Halloweeni cikkajánló

A 21. század (egyben 20-as éveim) elején önbizalom növelésre használtam a tökös ünnepet és pár évig minden Halloweenkor valaminek beöltöztem és végigvonultam városkám sétálóutcáján a barátnőimmel, akik szintén jelmezben voltak. 2005-ben utoljára öltöztem be. Próbáltam gyilkos galócára hasonlítani, ami a leghalálosabb gomba Európában. Népes rokonsága az egész világon jelen van, az amatőr gombászok szomorúságára. Állítólag, senki se kísérletezzen, a vakmerőek, hogy megismerjék a gyilkos galóca ízét világító tölcsérgombával együtt készítek el. Az utóbbi erősen hánytató hatású és a gombás étel 15-30 perccel később visszajön a gyomorból. A világító tölcsérgomba pompás narancsos-vöröses gomba, illik Halloween narancs-fekete színvilágába.
A sokféle mérgező gombánk közt van még egy, ami hasonló színű, de egészen más nemzetségben van. Ez a mérges pókhálósgomba, aminek méreganyaga a vesét teszi tönkre.
Azért a jó, ehető gomba közt is akad szép narancsos-rózsás színben pompázó, ami zöld lesz sérülés nyomán, ilyen az ízletes rizike, aminek plusz poénja, hogy megfesti a vizeletet, kiadós rizikés étel fogyasztása után másnap pirosasat pisilhetünk.
Ha még meglepőbbre vágysz, gonoszkodó csínyt kívánsz elkövetni, akkor megtréfálandó barátodnál rejts el boszorkánytojást. Meleg szobában pár órán belül kibújik belőle az erdei szömörcsög és dögszaga betölti a helyiséget. Ha jól elrejtetted, lehet keresni a bűz forrását.
Kísérteties neszek okozására tökéletesen alkalmas a golyógomba, aminek apró termőtestei fedett dobozba téve, a golyócskáikat a fedélre lődözve adnak hangot.
Feketés árnyalatú ételek ideális alapanyaga a sötét trombitagomba, ami frissen és szárítva is remek.
Amint látható, a gombákkal Halloween is szórakoztatóbb. Azért mérgező gombákat nem kell kóstolgatni, a viccnek is van határa, és szerintem senki se akar túl korán távozni az élők közül. Bulizzatok, egyetek sok sütőtököt, a gombából mértékkel, mert nehéz étel a kitin miatt, de az ízletes rizikének és a sötét trombitagombának ne álljatok ellen, finomak.
Nevessetek sokat, játszatok. Vegyetek fel maszkot, amivel a leginkább kifejezitek valódi önmagatokat. Minden szörny mi magunk vagyunk, és csak akkor kell tartanunk a sötét részünktől, ha sose néztünk szembe vele. Amit megismertél, már nem olyan félelmetes. Ilyenek a gombák is. Lapozgasd a blogom, a cikkajánló gombáin túl még több száz érdekes gomba vár téged, hogy megismerd.

Happy Halloween!
 

Húsvörös nyálkagomba

A húsvörös nyálkagomba Lycogala epidendrum esős időszakban gyakran kerül a gombászok útjába, akik döbbenten nézik az élénk színű, lágy belsejű gömböcskéket. Az érett "termőtestek" szárazak, szürkék és szétporladnak. Ilyenkor jobban emlékeztetnek a gombákra. Ha egészen friss állapotban találunk rá, akkor láthatjuk, amint gombócokká áll össze az élőlény, ami egy különös amőba.
A nyálkagombák a gombavilág többi tagjától és valamennyi ismert élőlénytől jelentős mértékben különböznek. Testük egysejtű, amőboid mozgású, sejtfal nélküli protoplazma (myxamoeba). Életük egy bizonyos szakaszában az önálló életet élő mixamőbák plazmódiummá egyesülnek. Ez a képződmény sejtfallal rendelkező spórákat hoz létre. A sejtfal általában cellulóztartalmú. A spórák változatos alakú spóratartókba (sporangium) jönnek létre. A nyálkagombák a plazmódium felületén hártyát (peridium), a plazmódium belsejében, a spórák között pedig fonalas szerkezetet (capillitium) képeznek. A sporangiumok állandó alakú tömege az etálium. forrás
A lényeg, hogy nem minden gomba, ami annak látszik.

Ne tekintsd ehetőnek!

A kerti őzlábgomba Chlorophyllum brunneum fő jellegzetességét piros vonallal körberajzoltam, a nagy méretű, peremes gumót. Sokan összetévesztik a piruló őzlábgombával C. rhacodes, aminek a gumója sima, nincs pereme. Bár a piruló kalapja ehető, én is ettem belőle készült pörköltöt, de a kerti őzlábgomba semmiképpen sem tekinthető ehetőnek, mert okozhat rosszullétet, hányást, vagyis gyengén mérgező. Nem javasolt a kerti őzlábgomba gyűjtése, nem ajánlható fogyasztásra, pedig csábító, nagy méretű, vonzó gomba. Pláne nem árusítható, ahogy a piruló sem szerepel az árusítható gombák listáján. A kerti őzlábgomba nevéhez hűen kedveli az ember bolygatta helyeket, ahol szerves anyagokkal teli a talaj. Például az árusításra hozott kerti őzlábgomba kalapok pulykatrágya kupacon nőttek.
Ne gyűjtsd a kurta tönkű, peremes gumós "piruló" őzlábgombákat, mert gyomorrontás lehet a gombalakoma vége.


Megjegyzés: A képet innen vettem.

Csendes öröm

Tíz nappal korábban készült a fotó rólam, a rókagomba túrán, amikor a háztájiban találkoztam az egyik legjobb csemegegombával. Azóta is felragyog a mosolyom és könnycsepp gördül le a szemem sarkáról, ha az élményre gondolok. Egy gombászélet felénél járok, láttam már ezt-azt, de a háztáji rókagomba most mindent visz nálam. A Cantharellus nemzetség fajai csodálatos gombák, nagy kedvenceim, és a cikkben szereplők közül egyedül a védett sötétedőhúsúval nem találkoztam eddig, a többieket láttam és kóstoltam (kivéve a bársonyost, mert ritka, kímélendő), de mindegyiküket domb- vagy hegyvidéki erdőben gyűjtöttem.
Júniusban a Béli-hegységben szedtem egy fél kosárnyi sárga rókagombát és nagyon boldog voltam. Azóta 1000 méter felett gombásztam és csak egy-egy marékkal találtam. Aztán a háztájiban megismételtem a júniusi rókagombás élményt. Teljesen érthető, hogy a felindultságtól szédelegve jártam a kocsányos tölgyek között és óvatosan kerülgettem a sárga szépségeket. Nem tudtam szedni belőlük, mert túlságosan varázslatos volt a helyzet, amit nem akartam összezúzni a mohó gyűjtögetéssel. Csak sétáltam, ámuldoztam, fotóztam, majd fotóztattam magamat a gombásztárstól elkért termőtestekkel. Idén a legnagyobb ajándék a gombáktól az alföldi erdőkben is megélő rozsdásodó rókagomba C. ferruginascens. Jobban örülök neki mint a legnagyobb vargányámnak, ami 410 grammos volt.

Gombamánia életképei 1.

 Az előadó megérkezett

Ma öttől hatig gombaismereti előadásom volt Bélmegyeren. Az autóból kiszállva és elindulva a könyvtár felé, a park gyepében tarlógombát és porhanyósgombát találtam. Aztán nyílegyenesen a lucfenyők felé trappoltam: "Ott lesznek gombák!" felkiáltással. Voltak. Felkapkodtam egy susulykát és néhány galambgombát. Majd viharzottam tovább, mert egy pár tuskómaradványon gigászi kénvirággombák ragyogtak. "Hol a késem?!" És vetődtem a gyanútlan korhadékbontókra bemutató termőtestet szerezni.
Közben előjött a könyvtáros hölgy, aki azt látta, hogy gombák fölött állok késsel a kezemben. Egyből tudta, hogy az előadó megérkezett.

Halálos és ehetetlen


A gyilkos galóca Amanita phalloides és a zöldessárga pereszke Tricholoma sejunctum mérgező és ehetetlen gombapár. Egyikkel sincs dolgunk, mindkettőt a helyén kell hagyni. Azonban a két gomba párba állítása jól mutatja, hogy első ránézésre mennyire hasonlóak lehetnek a termőtestek. Mindkettő kalapja zöldes-barnás, szálasan mintázott, azonban a galócának nincs púpja, míg a pereszkének jól láthatóan kicsúcsosodik a kalap közepe. Feltűnő, hogy a galóca tönkjének alja szinte gömb alakú és rajta ott a bocskor, míg a pereszkéé kissé görbe és csupasz. A galóca (galléros!) tönkje a kalap színnel egyezően zöldesen mintás, a pereszkéé megsárgult a fogdosás hatására, de alapvetően fehér. Ami nem vehető ki a képen, hogy a galóca lemezei nem érik el a tönköt, míg a pereszkéé kis foggal lefutók, úgynevezett pereszkefoga van. Mindkettőnek fehér a spórapora, így lemezeik fehérek maradnak.
Ezek a termőtestek nem egy helyen nőttek, de élőhelyi igényeik alapján könnyen élhet a két gomba együtt, akár egy tölgyfával társulva. Felülről nézve a kalapjaikat a szakember is hümmög, hogy ki kicsoda. Azonban felemelve egy-egy termőtestet, egyből lelepleződnek.
A gyilkos galóca HALÁLOSAN MÉRGEZŐ, a zöldessárga pereszke ehetetlenül rossz ízű. Most két "rossz" gombát állítottam párba a szemléltetés érdekében, de mérgező és jó gombák közt is bőséggel akadnak hasonmások. A gombagyűjtés odafigyelést, fontos alapismereteket igénylő tevékenység! Szórakoztató, élvezetes, sok élményt ad, de ha nem ismered a legfontosabb mérgező gombákat, főleg a gyilkos galócát, akkor könnyen sokkoló rémálomba torkolhat a szép délután az erdőben. Amikor a gombás étel után másnap erőteljes hányás és hasmenés kap el valakit... az galóca mérgezés lesz. Kerüld el! Ne szedd le a fehér lemezes, galléros, bocskoros gombát! Mindig mutasd meg kezdőként a gombáidat szakértőnek!
A piaci, hatósági gombavizsgálat ingyenes.


Fontos tudnivaló: A galóca kalapján rágásnyom látható. Ez alapján sokan ehetőnek vélhetik, hiszen evett belőle valami, azonban a hidegvérű puhatestűek és ízeltlábúak anyagcseréje eltér a miénktől, ezen élőlények nem mérgeződnek meg a galócától. Mi viszont meghalhatunk az amatoxintól!

Óvakodj a gyilkostól!

A gyilkos galóca Amanita phalloides a múlt heti gombaklub főszereplője volt, nem véletlenül. Sajnos elfogyasztva tényleg súlyos, életveszélyes, halállal végződő mérgezést okozhat. A modern orvoslás sem képes másra mint menteni, ami menthető és tüneti kezelést ad, a májat próbálja óvni. Ha elhalt a létfontosságú méregtelenítő szervünk, akkor a test is meghal a szerv pusztulása után egy-két héttel. Ez egy ronda halál és nagyon fájdalmas. Senki se menjen úgy gombászni, hogy nem ismeri fel a gyilkos galócát! Most kezdett el nagyobb tömegben teremni és a gombákban járatlanok számára vonzó lehet. Egyik kolléga már kapott is belőle egy szatyorral. Nagy mázlija a szedőnek, hogy elvitte bevizsgáltatni a gombáit. Bőven elég lett volna a tucatnyi szép termőtest a halálos mérgezéshez. A lényeg, hogy békén hagyod a fehér lemezes, galléros, bocskoros gombát! Bármennyire guszta, halálosan mérgező számunkra.

Kiegészítés: A gyilkos galóca hasznáról.

Gombafutam

Sok évnyi gombászat gyümölcse a 2015-ös szezon másik nagyobb projektje, amit Viharsarki gombafutamnak neveztem el. Ez a Háztáji gombaismeret rövidített verziója, kizárólag a lényegre és a helyi gombákra koncentrálva. Ugyanúgy a nagy sorozat nevét viseli, a beceneve a munkacíme.
Van néhány ötletem/tervem, mindnek adok munkacímet. Folyamatosan pattognak elő az ötletek, akár a csiperkék a mezőn nagy esők után.
Közben teljes erővel tombol a gombaszezon és hihetetlen mennyiségű termőtest növekszik mindenfelé. Álmélkodva nézem a gombákkal teli élőhelyeket. Csodás látvány. Nehezen hihető, hogy az év utolsó negyedévében a túl sok víz okoz gondot, mert eddig a vízhiány volt a nagy baj. Mondtam nektek a csoportban szeptember elsején, hogy csodás őszünk lesz. Megkaptuk. Tessék örülni a sok esőnek és tobzódó gombáknak.
Ha pedig teljesen kezdő gombász vagy és szeretnél némi rálátást a gombák világára, minden előadásom nyitott, szabadon látogatható. Hiszen a tudás mindenkié.

Gombaklub

Csodálatos gombaklub volt, csak némi hiányérzet gyötört, mert a remek program ellenére ismét kevesen gyűltünk össze. Ha nincs az Ízvadász főzőklub, aminek a tagsága lelkesen állta körül a bemutató asztalt, akkor csak öten lettünk volna! Pedig szerdán a csapatból hatan ötven gombafajt gyűjtöttünk össze, hogy szép, házi gombakiállításunk lehessen. A mini kiállítás színes, gazdag, értékes anyag volt, és csak öten álltuk körül, miután elmentek a főzőklubosok. Hol van a gombaklubom tagsága, hiszen a Viharsarki gombászok csoportban több mint ötszázan vagyunk. Nem hiszem el, hogy a gombaklubba ne tudnánk összejönni húszan. Fura az egész és zavaró.
Úgy döntöttem, hogy jövőre nem pazarlom erre az időmet és a figyelmemet. Szórakoztató és tanulságos önkéntes feladat volt, amit két év után ideje befejeznem.

Medvegomba

Az ízletes vargánya Boletus edulis gigászi termőteste a Bihar-hegység egyik lucfenyvesében nőtt hatalmasra. Szerdán Selmeczi László a magashegységben gombászott és ott lelt rá a közel 2 kilós titánra. Csütörtök délelőtt a pultjához siettem, hogy magam is lássam a nem mindennapi csodát. Idén nekem a legnagyobb vargányám 41 dekás volt, aminek nagyon örültem, de jóval elmaradt méretben, súlyban a mostani gigásztól. Ez az egy gomba untig elég egy nagy családnak. Kiadós adag. Tökéletes, kemény húsú csemegegomba extra méretben.

A gombák mindig készek meglepni minket

A rozsdásodó rókagomba Cantharellus ferruginascens úgy meglepett, hogy még mindig kóválygok, nem tértem magamhoz. Ezt csak akkor értheted meg, ha több száz kilométert mentél gombák után, és kifulladva túrtál dús bükk-gyertyán avarba, hogy kiemeld onnan a barack illatú csodákat. Sőt, még jobbat mondok, ha sétáltál szelídgesztenyés, erdeifenyő elegyes kocsánytalan tölgyesben, szülőföldedtől 500 kilométerre és örvendeztél a rókagombának, amit csak ott leltél addig, akkor kezdheted sejteni, hogy mit érzek most. Rókagomba a háztájiban?! Álmodom... Pedig nagyon is valóságos volt a tegnap esti vacsorám. A vargánya aszalásból maradt tisztítási törmelékkel vegyes tejszínes ragut főztem belőle, és ugyanolyan kiváló étel volt mint ha a hegyvidéki sárga rokonából főztem volna. Elképedve ettem a finomságot. Soha sem gondoltam rá, nem is reméltem, hogy egy nap a szülőföldemen lövök képeket valamelyik rókagombáról.
Elsőre sárgának véltem, de már az élőhelyen feltűntek egyedi vonásai, például más a színe. Órákon át töprengtem itthon, keresgéltem a nemzetségben, mire ráleltem a lehetséges fajra. A sárga rókagombának nincs megfelelő talajú élőhely a megyében. Kizárt, hogy megélne a Viharsarokban. Azonban egyértelműen rókagombát találtam. Szerencsére egyik rokona, a rozsdásodó kedveli a meszes talajt és jól érzi magát a síkvidéki erdőkben. Bár nálunk nincsenek igazi erdők, de a gomba erre kevésbé figyel. Az a fontos neki, hogy találjon megfelelő fapartnert és kocsányos tölgyeink Quercus robur tökéletesek számára. Az őshonos, nemes fánknak köszönhetjük, hogy él nálunk a rókagomba. Becsüljük meg a tölgyeinket és adjunk nekik több élőhelyet. Nem a nemesnyár, az akác, a fekete dió az igazi fánk, és belőlük sosem lesz tölgy-kőris-szil ligeterdő, amiben a gombák jól érzik magukat.

Csoda Békésben

A rókagombáért Cantharellus sp. kivételesen nem kellett átkelnem a határon és 100 kilométert utazni a Béli-hegységig. Ezek a termőtestek itt nőttek a szülőföldemen. Csak 20 kilométert mentem értük. Hihetetlen, döbbenet, élő csoda. Oké, eddig is értek meglepetések a háztájiban, például találtam párducgalócát Amanita pantherina és kajsza lisztgombát Clitopilus prunulus is. Ha ezek a fajok megtelepedhettek csöppnyi fás élőhelyeinken, akkor más üde lomberdei fajok szintén. Azonban a rókagomba egészen más kategória mint a mérgező galóca és a tölcsérgombákkal összetéveszthető lisztgomba. Elképzelhetetlennek tartottam a helyi jelenlétét, pedig hallottam híreket felőle, hogy itt-ott találtak. Úgy gondoltam, hiszem ha látom. Megláttam, és majd beszédültem az aljnövényzetbe a gomba mellé. Van egy szabály: a gomba ott nő, ahol akar. Ezt a rókagomba tökéletesen bizonyította nekem a mai napon. Elképedve állok a gombák szeszélyes, ugyanakkor szívós természete előtt. Hogyan lehetséges, hogy él nálunk?
Egykori, gyakorlatilag kiirtott zárótársulásunk, a tölgy-kőris-szil (keményfás) ligeterdő a gyertyános-tölgyesekkel rokon társulás. Ennek mementói a leromlott erdőmaradványok, például Mályvád. A telepített kocsányos tölgyeseink ligeterdei elemekkel gyarapodnak évtizedek alatt. Tehát a gomba megtalálhatja élőhelyeit. Egy veszély fenyegeti, hogy letermelik a lakhelyét, mert itt már csak gazdasági célú ültetvények vannak és pár foltnyi közjóléti telepítés. Ezért is csoda, hogy egy ennyire "kényes" gomba megél "erdeinkben".
Feltétlenül érdemes alapos kutatást végezni a fás élőhelyeinken, mert több érdekesség is előkerülhet. Jó lenne a ritkább fajok élőhelyeit helyi védelem alá venni. Egyszerűen minden kényesebb gombafaj jelenléte Békés megyében komoly érték. Reményt adnak rá, hogy a hegyvidéki erdőkből az üde lomberdei fajok visszatérhetnek hozzánk. Egy feladatunk van, meglévő élőhelyeiket óvni és újabb erdőket adni nekik. Ideje az erdőtelepítést folytatni.


Kiegészítés: A pontos faját illetően egyelőre tippem van: rozsdásodó rókagomba Cantharellus ferruginascens.

Állatok világnapja alkalmából

A Suillia fuscicornis az egyik szarvasgomba légy. Egész élete a gomba körül forog, akár tiszteletbeli gombásznak is tekinthetnénk, hiszen szenvedélyesen keresi és élvezi a csemege ízeit lárva formájában. Fehér nyüvei a mi gombafaló "kukacaink". A remek fotó kissé becsapós, mert egy Entoloma sp. kalapján napozott a sápadt sárga, narancssárga szemű, apró légy. Nem a döggomba a kedvence, sokkal jobban rajong a fekete szarvasgombákért mint például a nyári Tuber aestivum. Annyira rajongója a fekete gyémántnak, hogy kiváló látású gombászok a legyecske megfigyelésével megtalálhatják a szarvasgombát. Ahol a légy, ott a gombafészek.
Jó tudni, hogy hazánkban szigorú szabályok betartása mellett csak kutyával lehet szarvasgombát keresni. Más állatok használata nem megengedett.
 

Megjegyzés: A kép eredetijének helye.