My August photos

Please click on the picture to see it in full size! It shows the Sas constellation with a detail of the summer Milky Way. On the evening of the twenty-second, I went out into the garden with the camera attached to the tripod, on which I put the professional, high-power lens. It already showed me the Milky Way despite the city light pollution. If I am still alive in 2024, I will definitely go to a place in the world where the central part of the Milky Way, the core of the disc of our galaxy, can be clearly observed. Ever since I was a child, I have been fascinated by the fact that we are in a giant galaxy, and if I look up at the autumn sky, I can see the approaching Andromeda galaxy, which after billions of years will start a complicated gravitational-dance with the Milky Way and the two large galaxies will become a larger, but barren, elliptical galaxy. Please look up the evolution of the galaxies, it's very interesting.

In the 32nd week of the year, there was a series of astronomy programs in the country organized by the Hungarian Astronomical Association and several smaller associations and planetariums, which also mobilized amateur astronomers in large numbers. I went to the program in Csaba. And what bad luck, just then a thunder cloud danced right above us, the remnants of which covered a large part of the sky even at ten in the evening. The DSLR frame had the 18-55mm kit lens, which I held freehand. I was glad I managed to get a good picture. In 2024, there will also be a series of astronomy programs in August. But if everything goes well and my plans succeed, I won't be in Hungary anymore. It is very instructive for me how associations dealing with education and the good things in struggle to survive. I have no desire to participate in this tragedy in the sequel. I have only one life.

I photographed Conocybe deliquescens on the first of August and I was particularly happy with this mushroom, because it only grows in abundant dew and withers by midday. On the first day of the month, I took photos of some mushrooms, but it was not the mushroomiest day in August. What's sad is that there was no point in picking mushrooms at all, I didn't even want to go to the mountains, because it doesn't rain enough in the mountains either. We received 41 mm of precipitation, which was not sufficient at all considering the strong evaporation. It did not alleviate the severe water shortages of 2021 and 2022 at all! I could observe this in my excellent urban mushroom habitat, which remained extremely dry despite the "lots" of summer rainfall! The climate change is an extremely powerful process that affects the entire planet and is changing the lives of people everywhere. Nevertheless, I do everything to "save" myself.

In the middle of August, there was a crop wave here as well, but the mushrooms really hit you there, where 100 mm of rain fell. It's fantastic that I could see shaggy parasol Chlorophyllum rhacodes, Medusa mushroom Agaricus bohusii, giant puffball Langermannia gigantea. Agaricus bohusii is a protected mushroom in Hungary and an important character species of my local mushroom field. The fruiting bodies reminded me of the recent past, when it was a great experience to deal with mushrooms, but climate change really ruined my green project. But I'm glad that there were rains in August, the mushrooms grew and I was able to enjoy the greenery a little. I haven't moved out of the city since I became fatally poor, I'm tied to a place and have adventures in my head. I am taking photos and writing a novel while looking for work in Western Europe. See some more photos from the August material of my 2023 photography project.

I gave it with pleasure

The eyes do not lie in my case. On 26 August 2017, I took my self-portrait with the Canon PowerShot A630, which I received from a shroomer-friend in February that year and which has once again become a useful tool for me. I have always appreciated the useful, the good, the beautiful. This will not change, as I was born with such a nature. In 2017, I came across a book that sparked a sense of local patriotism in me. I have leafed through the 'Körös-Sárréti útikalauz' several times with amazement. Published in 1984, it was worked on by several local experts in collaboration with nature walkers. I was only six years old in the year it was published, but living in a small flat in a panel apartment I wanted a lot to go and explore outdoor, and when I first visited Póstelek on a school trip in May, I was captivated by its green atmosphere. As long as the hot, dry summers and low precipitation winters (no snow cover!) of climate change didn't start to visibly damage the vegetation, it was a joy to explore the green and see the sights. I loved adding to the blog.

All photos in this article are from six years earlier. The 'Mályvádi hike' takes you right around 'Kétkörösköz', my mushroom "kingdom", which has now changed considerably and gone into decline. In my photo how big the green is and how small the people are! It expresses well our dependence on nature, which surrounds us and provides us with all the good things we need to live. I will have to watch the decline of green that will inevitably reach us and cause us considerable hardship, ultimately caused by our irresponsible use of the land and other blind acts for our own comfort. But I've already written about this several times, this one is on a different subject. That I loved what I did. My green mission was true and I gave it my all. The heyday of the blog was between 2012-2017. Just scroll through the archives and you'll find dozens of articles about the amazing fungi. It was exciting to research mushrooms offline and online and share more and more interesting facts about them.

Here, for example, is the chicken of the woods Laetiporus sulphureus, a fierce eater of trees, but its fruiting bodies are a special treat in the state shown in my photo. Unfortunately, it was on the other side of a ditch, out of reach. I have often eaten them gently precooked and then breaded. This is another good memory, as vivid as if it had just happened today. It is normal I feel a grief. At the end of 2022, I stopped actively mushrooming because I realised that climate change was dealing a fatal blow to my green mission. I haven't found my new job yet, drifting in one place and clinging to another dream that has also haunted me since childhood, storytelling. Of course, I can't stay like this, because I literally crush myself and am simply killed by the duality of learned helplessness and grief. I've also written a few times about the Hungarian mentality, that we are an abusive wreck of a society, incapable of dialogue, truth-telling, real struggle and action shoulder to shoulder. I have confronted the pattern that has been beaten into me, jumped over my shadow when I spoke out for mushrooms, and organized a small community and led many, many tours in addition to writing articles.

It was a warm summer day six years ago, but today there is a third-degree heat alert, with temperatures of up to 38 degrees Celsius in the shade here and there in the county. This heat is too much for our native trees, they are dying in droves. Many of our favourite fungi live in association with trees, and when tree partners dies, so does the fungus. It is very depressing to see the decline. I have not been able to stand in the way of the inevitable, because as a human being I am part of a civilisation that has taken a heavy toll on nature. Confused, I spin around, wondering what I should do, how best to stick to my principles and save myself, so that I can do something bigger for the mushrooms. I need to go higher up the spiral, not staring into the abyss, but upwards, setting a new goal. I did so many things, I really jumped my shadow when I am an introvert with avoidant personality disorder, but I went out to give lectures on mushrooms. When one realizes a truth, how precious nature is, how it gives us life, then fear is surpassed by awe. One must not forget that one has a larger part and responsibility for life. Recognizing this makes us more than what is instilled in us by an oppressive system that needs unwitting puppets (consumers). This is also a topic I have written about several times and is not part of my current writing.

Also in 2017, the clayey black soil of the county dried very quickly in the hot weather. The small fruiting body of the ruby bolete Hortiboletus rubellus emerged from the cracked soil, showing us an example of perseverance. Mushrooms have an impressive vitality. I know for a fact that they can survive a man-made climate disaster. Climate change is a very serious threat to higher organisms and to us. Even I can't fully grasp the magnitude of the problem, just enough of what I see happening locally and in the nearby mountains. They also make me panic to add to my personal problems. It's a crisis that either spurs you to strong action that takes you to a higher level, or consumes you prematurely. Anyway, I know what I want to do, but stepping out into the world alone has never been an easy feat. But early time I jumped over my own shadow, I proved by action that there is more to me than I think, trembling with fear. For these videos, I also had to face fear hard, and although I didn't always win, the videos I made show that I triumphed over learned inertia on several occasions. Life is a struggle, how could it be otherwise, when the universe is shaped by incredible forces against which man must stand. Fungi are also wonderful survivors, and humans have everything they need to live fully and preserve life. I couldn't conclude the local section of my green mission with a better closing sentence: be good, love mushrooms and do what you can for life, so that there is a future for humanity.

Így nem lehet élni

Fura a magyar ember, mert kínjában önmagát bántja és bálványozza a kizsákmányolóit, akik a nemzet nevében irdatlan vagyonokat hasítanak ki maguknak a haza testéből. De miért van így? Mindenkinek egyetlen egy élete van. A józan életösztönnek meg kéne akadályoznia, hogy az emberekre rátelepedjenek a szélhámosok. Sajnos, nemzeti sport a mások kárára történő érvényesülés, ami végső soron kizsigereli az országot. Még egyszer, mindenkinek egyetlen egy élete van, amit a józan eszű ember békében szeretne leélni. Ezért kapásból lehetetlenség folytonos "csatazajban" létezni. A narancsos banda folyton veri mérhetetlen farkaséhségében a kondér oldalát és ordibál, hogy azt se tud az Uráltól keletre vagy nyugatra élsz. A betyárok a csárdában mulatnak, avagy a magyarok kinevelték a saját eltorzult lelkiismeretük élő rossz szellemeit. Bizarr megoldás az önostorozásra és a felelősség elkerülésére, amiben van még egy eszement bakugrás, hogy nem a betyárok a rosszak, hanem ők a jók, akik megvédik a magyarokat a tudjukkiktől, akik általában valami ismeretlen oknál fogva, zsidók. (Elnézést kérek, de a magyarok hagymázas észjárása(?) olyan szinten abszurd, hogy most röhögök. De tényleg, mindenhol zsidót látnak, még engem is neveztek annak, pedig tényleg nem vagyok az. Hanem magyar származású európai vagyok.)

Így nem lehet élni, hogy mentálisan zavart emberek felnéznek olyanokra, akik köztörvényes bűnözők. Valahogy a KÖZ megszűnt. Ja, kisajátították maguknak. Törvény? Amióta 2011-ben a betyárok írtak maguknak egy alaptörvényt, hát, az úgy szóval, nincs. Pláne, hogy a törvényesség felett őrködő főügyész is betyár. Van még a világon egy ilyen ország, aminek a népe ennyire szereti bántani önmagát?! Ennyire képtelen felismerni a saját érdekeit? Ennyire szereti, ha terrorizálják?! Mi a fészkes fene történik itt 1990 óta?! Tizenkét éves voltam az első "szabad" választás évében, és 1998-ban húsz évesen szavaztam először, amely májusi napra a mai napig emlékszem. Az érzésre. Elhittem, hogy egy közösség része vagyok és jó érzés volt. Visszanézek fiatalkori önmagamra, és én szégyellem magam a hagymázas bolondok helyett, akik tapsolnak a betyároknak. Mert érzem az árulás terhét. Nem, nem külső erők törnek ránk. Hanem a teljesen közönséges önzés, a kisember tévedése, hogy csak akkor lehet nagy, ha státuszszimbólumokkal bástyázza körül magát. Erre elkeserítő példa a csodacsatár, aki olyan szinten kismagyar, hogy többek közt a budai várba költözött. Aki önmagával békében van, érzi saját magát, a teret, amit kitölt, a hatókörét, annak nincs kényszere pótszerekre.

A lelki gyengeség biztos jele a túl sok bármiből és az is, ha valaki valami külső "eszményben" véli megtalálni az "igazat". Közben tort ül rajtunk számtalan bűn. Nem kezdem el felsorolni, mert megszakad a szívem. Így nem lehet élni. Hogy többek közt, nekem mint állampolgárnak semmi esélyem a maffia-kormánnyal szemben. Amikor egy szervezet a saját kedve szerint formálja a törvényeket: visszamenő törvénykezés, salátatörvények, egy éjszaka áttolt törvények, nem éppen a normalitás és kiszámíthatóság, valamint a megbízhatóság jelei. Nekem már ennyitől hidegrázásom van, de valahogy a magyarok zöme azt hiszi, hogy ez rá nincs hatással. Én nem vagyok egy túl okos ember, tényleg csak józan paraszti eszem van, de látom, hogy ez így ROSSZ. Ilyen mértékű torzulása valaminek, mindig veszélyes. A magyar nemzet nem külső erők miatt van nagyon nagy bajban, hanem a belső romlása miatt. Nincsenek normák. Az erkölcs? Mi az? Hagyjuk már a kereszténységre hivatkozást! Basszus, ez a nép Jézust is vagonba lökte volna, ha pechére erre jár 1944-ben.

Mentálisan zavart emberekkel kevés dolgot lehet tenni. Képtelenek még az önvédelemre is, és becsicskulva a bántalmazónak annak szavára bármikor csőcselékké állnak össze. A hangos kisebbség, ami érzi a vesztét, mert a 21. században életképtelen. Nem is érti, hogy mi minden változott meg, és micsoda elképesztő folyamatok zajlanak. A vesztét érezve bárki megzakkanhat, pláne hogy előtte torz minták hatására már elcseszte az életét, de nem ezekre a hangoskodókra kéne hallgatnunk. Hadd lármázzanak. Ami fontosabb, hogy a többség a józan eszéhez kapjon, és belássa, hogy így nem lehet élni. Ne, ne hidd, hogy kibekkeled. Ez már nem működik. A narancs rezsim egészen más technikákkal rombolja a nemzetet és a mohósága félelmetes. Nem tud megállni, mivel nem önfenntartó, abszolút a mi erőforrásainkra van rácuppanva. A mi életünket zabálja fel. Aki teheti, megy. Mostanra érzem, mert látható, a félmillió magyar hiánya. Mind cselekvő ember, aki mégsem tudott ellentartani a hangoskodóknak. Sose voltunk elegen a tényleges rendszerváltáshoz, mostanra túl kevesen maradtunk. Az önsorsrontás bele van égve a magyar néplélekbe. Hiába írom le többször is ebben a cikkben, hogy így nem lehet élni, a magyar nemzet halni akar. Oly sokszor láttam az önpusztítást a környezetemben. Én is lerobbantam, de bennem még bőven van életszenvedély.

Éppen ezért tárgyilagosan látom a helyzetet. Pusztán a fiatalkori önmagammal szemben van lelkiismeretfurdalásom, ahogy emlékeimben megy szavazni és fejében ott a gondolat, hogy a képviselők micsoda bátor emberek, hogy vállalják a közügyek intézését! Annyira ártatlan voltam. És mit tesz az elbaszott magyar nemzet a jelenlegi fiataljaival is, elűzi őket. Sőt, amelyik beszélni mer a betyárok ellen, a rezsim pincsikutyái mocskos szájjal ugatni kezdik. Miért tűrjük el a terrort? Miért hagyjuk, hogy tönkremenjünk? Miért állunk tehetetlenül? Ez az egész egy irracionális rémálom a valóságban. Mikor ébredünk fel és rázzuk le magunkról a rossz minták uralmát? Egy életünk van. Ez az egy lehetőségünk van rá, hogy valóban megtapasztaljuk a saját erőnket a cselekvés során. A passzív hátrálás nem állítja meg a mohó zabálót! Az bizony tör előre. Ez pont olyan mint nézni a rákos daganat növekedését. Jaj, de szép. Hát nem az, hanem halálos. Talán nem is véletlen, hogy olyan sok a rákos megbetegedés. Az elfojtott jogos harag benyelve a passzívat morzsolja fel. Pedig ezt az erőt ki is lehet ereszteni és meglepni az óbégató betyárt. És bizony jó érzés, amikor megveted a lábad és felhorgad benned az ember és kihúzza magát, és akkor ráébredsz, hogy mit is jelent élni. És felkel a nap az ország felett.

Kinek a felelőssége?

Gombaszakellenőrként azon kevesek közé tartozom Magyarországon, akik ismerik a felelősséget. Tettem egy néma fogadalmat a gombáknak, mikor felismertem hasznosságukat, hogy képviselőjük leszek az emberek felé, és törekedni fogok rá, hogy ember és gomba között jó legyen a kapcsolat és egyre többen ismerjék meg a gombák hasznosságát és maguk is legyenek a szószólóik és védelmezőik. Hiszen a gombák az erdei ökoszisztéma részeként a bolygó élővilágának egy nagy darabja, és az egész bioszféra az emberiség életfenntartó rendszere. A bioszféra lát el minket mindazzal, ami az életünkhöz nélkülözhetetlen! A gombák nagyszerű élőlények, amik segítenek megértetni velünk a természet értékét és fontosságát. Az ehető, ízletes termőtesteik pusztán egy picike részét adják csodálatos világunknak, de tény, hogy frenetikusak. Sokszor élveztem magam is a gombák ízeit. Tökéletesen tisztában vagyok az értékükkel, a szolgálatom céljával, és a felelősséggel, amivel együtt jár a munkám/küldetésem. Tisztában vagyok önmagammal, a helyemmel a világban, és tisztán látom a szűkebb környezetemet, hogyan pusztítja az öncél, a restség és az ostobaság.

Gombász és művész vagyok. Művészként figyelek, emlékezek, összegzek és szólok. Teszem ezt évek óta. Legutóbb március 6-án írtam a magyarországi helyzettel kapcsolatban. Sokan elképesztően buta módon azt hiszik, hogy ha a saját dolgukkal törődnek, élhetnek egy rezsimben. Tévednek. Persze az első nagy tévedés az, hogy 1990-ben rendszerváltás volt, nem, módszerváltás történt. A szovjet megszállás káderei sikeresen átmentették kapcsolatrendszerüket, aminek jele a keleti függés és érthetetlennek tűnő viselkedése a nemzeti ökörbékának. Senki sem emlegeti rajtam kívül, de a Visegrádi Négyekből való kizuhanás egyik történelmi szintű vétsége. Oh, a történelem nem ért véget, a cselekvő ember veszítette el erejét belehülyülve a kényelembe. A magyarok 1956-tal végleg elveszítették gerincüket és jelenleg Európában az ukránok a szabadságszerető nép, a magyar mélyen behajolt a Horthysta szélhámosnak, aki őszintén bevallotta, hogy ilyen hagyományok nélküli családból származik, se polgári, se paraszti mintákat nem láthatott. Hát na szépen kérem, szovjet káderképzőbe való alapanyag volt és a KGB szépen fel is karolta és több mint harminc éve rontja a levegőt a Kárpát-medencében. Az orosz tél hosszú, és a birodalmi (rém)álom soha nem érhet véget, ahogy a magyaros téveszme sem, hogy mi vagyunk hivatottak Közép-Európa vezetésére. Hűha, itt valakinek bilibe lóg a keze.

Nem maradt mára semmi más mint a mákony, a téboly és a hazugságok. A magyar nemzet lejtmenetben van. Az életrevalói mind a saját érdekükben elhagyják az országot. Egyébként nagy a jövés-menés, abszolút átalakulóban van a népesség, amit megfejel a maffia-kormány vendégmunkás behozatala, de eleve dobott egyet a kötvénybiznisszel is, vagy az itt héderelő orosz és kínai ügynökökkel. Lehetne sorolni, hogy mi minden is történik a bávatag nép orra előtt, amiről juszt se akar tudomást venni. De tessék csak ünnepelni, részt venni a skanzen extrád műsorban mint bennszülött! Ez az önfényező hazugság amúgy is kedves a tesze-tosza magyar embernek. Én ki nem megyek a városba. Reggel körbejártam, gyarapítottam a 2023-as fotós anyagomat, és most a cikk írása után a házi munkákat fogom elvégezni, aztán főzök, majd ebéd, kis pihenés és dolgozok az egyik regényemen. Kizárom a szűkebb környezetemet a saját érdekemben és a saját dolgommal törődök. Magyarország elveszett. Minek is foglalkoznék olyasmivel, ami reménytelen. Pedig tisztában vagyok a felelősségemmel, de azzal is, hogy mekkora a hatóköröm és én nem kergetek hazug elképzeléseket. És nem is keserítem tovább magamat. Az élet rövid és oly sok a teendő. Vállald fel a sorsodért te is a felelősséget!

Ui.: Szombaton írtam haragomban. A vármegye szolgalelkű használata volt az utolsó csepp a pohárban nálam, ami meggyűlöltette velem az úgynevezett "magyar nemzetet".

"Aki ember/polgár, a saját akarata szerint él.
Aki báb/zsellér, földig hajol a hatalomnak.

Aki ember/polgár, saját történetét írja.
Aki báb/zsellér, 1000 éves múltat emleget.

Aki ember/polgár, demokráciát akar, mert tudja, hogy mi az.
Aki báb/zsellér, egypárti elnyomást vél egyetlen rendnek.

Aki ember/polgár megyét mond.
Aki báb/zsellér, vármegyét."