Reggel hatkor a Kétkörösköz gombászai csapatból két autóval nyolcan elindultunk a hegyek felé. Nyári gombászathoz még korai volt az idő az évek tapasztalata alapján, de reméltem, hogy a társaimnak megmutathatom a fejlődő rókagombákat. Nyári vargánya bébikben nem reménykedtem, és mégis találtam két melegtől gutaütött példányt. Igen, jól látod, az a két pocakos furcsaság vargánya a kosárban. A talajban van nedvesség a hegyvidéken is, de a száraz és meleg afrikai levegő kedvezőtlen a fejlődő termőtesteknek.
Összesen 14 gombafajt találtunk. Inkább a tavaszi virágokra koncentráltunk és a Béliből átmentünk a Biharba. A Pádis-fennsíkon éppen csak pattantak rügyek a bükkfákon és nyíltak a tavaszi virágok. A szintkülönbségnek köszönhetően időutazásban volt részünk, a kora nyárból visszakerültünk a tavaszba. Fantasztikus élmény volt hóvirágot, szellőrózsát, kárpáti sáfrányt, virágzó farkasboroszlánt látni április végén.
Nagyon remélem, hogy lesz eső a következő hegyvidéki túráig, ami május 12-én lesz! Jó lenne végre gombászni a kedvenc hegyi erdőimben és együtt örülni a gombásztársakkal a jó gombáknak.
A májusi pereszke Calocybe gambosa Kétkörösközben már áprilisban letermett. A nyárias melegben napok alatt tönkrement. Huszadikán éppen időben kerestem meg, majdnem lemaradtam róla. Félig összeszáradt, erősen kukacos termőtesteiről nem volt könnyű használható fotókat lőni.
Sajnos a kép nem adja vissza a jellegzetes lisztszagát. A másik két népszerű, őszi termőidejű pereszkének, lilának és lilatönkűnek egészen más milyen az aromája. Egyébként csak a rend szintjén rokonok, két külön családba tartoznak, a májusi az álpereszkék, csoportospereszkék "testvére".
Igazi pereszkés habitusú, közepes termetű gomba. Színe fehéres, krémszínű, szürkésokker. Sűrű állású lemezei foggal tönkre ránőnek. A kalaphús vastag. Gyakori gomba, erdőben, mezőn egyaránt megtalálható. Most terem hasonmása, a tejpereszke, ami jóval nagyobb termetű, robusztusabb gomba.
A fotót 2014. augusztus 4-én lőtte rólam a barátom a 117B-ben, amelynek egyik felét 2013. januárjában tarra vágták és idén télen a másikat is. Ez egy csertölgy ültetvény volt gyertyánnal elegyesen. A gyertyán második lombkorona szintet alkotott benne, így jóval árnyékosabb volt egy monokultúrás tölgyesnél. Nyári verőfényben belépve a fák közé mindig mindenkit meglepett a zöld félhomály. A tölgynek és a gyertyánnak köszönhetően sok gyökérkapcsolt gombafaj élt benne, és a kidőlt fáknak, lehullott ágaknak, vastag avartakarónak hála korhadéklakók is. A fajgazdagság ellenére nem nevezhettem erdőnek, mert a fotón is látszik, hogy mennyire üres, hiányzott belőle a ligeterdő szintezettsége. Ez egy ültetvény volt, semmi több. Azonban gombái miatt kedveltem. Ezért egy képválogatással őrzöm meg emlékét.
Az első képet egy nyár végi túrán lőttem, amint kifelé haladunk a kastélyparkból és szembe már látszik a 117B zöld fala mint valami mesebeli dzsungel.
Amint beléptünk, jobb felé állt néhány nyárfa, melyek korhadó belsejét déli tőkegomba szállta meg. Ismert gomba lelőhelyek voltak, sokan gyűjtötték innen a jó tőkegombát.
Kicsit arrább már kezdődött a hamis céklatinóru termőfoltja, a tenyésztestek szinte egymásba érve ontották a meleg nyarakon feltűnő termőtesteiket.
