Új plakát: csiperkék

Kattints rá a képre és mentsd el, ha tetszik, mert ez az eredeti képfájl, amit kinyomtatok és a héten kirakok a gombavizsgálóba. Időnként jó ötlet frissíteni a gombabemutató plakátokat, és a csiperkék egy igazán fontos nemzetség. Könnyedén tudtam tízet felsorolni a mintegy harmincból, melyek megtalálhatók Békés megyében. Pontosabban én ennyiről tudok, de könnyen lehet, hogy vannak még fajok, amiket nem ismerek. Egy-egy csiperke már szerepel az ehető, mérgező, erdei gombák plakátokon is: mezei, karbolszagú, csoportos, vagyis tizenhárom csiperkéről tudok képpel megtámasztott információkat átadni a vizsgálóasztalom mellett állva az érdeklődő gombásztársnak. Minél többet foglalkozik az emberrel a csiperkékkel, az általános kép, hogy "ezek fehér gombák sötétbarnára színeződő lemezekkel, galléros tönkkel", sokat finomodik az évek során és egyszeriben majd kibökik a szemünket a nyilvánvaló eltérések a termőtesteik között. Ugyan a plakáton nem volt lehetőségem több szöveget elhelyezni, de ha utánanézel akár könyvben, akár neten a leírásaiknak, tényleg megérted, hogy miről írtam. A csiperkék meglepően változatosak, és a legtöbbjük valóban jó, ehető gomba, de a hasmenést okozókkal tényleg jobb óvatosnak lenni!

A videócsatornámon van egy gombabemutató videóm, aminek a főszereplői a csiperkék. Érdemes megnézned, ha még nem láttad.

Felemás helyzetben/In an Uneven Situation

A nyitókép picit sem tűnik izgalmasnak, pedig nekem örömet okozott, hogy a Berzsenyi utcában lévő vízelvezető árokban van víz! Sokszor láttam szárazon, így most kellemes meglepetés volt, hogy vizet találok benne. Le is fotóztam rögvest. A parkban kanyargó csatornában is láttam éltető vizet, így picit megnyugodtam, hogy ha még jön május elején égi áldás, akkor erőre kap a termőhullám és szép élményekben lesz részünk. Sajnos a szomorú igazság, hogy a tájléptékű kiszáradás összeadódva a klímaváltozás generálta szélsőségekkel teljesen szétveri a gombaszezont és egyre nagyobb nyomás alá helyez minket is. Nem globális összeesküvés szerveződött ellenünk, hanem a pár évszázados ipari civilizációnk túlkapásai értek el minket. Vagy tényleg azt hitted, hogy nincs következménye az európai 85%-os erdővesztésnek, a folyószabályozásnak, az agrársivatagok kialakításának, a túl nagy mértékű széndioxid kibocsátásnak, a többi jelentősen komolyabb mesterséges szennyezőanyagaink kiszórásáról nem is szólva. 

A haldokló feketefenyő állomány alapvetően keveseknek tűnik fel, hiszen eleve idegenhonos fafaj az Alföldön, de pusztulása szintén jelzi a gyors változást, ami most a mi életünkben zajlik és egyre inkább a mindennapjaink része. A feketefenyő és a többi Pinus nemzetségbe tartozó fenyő elvesztése gombászként mégis csak kellemetlen, mert nagyon sok jó gombával társulnak, amik fapartnereik híján szintén el fognak tűnni Békés megyéből. De ennél is van rosszabb, a tartós szárazságok a forrósággal és csökkenő talajvízszinttel összeadódva az őshonos fás vegetációnak is a végét jelenti. A bélmegyeri fás pusztán drasztikus mértékű a sziki tölgyes pusztulása. Pedig a kocsányos tölgy a legfontosabb fafajunk helyben, aminek ökológiai és gombász értéke igen magas. A tölgy a kőrisekkel és szilekkel együtt az egykor volt keményfás ligeterdő erdő alkotói fafajai voltak. A kocsányos tölgy kipusztulása helyben nagy érvágás lesz nekünk gombászoknak, de addigra már mi is érezni fogjuk az életszínvonalunk bezuhanásán az elszabadult klímaváltozást, amit mi gyorsítottunk fel. 

Öt napja volt a Föld napja, amit érdemes lenne átnevezni az "Emberiség fennmaradásáért" világnapra, ugyanis nem a bolygó van veszélyben, de még nem is a földi élet, hanem mi magunk. Tudom, tudom, a legostobább indok a passzivitásra, hogy én azt már nem élem meg, de ha vannak utódaid és nekik is lesznek utódaik, na ők már garantáltan megélik a még durvább szakaszait a világunk átalakulásának! Ez a fajta jövőbe beleszarás, miközben az emberek utódokat hoznak létre, eléggé kétszínű és szemétláda viselkedés. Hát nem látod, hogy milyen gyönyörű világunk van?! Hogy ez a világ önmagában a legnagyobb értékünk?! A szomorú tény, hogy még az én alacsony életszínvonalam az ökológiai lábnyom számításom alapján 2,5 Földet igényelne, vagyis magam is részese vagyok a világunk felemésztésének. Az emberiség vakvágányra futott. Ez nem fejlődés, hanem a jelenben formálódó genocídium. 

"The opening image might not seem exciting at first glance, yet it brought me joy to find water in the drainage ditch on Berzsenyi Street! I have often seen it dry, so it was a pleasant surprise to find it filled with water this time. I immediately took a photo. I also saw life-sustaining water in the meandering channel in the park, which somewhat reassured me that if the early May rains come, the wave of growth will gain strength and we will enjoy beautiful experiences. Sadly, the harsh truth is that landscape-scale desiccation, compounded by the extremes generated by climate change, is devastating the mushroom season and placing increasing pressure on us. No global conspiracy has been organized against us, but rather the excesses of our centuries-old industrial civilization have caught up with us. Or did you really think there were no consequences to the 85% loss of European forests, river regulation, the creation of agricultural deserts, excessive carbon dioxide emissions, not to mention the scattering of other significantly serious artificial pollutants? The dying population of black pine, an exotic species in the Great Hungarian Plain, goes unnoticed by many, but its demise also signals the rapid change occurring in our lives and increasingly becoming part of our everyday existence. As a mycologist, the loss of black pine and other pines from the Pinus genus is particularly distressing because they are associated with many good fungi, which will also disappear from Békés County without their tree partners. But worse yet, the prolonged droughts combined with heat and decreasing groundwater levels spell doom for our native woody vegetation. The drastic decline of the local Quercus robur (English oak) forests in Bélmegyer is catastrophic. This oak, along with hornbeams and elms, was once a major component of the deciduous hardwood forests here. The local extinction of English oak will be a severe blow to us mycologists, but by then, we will also feel the plunge in our standard of living due to the runaway climate change we have accelerated. It has been five days since Earth Day, which should perhaps be renamed "World Day for the Survival of Humanity," because it's not the planet that is in danger, nor yet terrestrial life, but ourselves. I know, I know, the silliest excuse for inaction is, 'I won't live to see it,' but if you have descendants, and they too will have theirs, they will assuredly experience even harsher phases of our world’s transformation! This kind of future-dumping, while people continue to procreate, is quite hypocritical and despicable. Can’t you see how beautiful our world is?! That this world is our greatest value in itself?! The sad fact is, even my modest lifestyle, based on my ecological footprint calculation, would require 2.5 Earths, meaning I too am partaking in the consumption of our world. Humanity has derailed. This is not progress, but a genocide forming in the present."

Korai találat

A változékony tinóru Suillellus luridus termőtestéről van sokkal szebb fotóm is, de ma pusztán csak felmérő sétát tettem (alapvetően semmi különösebbet nem remélve), így a tinóru már kifordított, megvágott termőtestéről elegendő volt a mobillal képet készítenem. Ez egy érdekes adat, mert legkorábban eddig gyökérkapcsolt gomba termőtestét május első felében találtam, április második feléből még nem volt ilyen adatom.

Ui.: Pár száz méterrel arrább egy másik lakcímen a téglavörös susulykát Inocybe erubescens is megtaláltam, vagyis ma két fákkal élő gomba korai aktivitására figyelhettem fel. 

Pengeélen táncolunk

Szerdai önarckép a vizsgálóba hozott pisztricgombával. Ez egy ehető taplóféle, de csak a zsenge termőteste, amivel a képen pózoltam már öreg volt az elkészítéshez. Viszont kimondottan látványos éke volt a vizsgálónak, sokan megálltak és kérdezték tőlem, hogy milyen gomba? Egy kicsit sikerült felélénkíteni az érdeklődést a gombák iránt, amit nagyban segít a végre valahára megérkezett jelentősebb időjárás változás is, ami hála az égnek esőt hozott! Ma hajnalban arra ébredtem, hogy ismét esik az eső. Le is mentettem a radarképet, mert oly ritka látványosság lett az égi áldás. Döbbenetes mértékű aszály alakult ki már április közepére, lásd előző bejegyzésemet, tehát tényleg nagy szerencsénk van, hogy változott a légköri helyzet, azonban nem várhatunk mindig a jó fordulatra. A klímaváltozás egy olyan mértékű folyamat, ami alapjaiban változtatja meg a világunkat! Ideje tömegesen felismerni, hogy miben élünk. Ha nem változtatunk a vízzel kapcsolatos hozzáállásunkon, gyakorlatilag az éhínséget kockáztatjuk! Víz nélkül semmiféle termelés sincs, és három nap alatt szomjan halunk, ami az egyik leggyötrelmesebb halálnem. Igen, ennyire benne vagyunk a bajban. És ez nem riogatás. 

Derűs katasztrófa

Derűs katasztrófa címmel már van egy bejegyzésem a blogban, amit 2018. késő őszén írtam egy hegyvidéki gombászat után, ami több tanulsággal is szolgált számomra. A kis kép a friss aszályhelyzet Magyarországon. Soha ilyen rosszat nem láttam még nyáron sem, és csak április közepe van! Az a nagy szerencsénk, hogy a téli csapadéknak köszönhetően egy méteren a talajban még van víz, és ez élteti a növényzetet és a gombákat. Ha viszont nem jön csapadék, előbb-utóbb a mélyrétegből is elfogy a víz és akkor olyan aszály alakul ki, ami nyomban felülmúlja a 2022-es nyárit. Pedig azt már elneveztem pokolinak. Lásd abból az évből az egyik júliusi bejegyzésemet. Milyen jó, hogy már van tíz éves dokumentációm, így egyértelműen láthatóvá válik számomra, hogy régóta igen nagy bajban vagyunk, mert már 2014-ben sem volt ideális a helyzet és olyan meleg volt, hogy gombásztárs megtalálta az év első vargányáját a negyedik hónapban.
A víz fontosságáról már 2012-ben írtam és azóta kongatom a vészharangot, hogy a vízhiány kezdi veszélyeztetni a mi létezésünket is. Ha nincs elég víz, akkor nincs mezőgazdasági vagy ipari termelés sem, és az egész civilizációnk összeomlik. Nagyon sérülékenyek vagyunk! Most komolyan, arccal előre belemegyünk a kataklizmába?!

"This has been great joy, yea, the Work of Men!"

