Ugrás a fő tartalomra

Írott-kőtől Szekszárdig öt nap alatt V.

Szeptember 28-tól október 2-ig tartó dél-nyugati kalandozásunk utolsó napja virradt ránk a tizedik hónap második napján. Az időjárás évszakot készült váltani, így kora reggel a napkorong helyett szállásunk ajtajából a vonuló felhőzetet láttuk meg. Sietnünk kellett, hogy folyton az eső előtt legyünk. Fél nyolckor elbúcsúztunk szállásadóinktól és belevágtunk az őrült tekergőzésbe a kéktúrán autóval. Hazafele tartottunk, három teljes napot töltöttünk az Őrségben, alapvetően pihenni mentünk, aztán szinte folyton hol itt hol ott voltunk. A hazaút sem sikerült túl pihentetőre. Elsőnek Zalalövőn álltunk meg, ahol a vasútállomáson pecsételtem. Tudom, hogy nem elegáns csalni, de a kéktúra az őrségi utazás bónusza volt, nem terveztem szakaszok bejárását, csak érinteni akartam, ott lenni rajta. Azért egy szakaszt bejártunk Atival, Szalafő-Kondorfa. Most időnk se volt a túrázásra.
Zalalövő után érintettük Zalaegerszeget, majd jött a következő zalai nagyváros, Nagykanizsa. Itt sem álltunk meg, száguldottunk tovább Kaposvárra, ami Somogy megyeszékhelye. 

Innen délre fordultunk, mert egy pecsételőpontot beírtam a tervbe: Simonfa. A Meteor kulcsosháznál viszont nem tudtam pecsételni, mert hiányzott a pecsét. Ki vihette el, és minek kellett neki? Lőttem egy képet az épületről. Közben az égen alaposan beelőzött minket a felhőzet. Sietnünk kellett. Ismét autóba pattantunk és visszatértünk a főútra, hogy elhagyva Somogyot, belépjünk Baranyába. A vasárnapi hazaútnak lehetett volna a neve, dél-nyugati megyeszékhelyeink, mert mindet érintettük, a szélükön áthaladtunk. Sőt Kaposváron egy rövid nassolás idejére meg is álltunk. Keseregtem magamban, hogy nincs több időnk (pénzünk) heteket barangolni dél-nyugaton. Vonz az a lankás-dombos, erdős táj. Azonban amennyi jutott belőle az is szép és jó volt. Mentünk tovább Pécsre. Sajnos a Misina tetőre nem jutott szűkös időnkből, pedig de jó lett volna ránézni Pécsre, ahol egy évig éltem, és akkor sosem mentem fel a toronyba. Egyszer jártam ott, 1992-ben a vándortábor nyitónapján. 
 Talán a tábor harmadik napján mentünk át Abaligetre, hogy megmártózzunk a tóban és bejárjuk a barlangot. A tó vize nagyon hideg volt, éppen csak térdig mentem bele, aztán jöttem is ki. A bátrabbak úsztak egyet. Majdnem negyedévszázaddal később kisebb időutazással ért fel ismét ugyanott lenni. Abaligeten két pecsétet találtam, mindkettővel nyomtam egyet a zsebnaptáramba. Ezzel letudtam egy újabb pecsételőhelyet. Egyetlen egy volt még a listámban, a túra keleti vége, Szekszárd, de előtte várt ránk két kitérő. Az egyiket szívesen kihagytam volna, hasonló okból mint a szombati emléktúrát. A másik helyre szívesen mentem, mert komolyan hittem, hogy a fás legelő megnyerheti az év fája versenyt. Kár, hogy egy idegenhonos platán nyert, aminek semmiféle természeti értéke nincs. Mennyivel szebb lett volna győztesnek a fás legelő! Akkor október elején még nem tudhattam a végeredményt, javában zajlott a szavazás.
 Baranya megyében autózva egy időre elbóbiskoltam, a monoton szürke ég, a motor hangja elálmosított. Azonban a Zengő közelében felébredtem és lőttem egy képet. A hegyre felmásztam 1992-ben. A lábánál, Pécsváradon ért véget a két hetes tábor, ott töltöttük az utolsó teljes napot. Most csak áthaladtunk a településen, mert egy régi kívánságomat akartam teljesíteni, meglátogatni Rockenbauer Pál nyughelyét. Amikor a 2014-es őrségi út után mondtam Atinak, hogy legközelebb elmegyünk Zengővárkonyba is, nem gondolta volna, hogy tényleg ráveszem a nagy kitérőre. 2016 október másodikán a fa útjelző táblákat követve, megtaláltuk a vörösmárvány tömböt a sorsára hagyott gesztenyésben. A felverődött szeder, az elszáradt fák a szürke éggel társulva lehangolt minket. Egyáltalán nem olyan volt a hely, ahogyan 1990 előtt kinézett. 
A sír mellé leraktuk a napokkal korábban az Írott-kőn felvett kődarabokat. Aztán a szemerkélő esőben elszaladtunk gesztenyét gyűjteni. Olyan nincs, hogy itt ne szedjünk fel egy szemet se! A sírtól messzebb, egy fiatal fa töménytelen gesztenyéjéből kapkodtunk fel egy-két kilónyit. Szőnyegszerűen borította a fa alját a sok szúrós kupacsba zárt, érett termés. Sajnálkoztam, hogy itt a front felhőzete felettünk és az idő is mardossa sarkunkat, nem maradhatunk telepakolni a szatyrunkat. Hát, akkor irány az autó. Ati előrement, én még maradtam egy percet a sírnál. A tisztelet és köszönet egy perce. Csak utána sétáltam vissza a kocsihoz és szálltam be. Megnéztem az útitervet, pontosítottam a GPS-ben a fás legelő koordinátáit és nekivágtunk az újabb szakasznak. Az útvonal alapján előbb Szekszárd jött, Tolna megyeszékhelye, és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli kéktúra keleti végpontja. 
Itt is a vasútállomáson találtunk rá a pecsétre. Ati lőtt rólam egy képet, amint mosolyogva beütöm a zárópecsétet. Ezután kimentünk az épület elé, és megláttam a villanyoszlopon az Alföldi Kéktúra tábláját. Innen indul vagy ide érkezik meg, aki belekezd. Nekem itthon megvan mindhárom sorozat és sokszor megnézem a kedvenc részeimet. Persze néha egyben "ledarálom" valamelyiket. Visszaadja a régi osztálykirándulások hangulatát, amikor általános iskolásként járhattam az ország több pontján. Jó emlékek. A sorozat mellett van egy jó kéktúra blog, aminek beszámolóit gyakran elolvasom. Szerkesztője már bejárta a kék kört, háromszor az első szakaszt, kétszer a másodikat és egyszer a harmadikat. Szenvedélyes kéktúrázó. Bennem nincs meg ez a szintű elszántság. Ismerem a határaimat, és egy 20 kilométeres nehezebb szakasz vége felé már rettenetesen nyűgös lennék, és olyankor se a fennköltség, se az öröm, se az elégedettség nem jellemző rám. Ami szenvedéssel járna együtt, nem mókás számomra. Pont ennyi és így elég volt a kéktúrából*. Nosztalgia faktor maximumon pörgött. Atival pacsiztunk, hogy megcsináltuk, teljesítettük a dilis tervet és jártunk az Írott-kőn, Szekszárdon és közben itt is ott is. Ideje volt hazatérni, de előbb még meg akartam nézni a fás legelőt. Szinte hihetetlen volt, hogy még maradt időnk Bogyiszlóra is.
 Elérve a települést, Ati kissé kétségbe esett, hogy tudom-e merre megyünk. Megnyugtattam, a Duna felé kell menni és ott lesz valahol a legelő. Képeket néztem róla, fel fogom ismerni. Ati beletörődött a bizonytalanságba és mentünk a Dunának. Aztán hirtelen felkiáltottam: ott van! Balra volt egy földút, rákanyarodtunk és megálltunk. Jobb felé egyből egy tájékoztató tábla várt minket, ami a legelőt mutatja be. Ekkora már elkerülhetetlenül rajtunk volt az esőfelhőzet és pár perc fotózás után esni kezdett. Elégedetten ültem vissza az autóba. Most már tényleg hazamehettünk. Minden megvolt. A hazaút további része eseménytelenül telt. Ati pontosan és gondosan vezetett. Én az út nagyobbik részét átaludtam. Este tíz felé érkeztünk meg békéscsabai otthonunkhoz. A cuccokat szétdobáltuk a szobákban, majd átöltözés után döltünk le. Kifáradtunk. Ilyen az aktív pihenés. Teljesen kikapcsol. 

*Ez így nem teljesen igaz. Érdekel a kéktúra, de sem fizikailag, sem anyagilag nem állok túl jól. Persze lehet nagyon praktikusan csinálni; bőven találni jó tanácsokat, javaslatokat, tippeket. Azonban most biztosan nem kezdem el. Terveim alapján 50 éves korom után, amikorra sikerül valamennyire összekapnom magamat, akkor egyben kiveszek egy év szabadságot és bejárom a kék kört, a magyar zarándokutat. Jelenleg egyetlen egy része érhető el könnyedén számomra, az Alföldi Kéktúra Békés megyére eső útvonala. Ez sem kevés, cirka 240 kilométer. Kezdetnek tökéletes volna. Majd meglátom, hogyan alakulnak erre az évre vonatkozó terveim, sikerül túranapokat találnom, felszerelést vennem, társakkal egyeztetni stb.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csalóka őzlábgomba

A mérgező őzlábgombaChlorophyllum molybdites melegkedvelő faj, a mi éghajlatunk egyelőre túlságosan hideg neki, azonban már megjelent a Földközi-tenger térségében. Előfordulhat, hogy a klímaváltozás miatt végül bejut a Kárpát-medencébe. Ez kevésbé lenne örvendetes, mert fiatalon megkülönböztethetetlen a piruló őzlábgombátólChlorophyllum rhacodes.Sajnos tényleg mérgező, erős hányást és intenzív hasmenést okoz. A méreganyagai nincsenek azonosítva, feltehetően egyes fehérjéi okozzák a mérgezést. Felismerését egyetlen különleges tulajdonsága segíti, a spórapora zöld(!) színű. Emiatt lesznek az érett termőtestek fehér lemezei zöldes színűek A rokonaihoz hasonlóan korhadékbontó, emiatt városi parkoktól, erdőszéleken át, az erdők belsejéig számos élőhelyen megtalálható. Esős, meleg őszökön hatalmas boszorkánykörökben fejleszti termőtesteit. Észak-Amerikában sokszor megtéveszti a hobbi gombászokat, akiket a csillapíthatatlan gyomorrontás döbbent rá a tévedésükre. Szerencsére hazánkban még…

Családok és nemzetségek: tinórufélék

A májustól októberig tartó fő gombaszezon legkeresettebb gombája a tinóru nemzetségbe tartozik, azonban a gombász az ízletes vargánya mellett a rokonait is örömmel látja a kosarában és az asztalán.
A tinórufélék Boletaceae hagyományos, kalap+tönk felépítésű termőtesteket fejlesztenek. A termőtestek változatos méretűek, 5-30 centis kalapátmérő közt minden méret előfordulhat. Egyes nagyra nőtt vargányák akár egy kilósak is lehetnek.
A tinóruk könnyen felismerhető gombák. Elég csak a kalapjuk alá nézni, és jellegzetes, csövecskékből álló, könnyen lehúzható termőrétegükről azonnal tudjuk, hogy tinórut találtunk. (A taplók szintén csövecskés termőrétegűek, de náluk a hús és a csövecskék összenőttek, szétválaszthatatlanok.) A tinóruk együtt élnek a fákkal. Gyakran a társfa azonosítása segít a tinóru meghatározásában. A családon belül a legfontosabb nemzetség a vargányáké. A Boletusokat nevezik még valódi tinóruknak is. Megjelenésüket és némely faj kiemelkedő ízét tekintve megérdemlik a …

Halálos hetes

Az emberek többsége kerüli a gombákat, mert keveset tudnak róluk. Az ismeretlentől tartózkodunk, félünk. Pedig a gombák a földi élővilág fontos részei. Ezt rég felismerték a hobbi kutatók, profi tudósok és nekik köszönhetően bőséges ismeretanyag halmozódott fel a természet különceiről. Az ismeretgyűjtés a jelenben is zajlik, a tudásunk folyamatosan gyarapodik. Rajtunk múlik, hogy leszámolunk a félelemmel, és megismerkedünk a gombákkal. A gyilkos galóca nem egy mumus, ami szánt szándékkal megeteti magát a gyanútlan emberekkel. A többi mérgező gomba sem magától kerül a tányérunkba, hanem az ismeretek, a gyakorlat hiánya miatt.
A számunkra ártalmas gombák az élőhelyükön hasznos korhadékbontók vagy a fák partnerei. A mérgező vegyületeik ellenére teljesen ártalmatlanok. Ha felismered, nem eszed meg. Ennyi az egész. Ez a titka a gombamérgezés elkerülésének. Nem kell rémmeséket kitalálni róluk, és hamis információkkal riogatni egymást. A gombákkal semmi baj sincs, mi fújjuk fel…