Háztájiban

Rég jártam Gyula környékén, így ma Atival a Kisökörjárásba mentünk körülnézni. A pár napja átvonult hidegfront adott némi esőt, így reméltem, hogy a hidegebb reggelek ellenére lesznek gombák. Voltak is. Azonban az általános szárazság miatt a termőtestek máris szikkadásnak indultak. Az év tizedik hónapja a szezon csúcsidőszaka, de az időjárás nem igazán őszies. Azonban látszik a fajkínálaton, hogy ősz van, mert a gyökérkapcsoltak egyre kevesebben vannak, míg a korhadékbontók száma növekszik. A nyitóképen a hosszan termő húsbarna pénzecskegomba pirinyó, bébi termőteste látható. Ezzel a jópofa gombával még decemberben is találkozhatunk. Tölgyfáink gyakori gombapartnere. Nem véletlen a tölgy levél és makk körülötte. Akadt még egy-egy galambgomba és tejelőgomba is. Ezek megleptek, mert mindketten melegkedvelők. Azonban ezekről nem lőttem képet, a fő témát a korhadékbontók kínálták. Míg én fotóztam, Ati az őzlábgombákat kereste, mert ő nem csodálni, hanem enni szereti a gombát. Jól elvoltunk. Aztán a városban még sikerült gombásztárs jelzése alapján a gumós tuskógombát is megörökíteni. 2018-ban olyan száraz volt az ősz, hogy a még gyakori tuskógombák sem tudtak teremni. Ez azért elképesztő volt. A képválogatás első képén a gumós látható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése