Májusi plakát

Kónya vicsorgó

A kónya vicsorgó Lathraea squamaria az egyik érdekes virág volt, amit a hegyvidéki erdőben láttam. Egyből felismertem a rózsaszínes virágairól, amiknek nincs zöld szára vagy zöld levele. Az egész növény fakó színű, nem tartalmaz zöld színtestet. Az árnyas erdőkben praktikusabb leállni a fotoszintézissel és áttérni a jóval magasabbra növő, napfényben fürdőző koronát növesztő fák megcsapolására. A kónya vicsorgó parazita, a bükk, a gyertyán, a mogyoró gyökérzetén élősködik. Csak virágzásakor, tavasszal lehet rálelni, mert a gyöktörzse és a szívógyökérzete a talajban rejtőzködik. Sokáig rejtetten fejlődik és a több éves növény, legalább tízéves, növeszt virágot.
A szép elegyes erdőben nemcsak egy élősdivel találkoztam, ráleltem a trükkösebb életmódra áttért madárfészek kosborra is, aminek virágai még bimbósak voltak.

Bele a közepébe

Szombaton hatan mentünk át Erdélybe. Az időjárás tökéletes volt, majdnem nyári időben jöttünk-mentünk a hegyek között. Az első túracélpont Gurahont volt, ahol az arborétumot néztük meg. Majd elindultunk Menyháza felé, de előbb még felmásztunk Dézna várának maradványaihoz. (A mellékelt fotót ekkor készítettem a hegyekről.) Az emberi műalkotások kevésbé érdekelnek, inkább a kilátás és a séta a gyertyános-tölgyesben húztak fel a magasba. Jó kis élőhelyeket láttam kapaszkodás közben és persze sok "üde erdei" fajt. A természetbúvár elégedetten viháncolt bennem. Aztán átmentünk Menyházára, ahol megnéztük az egykori márványbányát. Az autók a parkolóban maradtak a település határában, tehát gyalog mentünk fel a hegyre. Lejártam a lábaimat, de bőven megérte. Fantasztikus túra volt.
Legközelebb május 9-én megyünk Erdélybe.

Erdélyi-szigethegység 2015.04.25.

A művészet a hiányból fakad

Pár hete leltároztam a blogban, vagyis kimásoltam minden szöveget egy dokumentumba, majd megnéztem a statisztikát és több mint négy év alatt egymillió karaktert írtam össze a gombákról és a természetről. Szerintem minden tőlem telhetőt megtettem, hogy érzékeltessem, mennyire fantasztikus az élővilág és azon belül a gombák, a természet különcei. Most másfajta szellemi erőfeszítésre vágyom. Lassan tíz éve, hogy nem használtam az elmémet mesélésre. Közeledik május-június, amikor a legjobban érzem magamat, és viháncol bennem a sok érzés és gondolat. Ideje beülnöm a könyvtárba és belekezdeni a kutatásba, ami megelőzi az írást nálam.
Jó vázlat nélkül nincs értelme ütni a billentyűket, zagyvaság a végeredmény. Nem hiszek a spontán írásban, hogy csak úgy kiesik a mű az ember fejéből. Ha nincs elegendő információ-tapasztalat, semmit sem tudsz létrehozni.
Az írás nálam a legmagasabb szintű szellemi tevékenység, aminek vannak szakaszai. Az első a kutatás. A háttér információk élővé-hihetővé teszik a történetet. Rendkívül fontos a karakterek, mellékszereplők kidolgozása, éreznie kell az olvasónak, hogy ők is jönnek valahonnan és tartanak valahová. Ez azért is jó, mert sodrást ad a történetnek. Él az egész.
Miért jó kidolgozni, majd megírni egy történetet? Nekem sosem sikerült igazán közel kerülnöm az emberekhez, senkihez sem. A valódi intimitást kizárólag alkotás során élem át, amikor (elegendő információ esetén) életre kelnek a karaktereim és bőrömbe bújtan élni kezdenek, szeretni és gyűlölni, cselekedni. A szűkös életkereteim kitágulnak, végtelenbe vesznek, mássá leszek, mást látok és érzek, nincs semmi, ami lehetetlen lenne, amikor átadom magamat az alkotásnak. Nincs ennél intimebb és csodásabb játék. Mellékhatása, hogy nagy adag bánattal, fájdalommal és az elcseszettség érzésével jár együtt. Semmit sem adnak ingyen, és igen nagy árat fizetek, amikor írással töltöm a rövidke életidőmet.
A barátom tutira szociopatának fog tartani, amikor sokadszorra fogok rámordulni, hogy ne zavarj. Kell egy terv, időbeosztás, hogy jusson mindenre idő és figyelem. Az írás öncélú játék, nem másokért csinálom; önmagamért, hogy enyhítsek kínjaimon, felejtsek, teljesebbé válhassak. Senki sem képes nagyobb ajándékot adni ennél. Tehát beintek a világnak, bebújok elmém alkotói műhelyébe és teremteni kezdek.