I managed to get back to writing in the evening, and I was able to get back into the present story and play the protagonist and the other characters. Because I create my heroes from within myself, I'm totally the inside-out type of writer. I'm very adept and spontaneous at transforming my inner tensions into someone else. (Not all my heroes are human, but I can even play them if I spend enough time with them.) For my current story, I have an easy job because I have human characters and I've set the fictional medieval world as a backdrop, based on real historical European kingdoms. As I live in a country that was once also a kingdom and full of historical memories, it is not so difficult to imagine the world that gives the background to the story, and I supplement my own subject knowledge with recent reading on the subject. But world-building is less important than the acting of the characters, because it is true that the story is derived from the characters, shaped by their choices and the way they interact, and the protagonist, in the face of opposing forces, is also striving towards his goal, while having to discover his true needs and the hidden flaws he must reveal in himself if he is to achieve his goal. Yep, I write character-driven drama even if I'm otherwise writing technically somewhere between 4-5 on a list of ten, which is a far cry from classic fiction. But I take the dynamics between the characters very seriously, as they hide their true intentions and go give and take, sometimes helping each other, sometimes playing off each other, and I simultaneously produce and enjoy the story. When I can see through the eyes of the author and the protagonist at the same time, because they're both me, huh, my mind spins at top speed. Then, when I've completed a task in the weaving of the story, I drop the serotonin bomb and start one of the songs I've chosen for the story and I celebrate. 
I take Robert McKee's textbook Story seriously. I've read it twice so far, and I've made notes on the chapters. I always have the second note with me, because I read it when I get stuck. The question of the dilemma has made me think particularly deeply. Because Robert McKee is absolutely right that the protagonist does not have to choose between right and wrong, but must make a choice in which he also suffers loss and fully understands and accepts the consequences of his choice. I have succeeded in creating four choices for Alexander Ravenwood, and each is more chaotic than the last. One in particular is life-threateningly risky, but as Alexander is 17, and therefore full of adolescent verve, he considers even that a possibility. Then common sense prevails, and he chooses the one that the opposing forces originally intended for him, but Alexander has made a plan for himself by now and the "battle of kings" has begun. Even though Alexander, because of his original gender, has no chance in this fight. The story reveals what on earth I have dreamed up and what kind of story I have written. I may be writing a pulpfiction with a many of sex scenes, but this is a character-driven drama in which the brutality of life flashes out from among the many little bits of bait-and-switch. 
Meanwhile, Alexander is a minor character in the story of his little brother Gabriel, where the preparations for war between the kings are already in full swing. Alexander's story is Moonviolet, Gabriel's is The Red Prince, which I also call Twisted Red. 
Classic storytelling, great play is still amazing fun that can enthrall and enchant. It's really amazing to be an author and a hero at the same time, running my real life in parallel with fictional lives and seeing both the real and the never-been, what yet so familiar as I am creating myself from myself.

P.S.: The title of this entry is the last line of a Hungarian poem, Mihály Vörösmarty, from Thoughts in the library. Because that is my motto as a creator. 

"Magic in the air"

The truth is that I'm not mentally well at all, because I had some traumas in several stages of my childhood, which caused some minor or major dysfunctions in my nervous system. On a better late than never basis, I found schema therapy, one of the national literature of which was published in 2021 and is right here on my desk. I discovered the avoidant personality disorder first in myself, then I'm at the point where I'm head-scratching in front of my neurotic punitive parenting mode that openly wishes me dead. Being with such a cruel "voice" in the mind is not only overwhelming, it is stressful as hell.
For so many years, it was the dreaming that kept me alive, and how the mind began to create concrete heroes in night dreams that miraculously transformed the distressing reality into a story with a possible solution to the tormenting conflict through the hero. There is no consolation in the saying that "every cloud has a silver lining", because it would have been really good to spare, among other things, the insanely high anxiety. Then there's also the fact that if you've been thoroughly mentally beaten over the head by others, your odd behaviour is later identified with you and you're simply labelled a fool. And from this comes further anguish (injury).
Well, I hope you understand now where my strange attitude towards people and life comes from. It's not pessimism, but lessons learned from experience. I try to get rid of my shemas as quickly as possible because I wasted too much time on them. It would be nice to finally see my true personality, because my heroes show that I'm quite different. 

Rabbit-hearted Merwil was my first adult hero in January 2002. Well, yes, I was 24 in the prime of my life and he gave me a crazy adventure, my hero who I've loved ever since, who can always make me laugh because he's the joy of life incarnate in me, with whom strange and absurd things always happen. And I, as an observer of his adventures, laugh with him. It would be nice to have a friend like him in real life, but I have yet to find one there. But his story has a serious dramatic basis, otherwise what happens to him later would not be so amusing and ironic. I learned a lot from my traumas. They form the black stone foundation of my personality, like a dark tomb where ivy has grown and birds nest in the green and dandelions grow around it on the ground and sometimes a light breeze brings sweet scents and the sun shines on it, but the stench of rot and death is still there. Never believe me, I'll make you laugh, only to find I've given you an emotional low blow. Even in the midst of the most hilarious tomfoolery, I am aware that brutality is part of human nature and that all hell can break loose at any moment. Oh, my traumas didn't make me a fool, they made me a wise human. 
Ah, but now I'm having a great time. In the midst of all this shit, bringing my heroes to life, making them visible, is a sweet delight that drops a serotonin bomb on my mind.
Clicking on the third link in the post, Merwil mentions a children's story that I created a song for using AI. It gets much better. This is the first attempt. Okay, I just want to create for the rest of my life. There's been enough tears, misery, anguish, pointless torture. I want joy more than anything, and to resolve my conflicts through storytelling.