehet, mert nemrég írtam az A. flavusról, de a Penicillium is, mert bemutattam régebben két fajt, a P. patulumot és a P. roquefortit. A karácsonyfa piros díszeire emlékeztető P. marneffei nem lesz a szívünk csücske mint a kék rokona. Sajnos a legyengült immunrendszerű emberekben súlyos fertőzést okozhat. Az AIDS terjedésével párhuzamosan jelent meg mint új egészségügyi probléma. Szerencsére a gombaellenes gyógyszerekre érzékeny és kiirtható. Ha nem kezelik, az anyagcseréje során termelt toxinok elpusztítják a beteg máját.
A többiek nem jelentenek egészségügyi kockázatot, más okokból fontosak a tudománynak és nekünk.

Városi gombászat
Sikerült ismét meglepniük a gombáknak. Egy előkertben pillantottam meg a csiperkéknek látszó termőtesteket. Sajnos a kamerám gyengécske, csak háromszoros optikai zoomot tud, így a határozás bizonytalan. Bármelyik gomba is legyen, ha nem téli fülőke vagy késő laskagomba, élvezhetetlen. Hiába fagyott kőkeményre, nem lehet tudni, időnként mennyire engedett fel. Szinte garantált az ételmérgezés. Ezért csak nézni jó a "téli" gombákat.
Gombákkal a világ körül 18.
A
rubinvörös kígyógomba Mycena viscidocruenta Ausztrália és Új-Zéland egyik ékszerszépségű gombája. Picike gomba, kalapátmérője 7-8mm, de a ragyogó élénkvörös színével könnyedén felhívja magára a figyelmet. A hazai rokonaihoz hasonlóan korhadékbontó, lehullott ágakon, avar közt terem. A nedves erdei, fás élőhelyeket kedveli.
A hasunkat nem lakatja jól, de az esztétikai érzékünket telíti.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
A hasunkat nem lakatja jól, de az esztétikai érzékünket telíti.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Ritka kincs
A Protomycena electra apró termőtestét kb. 20 millió évvel korábban zárta magába a növényi gyanta, amiből aztán borostyán lett. A ritka kövület a Dominikai köztársaság egyik bányájából került elő a 90-es években.
Sajnos nincs sok ősi gombamaradvány, hiszen a gombák termőteste tünékeny, nehéz konzerválni. Ezért is különleges a borostyánba zárt gomba. A külső jegyei alapján nagyon hasonlít a ma élő kígyógombákra Mycena, de azokkal nem bizonyított a közvetlen rokonsága. A rendszertani besorolása bizonytalan.

Apróságok barátsága
A ráncos békagomba Lichenomphalia umbellifera a zuzmóvá válás elejénél tart. A zöld alga Coccomyxa nemzetség valamelyik faja és a gomba szabadon él egymás közelében, nem alkotnak szabad szemmel egynek tűnő élőlényt. Természetesen a gomba érintkezik a zöld algával, de nem hatol be az apró növénykébe.
A ráncos békagomba a fotója alapján korhadékbontónak tűnik, de a képen láthatók a picike zöld alga csomók. amikkel kapcsolatban van, tehát gyökérkapcsolt gomba. Itt a gyökér erős túlzásnak hathat, hiszen az algáknak nincs gyökere, nagyon egyszerű felépítésű növények.
A ráncos békagomba növényi partnerei a valódi zöldmoszatok közé tartoznak. Érdemes feleleveníteni iskolai emlékeinket. Hiszen a növényeknek köszönhetjük, hogy élünk. Ha ők nem töltik fel oxigénnel a légkört, mi sem jövünk létre.
A gombáknak pedig az a feladata, hogy a növények által létrehozott temérdek szerves anyagot lebontsák.
A legszebb pedig az, amikor egy gomba és egy növény összefog és együtt él. Ezt teszi a picurka ráncos békagomba is. Sajnos hazánkban ritka faj, kevés a számára kedvező savanyú talajú, mohapárnás, tőzegmohás, hangás élőhely.

Gomba gombának farkasa 10.
A fülőkerontó kocsonyagomba Syzygospora tumefaciens egy rozsdásszárú fülőke Gymnopus dryophilus kalapján trónol. A furcsa szerzet a kocsonyagombák Tremellales rendjébe tartozik. Elsősorban a fülőkéket támadja meg, és azok termőidejéhez kötött a megjelenése is. Jellegzetes zselés állagú dudorokat, redőket hoz létre az áldozatán. Ugyanúgy bazídiumos gomba mint a fülőkék.
Kiegészítés: A gombán való élősködés jellemző az ezüst rezgőgombára Tremella fuciformis is, ami a rendjükön belül másik családban Tremellaceae található meg.
Kiegészítés: A gombán való élősködés jellemző az ezüst rezgőgombára Tremella fuciformis is, ami a rendjükön belül másik családban Tremellaceae található meg.
A boldogság kék gombái 8.
A ciánkék mohagomba Arrhenia chlorocyanea egy kicsike gomba, kalapátmérője maximum két centi. Hazai előfordulásáról nincs információm. Angliában is ritkának számít. Nemzetségének különleges vonása, hogy a mohák gombapartnerei. Bizony a kalapos gombák nemcsak fás szárú növényeknek kínálják fel a szolgáltatásaikat. A magyar nemzetségnév erre utal. A ciánkék mohagomba télen és kora tavasszal terem homokos talajú, mohás-zuzmós élőhelyeken. Hazai rokonai közül az egyik mostanában került elő. Lehet, hogy a karéjos mohagomba.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Egy szép különc a csigagombák közt
A vörösfoltos csigagomba Hygrophorus russula fajneve utal rá, hogy első ránézésre galambgombának Russula látszik. Sőt igen csak hasonlít a pereszkékre Tricholoma is. Egyáltalán nem egy tipikus csigagomba. A nemzetségéhez tartozó fajok fő jellemzői a termőtest nyálkássága (ettől csigagombák) és a ritkán álló, vastag lemezek. A vörösfoltos csigagomba kalapja csak kicsit nyálkás és gyorsan megszárad, a lemezei közép sűrűek. Szembetűnő tulajdonsága a lemezeinek, hogy idővel rózsaszínűek, borvörösek lesznek. Ugyanígy színeződik a fehér húsa is a tönkjében. Ez egy jó határozójegye.
Bár fiatalon ehető, de nem ad különleges élményt. Nem túl gyakori, inkább kíméljük meg a termőtesteit, ha rájuk lelünk. Augusztustól novemberig terem elsősorban melegkedvelő lomberdőkben, főleg tölgy alatt. Gyökérkapcsolt életmódot folytat mint a rokonai. A rózsaszínes csigagombákkal és pereszkékkel téveszthető össze, de a színeződő lemezei, borvörös foltos kalapja és tönkje segít felismerni.
Megjegyzés:A kép eredeti helyén további fotókat láthatsz róla.

Galambgombának álcázza magát
A cinóber selyemgomba Amanita xanthocephala a felülnézeti fotója alapján könnyedén galambgombának nézhető, azonban egy másik felvétel a termőtestéről leleplezi, például látható a tönk alján a bocskor.
A gombák látszólagos hasonlósága a gombamérgezések oka. Ugyan a cinóber selyemgomba nem tréfálhat meg minket itthon, mert ausztráliai gomba, de a gyilkos galóca A. phalloides júniustól október végéig bármikor kész feltenni nekünk a kérdést: enni vagy nem enni. Nála az utóbbi a helyes válasz. Étkezési célú gombászás során az első szűrő a saját tudásunk, óvatosságunk, a második a gomba szakellenőr. Muszáj biztosan azonosítani a gombákat, mert a bizonytalanság is képes pszichés alapon hasmenést, gyomorrontást okozni. Legyünk óvatosak, mert a gombák mindig készek meglepni minket.