A Háztáji gombaismeret előadássorozatomat nem érinti a döntésem, megy tovább. Május elején kirakom az új plakátot.

Növénytársulások: alföldi tölgy-kőris-szil ligeterdő

"Az alföldi tölgy-kőris-szil ligetek az ártéri szukcessziósor klimax társulását képezik, s az ártér legmagasabb pontjain figyelhetők meg. Állományaik nagyobb része ma már ármentett területen található. Előfordulnak az Alföld egyes patakjai mellett is, ahol gyakran közvetlenül szegélyezik e kisebb vízfolyásokat. Átmenetet képeznek a higrofil és a mezofil azonális erdők között. Vízgazdálkodásukat a folyók és a patakok vízjárása, ezzel kapcsolatban a talajvízszint magassága, valamint az ártéri hordalék minősége határozza meg. Aljnövényzetük csak kivételesen magas vízállás esetén szenved elárasztást. Laza alapkőzetű hordalékok (kavics, homok, lösz) öntés-erdőtalajain jönnek létre, amelyek már átmenetet képeznek a barna erdőtalajok felé.
A tölgy-kőris-szil ligetek lombkoronaszintje 25–30 m magas, borítása pedig az uralkodó fafajoktól függően eltérő lehet. Kocsányos tölgyes (Quercus robur) konszociáció esetében erősebben zárt (80–85%), míg a magyar és magas kőris (Fraxinus angustifolia subsp. pannonica, F. excelsior) által alkotott lombkoronaszint csak közepesen záródik (65–75%). Elég gyakoriak a fehér nyáras (Populus alba) konszociációk is, míg a vénic- és mezei szil (Ulmus laevis, V. minor) ma már ritkán jut ilyen szerephez. Az alsó koronaszint 20–40%-os borítású, magassága pedig 10–20 m között változik. Elsősorban alacsonyabbra növő fafajok alkotják, amilyen a vadalma (Malus sylvestris), a zselnicemeggy (Padus avium), a vénic-, a mezei és a hegyi szil (Ulmus laevis, U. minor, U. glabra), ritkán pedig a hamvas éger (Alnus incana). A liánok között a borostyán (Hedera helix) és a védett erdei szőlő (Vitis sylvestris) is felhatol e szintbe.
Cserjeszintjük többnyire igen fejlett. Magassága 2–5 m, borítása pedig 40–80%. Legjellemzőbb cserjéi a veresgyűrűsom (Cornus sanguinea), a kutyabenge (Frangula alnus), a kányabangita (Viburnum opulus) és a vörösribiszke (Ribes rubrum). Az alsó cserjeszint (újulat) általában jelentéktelen, de a borostyán (Hedera helix) olykor fáciesképző lehet. A gyepszint általában gazdag, bár záródása tág határok között (10–100%) változhat. Legfontosabb fáciesképző fajai a podagrafű (Aegopodium podagraria), a medvehagyma (Allium ursinum), az erdei szálkaperje (Brachypodium sylvaticum), a gyöngyvirág (Convallaria majalis), az odvaskeltike (Corydalis cava), a szagos müge (Galium odoratum) és a széleslevelű salamonpecsét (Polygonatum latifolium). Olykor az erdei nenyúljhozzám (Impatiens noli-tangere), az erdei gyöngyköles (Buglossoides purpureo-coerulea), a falgyom (Parietaria erecta) és a télizöld meténg (Vinca minor) is megjelenhet nagyobb tömegben. A fáciesképző fajok mellett sok olyan növényfaj talál itt menedéket, amelyek ma elsősorban a hegyvidéki bükkösökben és gyertyános-tölgyesekben élnek, mint a kapotnyak (Asarum europaeum), a hagymás fogasír (Dentaria bulbifera), a hóvirág (Galanthus nivalis), a sárga árvacsalán (Galeobdolon luteum), a vicsorgó (Lathraea squamaria), az árnyékvirág (Majanthemum bifolium), a nagy földitömjén (Pimpinella major), a pettyegetetttüdőfű (Pulmonaria officinalis) és az enyveszsálya (Salvia glutinosa). Jelenlétük részben a folyó által szállított hegyi elemnek, részben az egykori hűvösebb, csapadékosabb és kiegyenlítettebb klímájú Bükk I. kor (i. e. 2500-tól i. e. 800-ig) maradványainak tekintendők."

FORRÁS

Egy színvariáns

A nyúlánk kucsmagomba lila színvariánsa Morchella elata var. purpurascens látható a képen. Most némi zavart érzek a gombakörben, mert mostanában egy fajnak tartják a nyúlánkot és a hegyest M. conica. Szóval lehet, hogy a színvariáns egy világosabb, kissé lilás árnyalatú hegyes kucsmagomba. Érdemes a linket megnyitni, mert az alapfaj termőtesteinek fotóján van egy kettévágott is, amin látható, hogy a süveg és tönk belsejében egy üreg van. Ez egy fontos tulajdonsága. Ilyen az ízletes kucsmagomba M. esculenta is. Ezért ideális alapanyagai a töltött gomba recepteknek.
Sajnos a száraz és szeles tavaszi időjárás lecsapta a kucsmagomba szezont. A kedvenceink szórványosan előjöttek, egyes nedvesebb élőhelyeken láda számra is szedhetők voltak, de országos szinten nézve, katasztrófa az idei szezonjuk. Április 11.-12. hétvégén volt az I. Kucsmagomba Fesztivál, és a gombáknak kedvező élőhelyeken is csak mutatóba akadt belőlük.
Fontos, hogy minden kucsmagomba "20 perces gomba", vagyis javasolt az előforrázásuk és az alapos főzésük. Érzékeny gyomrúaknál, egyéni érzékenység esetén panaszokat okozhatnak, ha nem kellően hőkezeltek. Ettől függetlenül a tavasz gombaászai a Morchella nemzetség fajai.

Megjegyzés: A képet innen vettem.

A boldogság kék gombái 19.

A Pseudotulostoma japonicum tudományos nevének jelentése: pseudo=ál, tulostoma= nyelespöfeteg (valódi nemzetség), japonicum=japán. Ha volna magyar neve, akkor japán álnyelespöfetegnek hívhatnánk. Ez egy különleges gomba, és nemcsak a kékesszürke színe miatt. Hazai rokonai az álszarvasgombák Elaphomyces spp., egy családban (Elaphomycetaceae) vannak. A Pseudotulostoma viszonylag frissen leírt, új nemzetség, 2001-ben leltek rá a típusfajra Guyanában, P. volvata. A rokonság egyik jele, hogy a fiatal gomba teljesen zárt, majd a nyélen lévő termőréteg kiemelkedik a burokból, ami a spórák érése során szétesik. Sajnos kevés információt találtam róluk.

Kiegészítés: A hasonló alak ellenére, amire a név utal, a Pseudotulostoma nem rokona a Tulostoma nemzetségnek, melynek fajai hazánkban is megtalálhatók, ilyen például az öves nyelespöfeteg T. brumale. Bármennyire meglepő, a nyelespöfetegek a csiperkék, őzlábgombák rokonai. A csiperkefélék Agaricaceae családja egyaránt magába foglal kalapos gombákat és zárt termőtestű pöfetegeket is. A zárt termőtest a szárazabb élőhelyeken lehetővé teszi a hosszabb spóraszórást, hiszen az öves nyelespöfeteg termőtestei is hónapokon át az élőhelyen maradnak.

Megjegyzés: A képet innen vettem.

Gombatúra a zöldhatár közelében

A késő tavaszt idéző időben kicsiny csapatunk Sarkadra ment gombászni. Kötegyán és Sarkad közt az egykori ártéren tértünk be egy tölgy-kőris-szil ligeterdő jellegű facsoportba. Olvadozva mászkáltam a fák között, áhítattal simogatta a tekintetem az őshonos fákat, és közben a dicső múltra gondoltam, amikor teljes pompájában virult a keményfás ligeterdő. Áhítatomba belerondított, hogy ott létünk alatt is emberek jöttek és favágásba kezdtek. Még az emlékét is eltöröljük az egykori zárótársulásnak?! Rossz belegondolni, hogy végleg elveszhet a legfajgazdagabb élőhely a szülőtájamból. Ez volt a legrosszabb része a túrának, aminek azért nem ennyire sötét volt a hangulata, inkább "elszállt". A többiek jót derültek a káromkodásokkal fűszerezett lelkesedésemen, amikor rájöttem, hogy mit látok keletre: a hósipkás Bihar-hegységet és majd teljes hosszában a Béli-hegységet. A hegyek látványa fellelkesített. Annyira közelinek tűntek. Kár, hogy az egyszerű kompaktom nem tudta visszaadni a nagyszerű látványt. 
A hegyektől felpörögve szédültem be a ligeterdő roncsba, ahol találkoztam a fekete kehelygombával Urnula craterium. Életemben először láttam élőben, holott régóta ismerem képről. A fekete különlegességek megcsodálása után a csapat az utolsó cseh kucsmagombák Verpa bohemica keresésére indult. Ide-oda sétálva a fák között, még én is találtam egy-két fotómodell kucsmagombát. A mai túrán nem gombásztam, inkább fotóztam és a tájban gyönyörködtem. A gombásztársak szorgalmasan keresték a gombákat és végül mindenki talált elég csehet. Egy kis töprengés után, hogy kettéválik a csapat vagy mindannyian megnézzük a májusi pereszkés Calocybe gambosa helyet, végül az utóbbi mellett döntöttünk. Meglepett, hogy egy kis facsoport is ígéretes gombászhely lehet a szántóföldek közepén. Egyik fele vadkörtés (vagy elvadult gyümölcsöskert?) a másik akácos. A vadkörtésben termett a májusi pereszke, ami a szárazság miatt kicsi maradt, a  
termőtestek fejlődése megakadt. Tudom, hogy fura a korai megjelenése, de az ősz és a tél is enyhe volt, nem fagyott át a talaj, plusz a márciusi meleg végleg meggyőzte a gombát, hogy ideje teremni. Igyekeztem fotóval megörökíteni az élőhely varázslatos hangulatát. Virágzó vadkörték és az égbolt, ez a látvány megkoronázta a túrát. A zsákmány szerény volt, de mindenkinek jutott gomba, és ami fontosabb, új kapcsolatok jöttek létre, a régiek erősödtek, valamint jól éreztük magunkat. A természet, a táj, a gombák, és mi gombászok, minden együtt volt. Kell ennél több? 

Gombamérgezések előadás kapcsán

A gombamérgezéseket bemutató előadásom komolyságát oldandó záróképnek egy hálóról lementett rajzot tettem be, aminek alkotója emberi alakban ábrázolta a mérgező gombákat. Ha jól emlékszem, a rajzoló japán volt, ázsiai gombákat rajzolt le, így pár faj nem honos nálunk, de a többség igen, vagy a rokona él hazánkban.
Balról jobbra haladva: szenesedő pereszke Tricholoma ustale; Galerina fasciculata a fenyves sisakgomba G. marginata japán rokona, ugyanolyan halálos; Omphalotus guepiniformis a világító tölcsérgomba O. olearius rokona; Amanita neoovoidea a nagy galóca A. ovoidea távol-keleti rokona, eszik, de új vizsgálatok alapján mérgező; párducgalóca Amanita pantherina; sárga kénvirággomba Hypholoma fasciculare; fehér galóca Amanita verna, hegyeskalapú galóca Amanita virosa; Amanita fuliginea ugyanolyan halálos mint a gyilkos galóca; Clitocybe acromelalga; légyölő galóca Amanita muscaria, gyilkos galóca Amanita phalloides, Podostroma cornu-damae, Amanita volvata, ráncos tintagomba Coprinopsis atramentaria.

Megjegyzés: Megtaláltam a művész honlapját, de a csoportkép helyét még nem leltem meg.

Az elevenszülő gomba

A Leucoboletus viviparous az egyik legritkább gomba, tízévente csak egyszer szaporodik az év negyedik hónapjának első felében. Elképesztő szerencse kell a termőtesteinek megtalálásához, melyek ügyesen rejtőzködnek a fák odvában. A megtermékenyült termőtest a kis gomba kifejlődéséig bujkál és rejtve hozza világra az utódját. A fotón látható példányt egy mókus támadta meg szaporodóüregében, ahonnan haldokolva fordult ki. Ekkor találta meg a döbbent gombász, aki csodának vélte. Sajnos az anya termőtest és utódja is elpusztult. Bár a kicsi a fotózás idején még mutatott életjeleket, próbált kibújni a mókus okozta borzalmas sérülésen keresztül. A sors különös fintora, hogy a kegyetlen mókusnak hála a gombász rálelhetett a ritka faj példányára.
Az elevenszülő gomba jó, ehető, csemegegombának tekinthető. Azonban rendkívüli ritkasága, különös tulajdonsága miatt feltétlenül védendő.