Ugrás a fő tartalomra

Történelmi uszadékok

A változóan felhős, szeles napon útra keltem Atival, hogy körülnézzünk a háztájiban. Alapvetően optimistán indultunk el, és a túra jól sikerült, aminek ellentmondani látszik a bejegyzés nyitóképe. Elnézve a tájfotót, teljesen érthető, hogy miért megy el, aki teheti a megyéből. A nagy táblás gabonatermesztés nem igényel sok munkaerőt. Unalmas látvány a szántó, szinte sivatag. Kevés lehangolóbb dolog van a monokultúrás termesztésnél, aminek hosszútávon több a kára mint a haszna. Azonban erre volt igény a 20. században, etetni kellett az embereket és a haszonállatokat. Nosza fel is törtek minden lehetséges földet, ami éppen nem szikesedett el a folyószabályozások után. A szülőföldemen remekül lehet tanulmányozni az ember tájformáló erejét. Gigászi munka volt az új medrek kiásása, a kanyarok átvágása, a lecsapolás, de a végeredmény felemásra sikerült. Elveszítettük a természetes élőhelyek 80%-át. Vagy többet. Nem sok maradt az eredeti vízi világból, amire pedig sok helynév utal. Ha a Google térképén nézed a tájat, láthatod az egykori kiszáradt medreket
Például ezen a kicsi részletén alul a nyaraló telkek felett láthatsz két hurkot, amit régen a Fehér-Körös vetett. Egyébként az igazi meder a telkek alatt megy, majd a kép bal oldalán felfelé és elkanyarodik jobb felé. A bal alsó sarokban az Élővíz-csatorna pici szakasza van, amit közhasznú munkával ástak ki 1777-ben. Ez az egyik vége, a másik Sikkonynál található, ahol a Gerlai-holtág, vagyis az eredeti meder találkozik az Élővíz-csatornával. A holtág keskeny sávja az egykori vízi világ leszármazottainak egyik utolsó menedéke. Különleges hangulata van. Gyerekkoromban szívesen időztem a Veszely csárda mögötti szakaszánál. Különös, de eddig mindig olyan részein laktam Békéscsabának, amik a régebbiek közé tartoznak. Például jelenlegi otthonom közelében található a város legrégebbi háza. A Bánát utcában laktam életem kezdetén. Sok-sok évig éltem Fényesen, ami a Veszely csárdától délre található kertváros, aminek határában volt egy Árpád-kori falu, Fövenyes. Ugyanígy a csárda neve egy másik Árpád-kori, a török időkben elpusztult falura utal, Veszére. Ez a nevét egy halfogó eszközről kapta, a vejszéről*. A sárga pötty a térképen nem a falu helyét jelöli, hanem a nyitókép készítésének helyét, a Veszei-halmot. 
 A tanyákhoz vezető földúton álltunk meg és átvágva a felszántott napraforgó táblán felsétáltunk a tetejére, amin almafa nőtt. Innen lőttem pár képet az agrártájról, aminél lehangolóbbak csak a házak tűzfalai a főváros belső kerületeiben. Jó kérdés, hogy a Veszei-halom a megyében található számos földhalom közül melyik típusba tartozik: lakó, sír, őr, határ. A megye területe már a mezolitikumban lakott volt. Ekkor keletkeztek a lakóhalmok, így ezek a legrégebbiek. A Veszei-halom túl kicsi, hogy ebbe a típusba tartozhasson, vagy akár temetkezési célú legyen, így a másik kettő valamelyike lehet. Ketten a tetejéről elég nagy területre ráláttunk, így akár lehetett őrhalom. Egyébként minden (kun)halom védett, mert fontos tájképi elemek, némelyik gazdag leletanyagot őriz, és többön az eredeti sztyeppi növényzet lelt menedékre. A megyében a legérdekesebb, és túracélpontnak tökéletes a Vésztő-Mágor kettős halom, ahol több évezred leletanyaga és egy Árpád-kori monostor alapja egyszerre tekinthető meg.
 Sajnos az ó-gerlai monostor nem maradt fenn, mert a 19. században teljesen felhasználták tégláit és köveit egyéb épületekhez. Ha bármi megmarad belőle a felszín felett, akkor ugyanolyan látványos bemutatóhely lehetne mint a vésztői Csolt-monostor. Ez van a helyén, és közel sem biztos, hogy jól sikerült Atival betájolni, hogy hol állhatott.
A Veszei-halom meglátogatása után a Kovácsi-erdőbe mentünk, ami Gerlát és Békést összekötő út mellett található. Itt állt valahol, a fotó készítési pontjának a közelében a monostor. Vissza fogunk térni ide, hogy tényleg ott készítsek képet, ahol néhány maradványa rejtőzik. Ez egy meglepően dimbes-dombos rész. Persze ezek nem igazi dombok, inkább csak hordalékkúpok, amiket a Fehér-Körös rakott le a múltban. Az egyik meder ág a kép bal oldalán látható. A jobb felén pedig egy ilyen hordalék sziget van. Az erdőben három "sziget" található, és ezek valamelyikén épült a templom. A mederág, a szigetek is mind jól érzékeltetik, hogy mennyire a víz uralta a megye múltját. Hihetetlen, hogy a folyószabályozásokkal mennyire megváltozott minden. Eltűnt a vízi világ a 19. században. Sajnos az erdőknek már a 17. században vége lett, és nem sok maradt belőlük nagy bánatomra. 