Gombavilág különcei 8.
A Buchwaldoboletus lignicola a fotója alapján egy átlagos tinórunak tűnik, pedig nem az. A közismert tinóruk leírásánál az életmódhoz a gyökérkapcsoltságot írom, de ennél a fajnál téves információ lenne. Bármennyire hihetetlen, de a Buchwaldoboletus nemzetség fajai korhadékbontók. Elsősorban a fenyőfélék maradványain találhatók meg. Bár a cikkben szereplő faj picit trükkös, mert ugyan tényleg fenyőkön bukkannak fel a termőtestei, de gyakran a fenyő-likacsosgomba Phaeolus schweinitzii közelében. Feltehetőleg a likacsosgomba micéliumán élősködik, vagyis parazita életmódot folytat. Elképesztő egy gomba.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Helyzetjelentés
Egyéb gombák fagyott termőtesteit ne szedjük fel, mert fehérjéik roncsolódtak, ételmérgezést kaphatunk tőlük. A téli fülőke, késői laska és júdásfüle viharvert termőtesteit szintén hagyjuk a helyükön, csak az épeket gyűjtsük. Minden ehető gomba túlérett, idős termőtestétől gyomorrontásunk lehet. Erre figyeljünk oda.
A téli erdőben a fákon sokféle évelő taplóval találkozhatunk. Ezek közül az egyik kedvencem a pecsétviaszgomba Ganoderma lucidum rokona, az óriás lakkostapló G. resinaceum. A fakeménységű, évelő termőtestű taplóknak nincs étkezési értéke, azonban fontos elemei az erdőknek. Karbantartóknak tekinthetők, eltakarítják a halott fákat, hogy az erdő megújulhasson.
A hideg ellenére érdemes túrázni. A természet nem alszik, csak lelassult.
Aranyos csigagomba
Az aranyos csigagomba Hygrophorus hypothejus var. aureus a fagyálló csigagomba színváltozata. A képen fiatal termőtestei láthatók. Bizony, egy csigagomba is lehet szemet gyönyörködtető. Ugyanúgy a kéttűs fenyők alatt találhatunk rá mint az alapfajra. Szintén késő őszi gomba, az első fagyok után jelennek meg a termőtestei novemberben. Sajnos ritka nálunk. Az indexes gombás fórumban 2009-es decemberi találatára leltem rá. Csodás színével visszahozza egy kicsit az ősz pompáját a téli szürkeségbe.
Kiegészítés: A tanfolyam hétvégi oktatására egyik csoporttársam behozott néhány gombát. Volt köztük egy sárga lemezes, amit tanácstalanul forgattam. Mostanra esett le, hogy nagy valószínűséggel a fagyálló csigagombával szemeztem.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Kiegészítés: A tanfolyam hétvégi oktatására egyik csoporttársam behozott néhány gombát. Volt köztük egy sárga lemezes, amit tanácstalanul forgattam. Mostanra esett le, hogy nagy valószínűséggel a fagyálló csigagombával szemeztem.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
A szépség ára
Az ibolyás gérbics Limodorum abortivum karsztbokorerdők, mészkedvelő tölgyesek tavasz végi, nyár eleji dísze. Különös jellegzetessége, hogy növény létére alig tartalmaz zöld színanyagot, és a levelei kicsik, jelentéktelenek. Régebben korhadéklakónak tartották. Valójában mikoheterotróf, vagyis gyökérkapcsolt gombákkal társul, de nem kölcsönös adok-kapok viszonyt alakít ki, hanem átveri a gombát, hogy az a fapartnerétől szerves vegyületeket adjon át neki. Leggyakoribb áldozatai a galambgombák (Russula nemzetség).
Hazánkban védett, egy tövének eszmei értéke 10000Ft.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Hazánkban védett, egy tövének eszmei értéke 10000Ft.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Egy ritkaság a gombák közt
A
Pleurotus nebrodensis az ördögszekér-laskagomba P. eryngii közeli rokona. Annyira közeli, hogy van, aki csak változatnak tartja és nem önálló fajnak. A világon egyedül Szicíliában található meg egy kicsi területen. Hegyvidéki legelőkön él, a Cachrys ferulacea ernyősvirágzatú növény elhalt részeinek korhadékbontója. Sajnos a helyi lakosság rákapott a gyűjtésére, mert egy jó ízű gomba.
A természetvédők igyekeznek megvédeni egyre zsugorodó populációját a Madonie nemzeti parkban, de nem lehet minden gombatermő növényi tő mellé őrt állítani. Egy szerencséje van a gombának, hogy az ördögszekér-laskagombához hasonlóan termeszthető. Talán ennek köszönhetően megmenekül a kipusztulástól.

Gomba a palackban
A Gourmet Mushrooms Inc. fantázianevekkel látta el a termesztett gombáit. A tudományos név alapján könnyű rájuk ismerni: Agrocybe cylindracea déli tőkegomba, Grifola frondosa ágas tapló, Pleurotus eryngii ördögszekér-laskagomba, Hypsizygus tessulatus (a laskapereszke H. ulmarius japán rokona), Pholiota nameko (tőkegomba faj), Pleurotus nebrodensis (erről holnap írok, mert nagyon érdekes laskagomba).
Apró golyószóró
A rendkívüli gombácska a csillaggombafélék Geastraceae családjába tartozik. Bazídiumos, zárt termőtestű gomba. Termőtestei 1-3mm átmérőjűek. A spóratartó golyócska 1mm nagyságú. Csak akkor szabadulhatnak ki belőle a spórák, ha egy növényevő állat emésztőrendszerén áthaladt.
A golyógomba korhadékbontó. Kedveli a talajtakaró kéregaprítékokat. Ezért városokban is megjelenik. A miniatűr ragacsos golyóival házfalakat és autókat is kidekorál. Persze ezt nem szándékosan teszi.
Ezentúl jobban meg fogom nézni a helyi mulcsos részeket. Talán rálelek 2013-ban.
Gombákkal a világ körül 17.
A zöldlemezű galóca Amanita austroviridis Ausztrália gomba különlegessége. Ugyanúgy zöld a spórapora mint a mérgező őzlábgombának Chlorophyllum molybdites. Ez egy igen ritka tulajdonság a gombáknál. A zöldlemezű galóca a harmadik, amiről tudom, hogy zöld spórás. A második a Hypocrea gelatinosa, ami egy picike tömlősgomba.
A zöldlemezű galóca part menti bozótosok lakója. Megél a homokos, törmelékes talajon, mert ebben segítségére vannak a fapartnerei, eukaliptuszok és kazuárfák.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
A zöldlemezű galóca part menti bozótosok lakója. Megél a homokos, törmelékes talajon, mert ebben segítségére vannak a fapartnerei, eukaliptuszok és kazuárfák.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Öröm a szemnek
Az ibolyás kéreggombácska Mycena meliigena az előző apróság rokona. A két fajt könnyű megkülönböztetni, a kéreg-kígyógombán M. pseudocorticola nincs rózsás árnyalat. Mindkét gomba könnyen a kedvenced lehet. Nehéz ellenállni a bájuknak.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
A boldogság kék gombái 7.
A kéreg-kígyógomba Mycena pseudocorticola apró gomba, kalapátmérője maximum tizenkét milliméter. Ritka faj hazánkban; vagy csak nehéz észrevenni. Élő fák kérgén jelennek meg tömegesen picurka termőtestei szeptemberben, és egészen decemberig teremhet. A zsenge termőtestek szürkésfehérek, az idősek barnásak, tehát csak az érettség bizonyos fokánál látható rajtuk a kékes árnyalat. Ennek ellenére beraktam a boldogság kék gombái közé, mert a kígyógombák Mycena nemzetségét kevesen kedvelik, kell neki a jó reklám.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Megjegyzés: A képet innen vettem.
Ünnepre gondolva
A Cladonia cristatella zuzmó a színeivel illik az ünnephez. December elseje van, amikor elkezdem az ünnepi felkészülést. Novemberben mindig ellenállok a korai hangulatkeltésnek, mert a tizenegyedik hónap másról szól, más a szerepe az ember életében. Azonban a mai naptól az ünnepekre készülök.
A karácsony az egyik legfontosabb ünnepem. Nagycsaládban nőttem fel, és a gyerekkor karácsonyai a mai napig teljes pompájukban ragyognak fel az emlékezetemben. Nem voltunk gazdagok, nem a pénzszórásról szólt a három nap, hanem a hagyományos, összebújik a kis szobában a család életképről. A családi karácsonyok életre szóló szövetségbe forrasztottak össze a testvéreimmel. Nagy szerencsénk volt, mert minket elkerült a testvérféltékenység. Mindegyikünknek van egy-egy kiváló tulajdonsága, amire joggal lehet büszke, tehát a féltékenységnek esélye sem volt, hogy kikezdje az egymás iránt érzet tiszteletet. Mindezek nagyszerű ajándékai az életnek.
A zuzmó tökéletes szimbóluma a testvérek, vagy bármely emberi közösség erős szövetségének. A zuzmóban kék- vagy zöldmoszat és gomba alkot szabad szemmel teljesen egynek tűnő élőlényt. Nagyon szoros szimbiózisban élnek együtt, és a kapcsolat mindkét félnek jó. Ilyen az igazi "win-win" szituáció. Ezt kellene eltanulnia az embereknek is. Mind egyediek vagyunk, de önállóan nem boldogulhatunk. Még a hatalmas fáknak is szüksége van egy-egy gombaszövetségesre. Miért hisszük mi, emberek, hogy egyedül (önzésünkre hallgatva) fennmaradhatunk?

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)