Dunántúli hétvége

A hétvégét Dunántúlon töltöttem Atival. Augusztus 25-én találtam rá a törökkoppányi teljesítménytúrára és mivel párhuzamot fedeztem fel a település és saját helyzetünkben, megszólalt bennem az érzelmes hazafi, hogy támogatni kéne az újdonsült túrát. Amúgy is szeretek Dunántúlon lenni, nem volt nehéz meggyőzni Atit, hogy menjünk el. Rutinosan készültünk fel a túrára és szombat kora reggel útnak indultunk. Nyolcra megérkeztünk Törökkoppányba és negyed kilenckor elrajtoltunk. Én a kicsi, Ati a nagy a távon. Nekem az autókázás plusz terhelés, ami után közel sem vagyok csúcsformában. Viszont a tíz kilométeres táv a kellemes időben tökéletes választásnak bizonyult. Arra is volt plusz energiám, hogy "eltévedjek", és egy nagyobb kerülővel térjek vissza a kiindulási pontra. A nappali meleg ellenére a reggel nagyon hideg volt. Diszkréten vacogtam. Aztán tízre már kimelegedve trappoltam a szelíd löszdombokon le-fel. A Zselic négy fa túra után ismét jártam löszmélyutakon. Lásd a nyitóképet. Sajnos a szárazság miatt igazán üdezöld természeti fotókat nem tudtam készíteni és a gombák sem mutatkoztak összeszáradt taplókon kívül, de ettől függetlenül elégedett voltam az élménnyel. Ráadásnak a szállásunk közvetlenül a törökfürdő feltárt alapja mellett volt. A vendégházat jó szívvel ajánlom.

Másnap ismét korán keltünk, mert Ati kinézte magának a Baja-Szekszárd szakaszt az Alföldi kéktúrán, aminek teljesítéséhez legalább kilenc óra kellett neki. A napot Szekszárdon töltöttem el, őrült nagyot kóvályogtam a városban, mire megtaláltam a Csontos szurdikot. Persze a tekergés során más szurdikokat is láttam. Azonban a fő cél az avarkori tömegsírt rejtő volt. Pár éve vonzanak a történelmi emlékhelyek, mert a múlt megismerhető, míg a jövő kiismerhetetlen. Azonban a múlt ismeretében a jelenre hatva alakítható a jövő. Vagyis van értelme a történelem tanulmányozásának. Ahogy a test karbantartásának is, aminek a legolcsóbb és legegyszerűbb módja a lendületes séta. Tényleg nagyot mentem Szekszárdon, ahol életemben először sétáltam. Fura volt négy év után visszatérni. 2016-ban csak pecsételtünk az állomáson, és már húztunk is tovább Bogyiszló felé. Sosem tudhatod, hogy lesz-e alkalmad az ismétlésre. Közhely, pedig élő tapasztalat, hogy az élet kiszámíthatatlan. Ezért becsülöm meg a napjaimat, bármily kicsinységnek is tűnjenek a kedvteléseim. Lásd a fotóimat.