Júliusi eső áldás a gombáknak

Három napon át figyeltem a felhőket a verandáról és közben ujjongtam magamban, hogy részem lehet egy rövidke, nyári szezonban is. Az időjárás emlékeztetett a három évvel korábbira, amikor 2011-ben július 21-től tíz napon át sekély ciklon és magassági hideg légörvény alakította az időjárásunkat. A kettő együtt kiadós csapadékot zúdított az országra. Sok helyen egy hónap csapadékmennyisége hullott le alig két hét alatt. Ami a ciklon után történt, ma már történelem. A vargányák nagy tömegben bújtak elő augusztus első hetében, és a rutinos gombászok telepakolták a kosaraikat és ládáikat: első kosár, második kosár, harmadik kosár és így tovább.
Bár most csak pár napon át hullott az égi áldás, de a mostani magassági hidegcsepp előtt már átvonult két hidegfront, illetve három, mert a kedd este is jött egy, és azok is adtak több-kevesebb esőt, csak éppen elszórtan. A mostani időjárási helyzet az egész országra nézve kedvezőbben alakult. Talán mindenhol volt csapadék. A gombászoknak jók az esélyeik, hogy tuti lelőhelyeiken ráleljenek a kedvenceikre pár napon belül.
Sajnos a nyaraink igazi kontinentális nyarak, vagyis forrók és szárazak. Évről évre meglepnek minket a hőhullámok, amikor tartósan 27 Celsius fok felett alakul a napi középhőmérséklet. Ekkor harmadfokú hőségriasztás van érvényben. Sokakat megvisel a nagy forróság, de a gombászok duplán szenvednek, gyötör minket a kánikula és a gombahiány hőhullám idején. Azonban a következő kifejezések hallatán öröm gyúl a szívünkben: hosszúhullámú teknő, hidegcsepp- vagy örvény, mediterrán ciklon, sekély ciklon, meleg-nedves szállítószalag, mezoléptékű konvektív rendszer. A mai nap kiadós esőit egy gyengülő magassági hidegörvény és egy meleg-nedves szállítószalag okozta. A lenti képen a légnyomás fehér vonalai és a szélirányt jelölő nyilacskák jól kirajzolják az örvényt. Ez lassan elhagyja az ország területét és feloszlik. Sajnos nincs "utódja". A GFS térképeit böngészve ránk húzódhat a szaharai forróság, ami nagyon nem jó.


Persze a nyaralók várják az igazi nyarat, de a gombász nem örül a kánikulának. Jól tudom, hogy az ősz az igazi szezonja a gombáknak, amikor már alacsonyabban jár a Nap, párásak a hajnalok, a tájat csendes esők öntözik és a nyári forróság távoli (rossz) emlék. Ennek ellenére jó tudni, hogy a gombák nyáron is teremnének, ha több esőt kapnának. Mázlisták vagyunk, amikor júliusban napokra elromlik(?) az idő és zuhog az eső. Végre részem lehet egy nyári szezonban is! Megyek a hegyekbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése