Huszonhetedikén közös főzőcskét tartottunk Pósteleken a Boross László kutatóházban. Ekkor készült a vicces fotó pöfeteggel rólam. Sajnos a pöfi belseje sárga volt, így nem tudtuk ételnek elkészíteni. De legalább láthattam az egyik közkedvelt gombát az év hetedik hónapjában, ami kiválóan sikerült. Nem számítottam rá, hogy a nyár dereka kellemes meglepetések sorát fogja nyújtani nekem. Nem ez a megszokott. Az időjárás kegyes volt és aszály helyett zivatarokat hozott. Sajnos volt köztük hevesebb felleg is, amely károkat okozott. Amikor gyerek voltam, nyugatról keletre vonuló ciklonok okoztak napokon át tartó csendes esőket, amikor a hidegfront utolérte a melegfrontot és kettejükből záródófront lett.
Mostanra megváltozott az áramlási rendszer és gyakoribbá vált a meanderező futóáramlat miatt a dél-észak hőcsere, mely során forró afrikai légtömeg zúdul észak felé, és fordítva a sark felől hűvösebb levegő árad délre. Ha szerencsénk van, akkor a sarki légtömeg van rajtunk, ha pechünk, akkor a déli, aminek forróságát a nyugati országok tapasztalhatták meg az idei nyáron már kétszer is. Remélem, nem kapunk afrikai eredetű hőhullámot augusztusban sem! Jól emlékszem az első forró napra, amely 2000. augusztus 21-én volt és 41,7 Celsius fokon tetőzött a hőség. Akkor döbbentem rá, hogy változóban a klímánk és gyerekkorom időjárása a múlté. 2007 volt az első felejthetetlenül forró év, amikor nyáron napernyővel és másfél literes palackkal jártam, nemcsak az ivás miatt, hanem locsolni a fejemet. Azonban a forróságnál is riasztóbb volt 2018 aszályos ősze és az idei száraz tavasz, amikor tűzgyújtási tilalom is volt, és több helyen be kellett szántani a vízhiánytól alig kelt vetést.
A szombati főzőcskén lőttem a képet a nagy pocsolyáról, ami árnyas helyen rejtőzködik. Ez alapján úgy tűnik, hogy végig csapadékos volt a július. Nem. A hónap első felében jöttek nagyobb esők, aztán leállt az égi áldás. Azonban sikerült pozitív csapadék anomáliát összehozniuk. Kivételes helyzet alakult ki, és a hegyi erdőkről a figyelmemet a háztáji felé fordítottam. Ugyan a hónap első felében 6-án és 14-én átmentem gombászni, de a júniusi termőhullám lement és új nem indult be ott, de itt igen. Az első háztáji gyors túrára 7-én került sor, amikor beugrottam szúnyogot etetni a csabai kiserdőbe.
Mázli volt, hogy kora délután jártam kint, mert pár órával később jól fejlett szupercella (forgó zivatarfelhő) vonult át, aminek sűrű, apró jege egy sávban elvert mindent. A megtépett kukorica és napraforgó táblák Pósteleknél most is mutatják a jégeső erejét. A konvektív csapadék egyszerre áldás és átok, viszont a gombákat nem érdekli, hogy csendes eső vagy zuhé adta a vizet. Határozottan reagálnak a kedvező helyzetre, így hetedikén friss termőtestekre csodálkozhattam rá. Tény, hogy a begöngyöltszélű tejelőgomba nem ehető és gyakori, unásig kerülgeted, de zsenge termőteste reményt ébresztett bennem. Jó jelnek tekintettem.
Tizennegyedikén volt a második hegyi túrám, amikor igazából a rókagombák utolsó példányait szedtük össze a völgyben. Gombásztárs beugrott melegkedvelő tölgyesbe is, az ő kosarát fotóztam le, amiben tipikus nyári fajok figyelhetők meg: bronzos vargánya, varashátú galambgomba, rózsásbarna tinóru. Azóta nem kapott kiadós csapadékot a hegyvidék, kiszáradtak az erdők, és 1000 méter felett sem jobb a helyzet. Ezért nem erőltettem a hegyi túrákat. Láttam elégszer az összesült mohapárnákat, elkeserítő látvány, amivel nem fájdítom többet a szívemet. Inkább a háztájiban maradtam, és milyen jól tettem. A 29. hét az év eddigi legjobb gombász hete volt számomra a szülőföldemen.
Tizennyolcadikán a felhős ég alatt a városban néztem körül. Nagyobb csapadék 13-án volt, és szabály, hogy kiadós eső után öt nap a korhadékbontók reakcióideje. Ennek megfelelően a lefotózott tíz gombából hét korhadékbontó volt, köztük a védett óriás bocskorosgomba, ami remekül érzi magát városban is. Ha az ember figyelmesen nézelődik, biztosan talál korhadásnak indult fát, amin ott vannak feltűnő termőtestei. Semmivel sem lehet összetéveszteni, mivel bocskora van, de gallérja nincs, és lemezei rózsás-hússzínűek. Sajnos a melegebbre forduló szeles időben hamar tönkrement termőteste, két nappal később összeszáradva láttam.
