Több éve járom a háztájit, de soha ilyen mértékű szúnyoginváziót nem tapasztaltam. Bizonyos mennyiségű vérszívót minden gond nélkül elviselek, mert hozzátartoznak a nyári terepjáráshoz, de az idei tömegük túl sok. Minden szögből támadnak, amikor leguggolok gombákat fotózni és érzem, hogy a hátamon feszülő inget több helyen átdöfik, közben persze arcom számos pontját szurkálják... ekkor bizony végesnek bizonyul a türelmem és káromkodva visszavonulok. Mert ott vannak még az elszánt kullancslegyek, böglyök és kullancsok is, amikre szintén figyelnem kell, hogy ne landoljanak rajtam és ne egyenek belőlem. Nem lehet győzni az áradatot. Pedig elszánt vagyok, de ez nekem is sok.
Ezért idén ritkábban megyek a háztájit felmérni, mert elviselhetetlen az invázió. Ma csak nagyon picit mentem, de száz méter alatt olyan sok csípést kaptam, hogy azonnal letettem róla, hogy elsétáljak a pósteleki fő indikátor helyig. Gondolatban összetett káromkodás vonult végig az elmémen. Ez azért is sorjázott elő, mert láttam a génbankban a gombákat és tudtam, hogy jó fajok jöttek elő, amiket érdemes lenne megörökíteni, de a szakmai alázatomat felrúgta az indulat a vérszívók miatt. Dacolva a rohadékokkal lőttem egy-két fotót, de a visszafele utat rohanva tettem meg. Ritkán szoktam futni terepen, de 2019-ben gyakran előfordul.
Bemerészkedtem egyik városi indikátor helyemre hazafelé jövet. Itt sem időztem sokat. Szerencsére azonnal ráleltem a vágyott gombára, amit lefotóztam és menekültem vissza az autóba. A cafrangos galócát hetek óta várom, és végre felbukkant. Egyelőre csak egy csenevész példány. Ennél jóval nagyobbak szoktak lenni. Azonban ennek a kicsinek is örültem. Igazi nyári faj, a hőség kezdetén jelenik meg. Bár alapos főzés után ehető, de nem finom. Nincs értelme leszedni. Helyi tölgyeseink (ültetvényeink) egyik könnyen felismerhető, jellegzetes gombája. Hasonmása a tüskés galóca, amivel osztozik az élőhelyen.
Sajnálom, hogy a szúnyogok miatt lehetetlen a terepen lenni. Július közepén lenne az első nyári tábor a Körös Klubban, de a gyerekek sem tudnának megmaradni a szabadban. Annyi gombacsodát lehetne megmutatni a háztájiban. Csak remélni tudom, hogy csökkenni fog a rovarok száma, de erre icike-picike az esély. Őszi hideg betörésig várhatok, hogy végre elviselhető legyen a számuk. Remélem, esős lesz az őszünk, mert a tavalyi aszály pont a főszezont ütötte agyon.
Jelentős változások zajlanak a világunkban. Lesznek ennél rondábbak is.
Kedd után szombaton is átmentünk, most négyen, hogy örömünket leljük a június végi termőhullámban. A két meleg nap érezhetően odacsapott a gombáknak, de szerencsére azok nem álltak le, lendületük kitartott. Biztosan sokan felkeresték a völgyet a keddi élményeim hatására, de pont szombaton senkivel se találkoztunk. Ez meglepett, hiszen akadt mindenféle jó gomba, vargánya is. Azonban több mint száz túra után a hasgombászat kevésbé vonz. Nem szedtem gombát. Egyszerűen gyönyörködtem a gyertyános-bükkösben. Élveztem szépségét. Kár, hogy elpusztul esztelen terjeszkedésünk nyomán.
A kenyérgomba Lactifluus volemus tipikus nyári gomba, június közepénél korábban nem jön elő. Amíg nyári vargányát találhatsz május elejétől is, addig kenyérgombát nem. Tehát a korábban látott világos vöröses tejelőgombák tutira más fajok. Például korai tejelőgomba Lactarius decipiens, amiről fotót ebben a bejegyzésemben láthatsz. Első ránézésre mondhatod, hogy teljesen egyformák. Nem azok. A kenyérgomba jóval nagyobb, keményebb, elképesztően bő fehér tejnedvű, színe egyöntetű, legtöbbször téglavöröses, és kalapbőre jellegzetesen körkörösen kireped, amikor szárazabbra fordul az idő. Valamint a fehér tejnedve megbarnul. Például a korai tejelőgombának megsárgul. A tejnedv színváltozása fontos határozóbélyeg. A kenyérgombát nem vágjuk le tönkjéről, sőt igyekszünk óvatosan fogni, mert sérülés helyén ömlik a tejnedv és mindent összeken. Sütve az egyik legfinomabb gomba.
Kiegészítés: A nyári, gyorsan száradó erdőkben még két ehető (és árusítható) tejelőgomba gyűjthető, a fehértejű Lactifluus piperatus és a zöldülőtejű keserűgomba L. glaucescens. Mindkettőre jellemző a sűrű lemezállás, a fiatal termőtesteknél olyan sűrűn vannak a lemezek, hogy alig láthatók. Nagyon hasonlítanak egymásra, de a zöldülőtejű fehér tejnedve zöldeszürke-kékes lesz. Sőt megsütve a húsa is színes. De ugyanúgy elkészíthető előfőzés után juhtúróval, szalonnával megsütve mint a fehértejű. A keserűgombák a nyár különleges csemegéi.
Van egy kedves önhazugság, amivel a modern ember vigasztalja magát (bár ennek nem tudom, hogy mi értelme van, lásd az egész bejegyzést), hogy volt valamikor az aranykor, amikor az ember és a természet harmóniában élt... Aki ebben hisz szívesen oszt meg indián arcképpel illusztrált "bölcsességeket". Aztán a posztolás után elmegy a plázába hétvégi nagy bevásárlásra a városi terepjárójával... Az egész egy picike lelki gyors tapasz, ami pont elég csitítani a baljós előérzetet, hogy valami mégsem stimmel.
Nos, megnyugtatlak, egymillió éve, a fajunk kialakulásának idején még volt "aranykor", de akkor olyan kőkemény szelekciós tényezőknek voltunk kitéve, hogy teljesen normális volt, hogy megevett egy ragadozó... A természet nem cuki-muki, egy dinamikus rendszer, ami valójában teljesen közönyös. Nem ismeri a rosszat, a jót, nincs erkölcsi skrupulusa, ahogy nekünk sincs, max. a gyengéknek, akik nem szeretnének még rosszabbul járni, de erről máskor, és nem sír, amikor fajok ezrei halnak ki. Alkalmazkodik.
Az élet mindenhez alkalmazkodik, és hatalmas veszteségeket képes elviselni. Ne sírj a hontalan orangután miatt, ne vérezzen a szíved a partra vetődő bálna miatt sem. A természet sem kesereg. És valójában te sem érzed rosszul magadat. Egész civilizációnk a fogyasztó kiszolgálásán alapul a jelen időben. Olyan kényelemben élünk, amiről a középkor királyai is csak álmodhattak. Mit számít néhány állat balsorsa? A fajunk csúcsra jutott. Sosem látott egyedszámot ért el egy közepes termetű emlős. Soha semmiből nem volt több mint hétmilliárd előttünk a mi méretkategóriánkban. Hogy ennek ára a bioszféra totális felszámolása? Nos, senkit se érdekel. Ne személyesítsd meg a természetet. Nincs arca. Ami történik a tombolásunk közben, csak nekünk fog fájni. De nincs semmi para. Hidd el, minden a legnagyobb rendben van. És nem is lesz olyan szörnyű a hőguta, majd a halál pár évtizeden belül. Totálisan természetes lesz. És végül is csak ez számít.
Ma van a gombaklub délután fél hattól a Békés Megyei Könyvtár moziszobájában. Ezért kedden átmentem a hegyvidékre a mini gombakiállítás részére termőtesteket gyűjteni. Reméltem vagy sejtettem, hogy lesz gomba. Eszembe ötlött, hogy évente 3-4 alkalommal sikerül belefutnunk a tutiba, amikor elcsípjük a termőhullám elejét és még a helyiek sem tarolták le az élőhelyeket. Ez helyes előérzetnek bizonyult, mert a tegnapi túra mindent megadott, amiről a gombász álmodik. Gyertyán elegyes tölgyesben és bükkösben is hemzsegett a zsenge vargánya.
Úgy futottam fel a völgy meredek gerincére, hogy gombásztárs kétségbeesve kérlelt pár perc szünetért. De állt volna le a fene, amikor lépésenként csábított a zsenge zsákmány. Ki nem nézed belőlem, de vadászszenvedélytől pörögve megállíthatatlanul megyek a gombák után. Kitört belőlem a vérgombász a túra másik felében. Még szerencse, hogy az első részében a bemutató termőtestek zömét összeszedtem, így nem lett lelkiismeret furdalásom a tombolás miatt.
A gerincen nem is kellett mennünk, már az elején, az emelkedőn teleszedtük kosarunkat, vászonszatyrunkat. Sajnos a gerincet elérve fakitermelő gépek dúlta erdei talajjal kellett szembesülnöm. Ez volt a másik oka a hátraarcnak. A zsákmány bőven elég volt, fölösleges lett volna elrontani az örömünket a sétával a tarvágásig. Az emelkedő tetejéről lefotóztam az egyik kedvenc kilátásomat. Olyan szép még a völgy, de a betelepülés és a fakitermelés a klímaváltozással együtt megsemmisíti a csodát. Nem tudom, hogy még meddig gyönyörködhetek benne. A melegedést jelzi, hogy a bükkösben is terjed a melegkedvelő kenyérgomba és varashátú galambgomba, valamint a tintahalgomba. Szerintem nem sok kell, hogy császárgalócát lássak a völgy belsejében.
Hárman gombásztunk, és 8-10 kiló gombát szedhettünk. A képen csak a zsákmány egyik fele látható, valamint a tudományos kosaram, amivel lefotózott egyik gombásztársam. Én ehető gombát magamnak nem szedtem, de kaptam a zsákmányból varashátúakat. Egyik kedvenc gombám.
Ünnepnap volt a kedd. Mindent megadott az erdő, amire csak vágyhattam. A vadászat élményét, a gombák kavalkádját, a tökéletes erdei hangulatot. Ennyi jótól bárki szárnyalt volna. Ezért sem éreztem nehéznek a felrohanást a gerincre. Kívánom, hogy te is tapasztald meg a jó időben jó helyen élményét.
Június 20-tól 23-ig a Kelet-Mecsekben voltam, ami az Őrség mellett a másik kedvenc hazai tájegységem. Az Őrségben már hétszer jártam, a Kelet-Mecsekben az ideivel együtt háromszor. Alföldiként a szelíd dombos tájak különösen vonzóak nekem. Pláne, hogy mindkettő pazar módon erdősült. Olyan erdőik vannak, amikről én csak álmodozhatok a kultúrtáj félsivatagában tengődve. Egészen más a levegő illata, jelentősen párásabb, kellemesebb, és kevesebb a por benne. Itt dél-keleten a nagyüzemi mezőgazdaság gyilkolja a talajt, rengeteg porszemcsét gyárt, amik irritálják a garatot. Olyan köhögés rohamokat okoznak, hogy kiköpöm a gégémet. A szülőföldem monomániás átalakítása nagyüzemmé végül lakhatatlanná teszi a tájat. Ez a valóság. Nincs semmi túlzás.
Sajnos a Mecsekben járva szintén találkozhattam az idióta gazdálkodás jeleivel. Az erdőtörvény icike-picike módosítása odavág a hazai erdőknek. Az Óbányai-völgy az egyik természeti értékünk, és itt is megbontják az erdőt. Az egyik léket lefotóztam. Majd kiugrott a szemem a pusztítást látva. Páratlan bükköse van, aminek rosszat tesz, ha meglékelik, mivel az üres területekre betűz a napfény, amitől elpusztulnak a baba fák. A lék forróbb lesz a környezeténél, ezért a szélét övező fákat hősokk fenyegeti. Legyengülnek, ideális áldozataivá válnak az agresszívebb gombáknak. Aztán az erdészet értetlenkedik és kutatókat nyaggat, hogy derítsék ki, hogy a gyűrűs tuskógomba mi a tökömért terjed roham tempóban... Erre mit is mondhatnék. Nem mondok inkább semmit.
Nyár van, zöld az erdő, és mégis hallottam a fűrészt több helyen járva a Mecsekben. Lehet, hogy a már kitermelt faanyagot darabolták, de ne legyek naiv. A profit éhség szedi áldozatait. Az erdészetnek muszáj a megadott kvótát teljesítenie, különben az "urak" elégedetlenek lesznek. Akik a nemzeti jelzőt oly szívesen hangoztatják, valójában hazaárulók. És ne várd el tőlem, hogy toleráns legyek a közösség és a természet érdekeit tiprókkal szemben. Pech, de a magyar társadalom a legfejletlenebb az EU-ban, semmiféle közösségi érdekérvényesítő készsége nincs, a választott(?) vezetői maximálisan opportunisták. A valósággal nincs tisztában, rosszul tájékozódik a 21. században, és fel nem ismert gyengeségeit hőzönséggel, nemzeti melldöngetéssel igyekszik leplezni önmaga elől. Ideális áldozat a csalók számára. Önsorsrontásból profi.
Ami viszont tetszett, hogy az ország elnéptelenedése pozitív hatással van az erdőre. Ha az áruló "urak" nem irtják ki, és a klímaváltozással szemben képes hatásosan védekezni, felvirul a napja. Alig láttam szemetet a Mecsek szívében. Most reggel esett le, hogy nem volt szemét az erdőben! Az Erdélyi-szigethegység értékét jelentősen rombolja az elképesztő igénytelenség, hogy messze a településtől is szemétkupacok jelzik az emberi civilizálatlanságot. Pedig Románia a gazdasági adatok alapján jobban teljesít, viszont a szokásos menetrend érvényesül, mint nálunk, a fejlődés az opportunista seggfejeknél csapódik le, mindenki más marad a nyomor szintjén. Ha csak nem húzott el már idejében nyugatra dolgozni és élni. A tanulatlanság a rosszul működő állammal együtt önsorsrontó párosítás. Nem a sikeres ország ismérve. Ennyit a csodás GDP adatokról.
Oké, biztos kezd agyadra menni a rinyálásom. Mindjárt eljutsz a képválogatásig, ahol kikapcsolódhatsz, ahogyan én is tettem felemás sikerrel a Mecsek erdőit járva. Jó volt látni az ismerős helyszíneket, jó volt együtt lenni a gombásztársakkal, jó volt összefutni az Erdei Vándor program egyik csoportjával a zengővárkonyi tojás múzeumnál. Nekem az 1992-es két hetes mecseki vándortábor életre szóló élmény. Akkor láttam először szentjánosbogarakat repülni, amikor Orfűn a diáktábornál este kimentem a csillagokban gyönyörködni és az épület mögött zöld fénypontokat láttam ide-oda mozogni. Akkor jöttem rá, hogy romlik a látásom, mert a tanár kérdésére, hogy látom-e a Göncöl rúdjában a kettős csillagot (Alcor-Mizar optikai páros), nemmel válaszoltam.
A magyaregregyi szállásunknál este kilenckor az erdő széléről berepültek a telekre a szentjánosbogarak. Egyikük a régi disznóól alatt pókhálóba ragadt, ezért tudtam megörökíteni a fényét a kompakttal. Hiába szabadítottam ki, a pók gyorsabb volt. De legalább meg tudtam mutatni a gombásztársaknak az apró rovart, ami a varázslatos látványt produkálja. Még szombat este, amikor csendesült az eső, előjött néhány hím az erdőből. Az egyik legjobb élmény volt. Ahogy a Ferde-vízesés újbóli felkeresése. Kenyérlángos ebéd a Klumpás-tanyán. Az Óbányai-völgy fantasztikus bükköse. Jártam a Tripammer-fánál, ahol igazán hatalmas bükkfában gyönyörködhettem, aminek törzséről lőtt fotóm a harmadik kép a bejegyzésben.
És akkor legyen végre szó a bejegyzésem címéről. Raktam be fotót a jelenségről, amit sokszor láttunk jövet-menet az erdőkben. Ezt nevezzük micélium virágzásnak, amikor a gomba a termőtest képzésre készülve el kezdi szőni az apró kezdeményeket, amik fehér pamacs foltokként látszódnak a csupasz talajon. Sokkal több gombára számítottunk, de kevesebbet találtunk, és vigasztalásképpen mondogattam a gombásztársaknak, hogy lesz gomba, hiszen mindenfelé virágzik a micélium. Ez valahogy nem vigasztalta őket, hogy utánunk egy héttel lesz gomba. Nekem viszont tetszett, hogy a kedvenceink dolgoznak, élnek, teszik a dolgukat, és persze örültem a fellelt termőtesteknek is. Remek négy napunk volt a Kelet-Mecsekben.
Van egy kedves önhazugság, amivel a modern ember vigasztalja magát (bár ennek nem tudom, hogy mi értelme van, lásd az egész bejegyzést), hogy volt valamikor az aranykor, amikor az ember és a természet harmóniában élt... Aki ebben hisz szívesen oszt meg indián arcképpel illusztrált "bölcsességeket". Aztán a posztolás után elmegy a plázába hétvégi nagy bevásárlásra a városi terepjárójával... Az egész egy picike lelki gyors tapasz, ami pont elég csitítani a baljós előérzetet, hogy valami mégsem stimmel. 