Köztük rejtőzködtek a málnavörös tinóru kisebb termőtestei. Ez egy európai vörös listás gombafaj, ritka, de nálunk gyakori. Jobban meg kéne becsülni!
A meleg nyári idő a pirosas kalapszínű galambgombának is kedvezett. Sajnos égetően csípős ízű volt, így ezt sosem gyűjtöttem.
Esős őszökön az avaron megjelent seregesen a rozsdásszárú fülőke, melynek kalapján időnként ott volt a fülőkerontó kocsonyagomba.
Az ibolyás pereszke az ültetvény végénél éldegélt, ahol az óriás tölcsérgombák. Szintén ritkább gombafaj, mely az ültetvény pozitív irányú fejlődésére utalt. A természet kezdte erdővé átalakítani.
A tavasz közepén egyszer egy avarfolton hatalmas csészegombákra figyeltem fel. Sajnos nem tudtam meghatározni, de feltűnő jelenségek voltak.
A talajlakó korhadékbontók helyi sztárja, a csoportos csiperke szintén élt benne.
Az aranysárga lánggomba a korhadó csertölgyek feltűnő korhadékbontója volt.
Ugyanazon a tölgy maradványon az óriás lakkostaplóval osztozott.
Egy haldokló nyárfában élt az óriás bocskorosgomba.
Ősszel a kidőlt fák mohás kérgén kígyógombák növekedtek.
A 117B növényi értékei a széleslevelű nőszőfű és kétlevelű sarkvirág volt. Előbbiről van az ültetvényből származó fotóm.
Gombászként egész évben a bioszférára gondolok, benne mozgok a kedvenceimet keresve, figyelve, fotózva. Tehát nekem egész évben Föld napja van. Ezért nem írok külön bejegyzést a mai jeles napról.
Ugyan városban születtem és itt is élek, de a jelent is áthatja a mezőgazdász múlt emlékezete, és még élnek öregek, akik megélték a téeszesítés gyötrelmeit, amikor végleg megtört a vidéki ember gerince. A tanya világ sokkal kedvezőbb volt az élővilág számára mint a mai monokultúrás termesztés, ami kiszívja az életerőt a talajból és a megyéből. A folyószabályozás mellékhatása, a kiszáradás folyamata tanulmányozható a kocsányos tölgyeinken, melyek a süllyedő talajvízszint miatt szomjaznak. Ennek jele a leépülő koronájuk, amit megfigyelhetünk a pósteleki öreg tölgyön is. Szerencsére még él, és talán minket is túlél, de nem lesz belőle 1000 éves tölgy, holott ennyire hosszú életű a faja. Ma hozzá sétáltunk el a kastélyparkból. A nyitóképet visszafelé az ösvényen lőttem a kis csapatunkról. Sajnos az afrikai eredetű meleg és száraz légtömeg miatt kevés gombát láthattunk. Azonban a séta mindig egészséges és az öreg tölgy csodálatos.
A körösi csiperke Agaricus annulospecialis egy olyan gombafaj, amit megyénkben talált meg Bohus Gábor✝ mikológus.
A tudományos nevében a fajnév a különleges gallérjára utal. A leírásából kiemeltem az erre vonatkozó részt: "Gallérja jellegzetes, fiatalon a részleges burok maradványa lefelé, az általános burok maradványa pedig felfelé álló, egy élben találkozik, keresztmetszetben háromszög alakú, majd idővel a gallér lelógóvá, vékonnyá, múlékonnyá válik."
Önálló faj létét genetikai vizsgálattal állapította meg másik két remek mikológusunk, Vasas Gizella és Locsmándi Csaba.
A mai napon csiperke szakértő ismerősömmel, aki tevékenyen hozzájárult a faj leírásához, kerestem fel a hungarikum élőhelyét, ahonnan a holotípus előkerült. Mivel korai termőidejű gomba, majdnem lemaradtunk a termőtesteiről, amik a nyárias melegben gyorsan beértek és bőven spóráztak. Éppen fotózható állapotban voltak. Többet is találtunk. Sőt a délutáni séta során a mályvádi ültetvény-rengeteg sitkai részén egy vadtúrásban magam is ráleltem egyre. Hogy hogyan került oda, rejtély. Közben a héten egyik kezdő gombásztársam Szanazugban bukkant rá egy csiperkére, amiről képet küldött. Egyik általam ismertre sem hasonlított, bár a mezei csiperkére picit emlékeztetett, de a hosszabb tönkje alapján kizártam, hogy az lenne. Ma a találati helyre vezettem szakértő gombásztársamat, aki megerősítette, hogy a szanazugi termőtestek is a körösi csiperkéé. Hirtelen négy ismert élőhelye lett. Valószínűleg mindegyik idősebb ligeterdő jellegű ültetvényünkben jól érzi magát. Kétkörösközben gyakori lehet, miközben csak innen ismeri a tudomány.
A gombák pechére hiába mérték fel a megye gombáit szakemberek a 80-as években, és került elő innen sok érdekesség, azóta a mikológusok által bejárt öreg "erdőket" mindet kitermelték. Nem kaptak védelmet. A haszon minden előtt.
Megjegyzés: A felmérő munka során összefutottunk egy erdésszel, aki megerősítette a szakmai mítoszt, hogy az erdészek munkájának köszönhető, hogy ennyi "erdő" van a megyében. Eredetileg(?) csak foltnyi kis ligetecskék voltak itt, minden más vízben ázó, fátlan lapos volt. Ezt erősen kétlem. Az ingovány pont az erdők letermelése után keletkezett, amikor a vízi malmok miatt elrekesztették a folyókat, és árvíz idején mindenfelé ment a víz. Aztán megrekedt a tájban. De mindegy is, hogy mit hiszünk. A tény, hogy az ember extrém magas egyedszáma totális katasztrófa a természet számára és faanyag igényünk pokoli terhelést ró az erdőre. Ezért jöttek létre a török dúlás után fátlanná vált Kétkörösközben az egykori ligeterdők helyén a mai ültetvények, amiknek lágyszárú növényzete árulkodik a múltról. Volt itt erdő. Most már nincs. Ami van, mind ültetvény. Ebben igaza volt az erdésznek, nélkülük ezek sem lennének.
Vasárnap egyedül baktattam Pósteleken. Bár időben szóltam az időpont változásról, de senki sem jött el, hogy együtt nézzünk körül. Sebaj! Legalább magányomban gondolkodhattam az élet nagy dolgain, például a mulandóságon, hogy semmi sem örök. A gazdasági célú faültetvények pláne nem, amik majd egy emberöltőig fejlődnek, aztán legszebb korukban kitermelésre kerülnek. A 117/B éktelen sebként tátong a kastélypark mögött. Aki látni akarja, hogy mit jelent az erdőművelés, nézze meg. A pusztítás totális. Fogok felrakni egy képválogatást, hogy mi minden pusztult el a tarvágással. Bármit is szeretsz, minden mulandó. Rezignáltan vettem tudomásul, hogy módosítanom kell a pósteleki felmérő útvonalamon. A 117/B területén majd csak a 2000 után születettek fognak gombászni, amikor újra felnő az ültetvény.
Most már meg kell néznem az egykorú 118/A-t, mert azt talán nem termelik ki a benne fészkelő holló pár miatt. Gomba vagy növény miatt egyiket sem kímélik, de védett állat jelenléte oltalomra adhat okot. Kár, hogy nincs a megyében érintetlen erdő. Megértem, hogy az ültetvény olyan mint a gabonatábla, hosszútávú növénytermesztés a faanyagért, de az nem fér a fejembe, hogy miért nincs békén hagyott fás élőhelyünk. Ennyire fontos lett volna minden művelésre alkalmas földet felszántani? A nagyüzemi mezőgazdaságnak nincs szüksége sok dolgos kézre, és nem ad megélhetést több százezer embernek. Nem véletlenül csökken a megye népessége. Nincs semmiféle megtartó ereje. És még így is sokan vagyunk a puszta kínálta életlehetőségekhez mérten! Nem lettem optimistább a 12. kilométer végére érve.
Az ízletes kucsmagomba Morchella esculenta az idei ötödik kucsmagombám, még hiányzik a simasüvegű és a hegyes. (A mulcson növő nem az, hanem a fenyőkéreg aprítékkal világszerte elterjedt rokon faj.) 2018-ban nagyon jó esélyem van az összeset megtalálni és fotóval dokumentálni. A bőséges téli csapadék kedvező volt számukra. Ha lenne némi eső, csodás gombaszezon bontakozna ki, mert már terepen vannak az első bazídiumos gombák is. Ezekről biztosan lesz cikk még a héten, csak ismét terepre kell mennem, és új fotókat lőnöm.
Izgalmas a gomba vadászat, miféle meglepetések várnak. Szerdán a kedden begyűjtött termőtestekből a szerdai gombaklubban lesz mini kiállítás. Egyben a klub ötödik évfordulóját ünnepeljük. Valamint lesz előadás a tömlősgombák törzséről, amibe a csodálatos kucsmagombák tartoznak.
Most ne maradj otthon, végre egy jó tavaszi szezon!
Ma a városban gombásztam. Kerestem az ízletes kucsmagombát, de még nem bújt elő. Ellenben a fattyú kucsmagomba gond nélkül meglett, hiszen egy ideje figyelem fejlődését az egyik lakótelepen. Tökéletesen megvan a panelházak közti zöld területen a kőrisek és egyéb fák alatt. Azért ez szokatlan lehet másnak, mert eredeti élőhelye a ligeterdő. Bár jobban belegondolva a város van a természetben és nem a természet a városban, még ha most ez nem is egyértelmű sokaknak.
Az őshonos fattyú begyűjtése után tettem még egy kísérletet a "hegyes" kucsmagomba megtalálására. Két hete figyelem a mulcsos ágyásokat. Ma spontán benéztem egyik közintézményünk udvarára, ahol még nem jártam kucsmagomba után kajtatva. Szimatot fogtam és bementem körülnézni. Egyből ott volt az orrom előtt a vágyott gomba.
Jó tudni, hogy a fenyőkéreg mulcson termő faj nem a hegyes Morchella deliciosa, hanem észak-amerikai rokona az M. importuna.
Itthon a termőtesteket kettévágtam, hogy látható legyen a fattyú tudományos nevének magyarázata M. semilibera, ami "félig szabad". Jól látható, hogy a süveg a felénél nőtt hozzá a tönkhöz, és széle szabadon lóg. A másik belsejében egy nagy üreg van. Mindkettő ízletes, de 20 perc hőhatást kapniuk kell, különben allergiás reakciót okozhatnak.
Vasárnap kora délután terepre megyek. A bőséges talajnedvességnek köszönhetően egészen jó a tavaszi szezon. Kár, hogy berobbant az afrikai meleg, mert azért ez még korai. Gyorsan tönkremennek a termőtestek. Ezért nincs egy nap lazítás sem. Futok a gombák után.
A pusztai kucsmagomba Morchella steppicola újabb élőhelyét jártam be tegnap. Természetvédelmi őr ismerősöm hívta fel a figyelmemet a területre. Tehát címre mentem. Az útvonalat követve meg is találtam az elöregedett termőtesteket, amikkel a kora nyári időjárás végzett. Éppen még fotózható állapotban volt néhány darab, a többi szinte "felrobbant". A fotók közül kiválasztottam a leginkább tipikusat, ami alapján el lehet indulni 2019. márciusában a keresésére. Erre az évre Békés megyében letermett. Azonban a Viharsarok jó terep számára, itt bőven talál löszös és agyagos talajokat. Sajnos puszta kevés van, mert szinte minden fel van szántva, de azért akad nyílt füves terület. Ezek közül több viszont védett, így csínján a vérmes gombász álmokkal, mert jön a természetvédelmi őr és nyakon csíp. Azonban gátoldalban is találtak idén pusztai kucsmagombát. Bárhol ott lehet! A lényeg, hogy csapadékos legyen a tél-tavasz. Figyeld a csattogó szamócát! A képen is ott vannak a levélkéi. Az alacsony növényzetet. Magas fűben nem érzi jól magát a pusztai. Szikes foltokon ne keresd. A sziket csak kevés gomba bírja, és nem tartozik közéjük. Ha szikesen jársz, keresd a magasabb részeit, elég egy méternyi szintkülönbség, hogy másmilyen legyen a talaj. Ne add fel a reményt! Éveket vártam egy ideális időjárású tavaszra, és egyből két élőhelyen fotózhattam a ritka gombát, ami talán nem is olyan ritka.
Az erdei tulipán Tulipa sylvestris a mediterrán térségből származó kerti dísz hazánkban, úgynevezett botanikai tulipán, ami annyit jelent, hogy eredeti vad alakjában díszíti kertjeinket. Nem őshonos hazánkban. Azonban Mezőberényben természetesnek ható állománya található a régi temető helyén. Valamikor régen egy ember a szerette sírjára ültethette ki a mai növények őseit. A sárga tulipánok évtizedek elteltével is őrzik a szeretet emlékét. Érdemes megcsodálni a szép virágokat, de senki se háborgassa kis ásóval a szeretet jelét! Az erdei tulipán védett helyi érték.
A tavaszi szezont a tömlősgombák közé tartozó kucsmagombák uralják, a gombászok nagy örömére. A Morchella nemzetség fajai kimondottan jó ízűek és az egy üregűek ideális alapanyagai a töltött gomba recepteknek. Fontos tudnivaló, hogy mind 20 perces, vagyis alapos hőhatást igényelnek. A kucsmagombák mellett papsapkagombák és csészegombák képviselik a tömlősgombákat. Ezeknek nincs étkezési értéke, nem kerülnek tányérra. Azonban színesítik a tavaszi gombakínálatot, és hálás fotótémák.
A tömlősgombák törzsét, ha jéghegynek képzeljük el, a csúcsán helyezkednek el a most termő, feltűnő termőtestet növesztő fajok, és lent, a jóval nagyobb részt töltik meg az apróságok: élesztőgombák, penészgombák, növényi kórokozók, emberi patogének. Gyakorlatilag a tömlősgombák életünk fontos részei közvetve és közvetlenül is. Ezért beszélek róluk 18-án délután öt órától a könyvtár emeleti terében.
Reggel hatkor esős időben egy autóban ketten elindultunk a határ felé Békéscsabáról. A csapat nagyobb fele, négy fő a határátkelőnél csatlakozott hozzánk. Hatan mentünk a Bélibe medvehagymázni. Mivel autós gombásztársam először járt sofőrként a romániai utakon, én navigáltam. Némi horror kátyút nem számítva problémamentesen megérkeztünk a célhelyhez. A csapat már egy kis lapos résznél gyűjteni kezdte a jó növényt, de én mondtam nekik, hogy ez itt csak egy kis bemelegítés, az igazi pár kilométerrel odébb van. Amikor meglátták a medvehagyma mezőt, egyből megértették, hogy mit jelent, amikor hegyoldalt borított el. Bőségesen szedhették a leveleket.
Jó volt az ismerős helyen állni, amit 2014 óta látogatok. Sajnos a fakitermelés nehéz gépei feltúrták két oldalról is. Ezért van sár közepén a két kakasmandikó és a kárpáti sáfrány. Pedig ez a medvehagymás egészen bent van a hegység közepén, de még ide is bejárnak a fakitermelők. Kár. Ugyanis a Fenes-patak völgye gazdag természeti értékekben. Számomra mindig lelkesítő szinte érintetlen erdőkben járni. Őszintén élvezem, mert van összehasonlítási alapom: mezőgazdasági nagyüzem (szülőföldem) vs. hegyi erdő. Az a baj, hogy mindent csak utólag értékelünk, amikor már elveszett valami fontos.