Tizenkilencedikén fő indikátor helyemre, Póstelekre mentem ki, ahol június elején a szúnyoghad megfuttatott. Július közepére fele annyi szúnyog várt rám kiéhezve, és ennyinek már hősiesen tűrtem támadását, míg fotóztam a gombákat. Volt mit fotózni. Mit nekem ezer vérszívó, amikor kedvenceim teremnek! Sikerült néhány kedvemre való fotót lőni. Bár a legszebb nőszőfüvek eltűnt virágzata felforralta az agyvizemet. A pósteleki gombamenedék a 117B ültetvény egykori gazdagságának picinyke mementója, bármi kára felbőszít. Itt nagyon sok gomba él, helyi karakterfajok is. Ha ide kilátogatsz, legyél tekintettel a hely értékére és óvatosan bánj kincseivel.
Huszadikán ismét a városban néztem körül. Visszatértem az Árpád-sorra, ami idéntől került fel a lakcím listámra, mert meglepően gazdag gyökérkapcsolt fajokban. Ez végül is teljesen normális, hiszen a kocsányos tölgy, gyertyán, nagylevelű hárs, és mézgás éger társul gombákkal. Élőhelyi fotót tettem be, ami érzékelteti, hogy alapvetően kellemes hely, amolyan pici erdőpótlék, csak éppen kutyások és hajléktalanok által látogatott is, aminek vannak negatív következményei. Finoman fogalmazok, piszkos. Óvatosan kell itt járni, hogy a gombász ne lépjen ürülékbe, törött üvegbe és (remélem rosszul láttam) injekciós tűbe. Kár érte. Jó hely lehetne.
Huszonegyedikén a második indikátor helyem jött a sorban, Doboz-Szanazug. Az itteni 80 éves ültetvénytag dugig tele jó fajokkal. Ilyen a rózsáskalapú tinóru, aminek nagy méretű, színes termőtestein könnyedén megakad a gombász tekintete. Ugyanitt él rokonfaja a sátántinóru, amivel viszont nem találkoztam. Később bújik elő. Eddig augusztusnál korábban nem találkoztam vele. A rózsáskalapú sem jött ki még tömegesen, holott láttam már belőle egyszerre 80-100 darabot is. Lefotóztam a magányos, szép, fiatal példányt. Kis trükköt vetettem be, az okostelefonommal világítottam meg a gombát, hogy jól látszódjon a tönk mintázata.
Huszonharmadikán még egyszer kimentem Doboz-Szanazugba, mert igencsak jól éreztem magam ott vasárnap. Akartam egy kis repetát a jóból, illetve szerettem volna néhány fotót a tájról a kék órában. Ezért fél ötkor útnak indultunk gombásztárssal. Napfelkelte előtt a Kettős-Körös dobozi hídjánál lőttem pár képet, majd csatangoltunk a Fekete-Körös mentén, elmentünk egészen a zöldhatárig, majd visszatértünk a kedvenc dobozi ültetvénytagomhoz, ahol a gyökérkapcsolt szépségek mellett sikerült megörökítenem sokak kedvencét, a nagy őzlábgombát. Egyetlen egy friss példány magasodott az avar fölé. Annyira hősies volt a megjelenése, hogy egyikünk sem szedte le. Maradt a helyén betölteni a feladatát, szétszórni a gomba spóráit.
Kis érdekesség. Júliusban 16-án volt telehold részleges holdfogyatkozással. Szoktam mondogatni, hogy néphit szerint a telehold kihúzza a gombákat. Végül is most bejött a népi megfigyelés, mert a 29. hét tele volt jobbnál jobb gombákkal. Megihlettek. Júliusban sok jó képet készítettem. Maximálisan elégedett vagyok. A száraz tavasz után végre igazán jót gombászhattam a szülőföldemen. Miközben a bejegyzés záró sorait írom, még mindig aktív a légkör az ország felett, és a Dunántúlon zivatarok vannak, amik talán lecsendesedve elérik Békés megyét is. Kaptunk esőt 31-én 18 óra után 36 mm áztatta el a megyeszékhelyt. Bőven kaptak muníciót a kedvenceink. Kíváncsian várom a folytatást. Milyen lesz az év nyolcadik hónapja.
A csoportos csiperke Agaricus bohusii Kétkörösköz első számú karakterfaja. Júliustól terem, így forrón reméltem, hogy még a hónapban megtalálom. Ezért ma terepre mentem, és tuti lakcímen ráleltem. Minden idősebb tölgy állományunkban jelen van, elterjedt, de egyelőre nem indult be mindenhol. Szerencsém volt, hogy a kiszemelt helyen ott volt. Akadtak vénebb csoportjai is, ami alapján bő egy hete teremni kezdett. Bújnak elő a zsenge példányok, nem állt le. Örültem neki, mert vele száz százalékos az év hetedik hónapja. Mindegyik karakterfajjal találkoztam. Meglepően jót gombásztam a szülőföldemen a hónap során. Hamarosan megírom a visszatekintőt.
