Nyári főzőcske

A mai nap remekül sikerült, mert a képalbumba harminc fotó került, huszonnégyet a Canonnal, hatot a Nokia 2.1 okostelefonommal lőttem. Ha sok képet készítek, akkor igencsak kedvemre való volt az adott élmény. A nyári főzőcskét sikerült maximumon megélni. A tökéletességbe egy apróság bökött bele, hogy lemaradtunk egy héttel az ehető gombákról, így hiába kerülgettük a nyárfa-érdestinórukat és óriás pöfetegeket, egyikből sem tudtunk enni. A főzőcske gombátlan volt. Viszont a grillezett pácolt csirkemell és cukkini a hűtött tésztasalátával együtt nagyon jól sikerült. Dugig ettük magunkat. Ez egyébként tipikus, hogy kora délutánra ide-oda gurulunk, amikor főzőcskézünk. A tavaszi március 23-án volt, amikor az aszály miatt termesztett gombákból készítettünk ételeket. Most gombátlan volt a menü, de majd az őszin bepótoljuk, ami elmaradt. A főzőcske 2014 óta állandó programja a Kétkörösköz gombászainak. Itt a lényeg a baráti, oldott, nyugis közösségi élmény, és szinte mellékes az étel, ami az indoka az összejövetelnek. Kellenek a békés órák. Nekem örömet jelent, amikor elégedettek a gombásztársak. Jó jót (t)enni együtt.
A program része a gombatúra is. Megnézzük a pósteleki gomba lakcímeket. Ezért bőven lőttem élőhelyi fotókat, ami mindig kedvemre való időtöltés. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése