Téli hármas

Jó napom van, mert a téli hármas triójával találkozhattam, kettővel a vizsgálóban, egyikükkel a telken, mert évekkel korábban megtelepedett. Mindhármuk friss termőtestekkel lepett meg, ami mindig őszinte örömet jelenít meg rajtam mint nyolc körül, amikor tökéletes, teljesen friss kései laskagombával fotóztam le magamat, az idei legszebbel. Egy ilyen szép termőtestet magam is örömmel viszek konyhára, és készítek belőle tápláló ételt. A kései laskagomba ugyan testesebb gomba számomra, nehezebben emésztem meg, de egyszerű a megoldásom erre, kevesebbet eszek belőle. Nagyon jó gombánk, vannak rajongói és sokan szeretik a termesztett fajtáit is, ami akárcsak a kétspórás csiperke egész évben kapható, és külterjes módszerrel kerttulajdonos gombász is termesztheti. 

A téli fülőke a hideg évszak gombasztárja, ami azon kevés gombák közé tartozik, amik a természet nyugalmi idejében teremnek. A jó hír, hogy ugyanúgy elterjedt mint a laskagomba vagy a téli hármas harmadik tagja, a júdásfülgomba, vagyis simán megél a településeinken is, ha talált magának táptalajt és nem igazán válogatós. Múlt héten kisebb ládányival hoztak kertből. A gombásztárs pont a téli fülőkét nem kedveli, így nekem adta az egészet. A téli fülőkét én kimondottan kedvelem rizottóban, de jó levesbe és szósznak is. Bármilyen ételbe illik, amiben nem feltűnő a nyálkássága. Akár rántani is lehet. Könnyen felismerhető gomba, de a fenyves sisakgomba kései jelenléte esetén jobb körültekintőnek lenni.  

A piacról hazaérve kimentem a kertbe a "privát" júdásfülgomba lakcímemhez, hogy hangulatos élőhelyi fotót készítsek a nagy kamerával.
Meglepő módon a fehér akácok sem bírják a forró-száraz nyarakat, a perzselő napsütést és egymás után pusztulnak el. Az egyikről már több koronaág letört és az egyiket, amit még a magasban kolonizált a júdásfülgomba, a talajra lehulltan hagytuk, és nem daraboltuk fel téli tüzelőnek. Pár év alatt végig átszőtte a gomba, és mostanra elejétől a végéig jelennek meg rajta a fülek. A téli hármas harmadik tagját nem kell terepen keresnem, bár ott is szívesen nézegetem mókás alakját, hanem elég csak a házból kilépve pár métert megtennem. 
Bármelyiket találd meg, azért a téli hármas termőtesteinek is megvan az életciklusa, és végül elöregszenek, bomlásnak indulnak. Csak rugalmas, jó állagú, sehol se foltos, sehol se penészes, maximum közép érett gombákat gyűjtsél és készíts el ételnek. A képeimen pont ilyeneket láthatsz. A laskagomba különösen pompás volt!

Két kedvencem, gesztenye és gomba egy középkori receptben

Gyerekkorom óta kedvelem a szelídgesztenyét, azóta hogy először ettem gesztenyekrémes tortát születésnapomon. A téli estéken a gesztenyesütés is kedves emlékeim közé tartozik. Nagy élmény volt élő gesztenyefákat látni a Dunántúlon. Járhattam eddigi életem során három gesztenyésben: Zengővárkonyban, Velemben és Iharosberényben. Ezek mind életre szóló élmények, mert a szelídgesztenyefa csodálatos minden tekintetben.
Korzika számára különösen fontos, mert évszázadokon át a terméséből lisztet készítettek, de mára a gesztenyéseket az idősek nem tudják gondozni, és az ősi tradíció eltűnhet, ha a fiatalok nem térnek vissza és folytatják tovább az elődök munkáját.

Mindig tanulságos más népeknél látni az ember és a fák kapcsolatát, avagy az erdei ökoszisztéma más célú felhasználását mint faültetvény. 

Ui.: Bő egy éve érdekel a Római birodalom bukásával (476) kezdődött és a reformáció kezdetével (1517) véget ért történelmi korszak, a középkor.

Az illúziók vége: Európa jövője és Magyarország hanyatlása

"Az ember hajlamos azt hinni, hogy a demokráciák élén állók képesek és hajlandóak a nemzeteik érdekében cselekedni. A valóság azonban egyre inkább az ellenkezőjét mutatja. Az Európai Unió vezető országai – Németország, Franciaország – évtizedek óta fokozatosan elveszítik gazdasági és politikai hatékonyságukat. A Németország által 2000 óta az energiaszektorra költött 1 billió dollár nemcsak hogy nem hozta meg a várt eredményeket, de az ország energiaellátási biztonsága romlott, ipara pedig mára kénytelen külföldről áramot importálni. Az ilyen kudarcok alapja nem pusztán szakmai inkompetencia, hanem a társadalmi és politikai rendszerek mély válsága, amelyet a pártpolitikai rövidlátás és az ipari szektor arroganciája tovább súlyosbít.
Eközben Franciaország – az állami hatékonyság hiányosságai és a belső kulturális megosztottság miatt – szintén válságba sodródott. Az Egyesült Királyságban a hagyományos pártok gyengülése és a populista politikusok felemelkedése tükrözi a nyugati demokráciák általános hanyatlását. Ez a hanyatlás teret nyitott Orbán Viktor számára, hogy egyre nyíltabban megkérdőjelezze a demokrácia mint rendszer működőképességét.
Orbán nem csupán kritizálja a nyugatot, hanem alternatív modellt állít szembe vele – egy olyan modellt, amely a „keleti megoldásokra” támaszkodik. Az ilyen kijelentések mögött azonban nem pusztán stratégiai számítás húzódik, hanem egy évtizedek alatt kiépített szoros kapcsolat is Oroszországgal. Orbán már régóta Putyin embere Európában, és politikája illeszkedik az orosz érdekekhez, amelyek célja az Európai Unió gyengítése és a kontinens széttagolása.
De mit jelent ez a magyar emberek számára? Röviden: egy baljós jövőt. Orbán rendszere hosszú ideje egyensúlyoz a gazdasági fenntarthatóság és a politikai hatalomkoncentráció között. Az Európai Unióval való konfliktusai miatt azonban Magyarország egyre inkább elveszíti azokat a forrásokat, amelyek eddig biztosították a gazdaság túlélését. Az uniós támogatások elapadása, az infláció, az energiaárak emelkedése és a növekvő elszigeteltség azt vetíti előre, hogy az országban nőni fog a szegénység, miközben a hatalom tovább centralizálódik.
Miközben Orbán a demokráciák hanyatlásáról beszél, valójában ő maga is egy válságban lévő rendszer élén áll, amelyet csak ideig-óráig tud stabilnak láttatni. Az irány, amerre tart, Putyin mintáját követi: egy autoriter állam kiépítését, ahol a hatalom legitimitását nem a választások, hanem a megfélemlítés, a propaganda és a külföldi befolyás biztosítja.
A magyar emberek számára ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb beleszólásuk lesz a saját sorsuk alakításába. A rezsim gazdasági és társadalmi döntései – legyen szó oktatásról, egészségügyről vagy energiáról – egyre inkább a központi hatalom rövid távú érdekeit fogják szolgálni, miközben az ország függetlensége és mozgástere folyamatosan csökken.
Az előttünk álló évek tehát nemcsak Magyarország, hanem egész Európa számára sorsdöntőek lesznek. A kérdés az, hogy a kontinens képes lesz-e megerősíteni demokratikus alapjait és gazdasági stabilitását, vagy végleg enged a populizmus és az autoriter rendszerek csábításának. Orbán válasza világos: ő már döntött. De vajon a magyar emberek is készek elfogadni ezt az utat?

Utóirat: A nemzeti maffia által hangoztatott szuverenitás ára a magyar emberek számára óriási: klasszikus diktatúra körvonalazódik, ahol a többség elszegényedik, miközben az elit luxusban él. A rezsim kiszolgálói és rendfenntartói a középosztály kényelmét élvezhetik, de a rendszeren kívül rekedtek élete drasztikusan romlik. A keleti és déli diktatúrákkal kötött, titkosított szerződések tovább csökkentik az ország függetlenségét, míg a kormány propagandája nemzeti illúziókat kelt. Az életszínvonal csökken, az adósság nő, és a nép reményei szertefoszlanak a maffiaállam önérdekű játszmáiban."

Az összeférhetetlenség dicsérete

Erős igazságérzettel, (ön)kritikus szemlélettel, szabadságvággyal és tetterővel születtem, valamint életem évtizedei során elveket is megfogalmaztam magamnak. Annyira jól sikerült az egyedi személyiség kialakítása, hogy összeférhetetlen lettem a magyar roncs-társadalommal. A folyamatos ütközés, önmagam fékezése továbbá már nem lehetséges. Egész lényem tiltakozik a megalkuvás és a romlás ellen, ami egyre jobban átitat. A mérget ki kell vetnem magamból, el kell hagynom a mérgező közeget, különben mindaz az érték, amit őrzők, elvesz. 
A dühöm a végső védelmi vonalam, tehát mikor szándékosan kiengedem két másodpercre, nagy bajt jelez, és a baj nem nálam van, hiszen negyvenhat éves koromig hősiesen ellentartottam a gonosz ostromának. Csak az utóbbi hónapokban engedélyeztem magam számára a dühöm nyílt alkalmazását mint tűzgolyót, aminek robbanása garantáltan félreugraszt közelemből bárkit és nekem utat nyit, hogy gyorsan elfussak, miközben a lelkem ordítja, engem nem öltök bele az emberemésztő pöcegödörbe, amit Magyarországnak neveztek! 
Persze várjátok a csodát, elhiszitek a propagandát, és szinte kívánjátok, hogy a rezsim eszkalálódjon, a klímaváltozás felperzselje az Alföldet, mert "tehetetlen" "áldozatok" vagytok, és nektek így jó(?). Én pedig azt mondom, hogy bolondok vagytok, és unom, hogy némán tűrnöm kell, ahogy bolondját járatjátok velem is. Ha nektek ennyire erős a halálvágyatok és a vegetálást életnek vélitek, tőlem. Nekem egészen más fáj, és azt sem kötelező mint keresztet cipelnem! Oh, egyáltalán nem kell más balekjának lennem, és fizetnem az ő jó létének árát.
Ne hazudjuk "egy vérből valónak" magunkat, mert nem igaz. És az sem vonzó számomra, hogy higgyek a Szózatnak, itt élnem, halnom kell. Amit életnek véltem, mélytorkos benyelése mások hazugságának, a halál pedig oly nyomorúságos a társadalom mélyén, hogy minden tiszteletem ellenére, beintek Vörösmartynak.
A legjobb tudásom szerint cselekszem, és senkinek se kell követnie. Magam maradok, de szabadon és élvezve az életet. 

A hős útja a hétköznapokban - a cselekvő ember története

Egyszerű igazság, hogy az élet mozgás. Amíg mozgunk, amíg cselekszünk, élünk. Ez a felismerés emelt fel akkor, amikor elveszettnek éreztem magam a saját életemben, amikor tétlenségem vagy depresszióra hajlamos magyar elmém hagyta, hogy a sötét gondolataim gúzsba kössenek. Csakhogy az életet nem lehet illúziókban leélni. Átvágtam saját ködös benső tájamon, és addig mentem, amíg meg nem találtam az ösvényt, ami kifelé vezetett a vélt elvárások, hazug mantrák, sötét ösztönkésztetések erdejéből. Apránként ébredtem rá, hogy a hős útján járok, azon az ősi történeti íven, amit évezredek óta mesél az emberiség. Lelkesítő tapasztalat volt, hogy a hős útja nem elérhetetlen eszme, amit csak mitikus karakterek járhatnak végig. A hős útja mindannyiunké. Ez az élet hajtóereje, amely minden cselekvő ember történetében visszaköszön.
Rádöbbentem: az élet egyszerű képlet. Az élő cselekszik. Ha nem cselekszik, bomlani kezd – testileg, mentálisan, lelkileg. Ezt a bomlást ismerik sokan, akik beragadnak az áldozat narratívába. E narratíva szerint mindig más a hibás: a történelem, a társadalom, a család, a gazdaság. Pedig egy életünk van, és senki nem fogja helyettünk teljessé tenni. A hős útja tehát itt kezdődik: a felismerésben, hogy felelősek vagyunk a saját cselekedeteinkért.
A modern ember története nem epikus csatákról vagy földöntúli kihívásokról szól. A hódításaink apróbbak, de nem kevésbé fontosak. A cselekvő ember hősiessége a hétköznapokban mutatkozik meg: felkelni, amikor minden porcikánk ellenkezik; kimondani egy igazságot, amikor kényelmesebb lenne hallgatni; elindulni egy bizonytalan úton, még ha félünk is az elbukástól.
Régebben magam is vártam a sült galambot, a vigasztaló csodatevőt, aki majd megment, hiszen engem sérelem ért! Buta voltam. De ez érthető, hiszen áldozat szerepbe ragadtan még a tanuláshoz is béna voltam. Aztán jöttek a hőseim. A történeteimből sarjadó karakterek megmutatták, hogy az ember nem statikus lény. Ahogy ők küzdöttek, hibáztak, majd felálltak, én is lépésről lépésre haladtam előre. Az apró cselekedetek ereje – mert néha egy tyúklépés is lényeges – meghatározóvá vált az életemben.
A történetmesélésben mindig van egy pont, amikor a főhős döntést hoz. Átlépi a határt a komfortzónából az ismeretlenbe. Ez a pont az életünkben is létezik. Egy munkahelyváltás, egy bátor útkeresés, egy elhatározás, hogy megszabaduljunk valamitől, ami már nem szolgál minket. Minden alkalommal, amikor cselekszünk, a saját történetünket írjuk. Tudjuk előre, mi lesz a vége, egy napon megszűnünk létezni, de addig a napig minden mozdulatunkkal formáljuk a jelenben cselekedve a jövőnket.
Számomra a felismerés, hogy csak egyetlen életem van, mindent megváltoztatott, de az a felismerés is nagyban hatott rám, hogy a hőseim világa, a képzeletem gazdagsága én magam vagyok. Ha ennyi szín, forma, gondolat születhet bennem, akkor biztosan nem lehetek tehetetlen áldozat, bőven van erőm cselekedni! Egyetlen lépésre vagyok a céljaimtól, mert az első lépés a legnehezebb. Megráztam magamat, beintettem a vélt elvárásoknak, és nekiindultam. Élményeket, tudást gyűjtve és a hős útjának más stációit is megtapasztalva, egymás után valósítottam meg a céljaimat. Ezeket szoktam a blogban projektjeimnek nevezni. Csupa apróság, de nekem fontosak. Mint például a mostani blog bejegyzés, aminek fő gondolata, hogy a hős útja nem más, mint cselekvés, mozgás – az élet maga.

A válságunk alapja Magyarország megosztottsága és erkölcsi hanyatlása

"Magyarországon az egyik leggyakrabban hangoztatott társadalmi narratíva a főváros és a vidék közötti vélt ellentét. Budapestet sokan a fejlődés, a kulturális élet és a modernitás szimbólumának tekintik, míg a vidéket a hanyatlás, az elmaradottság és a bezárkózás területének. Ez az ellentét azonban nemcsak leegyszerűsítő és hamis, hanem el is tereli a figyelmet az ország valódi problémáiról: a rendszerszintű válságról, az erkölcsi hanyatlásról és a társadalmi struktúrák mélyrepüléséről. Ezek a problémák nemcsak a vidék, hanem az egész nemzet sorsát meghatározzák.
Az a gondolat, hogy Budapest és a vidék között áthidalhatatlan szakadék húzódik, csupán kényelmes mítosz. Magyarország kicsi ország, ahol a társadalmi mobilitás mindig is jelentős volt. A főváros népességének jelentős része vidéki származású, és Budapest maga is számos olyan problémával küzd, amelyek a vidéki Magyarországon is jelen vannak. A főváros díszes homlokzatai mögött ugyanolyan rendszerszintű problémák rejlenek, mint bárhol máshol az országban: infrastruktúra-hiány, társadalmi egyenlőtlenség, és az erkölcsi normák fokozatos erodálódása. Ha a főváros kirakatként funkcionál is, az egész ország hanyatlásának jelei itt is egyértelműek.
A rendszerváltás óta Magyarország nem tudott egy stabil és fenntartható államszervezetet létrehozni. Az intézmények, amelyeknek az ország működését szolgálniuk kellene, gyakran korrupció és pártérdekek foglyai. A politikai és gazdasági elit – különösen a NER oligarchái, akik magukat „nemzeti tőkéseknek” nevezik – olyan kiskirályokként működnek, akik saját érdekeiket a közérdek fölé helyezik. Ez a működésmód nem különbözik a zsákfalvak helyi kiskirályainak önkényes és erőszakos hatalomgyakorlásától; csupán nagyobb skálán és kifinomultabb eszközökkel történik.
A rendszer alapvető működési zavara mellett a globális problémák beszivárgása tovább mélyíti a válságot. A globális kapitalizmus helyi szinten is szétzilálja a közösségeket, elmélyíti az egyenlőtlenségeket, és a közönyt vagy reménytelenséget erősíti. Mindeközben a társadalmi szolidaritás, amely a történelmi traumák során sokáig az egyik legfontosabb magyar érték volt, fokozatosan eltűnik. Az ország közös nyomorát nem közös megoldási vágy, hanem apátia és széthúzás jellemzi.
A társadalmi struktúrák válsága a megosztottságban is tetten érhető. Az elit – legyen az fővárosi értelmiségi vagy vidéki kiskirály – gyakran lenézi vagy kizsákmányolja a nála kiszolgáltatottabb helyzetben lévőket. Ez a megosztottság nemcsak a főváros és a vidék között, hanem a vidéken belül is megmutatkozik: az elzárt zsákfalvak lakói gyakran teljesen magukra hagyottak, és a helyi hatalmasságok kegyeire szorulnak. Az infrastruktúra hiánya, az oktatási és egészségügyi ellátórendszer összeomlása, valamint az uzsorások által fenntartott gazdasági függőség mindennapos valóság sokak számára. Ezek a problémák azonban nem egyszerűen vidéki problémák – ezek az egész társadalom felelősségei.
A fővárosi értelmiség gyakran úgy beszél a vidékről, mintha az egy másik világ lenne, holott ugyanazon erkölcsi fertőben fuldoklik az egész nemzet. Ez az erkölcsi hanyatlás az alapja annak, hogy a társadalom nem képes valódi szolidaritást gyakorolni, és hogy a hatalommal való visszaélések gyakorlatilag következmények nélkül maradnak. A vidék és a főváros közötti szembeállítás csupán egy kényelmes narratíva, amely elfedi azt a tényt, hogy az egész rendszer romlott – és hogy ez a romlottság mindannyiunk felelőssége.
Ahhoz, hogy Magyarország elinduljon a fejlődés útján, először is fel kell ismernünk, hogy a megosztottság mesterséges. A főváros és a vidék, a "nemzeti tőkések" és a zsákfalvak lakói mind ugyanabban a rendszerben működnek, és ugyanannak a válságnak a részei. Az igazi változás nem földrajzi, hanem erkölcsi és kulturális alapon valósulhat meg.
A társadalomnak újra kell építenie a szolidaritást, a közösségek és intézmények erejét, és fel kell lépnie az igazságtalanságokkal szemben – legyen szó a helyi uzsorásokról vagy a politikai oligarchákról. Ehhez bátorság és szembenézés szükséges: bátorság ahhoz, hogy kimondjuk az igazságot, és hogy elismerjük saját felelősségünket is a kialakult helyzetben.
Magyarország igazi problémája nem a főváros és a vidék közötti vélt ellentét, hanem egy mély rendszerszintű és erkölcsi válság, amely az egész nemzetet érinti. Az ország hanyatlása nem a földrajzi helyzettől függ, hanem attól, hogy képesek vagyunk-e szembenézni a valós problémákkal, és elindítani egy olyan változást, amely nemcsak gazdasági vagy politikai, hanem erkölcsi és kulturális megújulást is hoz. Csak így léphetünk túl a szétforgácsoltságon, és építhetünk egy olyan országot, amely nemcsak túlél, hanem fejlődik is."

Gyilkos galóca Luca napján

A gyilkos galóca a melegkedvelő galóca nemzetség egyik olyan faja, amelyik meglepően hosszan és sokáig képes teremni, júniustól novemberig. Az előző találati rekordja november harmincadikai 2018-ból, de az a termőtest már kissé fagysérült volt, tehát rosszabb állapotban találtam rá mint a mostanira, ami viszont hibátlan.
A városi lakcímeit rendszeresen ellenőrzöm, de már nem számítottam felbukkanására. Sikerült újfent meglepnie. Azért december 13-án friss termőtestét fotózni és kézben tartani, új extremitás számomra. A fotómon látható, hogy rég lehullott a lomb a fapartnereiről, a talajt borítja, és az időjárás késő őszi, kora téli átmenetben van. De a gyilkos galóca terem. Elképesztő.