Nagyon jó volt Kétkörösközben mászkálni. Bár a név nem hivatalos, csak én használom, de pontosan leírja, hogy hol gombászok, a Fehér-Körös és Fekete-Körös egykori közös árterének magasabb térszínein nőtt keményfás ligeterdők helyére ültetett tölgyültetvényekben. Imádom. Ugyanolyan élvezetes végigpattogni a jól ismert ültetvényeken mint bóklászni a hegyi erdőkben. Az öröm nagyját a kedvenc gombák adják. Sajnos a tölgyesek állapota aggasztó. Ezek a hosszabb aszályos időszakok komolyan ütik a fás vegetációt. Ezért kevésbé tudnak ellenállni a kártevőknek és az elemek pusztításának. Benéztem Gyula-Városerdőbe és nagy pusztítással szembesültem. A vasárnapi vihar rettenetesen megtépte a tölgyeket, kőriseket. Az erdészet megkezdte a letört ágak, fák darabolását, de nagyon sok munkája lesz. Amíg nincsenek eltávolítva a sérült fák, addig életveszélyes a városerdő. Tehát az örömbe ürüm is került a mai felmérő túra során.
A mai nap remekül sikerült, mert a képalbumba harminc fotó került, huszonnégyet a Canonnal, hatot a Nokia 2.1 okostelefonommal lőttem. Ha sok képet készítek, akkor igencsak kedvemre való volt az adott élmény. A nyári főzőcskét sikerült maximumon megélni. A tökéletességbe egy apróság bökött bele, hogy lemaradtunk egy héttel az ehető gombákról, így hiába kerülgettük a nyárfa-érdestinórukat és óriás pöfetegeket, egyikből sem tudtunk enni. A főzőcske gombátlan volt. Viszont a grillezett pácolt csirkemell és cukkini a hűtött tésztasalátával együtt nagyon jól sikerült. Dugig ettük magunkat. Ez egyébként tipikus, hogy kora délutánra ide-oda gurulunk, amikor főzőcskézünk. A tavaszi március 23-án volt, amikor az aszály miatt termesztett gombákból készítettünk ételeket. Most gombátlan volt a menü, de majd az őszin bepótoljuk, ami elmaradt. A főzőcske 2014 óta állandó programja a Kétkörösköz gombászainak. Itt a lényeg a baráti, oldott, nyugis közösségi élmény, és szinte mellékes az étel, ami az indoka az összejövetelnek. Kellenek a békés órák. Nekem örömet jelent, amikor elégedettek a gombásztársak. Jó jót (t)enni együtt.
A program része a gombatúra is. Megnézzük a pósteleki gomba lakcímeket. Ezért bőven lőttem élőhelyi fotókat, ami mindig kedvemre való időtöltés.
A múlt heti pazar termőhullám után kíváncsi voltam, hogy maradt-e bármilyen gomba a városi élőhelyeken. Gyakorlatilag egy faj növeszt még új termőtesteket az ehetetlen kesernyés tinóru, amiből most idősebb példányokat fotóztam le. A nyitóképen ecetmuslica látható hamis céklatinóru kalapján, mert ebből a gombából is találtam pár darabot. Szerencsénkre mediterrán ciklon érkezik jövő hét elején és több helyen várható kiadós csapadék. Tökéletes időzítés. A gombák még nem álltak le, időben kapnak frissítést.
Az Árpád-soron találtam a két tinórut, más nem volt. Ezért megfordultam, és az Alsó-Körös sorig sétáltam el, ahol van néhány déli tőkegomba lakcím. Kellemes meglepetés ért, találtam egy középidős csokrot.
A fotóim a valóságot mutatják. A kicsi dolgok is gyönyörűek.
Sosem jártam eddig hajnalban a háztájim szívében, de ma erre sor került. Fél ötre jött értem a gombásztársam, akivel elmentünk Doboz-Szanazugba. Napfelkelte előtt (öt óra öt perckor kelt a Nap) már a dobozi hídnál voltunk, ahol a kék órában fotózni kezdtem a tájat és a Kettős-Köröst. Kivételesen vittem magammal mini állványt, mert kevés fénynél muszáj hosszabb záridőt használni, amihez stabilan kell állnia a fényképezőnek. Ezért a Canon A630-ast rácsavaroztam a háromlábra és leraktam a földre a legtöbb fotónál. Ettől jelentősen javult a képminőség, a kompakt igazán meg tudta mutatni, hogy mire képes éltes kora ellenére. 2006-os modell, vagyis idén 13 éves. Nem mostanában lesz lecserélve, mert lehetséges utódai mind százezer feletti áru gépek, amit kigazdálkodni szabadúszóként lehetetlen küldetés. Szerencsére hibátlanul működik, és sok szép felvétellel ajándékoz meg. Az eltelt pár nap különösen jó volt. Remek sorozatot tudtam készíteni a helyi gombákról. Elégedett vagyok.