Érdemes összevetni a térképrészleten a települések kiterjedését a fás élőhelyekével. Nos, ennyi az annyi. Elkeserítő. Persze fő az optimizmus! Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Ezért mániám minden, ami az egykori keményfás ligeterdőkhöz kötődik, így például a növények. Nagy kedvenceim a lombfakadás előtt nyíló erdei virágok. Sajnos a régebbi erdőfelújítási gyakorlat: tuskózás és mélyszántás túlságosan odavágott az érzékenyebb fajoknak, így jelenlegi "erdőink" lehangoló képet nyújtanak, kb. mint a szántóink. Mindenfelé nitrogén felhalmozódást jelző növények: csalán, kányazsombor, bodza. Az ilyen részekre nem is megyek be. Sarkon fordulok, és másik részen próbálkozok valami kis töredékét megtalálni a múlt gazdagságának. Régésznek érzem magamat, csak én nem tárgyakat, hanem élőlényeket keresek. Pechemre elsődleges a gazdasági érdek, a pénz beszél, az ember ugat, így a picit jobb erdőtagokat is kitermelik. Esélytelen, hogy a Körös-köz erdői, amit a térképen láttok, erdőrezervátummá válhassanak. Ennyi maradt, és ebben is csak a pénzt látják a tulajdonosok. Pedig természet nélkül nincs jövője a fajunknak. Mindjárt elmegy az életkedvem... Mielőtt magamba fordulnék, bemutatom a nap sztárját, ami a fő célja volt a túrának. 
A ligeti csillagvirág Scilla vindobonensis az illatos jácint rokona, egy alcsaládba tartoznak nemzetségeik. A jácintnál kisebb, de virágainak kék színe feltűnő. A nedves élőhelyeket kedveli, amilyen a keményfás ligeterdő. A Körös-köz erdőiben, amik jobb vízellátású részen vannak és ligeterdő jellegűek, viszonylag gyakori. Mi Atival idősebb csertölgy ültetvényben leltünk rá, ami közel van a Fekete-Köröshöz. Ha a virágzó tő közelében nem lett volna még több bimbós, akkor körbetáncolom örömömben. A ligeti csillagvirág egy igazi erdei faj. Jelenléte örvendetes, jó jel. Körbefotóztam a csodás apróságot, és óvatosan kitipegtem a fák közül, mert nem akartam egyet sem eltaposni. Elégedetten rogytam le az anyósülésre. Megtaláltuk a szép virágot, az egyik kincsünket. 
Hazafele úton gondolataimba temetkeztem. Én és Ati már az agrár nagyüzembe születtünk bele, és kicsiként mit sem tudtunk a múltról. Felnőttként csodálkozok rá a mértékekre és bámulok a múlt mély kútjába. Vajon, milyen lesz a táj tízezer év múlva? Mit fognak gondolni az akkor élők a mi hátrahagyott dolgainkról, amik átvészelik az évezredeket?

Folyt.köv.


*Ajánlott olvasmány Szűcs Sándor Régi magyar vízivilág című könyve.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csalóka őzlábgomba

A mérgező őzlábgombaChlorophyllum molybdites melegkedvelő faj, a mi éghajlatunk egyelőre túlságosan hideg neki, azonban már megjelent a Földközi-tenger térségében. Előfordulhat, hogy a klímaváltozás miatt végül bejut a Kárpát-medencébe. Ez kevésbé lenne örvendetes, mert fiatalon megkülönböztethetetlen a piruló őzlábgombátólChlorophyllum rhacodes.Sajnos tényleg mérgező, erős hányást és intenzív hasmenést okoz. A méreganyagai nincsenek azonosítva, feltehetően egyes fehérjéi okozzák a mérgezést. Felismerését egyetlen különleges tulajdonsága segíti, a spórapora zöld(!) színű. Emiatt lesznek az érett termőtestek fehér lemezei zöldes színűek A rokonaihoz hasonlóan korhadékbontó, emiatt városi parkoktól, erdőszéleken át, az erdők belsejéig számos élőhelyen megtalálható. Esős, meleg őszökön hatalmas boszorkánykörökben fejleszti termőtesteit. Észak-Amerikában sokszor megtéveszti a hobbi gombászokat, akiket a csillapíthatatlan gyomorrontás döbbent rá a tévedésükre. Szerencsére hazánkban még…

Családok és nemzetségek: tinórufélék

A májustól októberig tartó fő gombaszezon legkeresettebb gombája a tinóru nemzetségbe tartozik, azonban a gombász az ízletes vargánya mellett a rokonait is örömmel látja a kosarában és az asztalán.
A tinórufélék Boletaceae hagyományos, kalap+tönk felépítésű termőtesteket fejlesztenek. A termőtestek változatos méretűek, 5-30 centis kalapátmérő közt minden méret előfordulhat. Egyes nagyra nőtt vargányák akár egy kilósak is lehetnek.
A tinóruk könnyen felismerhető gombák. Elég csak a kalapjuk alá nézni, és jellegzetes, csövecskékből álló, könnyen lehúzható termőrétegükről azonnal tudjuk, hogy tinórut találtunk. (A taplók szintén csövecskés termőrétegűek, de náluk a hús és a csövecskék összenőttek, szétválaszthatatlanok.) A tinóruk együtt élnek a fákkal. Gyakran a társfa azonosítása segít a tinóru meghatározásában. A családon belül a legfontosabb nemzetség a vargányáké. A Boletusokat nevezik még valódi tinóruknak is. Megjelenésüket és némely faj kiemelkedő ízét tekintve megérdemlik a …

Halálos hetes

Az emberek többsége kerüli a gombákat, mert keveset tudnak róluk. Az ismeretlentől tartózkodunk, félünk. Pedig a gombák a földi élővilág fontos részei. Ezt rég felismerték a hobbi kutatók, profi tudósok és nekik köszönhetően bőséges ismeretanyag halmozódott fel a természet különceiről. Az ismeretgyűjtés a jelenben is zajlik, a tudásunk folyamatosan gyarapodik. Rajtunk múlik, hogy leszámolunk a félelemmel, és megismerkedünk a gombákkal. A gyilkos galóca nem egy mumus, ami szánt szándékkal megeteti magát a gyanútlan emberekkel. A többi mérgező gomba sem magától kerül a tányérunkba, hanem az ismeretek, a gyakorlat hiánya miatt.
A számunkra ártalmas gombák az élőhelyükön hasznos korhadékbontók vagy a fák partnerei. A mérgező vegyületeik ellenére teljesen ártalmatlanok. Ha felismered, nem eszed meg. Ennyi az egész. Ez a titka a gombamérgezés elkerülésének. Nem kell rémmeséket kitalálni róluk, és hamis információkkal riogatni egymást. A gombákkal semmi baj sincs, mi fújjuk fel…