"Szeretnéd a díszeimet?"


Advent második vasárnapján biztosan sokan fognak fenyőt vásárolni, hogy majd feldíszítve az ünnep fő dísze legyen. A rövid rajzfilm kedvesen emlékeztet minket, hogy egy élőlényt áldozunk fel. Tény, hogy ültetvényeken termesztik a fenyőt. Egy szezonális termék, aminek az a sorsa, hogy 5-10 éves korában kivágják és eladják karácsonyfának. Ettől még természetjáró erdő rajongóként kényelmetlen látni a faóriások kivágott rokonait a piacokon, útszélén, parkolóban az árusoknál. Nem lehetne inkább valami mással helyettesíteni az élő fenyőt? Hiszen elvont megjelenítési formájában is a megújuló természetre, az (örök)életre utal. A jelkép sokkal ősibb mint a fenyőállítás szokása, ami csak a 19. század közepétől jelent meg hazánkban. Azonban tény, hogy a polgári szokás, amit a szüleim is bemutattak nekünk a 80-as évek közepén, hihetetlen erővel vésődött be a memóriámba. Nincs fenyő a közelemben, mégis érezni vélem az illatát, és hallom a csengőt. Anyánk bevezet minket az előszobából a nappaliba, ahol ott áll az asztalon a feldíszített, gyertyafényes fenyő, alatta ajándékok, tálban narancs és banán, ünnepi csemegék. Szólnak a karácsonyi dalok... Azóta is pityergek, ha meghallom a Csendes éjt, és vágyom az étcsokoládéba mártott, kandírozott narancshéjra. Érzem a leégett csillagszóró szagát. Soha semmi rossz nem történt velem karácsonykor, és mégis potyognak a könnyeim. Miért? A karácsony gyermekkoromban egy gyönyörű ígéret volt. Kár, hogy az ígéret, akár az üveggömb, hamis alma és törékeny. Ettől függetlenül sosem feledem az áhítat pillanatát, és őrzöm a képeslapra kívánkozó hamis idillt. Boldog karácsonyt! hohoho

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése