Ugrás a fő tartalomra

Az élet sokszínűségének ünnepnapja, gondolatok

Ma van a biológiai sokféleség nemzetközi napja, ami viszonylag új világnap, hiszen az első programja Amerikában 1997-ben volt és hazánkban is csak 2005-ben rendeztek eseményt először ezen a napon. Azóta még nem sikerült a Föld napjához hasonló méretűvé nőnie, szinte alig kap figyelmet, hiszen keveseknek mond bármit is a biodiverzitás kifejezés. A természetből kihasított mesterséges tereinkben élve, ahol elsődleges a kényelmünk és biztonságunk, értelmezhetetlen gondolat a biológiai sokféleség megőrzésének fontossága. Pedig egy alapvető dolgot könnyű belátni, nincs ember természet nélkül. Technológiánkkal pusztán annyit értünk el, hogy megugrott az egyedszámunk, de még mindig a földet túrjuk élelemért csak már gépekkel, még mindig édesvizet iszunk, csak már csapból; és még mindig lélegzünk, olyan oxigént, amit ősi fotoszintézisre képes élőlények állítottak elő. Dőreség legyinteni az élővilág sokféleségére és valami tőlünk független dolognak látni, aminek semmi köze a mindennapjainkhoz. Van egy mondás, amit Einsteinek tulajdonítanak, de nagy valószínűséggel sose mondta, hogy "ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség négy évvel éli túl." Ez az erős túlzás viszont rámutat egy fontos tényre, ha az élőlények bonyolult egymásrautaltsági hálójából kiesik egy faj, megérzi az egész háló. (Mellékesen jegyzem meg, a növények és a gombák remekül meglennének magukban, az állatok mind kihalhatnak, probléma egy szál se.) Bár tény, hogy az életet nem kell félteni, elképesztő mértékű kihalási hullámok voltak (és lesznek még) a földtörténet során, azonban a jelenlegit mi okozzuk! 
Gondolj csak a pálmaolaj-ültetvényekre vagy bármelyik monokultúrás agyrémre a trópusokon (vagy itthon), amik nagyobb részt a mi élvezeti cikkeinkhez termelnek növényeket. Emlékezz csak 2015 őszére, amikor Indonéziában a területszerző erdőégetés hatására füstbe borult az ország. Azért égettek, hogy legyen helye az új ültetvényeknek. Ha így haladnak, végül élhetetlen kopársággá változik a szigetcsoport. Nézz csak rá a szülőmegyémre, ami 500 éve nem így nézett ki, erdős sztyepp volt, a hátakon tatárjuharos lösztölgyesekkel, a folyók mentén galériaerdőkkel, a magas ártereken ligeterdőkkel, a vizes réteken és mocsarakban gazdag lányszárú flórával. Az állatvilág pedig az árvizeknek köszönhetően szintén sokkal fajgazdagabb volt. Erről az időszakról nekünk csak elképzeléseink lehetnek. Ahová születtem, az már egy kultúrsivatag, minden tekintetben az ember szükségleteinek alárendelt táj, aminek már nincs lakosságot megtartó ereje sem. A korszerű mezőgazdaság nem igényel sok munkaerőt, gyakorlatilag a megye a gyorsan fogyó lakosság ellenére még mindig túlnépesültnek számít. Itt nincs semmi, amiért érdemes élni. Nekem szabad, mert itt élek, kimondani, hogy ez egy kibaszott unalmas kopárság. 
Valahogy ráuntam kínozni magamat a pusztuló, keményfás ligeterdő jellegű ültetvényeinkkel, vagy az Erdélyi-szigethegységben tapasztalható nagyarányú fakitermeléssel. Bűn embernek lenni. A természetben mi vagyunk a sátán, mert fennen hangoztatjuk, hogy jót akarunk, és mégis rosszat teszünk. Nem hiszek semmiféle cuki szempilla rezegtetős zöld szervezetnek, mind vizet prédikál és bort iszik. A fajunk a legfőbb probléma. Amióta diákként biológia órán hallottam a lemmingek gradációs hullámáról, és akkoriban értünk el a hatmilliárdot, várom a populációnk összeomlását. Nincs fenntartható fejlődés. Aki ilyet állít, csaló. És teljesen mindegy, hogy én mit tartok fontosnak, miről írok, mert a folyamatok elszabadultak, a feltámadó szelet figyelem, ami hamarosan viharos erejűvé válik. 
Az első ábrán látható egyik falevélen hibás tény van: kiút a szegénységből. Ez nem igaz. Gondolj csak a fekete rigóra, aminek tollruháján és életén kívül nincs semmije. Költési időszakban ugyan épít fészket, de nem abban lakik. Az állatoknak nincs emberhez mérhető tulajdona, míg a modern embert az egzisztenciája teszi valakivé. A természetnek nincs elég kincse mindannyiunk számára. Teljesen elhibázott a szegénység felszámolását a bőven terhelt bioszférára pakolni. Hogy? Minden más is módjával igaz. Ideje lenne a kőolajat és fatüzelést "elfelejteni", mert túl sok szén-dioxidot eregetünk a légkörbe. Illetve a fenntartható fejlődés, szintén lózung. Minden hullám után hullámvölgy. Ha csak egymilliárdan lennénk, meg lehetne csinálni, de hétmilliárdnyian vagyunk és nemzetekre szétszakadva, amik közül a nagyobbak folyton azt hiszik, hogy ők a világ urai és minden az övék. Lásd Kína terjeszkedése Afrikában, vagy trójai falovas technikája kormányunk segédletével... Reménytelenül oktondiak vagyunk. Először búcsút vehetünk az élet sokszínűségétől, aztán az életünktől is. Mi irtottuk ki saját magunkat.

Megjegyzés: A képek eredeti helye, első ábra innen; második fotó innen. A harmadik fotó az enyém. A Fenes-patak völgyében lőttem május 6-án.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csalóka őzlábgomba

A mérgező őzlábgombaChlorophyllum molybdites melegkedvelő faj, a mi éghajlatunk egyelőre túlságosan hideg neki, azonban már megjelent a Földközi-tenger térségében. Előfordulhat, hogy a klímaváltozás miatt végül bejut a Kárpát-medencébe. Ez kevésbé lenne örvendetes, mert fiatalon megkülönböztethetetlen a piruló őzlábgombátólChlorophyllum rhacodes.Sajnos tényleg mérgező, erős hányást és intenzív hasmenést okoz. A méreganyagai nincsenek azonosítva, feltehetően egyes fehérjéi okozzák a mérgezést. Felismerését egyetlen különleges tulajdonsága segíti, a spórapora zöld(!) színű. Emiatt lesznek az érett termőtestek fehér lemezei zöldes színűek A rokonaihoz hasonlóan korhadékbontó, emiatt városi parkoktól, erdőszéleken át, az erdők belsejéig számos élőhelyen megtalálható. Esős, meleg őszökön hatalmas boszorkánykörökben fejleszti termőtesteit. Észak-Amerikában sokszor megtéveszti a hobbi gombászokat, akiket a csillapíthatatlan gyomorrontás döbbent rá a tévedésükre. Szerencsére hazánkban még…

Családok és nemzetségek: tinórufélék

A májustól októberig tartó fő gombaszezon legkeresettebb gombája a tinóru nemzetségbe tartozik, azonban a gombász az ízletes vargánya mellett a rokonait is örömmel látja a kosarában és az asztalán.
A tinórufélék Boletaceae hagyományos, kalap+tönk felépítésű termőtesteket fejlesztenek. A termőtestek változatos méretűek, 5-30 centis kalapátmérő közt minden méret előfordulhat. Egyes nagyra nőtt vargányák akár egy kilósak is lehetnek.
A tinóruk könnyen felismerhető gombák. Elég csak a kalapjuk alá nézni, és jellegzetes, csövecskékből álló, könnyen lehúzható termőrétegükről azonnal tudjuk, hogy tinórut találtunk. (A taplók szintén csövecskés termőrétegűek, de náluk a hús és a csövecskék összenőttek, szétválaszthatatlanok.) A tinóruk együtt élnek a fákkal. Gyakran a társfa azonosítása segít a tinóru meghatározásában. A családon belül a legfontosabb nemzetség a vargányáké. A Boletusokat nevezik még valódi tinóruknak is. Megjelenésüket és némely faj kiemelkedő ízét tekintve megérdemlik a …

Halálos hetes

Az emberek többsége kerüli a gombákat, mert keveset tudnak róluk. Az ismeretlentől tartózkodunk, félünk. Pedig a gombák a földi élővilág fontos részei. Ezt rég felismerték a hobbi kutatók, profi tudósok és nekik köszönhetően bőséges ismeretanyag halmozódott fel a természet különceiről. Az ismeretgyűjtés a jelenben is zajlik, a tudásunk folyamatosan gyarapodik. Rajtunk múlik, hogy leszámolunk a félelemmel, és megismerkedünk a gombákkal. A gyilkos galóca nem egy mumus, ami szánt szándékkal megeteti magát a gyanútlan emberekkel. A többi mérgező gomba sem magától kerül a tányérunkba, hanem az ismeretek, a gyakorlat hiánya miatt.
A számunkra ártalmas gombák az élőhelyükön hasznos korhadékbontók vagy a fák partnerei. A mérgező vegyületeik ellenére teljesen ártalmatlanok. Ha felismered, nem eszed meg. Ennyi az egész. Ez a titka a gombamérgezés elkerülésének. Nem kell rémmeséket kitalálni róluk, és hamis információkkal riogatni egymást. A gombákkal semmi baj sincs, mi fújjuk fel…